Alaskan Way Viaduct

Tárgy: Alaskan Way Viaduct Szer. Aug. 29, 2018 9:37 am

First topic message reminder :

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Csüt. Nov. 29, 2018 7:35 pm

Nem lett volna szabad megfognom a kezét és bármennyire is azt mondanám, hogy csak a lányok miatt nem hagynám azt, hogy baja essen, akkor se az lenne az igazság. Nem akartam, hogy újra baj érje őt. Vele együtt épségben akarok távozni, de… de az ösztönök megint nem hagytak nyugodni és hiába lett percről percre egyre inkább nagyobb a felfordulás, a riadalom egyszerűen akkor se tudtam elszaladni és menteni magunkat. Tudtam jól, hogy milyen érzés az, amikor magadra maradsz, pedig leginkább segítségre lenne szükséged.. Lehet őket is várják otthon, nem mehetünk el, hiába diktálja azt a józan ész, de a szívem nem ezt diktálta. Minden rendben lesz, ők is és mi is. Próbáltam ebbe kapaszkodni, miközben hallottam Ryan válaszát. Sietve kaptam fel a fejemet és őt fürkésztem, mintha csak arra várnék, hogy megnyugtasson minden rendben lesz.
- Légy óvatos. – csak ennyit bírtam alig hallhatóan mondani, amikor azt mondta, hogy ő megnézi őket. Kellett pár perc mire össze tudtam magam annyira szedni, hogy elkezdjem követni őt. Lehet kell segítség. Nem vagyok túlzottan erős, de félteni se kell ilyen téren. Az elmúlt időben erősödtem valamennyit, nem török ketté, mint egy virágszál és egyébként is tenni akartam valamit. Amint megláttam a tántorgó férfit sietősebbre vettem a figurát, miközben a hangzavaron át alig jutottak el hozzám Ryan szavai.
- Kérem, hallgasson rá! Biztosan várják oda… - haza, de csak gondolatban tudtam befejezni, mert újra lefagytam, amikor megláttam azt, hogy miként is mozdult meg újra a jármű. Sietve kaptam a kezemet a szám elé, de esélyesen még így is egészen hallható volt a sikításom. Szívem egyre hevesebben vert, félelem pedig egyre jobban végigcikázott rajtam. Ijedten figyeltem az eseményeket, miközben úgy éreztem magam, mint aki hirtelen kővé dermedt. Tudtam, hogy tovább kellene haladnom, segítenem kellene, de egyszerűen nem bírtam megmozdítani a lábaimat. Nem tudtam rávenni magam, hogy egyik lábamat a másik után tegyem és egyre közelebb érjek hozzájuk.
Következő percekben meg úgy éreztem magam, mintha valami katasztrófa filmbe keveredtem volna. Csak egy gond volt, hogy ez a valóság volt. A föld megremegett a talpunk alatt, mint aki dühös ránk, mintha el akarna nyelni minket és ezért keletkezne a repedés. A természet újra megmutatta erejét, hogy ő még mindig képes elpusztítani mindazt, amivel mi megpróbáljuk őt „leigázni”. Repedés hangja, az emberek sikolya, a por és a törmelékek együttese már túlzottan is ijesztő volt. Ha elég erős volt a robaj, akkor esélyesen elvesztettem az egyensúlyomat is és földre kerültem rövid időre, míg észhez nem tértem, a félelmemen felül nem tudtam kerekedni.
A tűz látványa arra sarkalt, hogy sietve álljak fel. S míg mindenki az ellenkező irányba rohant, addig én inkább előre. – Ryan! – újra és újra egyetlen egy nevet ordítottam, miután szemelől veszítettem az egyre nagyobb káoszban. Amint viszont megpillantottam megkönnyebbülten sóhajtottam fel.- Vigyázz, kérlek..! – tudtam, hogy nem állíthatom meg, de muszáj volt kimondanom a nyilvánvalót. Aggódva pillantottam körbe, amikor is megpillantottam a zavart állapotban lévő férfit, sietve próbáltam elkapni, mielőtt még netán a földre hullana és a tömeg magával sodorná. Ijedten szemléltem a kialakult helyzetet és kerestem azt, hogy merre lehetne menni, vagy akad-e még a közelben olyan, aki segítségre szorul, amikor is megpillantottam közeledni Sunny-t. Sietve intettem neki, mintha abban reménykendék, hogy észrevesz. Ha így történt, akkor máris tovább folytattam a pásztázást, hogy lássam ki szorulhat még segítségre, miután sikerült a férfit másnak a gondjaira bízni, hogy vigyék innen. Remélhetőleg Sunny is jött ebben az esetben velem, hogy Ryanéknek, vagy más bajba jutottnak segítsünk.

'Dobókocka' : 1, 5

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Pént. Nov. 30, 2018 5:15 pm

Megannyi kérdés fut most át a fejemben. Miért éppen velem történik mindez? Miért vagyok én annyira szerencsétlen, hogy egy tömegbaleset kellős közepében találom magam? Mért blokkol le az agyam és miért félek ennyire? Legszívesebben messzire rohannék, de képtelen vagyok megmozdítani végtagjaimat. A fájdalom amit érzek eltörpül a testem gúzsba kötő rettegés mellett.
- Jól vagyok. Megsérültél? válaszolok Megan kérdésére szinte gépiesen, miközben erőt veszek magamon és kiszállok az összetört autó fogságából, ölemben a kutyámmal. Miért nem tudtunk mondjuk egy kávézóban vagy cukrászdában összefutni, miért pont ilyen vacak körülmények között kellett találkoznom sógornőmmel. Akaratlanul is megfordul a fejemben, hogy szegény Emmett mennyire ki fog akadni, ha tudomást szerez a történtekről. Próbálom erősen fogni Foltost, de a kutya nem bír magával és kiugrik a kezemből, hogy a következő másodpercben már Megan lábánál ugrándozzon, hogy felhívja magára az ismerős figyelmét. Engem azonban most nem érdekel a rakoncátlan kutya. Éles sikolyok törik át az autók keltette zajokat, érzem ahogyan meginog a föld alattunk. Ijedt pillantásokkal nézek sógornőmre remélve, hogy ezt az egészet csak képzelem és nem mozog a föld alattunk.
- Foltos, gyere vissza! kiáltok a megriadt kutya után, aki túlságosan gyorsan szalad, időm sincs arra, hogy utána nyúljak és megfogjam. Látszólag nem érdekli őt a kétségbeesett kiáltásom. A felkarom köré fonódott ujjak érzésére pillantok rá ismét Meganre. Igaza van, mennünk kellene, amíg még képesek vagyunk rá, de nem akarom itt hagyom a kutyámat. Meg kell találnom.
- Nem hagyhatom itt Foltost. szinte suttogom a szavakat, de látszólag a sógornőmet egyáltalán nem érdekli a kutyám sorsa. Normális körülmények között már régen a négylábú után szaladtam volna, de most be kell látnom, hogy erre nincs idő. A talpazat megdől és az autók megállíthatatlanul csúsznak egymásnak. Mély sóhaj kíséretében engedem, hogy Megan húzzon maga után és minden ellenkezés nélkül követem őt. El kell tűnnünk innen.
Megtorpanunk. Torkomban dobogó szívvel mérem végig Jackiet és a kezében szorongatott kisbabát. Ilyen nincs, ennek nem szabadna megtörténnie.
- Ti jól vagytok? kérdezem Jackietől remegő hanggal. Körbenézek, kiutat keresve, minél hamarabb el kell húznunk innen, az nem lehet, hogy bármelyikünknek is baja essen.
- Menjünk! Biztonságosabb helyre kell érnünk minél hamarabb. próbálok erőt venni magamon és mutató ujjammal intek, szerintem követnünk kellene a tömeget.

//Kocka 5,4//

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Pént. Nov. 30, 2018 8:10 pm

Baleset a viadukton, 3./II

@Aaron Young
Az autóban tartózkodók rémülettel a tekintetükben, kapkodva hagyják el az autójuk belsejét. Az egyik család négy és hét éves gyermekeikkel a karjukban rohannak a robaj forrásával ellenkező irányba, az ajtók becsukásával mit sem törődve. Ez a gyors és hatékony közbelépést erősen hátráltatja, főként, ahol a megdőlt szint következtében egymásba torlódó járművek cikkcakk alakba torlódtak tovább. Mögötted nem sokkal, a párhuzamos sávban halad a kollégád. A felcsapó lángnyelvek irányából gyermeksírást hallasz.
A kiáltásodra nem érkezik válasz. A férfi eszméletét vesztve ül a sofőrülésen. Az ajtót gond nélkül ki tudod nyitni, a biztonsági öve viszont beragadt: el kell vágnod ahhoz, hogy kiszabadíthasd. Ezt mintegy megérezve jelenik meg a társad, aki náladnál fél fejjel magasabb, megtermettebb, erősebb alkat.
- Beragadt Young? – az igenlés legelső jelét látva fog az övéhez nyúlni, hogy elővegye a megfelelő eszközt a férfi kivágásához és int. - Menj. Intézem. – nem tartózkodtok messze a létrától, gyorsabban el tud jutni odáig a férfival a kezeiben és levinni, mintha rád hagyná a feladatot. Ő az erősebb, te a fürgébb. Az összedolgozási tervet természetesnek veszi a logikájánál fogva.
Alig, hogy elhagyja száját a szóbeli biztosítás a szemed sarkából civil jelzést érzékelhetsz. Ha a probléma forrása felé tekintesz egyértelművé válik neked, nektek szól: a mentőegységnek. Közelebb haladva a kiáltás, az egyre hangosabb csecsemőbőgés támasztja alá az erős sejtést. Az egyik szőke nő beszorult a meglódult járművek közé: egy Audi orra és egy terepjáró lökhárítója fogja közre a medencéjét és a nyomás, a veszéllyel együtt egyre nő.. A másik, szintén szőke hajú nő látszólag jól van, az eltorlaszolt részen szintén jelen lévő édesanyán és gyermekén horzsolások láthatóak.

Emerald City

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Pént. Nov. 30, 2018 10:51 pm

Baleset a viadukton

Ez így rohadtul nem jó. Ha nem is dühödten, de feszülten vágom be az utamba kerülő autók ajtaját, és igyekszem felhívni a menekülők figyelmét is erre az „apróságra”. Nem mintha a kijutásuk után érdekelné őket, viszont a szakadék felé csúszó autók sorra kapaszkodnak össze, megnehezítve azok menekülését - majd menekítését -, akik ott ragadtak és valamilyen csoda folytán túlélték az omlást. Egy gyerek sírása a lángnyelvek irányából biztosít róla, hogy bőven vannak még, akik a segítségünkre várnak. Például a férfi az autóban, aki mellett nem haladhatok csak úgy el.
- Uram, hall engem? Tűzoltóság! - újfent megpróbálom magamra vonni a figyelmét, eszméletéhez téríteni. Az ajtó közben szerencsére kinyílik, csakhogy a biztonsági öv beakadt. Jones lép mellém, éppen, hogy az övemen függő eszközért nyúlnék. - Be - felelek sebtében, és látva, át kívánja venni a sérültet, ellépek az útjából. Igaza van, kettőnk közül ő hamarabb ki fogja tudni szabadítani a férfit. - Oké, kösz - megpaskolom a vállát, aztán haladnék tovább az omlás felé, amikor a szemem sarkából jelzést érzékelek. Gondolkodás nélkül lódulok meg feléjük, és a felszálló füstön át lassacskán kirajzolódik három alak, ahogy egyre közelebb érek. A kisbaba sírása is hallhatóbbá válik, ami arra ösztökél, még inkább szedjem a lábaimat az össze-vissza ácsorgó autók között. Ha nem ütközök akadályba, végül elérem a bajbajutottakat. A helyzet nem éppen rózsás.
- Rendben, maguk ketten induljanak meg az ellenkező irányba, a viadukt szerkezete instabil - utasítom a két nőt, miközben fejben már a beszorult kiszabadításán töprengek. Mindössze egy pillanatra tekintek fel a szerencsésebbekre, de az éppen elegendő az ismerős arc felismeréséhez és a ledöbbenéshez.
- Collins? Jól vagytok? A francba, azonnal el kell tűnnötök. Gondoskodom az ismerősötökről - biztosítom, miután sikeredik félig-meddig magamhoz térni a sokkból. Mennyi az esély rá, hogy pont itt fussak össze az egykori tűzvizsgálóval?
Nem is ez a lényeg, visszafordulok a sérülthöz, és ahogy a nagykönyvben meg van írva, magamra kapom a legmegnyugtatóbb arckifejezésemet. Mondjuk lehet, már későn.
- Helló, a nevem Aaron, és pikkpakk kiszedlek innét, oké? Téged hogy hívnak? - kérdezősködöm, amíg közelebb hajolva felmérem, mennyire nagy a szar. Tekintélyes, hogy finoman fogalmazzak.
- Itt Young, a nyugati sávban erősítést kérek. Két kocsi közé szorult nő, szükség lenne ékekre és kötélre - szólok be a rádión, habár a lenti káoszt hallva nem sok esélyt látok a gyors reagálásra, az óra meg ketyeg. Egyelőre improvizálnom kell. A viadukt enyhén lejt az omlás felé, vagyis az audit ki kell támasztanom, míg a másikat kicsit odébb taszítani. „Gyerekjáték”.
- Egy kicsit még tarts ki a kedvemért, oké? Kitámasztom a rád nehezedő kocsit, megpróbálom visszatartani, amíg a másikat tovább lököm. Nem lesz sok időd rá, de ha szólok, ki kell másznod, érted? - magyarázom, közben az audi azon oldalára sétálok, amitől távolabb van a nő. Ha pont a két kerék középvonalában szorult be, akkor kicsit nehezebb lesz a dolgunk, mindenesetre az egyik elülső kerékhez rögtönözve az oxigén tartályomat teszem támasztéknak. A súlya egy ideig elég lesz. Utána leakasztom az övemről a feszítővasat, és megkísérlem a két kocsi között kitámasztani, minél közelebb a nőhöz, hogy ha sikerrel járok, akkor legyen pár másodpercnyi ideje kislisszolni a két jármű közül.
- Ha úgy érzed, enged valamit, akkor szólj és próbálj meg a másik irányban kimászni. Menni fog - biztosítom annak ellenére, hogy erről én magam nem vagyok meggyőződve.

//Dobókocka: 6, 6//

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Vas. Dec. 02, 2018 5:02 pm

A férfi segíteni fog nekik. Megkönnyebbülök, de még hallani akar valamit. Tőlem, most. Csak úgy fog kilépni innen. Csak úgy fog Rogerra hagyni.
- Rendben. - ennyi és igen tartom magam ehhez, a férfi így megindul segítséget nyújtani. Talán egyedül nem lesz elég ehhez, de a remény hal meg utoljára, nem?
Kiszállok hát én is, kissé távolabb állok meg a zaklatott Aria-tól, figyelem a mentős szavait, hogy miképp cselekszik. Menő. Ő tényleg az. A mentősök klasszak, de mi van ha hiába küzdenek? Ha életek vesznek oda? Hogyan fekszenek le nap mint nap ilyen gondolatokkal, ilyen tettek és körülmények után?
Ez egy veszélyes hely és ahogy a lányokat elnézem…félnek, mint mindenki más. Én is félek, de engem hajt az, hogy segítsek, mivel anyámon már nem tudtam. Hallgatom a tanácsadást az úrtól, ahogy nyugalomra int, ahogy tanácsot oszt. Figyelem azt, amit mondd, ahogy mondja. Kicsit félrebillentem a fejem. Segíthetünk mi is, de csak figyelmeztetni mindenki mást, a többi az ő dolguk, akár le is léphetünk innen. Én segíteni akarok és ezt itt ki is tudom mindenkinek jelenteni. No nem azért, mert bátor legény lennék, de gyávának sosem mondanám magam.
- Én segíteni akarok… - persze nem belenyúlni a nagyok dolgába, hanem figyelmeztetni. Megmutatni, hogy én ilyen fiatalon merész vagyok, azért hogy segíteni tudjak. Embertársaimon. Hátrálok, a lányok együtt vannak, remélem együtt is maradnak… a férfi felé bólintok, miszerint él a dolog, hogy nem terhelem meg magam, de nem hagy valami nyugodni… kutyaugatás és gyerekek sírása…
Aggódom, össze vagyok zavarodva, és lassan kezdek erősen kétségbe esni. Mit kéne tennem? Tennem kellene valamit?
Mi van, ha nincsenek szüleik? Vagy egyszerűen elhagyták őket? Lepillantok a kezemre, a lányokra és a többi bajba kerültre, ácsorgóra. Nem szoktam hozzá, hogy gyengének lássanak, vagy hogy azt gondolják, szánalmas vagyok, és ma már abból nekem bőven kijutott. Nem viselem túl jól ezeket a dolgokat. De most más dolog van kibontakozóban, még ha nem is tudok semmit sem tenni…
Nem vagyok jó a lelki segély nyújtásban, de talán egy kicsit tudok segíteni... még a lánynak is ha kell, kit a mentős nyugtat csak a hangjával. Példát kell vennem róla és ekképp cselekedni.
- Ő jól lesz? - hogy itt lehet-e hagyni magára, ha kiböki végre a választ. De akár beszélhetek én is vele, hátha elterelem a figyelmét erről az őrületről.
De h az kell, hát egyedül indulok útnak figyelmeztetni az itt ragadt társaságot. Nem mintha kellene nekem társ. Hát igen, mindent lehet rám mondani, de azt nem, hogy nem lennék elég vakmerő.

// Dobás: 5, 6 //

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Hétf. Dec. 03, 2018 9:00 pm

Igen! Észrevett a lány, aminek nagyon örülök. Kérdésére hangosan válaszolni nem tudok, csupán bólintok könnyes szemeimmel. Ha tovább megy az autó felé. Én megpróbálok felállni és követni őt. Erőt kell vennem magamon. Nem szabad most ennyire pánikba esnem.
Ahogy észreveszem az autót, amiben emberek vannak és azokat a gyerek sírásokat és kiabálásokat meghallom megtorpanok a lány mellett. A fülemhez kapom a kezem, hogy megpróbáljam kizárni azokat. Közben folyamatosan a mondatokat mondom magamban, amikre a pszichológusom tanított. Ezek arra jók, hogy megnyugtassanak engem és ne essek pánikba. De most valahogy kevésbé működik. Nem értem. Leveszem a kezeimet a fülemről, még mindig hallom a hangokat és sírásokat, és még mindig ijesztőnek hangzanak.
A lányra pillantok, aki ha jól látom már nincs egyedül. Egy fiúval próbálnak segíteni az autóban rekedteknek. Ha a szemeim nem csalnak. De már annak sem merek hinni, hisz tele van könnyel és lassan a pánik miatt nem veszem figyelembe a környezetemben történő dolgokat.
Valaki más is közeledik felém. Azt hiszem egy mentős vagy valami hasonló. A sok kérdéséből hirtelen nem is tudom, hogy melyikre válaszoljak. Végül csak ennyit nyögök ki.
- Aha. - Megpróbálom felfogni amit mond. Igen el kell mennünk innen, minél hamarabb. Körbenézek kétségbeesetten. De merre is lehetne menni innen. Mindenütt csak összekoccant autók, sérül emberek és gyerekek. Mit csináljunk? Mit csináljunk? - Talán menjünk arra. - szólalok meg végre a lányhoz címezve mondandóm ha ő éppen rám figyel.
Ám amikor elindulnék az említett irány felé, a talapzat megmozdul és hatalmas robaj keletkezik. Fogalmam sincs mi történik, de olyan érzésem van, mintha remegni kezdene a föld alattam. Ez pedig egyáltalán nem jó. Rémülten állok meg ott, ahol éppen vagyok. Édes Istenem! Szívem hevesebben kalimpál. Most jön a vég vagy mi? Nem látom mi történt, de a hangokból és a beszédekből úgy veszem ki, mintha egy talapzat mozdult volna meg. Rémisztő. Nem kapok levegőt. A füst ami felszáll, szinte elszívja előlünk a levegőt. Hirtelen arra figyelek fel, hogy mindenki rohanni kezd és a közelben levő autók egymásba mennek. Egyre jobban kezdek félni. Most mit csináljak? Nem tudom, hogy a lány követett-e? De ha igen akkor, kérlelően meredek rá, mintha tőle várnám a következő lehetőséget arra, hogy megmeneküljünk.

Kocka: 5,4

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Szer. Dec. 05, 2018 10:12 am

Kizárok minden zavaró tényezőt és csak az adott feladatra koncentrálok, ez segít abban, hogy tisztán tudjak gondolkozni és ne uralkodjon el felettem is a pánik. Az autó sofőrjének pulzusát keresem, és szerencsére meg is találom. Szépen ütemesen érzem a dobogását és ez még inkább segít abban, hogy nyugodt maradjak. Ha meghalt volna valószínű már kevésbé tudnék nyugton maradni.
A kérdés hallatán csak bólintok, majd végül válaszolok is.
- Igen, egyenletes és erős pulzusa van, de nincs magánál. - Azt a választ kapom, hogy jobb ha ott marad, amivel én egyáltalán nem értek egyet, hisz jobb lenne innen elvinni őt valami biztonságosabb helyre, de nem állok le kötözködni, inkább arrébb megyek és hagyom had végezze a dolgát a szakember. Nem szeretnék útban lenni és lehet tényleg neki van igaza, de a józan ész nekem mást diktálna.
A kis híján sokkot kapott lány úgy tűnik idő közben össze szedte annyira magát, hogy föl tudjon állni és meg is tud szólalni. Elnézek abba az irányba ahova ő szeretne menni, majd körbe nézek, hátha látok olyat akin segíteni kell, és még senki sem indult meg az irányába. Észre veszek egy ismerős autót, ugyan az a szín, ugyan az a típus és még a hátsó ablakon a matrica is megegyezik. Nellie…
Elindulok az autó felé, de pár lépés után meg kell torpannom, mivel a baj még nem ért véget. Reccsenés, porfelhő és káosz. Olyan, mintha össze akarna omlani az egész híd, és lehet ez be is fog következni hamarosan, de amíg ez nem történik meg újra elindulok az autó irányába, majd észre veszek egy szőke nőt, aki felém integet. Megszaporázom a lépteimet, míg oda nem érek hozzájuk. Azonnal megölelem Nelliet, hiszen már azt hittem, hogy valami bajuk esett.
- Jól vagy? Ugye a gyerekek nincsenek itt? El kellene mennünk mielőtt össze omlik ez az egész híd. - szólalok meg, majd látom, hogy Nellie folyamatosan nézelődik. Igaza van, segítenünk kell másoknak nem pedig elmenekülni.
Megyek vele és keresem a bajba jutottakat, akinek segítségre van szükségük.

kocka: 4, 6

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Szomb. Dec. 08, 2018 12:04 am

Baleset a viadukton, 4. kör

1. szint
@Ryan Woodrow
A mentős a másik irányba tereli pár lépéssel a férfit, aki szerencsétlen mozdulatával, mintha elindított volna egy dominó-láncolatot. A megbillent autóval kapcsolatban tehetetlennek érzi magát, éppúgy ahogyan te is és mindketten az idő csapdájába kerültök, míg nincs mit tenni. Méterekkel ezelőtt beszakadt a beton és az egymásra hányódó autókon futva kapatja fel magát a tűz, mit a második szintről leomló anyagmennyiség tovább növel. A lángokat nem oltja el, mi több, azok egyre falánkabban nyújtózkodnak fel az éghető anyagokért. A hőség egyre nő, érzed a bőrön.
Az autóban ájultan előre, a légzsákra dőlő nőt minden gond nélkül ki tudod szedni. A jelenlegi körülmények között piszkos nagy szerencsédnek érzed. A biztonsági övet ki tudod csatolni, ha ellenőrzöd az életjeleit azok is stabilaknak tűnnek laikus szemmel. Tényleg csak az eszméletét veszítette el, a válladra véve vagy a karjaidban kell cipelned, hogy távolabb menjetek a veszélyérzetet minden egyes másodperccel tápláló környékről.

@Nellie Tamblyn
Erejénél fogva ránt földre a robaj, ha nem kapaszkodsz meg vagy támaszkodsz rá a közelben lévő autókra és a feltörekvő lángok melege pillanatok alatt érinti meg az arcodat. Távolabb vagy tőlük, mint Ryan, így nem perzselnek azután sem felállsz a szerencsés esésedből. A törött karodba minimális fájdalom szalad, sikerült megóvnod tőle, hogy a betonnal találkozzon, de érzed a zsigereidben nem fog sokáig leszel Fortuna kegyeltje, ha itt maradsz. Senki sem.
Az autóból eddigre kiszedi Ryan a nőt, amit a mentős által megfordított, hozzátartozó férfi nem érzékel: láthatóan csak át akar jutni a másik oldalra, hogy eljusson szerettéig. A gondolat megragadt a fejében a folyamatosan változó körülményektől függetlenül, emiatt határozottabban kell elkapnod, más különben a megindulásával magával sodor és fennáll a veszélye a fájó karodnál fogva neki dönt a jármű oldalának akaratán kívül is. Határozottsággal kezelhető. Néhány esetleg megtett lépés után, pedig a közelben lévő mentős fog a segítségetekre jönni, hogy átvegye az urat és inteni fog: menjél.
@Joachim Sievers, @Sunshine Chamberlain és @Aria C. Martell
A helyzet rosszabbra fordulásával senki sem számolt volna. A mentős kolléga sem, amikor az eszméletét veszített sofőrről kérdezik és emiatt a tájékoztatásra koncentrál, hogy utána olyan esetekhez menjen tovább, ahol szakértő segítségére van szükség.
- Rendben, mindannyian menjenek tovább és értesítsék az embereket, hogy aki tudja, az azonnal hagyja el a viaduktot. Ha valakit hasonlóan eszméletlenül találnak, kérjenek segítséget az elmozdítására olyantól, aki fizikailag biztosan tudja tartani. – az indiai férfi fizikumát eltekintve ezen a ponton egyértelműbbé válik miért nem javasolta a kiszedését: nem hitt benne elbírnának vele a jelenlévők. Ránézésre kilencven, száz kiló körül mozog az ember.
- Rád bízom a hölgyet kölyök. – pillant Joachim-ra, majd a szóban forgó Ariára, akinek a szóbeli elmondására ad, mi szerint jobban lesz. Megpaskolja a fiú hátát bátorításának jeleként búcsúzóul.
Nagy távot egyikőtök sem tud megtenni a szint beszakadásakor. A leszálló por, törmelék és a füst egyvelege nem könnyíti meg a látást, de el sem lehetetleníti a tovább haladáshoz az általatok kiválasztott irányba. A fejeteket, nyakatokat ösztönösen húzzátok be a kisebb, ahogy kisebb, kavicsméretű darabokat éreztek a nyakatokba hullani egy, az eddigieken felül hangosabbnak ható törés következményeként. A talpa alatt senki nem érzi biztosnak a talajt.
Ha Joachim és Aria lassan folytatják az útjukat a tömeg irányába, esetleg segítséget vagy rászorulókat keresve, rövidesen társasággal az oldalán észrevehetik Sunshine-t a közelükben. Az autók ajtajait sokan nyitva hagyták, a földön rengeteg elejtett tárgy, telefon hever. Húsz méter megtétele után az egyik Sedan hátulsó sarkánál összegubózó kisfiúra lehettek figyelmesek, ahogy mackóját szorongatva reszket a félelemtől. A nagy megindulásban elkeveredett a családjától.

2. szint
@Jackie Collins, @Megan Brooks-Harper, @Heather Brooks és @Aaron Young
A kutya az ellenkező irányba szelelt el, mint amibe az egyöntetű döntés után indultok a tömeggel. Ki-ki melyik oldalon. Megan és Heather a belső sávén, Jackie a gyermekkel együtt a korlátén. A hátrahagyott járműveken keresztül bármelyikőtök változtathat ezen és célszerű lesz, másodperceken belül megindulnak az autók is, egyre szűkebb folyosókat hagyva a közeledéshez. A füst megcsapja az orrotokat, a lábatokat megremegteti a beton és a felmorajló sikítások hulláma beleivódik a fületekbe a gyerekríváson felül.
A külső és a belső sávban egyaránt lassítanak benneteket a járművek, előbbinél ellehetetlenítve a folytatást azon az oldalon, hogy távolabb kerüljetek a katasztrófa origójától. Belülre kényszerültök. Néhányan behúzták a kéziféket, pont az egyik ilyennek tűnő, rézsútosan elfekvő Audi előtt mentek el, amikor újból végigfut rajtatok a már jól ismert érzés: a bajé. A hang belétek hasít, akárcsak a törés a beton felületén. Heather megbotlik az egyelőre kisebb hasadékban, ahogy a cipőjének orra elé húzódik. Az egyensúlyát elveszítve tántorodik az egyik kinyílt ajtónak, ami a mellkasában felidézi a közel múlt fájdalmát a kulcscsont területén. Meg kell kapaszkodnia, ha nem akar földre kerülni. A szerencsétlen mozdulata, pedig nem várt biztosítékává válik Jackie esésének is. A megrengő talapzat komoly rossz érzést ébreszt a kismamában és ha önmagában nem is esne el, az előtte haladó nő hátul maradt lábában el fog, miként közvetlen mögötte halad. Ha nyúl is, nem fog tudni kartávon belül min fogást találni és közvetlenül a betonnal fog találkozni, horzsolásokat szerezve mind magának, mind Jake-nek. A dedét csak minimalizálni tudja, teljesen elkerülni nem. A hátul jövő Megan jár a legrosszabbul, mert a közben tovább rogyó szerkezettől megindul a jármű és nem marad ideje se hátra, se előre mozdulni, hogy elkerülje a bekövetkezőt. Ha egy fél lépéssel előbb lett volna megúszhatta volna. Hátsó lábát emelte pont, amikor az Audi orra a csípőjének préselődött. A fájdalmat nehéz leírni, amit abban a pillanatban érzett. A levegő kiszorult a tüdejéből, erős, ösztönös inger készteti üvöltésre. Az egyik nem messze tartózkodó idegen is odakapja a tekintetét a történtekre, a felsüvöltő hangra, ami talán elnyomja a szirénákét.
A haladási irányotokba tekintve távolabb néhány jól ismert egyenruhát vehettek észre, tűzoltókét. Ketten erre tartanak, de előbb egy autóba ragadt emberen igyekeznek segíteni, akit végül egyikőjük vesz csak kezelésbe.

Időben itt csatlakozik be Aaron: kattintsatok a reagjáért

**************************

A reagolási határidő 2018.12.15., szombat, 20:00 óra. Aki nem tud addig írni mindenképpen ELŐRE jelezze, különben kimarad a körből. Két kihagyás után automatikus kizárással kell számolni. Lehetőségetek szerint ne utolsó pillanatra hagyjátok az írást és amennyiben nem mástól függ a cselekményetek, ne ragaszkodjatok reagsorrendhez.

Fontos: @Aaron Young ezúttal is külön mesélőit kap, miután a második szinten tartózkodók megírták a reagjaikat. Ne hagyjátok sokáig agyalni a szerencséjén.. evil laugh

Mindenkit megkérek, hogy dobjon két darab dobókockával, aminek eredménye a következő mesélői körnél fog jelentőséggel bírni.

Emerald City

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Vas. Dec. 09, 2018 9:41 pm

Ahogy Nellie óvatosságra intett... szinte kibukott belőlem, hogy ez már-már úgy csengett, mintha aggódna miattam, de... végül lenyeltem a dolgot. Nem feleltem neki semmit. Könnyebb volt úgy tenni, mint a kezem megfogásának esetében... vagyis, hogy csak a helyzet hozta ki belőle...
Még hallottam a hangját, ahogy a férfihoz beszéltem, meg a kocsi megindulásakor a sikolyát, bár csak a háttérzajba keveredve, utána viszont már nem... nem is figyeltem. Reméltem, hogy futásnak eredt, mikor a híd beszakadt és a tűz elkezdett felkapatni hozzánk.
A tűz, mely a martalékává váló romok és roncsok nyomán egyre inkább közeledett és elhatalmasodott, tőlünk alig néhány méternyire. Éreztem, miként süti bőröm a meleg, ami kellemetlen idegességgel töltött el. Nem akartam bevárni a lángokat!
Újra rámarkoltam a kocsiajtó kilincsére, és megkíséreltem a kinyitását. Sikerült, s már hajoltam is be az eszméletlen alakhoz, hogy sietve keressem meg a pulzusát, ha van neki. Mikor megéreztem az erős lüktetést a nyakán, szabad kezemmel arcát kezdtem el paskolgatni.
- Hölgyem! Hall engem?! - emelt hangon próbáltam belőle bárminemű reakciót kicsikarni, de az eredmény nulla volt. Nem történt semmi, a légzsák teljesen kiütötte, szeme sem rebbent. Öt másodperc töprengés után, végül nagy levegőt vettem, finoman hátradöntöttem őt az ülésében, hogy a biztonsági öv csatjához férjek, majd kikapcsoltam azt. Szerencsére, ez nem ragadt be... Mikor ezzel megvoltam, a kezénél fogva kezdtem el sietősen kihúzni a járműből, majd egyik kezem a karja, a másikat meg a lába alatt átcsúsztatva, a háta és a térde alá nyúlva emeltem a karomba.
Körbenéztem. A lángok vad, zabolázatlan dühvel nyalogatták a betont, a roncsokat, és ami csak az útjukba került, hogy mindent, ami éghető, el is égethessenek. Miközben a hő bántotta a bőröm, a füst a szemem csípte, és a torkom is kapart tőle.
Ismét, bensőmben reménnyel lestem körbe, Nellie után kutatva, de megtalálni nem akartam... Majdnem fel is lélegeztem, mert első körben nem találtam rá... de aztán mégis megpillantottam, nem is oly nagyon messze...
- Nell! - kiáltottam feléje, ahogy neki is indultam, az eszméletlen nővel a karjaimban, s azzal a feltett szándékkal, hogy most aztán (ismét) alaposan lecsesszem, hogy még a szép szóból sem ért... Miért?! Mégis miért nem volt képes azt tenni, amit mondtam, és elfutni?! Most kimondottan örültem volna neki, ha megteszi!

Dobókocka: 4, 6

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Hétf. Dec. 10, 2018 3:06 pm

Nem káprázik sajnos a szemem, ahogyan közelebb érünk, egyre biztosabbá válik, hogy Jackie-t látom, kezében pedig ott van Jake is. Ez nem lehet igaz... Csak bólintani tudok, nekem semmi bajom azon túl, hogy a hirtelen mozdulatok ellen a nyakam hevesen tiltakozik és szemmel láthatólag Heather-nek sincsen komolyabb baja. Azzal egyetértek, hogy mennünk kell, szóval nem is késlekedem tovább, folytatom a menekülést, ám ezúttal már nem rángatom a sógornőmet magam után.
Nem áll szándékomban a külső sávba átjutni, így a magam belső oldalán indulok el felfelé, a meginduló autók között igyekezve minél gyorsabban haladni. Nem egyszerű, mert egyre szűkebb a folyosó és ahogyan észreveszem, hogy Jackie már nem tud tovább haladni a saját oldalán, igyekszem segíteni neki átjutni a mi oldalunkra. Ám alig haladunk néhány lépést tovább, újra megremeg alattunk a föld és az a recsegő, ropogó érzés borzalmas érzéseket kelt bennem, végigfut a libabőr a gerincem mentén és szinte egész testemben megremegek. Irtózatosan félek.
Felocsúdni sincsen időm, az előttem haladó, elbotló Jackie után kapnék, amikor szinte a semmiből bukkan elő a megindult Audi. Nincs időm elugrani, ellépni előle, érzem, ahogyan nekem ütközik, megtántorodom, de neki szorít neki egy másik autónak.
Fájdalmas, rémült üvöltés tör fel belőlem, kipréselődik a levegő a tüdőmből és a fájdalom olyan elemi erővel hasít végig bennem, amilyet még soha nem éreztem. Úgy érzem, alig kapok levegőt, ha mozdulni próbálok csak rosszabb lesz a helyzet és komolyan azt hiszem, innen nincs tovább. Az autó tovább fog sodorni, nem tudok innen elmenekülni és úgy fogok a mélybe zuhanni.
- Tűnjetek el innen! - ordítok rá a sógornőimre, fogalmam sincsen, honnan van annyi lélekjelenlétem, hogy meg tudjak szólalni. Ijesztő lehet kívülről szemlélni ezt az egész szituációt, de szeretném, ha nem foglalkoznának velem, ha nem próbálnának meg kiszabadítani, hanem a lehető leggyorsabban eltűnnének innen. Úgysem tudnak segíteni.
Fogalmam sincsen igazándiból, hogy mi történik az elkövetkezendő néhány percben. Azon igyekszem, hogy ne üvöltözzek fájdalmamban, a rémület olyan szinten lebénít, hogy szinte megijedek, amikor egy ismeretlen hang egészen közelről szólít meg.
- Megan - préselem ki összeszorított ajkaimon. Próbálok úrrá lenni a fájdalmamon és félek, ha nyitva hagynám a számat, újra üvöltenék. Csak bólogatni tudok, próbáljon meg kiszedni, én biztos nem fogom megakadályozni ebben. - Oké - nem érte tartok ki, hanem a férjemért, a két szép gyerekemért, akik otthon várják az anyjukat. - Oké - bólintok egy újabbat, mélyeket lélegezve, szinte fújtatok, így könnyebb kordában tartanom a fájdalmamat. Fogalmam sincsen, hogyan fogok tudni innen kimászni, mert jelen pillanatban még csak nem is érzem a lábaimat és annyira fáj az egész csípőm, meg körülötte minden, hogy elképzelhetetlennek tűnik a folyamat. Ennek ellenére hangosan felnyögök, amikor úgy érzem, enged a szorítás - elvégre továbbra is bitang módon fáj -, és ha meg tudok mozdulni, minden erőmmel azon leszek, hogy kijussak ebből az elcseszett kutyaszorítóból.

// Dobások: 5, 2 //

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Kedd Dec. 11, 2018 6:46 pm

Minden épelméjű a másik irányba tartana, de nem tudtam itt hagyni, egyszerűen képtelen lettem volna rá. Nem állhattam úgy a lányok elé, hogy esetleg tehettem volna valamit, de még se tettem. Túl sokáig vártak már az apukájukra és ott volt az a fránya érzés is, ami megannyi keserűség, megtörtség alatt titkon élt és még mindig hozzá kötött. Gondolataiból robaj rángatott ki, amibe lábunk alatt a talaj is megremegett. Mintha meg akarna nyílni alattunk, hogy elnyeljen a végtelen mélység. „Szerencsére” egyelőre csak magához rántott a talaj dühöngő háborgásában, miközben a meleg arcomat nyaldosta, mintha csak kellemes szellő lenne. Pedig nem volt az. Sőt, inkább volt veszéllyel kecsegtető, mintsem édesen csalogató. Ha mind ez nem lett volna elég, újra kisebb fájdalom hullámjárta át a karomat az eseménysorozat következtében és még a józanész azt súgta, hogy meneküljek, ahelyett alig, hogy talpon voltam máris a férfi útját próbáltam állni, mielőtt még netán lesodorná a kocsival Ryant és a másik férfit.
Eleinte próbáltam még hatni rá szavakkal, de mindhiába volt, mintha teljesen megszűnt volna számára a külvilág és csak az létezett volna, hogy a kocsiban rekedt személyhez eljusson. Nem tudtam emiatt hibáztatni, de nem engedhettem meg. Nem sodorhat még több embert veszélybe azzal, hogy ott próbál segíteni, ahol nem tud. Erősen vájtam ujjaimat, majd körmeimet a karjába, hogy utána ha kellett, akkor kisebb rántással húzzam arrébb, így neki dőlve egy közelben pihenő másik autónak. Az se érdekelt, ha ahhoz az kellett, hogy magammal rántsam és esetlegesen megüssem magam. Mielőtt újra megindulhatott volna szerencsére egy mentős a segítségemre sietett.
„Fuss! Menekülj!” csak ez vízhangzott elmémben, de nem tudtam mozdulni. Hiába kiáltások, sikítások hangja lengte be a hidat, miközben tűz okozta melegség se akart alábbhagyni. Szüntelen csak őt kerestem. – Ryan! – nevét kiáltottam újra, meg újra, míg meg nem pillantottam az ájult nővel a karjában. Elég volt csak a pillantását meglátnom, hogy tudjam most legszívesebben leüvöltené a hajamat, vagy csak szimplán nekem esne a lehető legtöbb módon, amiért nem tettem azt, amit kért. Mégis, hogy a francba várhatta volna el, hogy itt hagyjam? – Csak menjünk... – csak ennyit bírtam kinyögni, de alig pár lépés után megtorpantam. Mintha egy elveszett kb. 4-5 éves gyermeket pillantottam volna meg a híd másik oldalán, a tömeg túloldalán. Túl nagy volt a káosz, hogy biztosra vehessem. – Menjetek! Ne várj rám! – ennyit ordítottam neki, megpróbálva túlharsogva a többi zajt, hogy átverekedve a tömegen egyenesen a rémült és esélyesen sérült gyermek felé rohanjak, mielőtt netán a tömeg taposná el, vagy a robbanás utóhatása miatt esne baja.

Dobókocka: 5,5

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Csüt. Dec. 13, 2018 9:15 pm

Baleset a viadukton, 4./II

@Aaron Young
- Itt Jones. Igyekszek ahogy tudod, de tíz percnél hamarabb nem érek oda. - a rádión keresztül pár másodperc különbséggel érkezik a válasz és az átszűrődő hangok alapján sejtheted: az ő dolga sem egyszerűbb.
Ahogy segíteni próbálsz a két autó közé szorult nőnek az első próbálkozásod a feszítővassal sikeresnek bizonyul, ellentétben az oxigénpalack beljebb nyomásával. A plusz hely, a légvételnyi tér, ami csökkentette volna a nyomást Megan medencéjén egyik pillanatról a másikra fordul át fájdalmasba. A második kísérletre fogod tudni beékelni a tartályt, megmozdulni azonban még mindig képtelen lesz. Az autók tömege miatt vélhetően plusz segítségre lesz szükséged az erőkifejtés és a tér tágításának egyszerre történő kivitelezéséhez.

Emerald City

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Vas. Dec. 16, 2018 1:44 pm

Kétségbeesésemben azt sem tudom mit csináljak. Érzem lábam alól mindjárt kimegy a talaj. A füst meg a por rátelepszik a tüdőmre és levegőt se kapok. Fuldokolva kezdek el köhögni, miközben mellkasomat ütögetem. Istenem nem akarok itt meghalni. Haza akarok jutni. Szeretném még látni az egyetemet, a többieket, meg mindenkit.
- Rád bízom a hölgyet kölyök. – hallom tompán a tűzoltó vagy micsoda hangját,a mit a fiúnak mond aki velünk van, azt hiszem. Ha jól sejtem akkor pontosan rám célzott. Eszemben sincs tiltakozni, hisz most nagy szükségem van valakire. Egyedül rám törne a pánik és a félelem. Valószínű meg sem tudnék mozdulni, idefagyna a lábam és akkor szinte bizonyos, hogy itt lelne rám a vég.
Néhány lépést ugyan megtettem, de tovább nem tudok haladni. Olyan mintha beszakadt volna egy szint. A portól és a füsttől nem látok semmit. Belemegy a szemembe szinte megvakítva. Valami törmelékek is hullanak és érzem koppanásukat a nyakamon. Ösztönösen behúzom a fejem és két kezem feléje emelem védekezően. Nagyon szeretnék már kijutni innen. De fogalmam sincs merre mehetnék. Nem látok semmit. Megpróbálom kitörölni a port a szememből, hogy kissé javítsak a látásomon. Némiképp sikerül, valami foszlányok tárulnak elém. Mintha egy menekülő útvonal lenne előttünk, ahová a többi ember is megy, akinek sikerül elindulnia. Nem gondolva semmire, elindulok abba az irányba. Remélem oldalamon azzal a sráccal, akire tulajdonképpen rá bíztak. Nem szívesen maradnák egy száll magamban. Nem nézek magam mellé csak gyorsan szedem a lábaimat, hogy minél előbb kijussak innen. Útközben azért megpróbálok segíteni azoknak, akiknek lehet. Tudom milyen érzés kutyaszorítóban érezni magad. Felsegítek egy éppen futás közben eleső hölgyet, majd tovább folytatom az utat.
Pár méterre tőlünk, mintha azt a lányt látnám, aki az autónál is velünk volt. A nevét nem tudom, ha mondta is nem emlékszem rá. De legalább épségben van, ha jól látom. Olyan ez az egész, mint valami rémálom. Mindenki fut az életéért. A kocsik ajtaja nyitva áll, a földön mindenféle dolgok hevernek, amikbe néha néha megbotlok és alig tudom tartani az egyensúlyomat.
Az egyik autó sarkánál egy kisfiút vélek felfedezni. Mindenki elrohan mellette, ő pedig a maciját szorongatva ijedten ücsörög. Átérzem a helyzetét. Valószínű, hogy ha nem tudnák uralkodni magamon, nem segítenének, én is hasonlóképp gubbasztanék a taxi oldalánál. Odamegyek hozzá és leguggolva rákérdezek. Ha a védő anyalom,a z a srác velem van remélem ő is észreveszi a gyereket.
- Jól vagy? Hol vannak a szüleid? - a kisfiú csak még jobban összehúzza magát. Érzem, hogy nem lenne biztonságos itt maradnunk. - Gyere el kell innen mennünk. - próbálom felhúzni a kisfiút, hogy tovább menjünk. - A szüleid biztosan már várnak valahol. - mondom kedvesen neki. Habár fogalmam sincs merre lehetnek a szülei. Csak azt tudom, hogy nem maradhatunk itt.

Dobás:6,4

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Vas. Dec. 16, 2018 2:42 pm

Gyorsan, aprókat bólintok röviden Heather felé; mi rendben vagyunk. Innen viszont minél előbb el kell tűnnünk, ebben teljesen biztos vagyok.
A lányok társaságában, de inkább az építmény szélén, az egymásba tolult autóktól távolabb próbálok haladni. Az egyik kézfejem végig a fiam fején tartom, nem csak azért, mert még neki is nehéz megtartani hosszasabban, hanem, hogy ösztönösen védjem, amennyire csak lehet.
Amikor már lehetetlenség lesz a korlát mentén haladni, csak akkor, a még meglévő „szabad folyosók” felé veszem az irányt, egyre inkább közelebb kerülve az út centrumához. A füst már most csavarja az orromat, rossz érzések egész garmadáját erősítve fel ezáltal bennem. A viadukt újabb megremegése pedig csak erősíti mindezt. Nem könnyű megtartani az egyensúlyt, de végül csak sikerül; vagyis egy pillanatig ezt hiszem, amikor hátulról taszítást érzek meg a hátamon vagy a vállamon, hirtelen nem is tudom hol és ennyi éppen elég, hogy a pillanatnyi biztonságérzetemből ugyanannyira kibillentsen, mint a csalóka illúziójú balanszból. A szerkezetet megrázó rengés rosszabb és a gyomromat szorító érzés vele együtt válik elviselhetetlenebbé; baromi nagy baj van.
Az esést szinte fel sem fogom, nem ésszel legalábbis, csak a testem cselekszik, védve a fiamat, amennyire csak lehet, úgy tompítva az ő sérülésének esélyét és lehetőségét, azzal pedig kicsit sem törődök, hogy magamat mennyire töröm össze közben.. Jake sírása csak egyre rosszabb és a tehetetlenség és az érte, miatta lévő félelem könnyedén váltja vizenyőssé a tekintetem. Gyűlölöm, hogy mennyire cselekvőképtelennek érzem magam most. Jake után pedig szinte rögtön Meg ordítása vonja magára a figyelmemet. Megkésett pillantással fogadom be az autók közé szorult látványát és szinte azonnal kihagy egy dobbanást a szívem. Basszameg. Sokakkal talán ellentétben, nem teljesen önt el a nyugalom, amikor meglátom a kollégáimat is a színen. Persze, ők azok, akik a leginkább tudnak segíteni és kiszedni ebből a nyomorult helyzetből mindenkit, de varázsütésre még nem lesz kisebb a baj vagy múlik el a veszély. Mindezek ellenére Young felbukkanása éppen a lehető legjobbkor történik. Bólintok párat, nagyjából jól vagyunk, messzemenően jobban, mint a sógornőm vagy sokan mások.
- Nem megyek. – rázom meg a fejem előbb a tűzoltó, majd Megan felé. - Nem hagylak itt, amíg nem tudom, hogy biztonságban vagy. – Heather felé fordulok és, ha viszonylag jól van, a karomban síró fiamat nyújtom át. - Nagyon vigyázz rá kérlek! – életem legnehezebb döntésének élem meg, de nem hagyhatom itt a sógornőmet és amíg nem érkezik meg más, segíthetek.
- Segítek neki, kihúzom innen. – intézem a szavaimat Youngnak. Eszközök hiányában, sokkal többet nem tehetek, de ha lesz elég tér ahhoz, hogy kiszabaduljon Megan, akkor gyorsabb leszünk így.

Kocka: 1;5

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Kedd Dec. 18, 2018 11:51 pm

Baleset a viadukton, 5.

1. szint
@Ryan Woodrow, @Nellie Tamblyn, @Aria C. Martell
Ryan haladását az eszméletét vesztett nővel a kezében egyensúlyjátékká avanzsálják az emberek, ahogy Nellie-ét sem könnyítik meg, amikor az Aria által már megtalált gyermek felé halad. (Mindannyiótoknak párszor kíméletlenül nekimennek.)
A kisfiú bizalmatlanul húzódik el a felé közeledőktől. Szó nem hagyja el a száját a kérdések ellenére, csak a könnyek indulnak meg arcán és nyöszörögve rázza meg az arcát a szülők hollétére vonatkozó kérdésre. A felhúzásra nem reagál jól, a válla érzékeny, valószínűleg elesett vagy fellökhették, aminek ez lett a kellemetlen következménye. Próbál ellent tartani és tekintetét a később beérkező Nellie-re szegezi. Kérlelve, mintha ő nagyobb biztonságban érezné magát a jelenlegi helyén, semmint máshol, ahol kisebb valószínűséggel találnák meg a szülei. Kétség kívül fél.

2. szint
@Megan Brooks-Harper, @Jackie Collins
Az esés következtében véres horzsolás keletkezik Jackie jobb kézfején, egyidejűleg a szemöldökcsont felett ugyanazon az oldalon, ahogy védeni próbálta a gyermeket. A kesergő sírását a pillanatnyi, nem nagy nyomású összenyomódás okozza.
A plusz hely, a légvételnyi tér, ami csökkentette volna a nyomást Megan medencéjén egyik pillanatról a másikra fordul át fájdalmasba. A második kísérletre sikerül Aaron-nak beékelni a tartályt, megmozdítani azonban még mindig képtelen lesz. Ehhez szemmel láthatóan további segítségre lenne szüksége. A harmadik alkalommal sem tud elég erőt vennie ahhoz, hogy megtolja az autót, ellenben a negyedikkel. A csípőben lévő fájdalma miatt megtorpan Megan, de ha kellő határozottsággal rántják ki kicsúszhat a szorító helyzetéből.

Mindkét szint eddigi hangulatát a hirtelen nagyobbra nyúló lángnyelvek belobbanása fogja egy pillanatra megfagyasztani és az azt egy másodperccel rákövető robbanás hangja. A másodikról lezuhant egyik autó robbant be. Idő kérdése a ráhalmozódók mikor fognak hasonló reakcióba lépni a tűzzel.
A jármű üvegablakának szilánkjai szétszóródnak, miként kivágódnak a hő hatására. Látjátok-e a lelki szemeitek előtt és automatikusan hozzáképzelitek a hangot vagy halljátok is-e.. Az adott pillanatban nehéz megmondani melyik vonzott be előbb titeket az elsőn: a látvány vagy a hang. A másodikon tartózkodókat kizárólag a hang, a tovább beomló emelet, még inkább roskadozó géphalom látképe. Az emberi moraj újból végigsöpör a viadukton, a meglévő repedések, az alapszerkezet állapota rohamos romlásnak indul. A talaj, ami eddig közel egyenesnek volt tapasztalható azonnal bedől.
Az első szinten újabb hullámként söpör végig a por, a fentről érkező, kisebb méretű törmelékmennyiség.

**************************

A reagolás határideje 2018.12.29., szombat, 12 óra az Ünnepekre való tekintettel. Aki nem tud addig írni mindenképpen ELŐRE jelezze, különben kimarad a körből. Kihagyás után automatikus kizárással kell számolnia az üzenetben megjelöltek személyeknek.

Emerald City

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Szer. Dec. 19, 2018 7:38 am

Nem érdekelt Ryan kiabálása se, ahogyan az se, hogy miként löktek meg az emberek, vagy nem éppen kedves megjegyzéseket tettek rám, amiért részben az ellenkező irányba akartam átjutni rajtuk keresztül. Törött kezembe a fájdalom újra belehasított az ütközéseknek köszönhetően, de szinte meg se éreztem, csak a gyermek és a nem sokkal korábban odaérkező lány lebegett a lelki szemeim előtt. Anyai ösztön túlzottan is eluralkodott rajtam és csak remélni tudtam, hogy Ryan inkább menekülni fog, nem pedig idővel utánam ered. Legalább ő legyen biztonságban.
Kisfiú reakciói eléggé beszédesek; a sírás és az, ahogyan a lány közeledtére elkezd hátrálni. Lépteimet lelassítom, szinte már egészen lassan teszem meg az utolsó pár lépést, miután felfigyelt rám a gyermek. Pillantása mesél, teljesen megértem a riadtságát, hiszen az autókból kiszállt emberek olyanná váltak, mint egy megvadult csorda.
- Sziasztok. – szólaltam meg egészen higgadtan és barátságosan, majd a lányra pillantottam bátorítólag, sok időnk viszont nem volt, mert a következő pillanatban robbanáshangja rázta meg újra a hidat; automatikusan léptem előre, hogy a gyermeket ölelésembe rántsam és úgy védelmezzem mindattól, ami a robbanást követte. Nem számított az se, hogy miként rúgott, vagy mart belém, akkor is úgy védelmeztem a testemmel, mintha csak a sajátjaimról lenne szó. A meleg egyre inkább érezhetővé vált, ahogyan lángok terjedni kezdtek és olyan volt, mintha üvegek pattantak volna egymásután szét, valami különös zenét alkotva a hangzavarral. Sietve kaptam fel a fejemet, amikor a repedés és törmelék hangja eljutott hozzám. Nem messze tőlünk jól láthatóvá vált, ahogyan egyre inkább kezdi megadni magát a talaj és a fejünk felett lévő szint is.
- Mennünk kell, nem maradhatunk tovább!! – mondom ki a nyilvánvalót, továbbra se eresztem el a gyermeket, de közben már a lányt vizsgálom, hogy mennyire is úszta meg a történéseket. Nem törődtem azzal, hogy netán hol sértették bőrömet az üvegszilánkok vagy más dolgok, csak egy dologra tudtam koncentrálni, hogy minél hamarabb biztonságban legyünk. Következő pillanatban már fel is kaptam kisfiút és szorosan magamhoz öleltem. Nem érdekelt a testembe hasító fájdalom, apró puszikkal és halk dúdolással próbáltam megnyugtatni őt, ami kicsit használni is látszott. Nem számított, hogy miként markolt hajamba, vagy mart bőrömbe, miközben ruhámba kapaszkodott. Az adrenalin és a félelem elnyomott minden mást, de legfőképpen a fájdalmat. – Gyere, menjünk, mielőtt nagyobb lesz a baj. – néztem a lányra. Sietős léptekkel próbáltam a tömeggel együtt lejutni a hídról kisfiúval a karomban, közben elkezdtem keresni Ryant a pillantásommal. Biztos voltam abban, ha visszajött, akkor megpróbálja elvenni tőlem, hogy inkább ő vigye. Az hogy mennyire is sikerült a kicsitől függött, így ha nem járt sikerrel, akkor reméltem, hogy a hozzánk csapódott lánynak segíteni fog.

@Ryan Woodrow, @Aria C. Martell

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Szer. Dec. 19, 2018 4:08 pm

Hiába beszéltem. Még mindig nem abba az irányba indult el Nellie, amerre szerettem volna, azaz lefelé a hídról. Helyette a tömegen keresztül indult el, de nem láttam az okát, hogy miért.
Szerettem volna utána menni, de a nővel a karomban esélytelennek láttam, a megindult emberek lépten-nyomon meglöktek, vagy épp majdnem kilökték őt a kezemből. Erősen tartottam, és bár szemem sarkából próbáltam követni Nellt, fejem mozgatásával igazából azt kerestem, hogyan szabadulhatnék meg a terhemtől úgy, hogy Nellie-t se kelljen itt hagynom. Hamarosan ki is szúrtam egy mentősegyenruhában lévő alakot a tömegben, méterekkel előttem. Őt céloztam meg végül. Igaz, hogy őt sem volt könnyebb elérni. A tömeg, a kocsik, a káosz, egyik sem könnyítette meg a dolgom, de legalább az emberek alkotta tömeg folyásirányába indultam, így csekély részben könnyebb lett az előrejutás.
De még így is, mire odaértem, azt hittem megőszülök. Mikor a mentős észrevett minket, alig nyitottam ki a számat, már nyúlt a nőért, hogy elvegye.
- Eszméletlen, de azt hiszem, nincs komolyabb baja! - igyekeztem túlbeszélni a hátunk mögül érkező zajokat, és a tömeg pánikkal átitatott hangját, de alig értem a mondat végére, mikor robbanás zaja ütötte meg a fülem. Miközben automatikusan húztam be a nyakam, jól hallottam, ahogy a kavalkád erejét illetően ráadtak még egy kis kakaót. Egy kocsi robbant fel, a tűz és a károk amik a hídban keletkeztek, még inkább elharapództak, és csak idő kérdésének tűnt, hogy a dolog megismétlődjön, hiszen bőven akadtak még kocsik, amik semmi másra, csak a megfelelő ingerre vártak. Ettől a tömeg még eszeveszettebb és erőszakosabb módon igyekezett lelépni innét, egymásra abszolúte nem figyelve közben.
Ettől nekem is sokkal nehezebb dolgom lett, miként a porfelhőben vakoskodó tömegben indultam neki, hogy megkeressem ismét Nellie-t, ezúttal már a terhem nélkül. Ehhez viszonyítva még egészen csodaszámba mehetett volna, hogy hamar sikerült kiszúrnom egy kocsi mögött, egy másik nővel. Mire félútig elértem hozzájuk, láttam, hogy ők is elindultak, és ekkor Nellie kezében már egy kisgyereket is megpillantottam.
- Mintha a falnak beszélnék, komolyan mondom! - Ez volt az első, amit Nellie-nek mondtam, miként elértem őt, bár körül-belül azt akartam mondani, hogy "Örülök, hogy élsz!", s már vettem is ki a gyereket a kezéből, tetszik-nem tetszik alapon, nem pazarolva arra időt, hogy kérdezzek. Ha a gyerek ellenállt is, vagy Nellie, nem terveztem hogy megállok meggyőzni őket, inkább elkaptam Nell ép kezét is, s úgy kezdtem el magammal húzni őt is, nehogy elsodorja mellőlem a tömeg.

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Pént. Dec. 28, 2018 5:19 pm

Baleset a viadukton

Mint mondtam, a káosz kitölti az embert. Néha túlságosan is. Ezernyi inger ér egyszerre; a viadukton végigfutó rengés, az autók olykor éles, fémes csattanásai, később a lelassult egymásnak préselődésük keltette horpadások mély búgásai, az aláhulló törmelék porhanyós nesze, az edzett üvegek szétcsattanásai, és az emberek morajlásáról még említést sem tettem. Egy név jut el a tudatomig, Meghan, majd Collins ellenkezése, amivel párhuzamban Jones jelentkezik a rádión, tudatva velem, jelenleg esélytelen idejönnie. A sistergő adón átszűrődő zajok hallatán nem is csodálkozom rajta.
Oké… Mély levegő. Rangsorolás, ez a legfontosabb. Hiába szenved az orrom előtt egy nő, nem érezhetem át a fájdalmát, nem kapkodhatok, nem vonódhatok be túlzottan. Ahogy az egykori tanáromat sem tessékelhetem tovább erőszakkal. Előbb a rádió.
- Itt Young, vettem. Megkezdem a mentést - tudatom vele, illetőleg a többiekkel a szándékomat, habár nem hinném, a kialakult helyzetben bárki ellenezné a magánakciómat. Főként a két kocsi közé szorult nő, aki láthatóan komoly fájdalmakat él meg.
A terv sebtében rajzolódik ki az agyamban, és egy percet sem tökölök tovább az esetleges finomítással vagy további tanakodással, hanem nekiállok a munkának. Közben fél füllel hallgatom a másik kettőt, és tekintve, hogy Collinst nem fogom tudni menekülésre bírni - másrészt lássuk be, ide egyedül kevés vagyok -, úgy legalább a másikat megkísérlem szélnek ereszteni.
- Gyerünk, segítse a mentést és menjen tovább! Számítunk magára! - szólok oda neki félhangosan, az erőlködéstől inkább préselve a szavakat, mint magabiztosan pergetve őket. - Oké, ez megvan - motyogom magamnak, miután sikeresen kitámasztom a két kocsi között a feszítővasat, csakhogy az átkozott oxigéntartály cserben hagy, és azzal a lendülettel visszavet a kiindulási szarkupacba. Bassza meg!
A fejemre kiülő irritáltsággal tekintek a velünk maradó anyukára.
- Megpróbálom rendesen beékelni a tartályt. Ha megvan, húzd ki - biccentek neki, mintegy elfogadva a magára kiszabott feladatot, aztán lehajolva a kerékhez, igyekszem biztonsággal elé préselni a palackot. Másodjára már jobban megy, csakhogy nem úgy tűnik, mintha bármit segítene a helycsinálásban. Túl sok kocsi gyűlt fel előttünk. - Előbb el kell mozdítani a terepjárót - nem magyarázkodok tovább, hanem cselekszem. Ide a feszítővas már édeskevés, ezért saját erőből próbálok lökni a járművön. A harmadik alkalomnál kezdek veszíteni a türelmemből, talán ez segít hozzá ahhoz, hogy negyedjére végre elmozduljon a csotrogány.
- Most! - adom meg a jelet Collinsnak, és amennyiben van rá mód - anélkül, veszélybe sodornám bármelyikünket -, segítek a kihúzásával. Remélhetőlég még azelőtt sikerül, hogy fellobbanna a szakadékon felkapaszkodó tűz, azt követően pedig szolidan berobbanna vélhetően az egyik leszánkázó autó. Ösztönösen lépek a két nő elé, a hátammal védve őket az esetleges törmeléktől, habár a viadukt bedőlése, az újabb repedések és a terjedő tűz komolyabb veszélyt jelent a beomlott részből felszálló, szemcsés pornál.
Ha sikerül a lábamon maradni, illetve nem alakul ki újabb vészhelyzet - kezdjük ott, Meghant sikerült kiszabadítani -, sőt, ideális esetben az audi sem indult el felfedező útra, úgy megpróbálom visszaszerezni az oxigénpalackomat. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy erre még szükségünk lesz a lefelé útig.

//Dobókocka: 5, 5//

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Pént. Dec. 28, 2018 10:49 pm

Egyetlen pillanat csupán, már éppen kapnék levegőért, már éppen felszakadna belőlem a megkönnyebbült nyögés, amikor a hirtelen jött szabadulás a visszajára fordul és a fájdalom újul erővel vájja a csípőmbe magát. Felkiáltok, arcomat eltorzítja a fájdalom és ahogyan az első hullám végigsöpör rajtam sem lesz jobb a helyzet. A kellemetlen, fájdalmas, pulzáló érzés továbbra is ott marad, azt sem tudom, mi történik körülöttem. Lehunyom a szemeimet, összeszorított állkapcsokkal igyekszem tűrni a kialakult helyzetet és nem ordibálni.
Azon már meg sem lepődöm, hogy Jackie nem megy el, egyetlen, mérges pillantásra futja csak és ha képes lennék rá, tuti neki esnék, hogy mégis hogyan lehet ennyire felelőtlen és ugyan már ne velem foglalkozzon, hanem mentse a saját életét. Az, hogy megköszönjem, eszembe sem jut, egy ilyen helyzetben nem, mert bármennyire is a jó szándék vezérelje, csak magát sodorja veszélybe azzal, hogy itt marad segíteni. A fene vigye el!
Ha tudnék, én magam is segítenék az autó eltolásában, de arra sincsen erőm a lüktető fájdalom miatt, hogy megemeljem a kezeimet, nem hogy még erőt fejtsek ki. Jackie pedig mellettem marad, nem az autó eltolásában segít, így Aaron egyedül kell megbirkózzon a nehéz vasdarabbal. Nem is baj, hogy a sógornőm itt marad, mert ahogyan enyhül a szorítás, újabb fájdalomhullám szalad végig rajtam és saját erőmből nem is volnék képes kicsusszanni a két autó közül, szükségem van Jackie segítségére, hogy kirántson innen, különben itt ragadok, elszalasztva az esélyt a szabadulásra.

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Hétf. Dec. 31, 2018 1:51 am

Baleset a viadukton, 6.

1. emelet
@Ryan Woodrow és @Nellie Tamblyn
Ahogy Ryan előrébb ér a nővel az oldalán, a távolban villódzó jelzőfényt is jobban láthatja. A leszálló por visszaverte a fényét, a távolból nehezen érzékelhető. Az emberi tömeg oda összpontosul ezen a szakaszon. Tolakodnak. Káromkodnak. Vannak köztük, akik szabályosan elvesztik a fejüket a tűzoltóság által kialakított menekülési ponthoz érve. Mindenki le akar jutni, de nem mindenkinek van türelme kivárni a sorát vagy hajlandó elfogadni a felállított prioritási sorrendnek megfelelően ki az, akinek a lejuttatása sürgősebb. A mentős, aki átveszi az eszméletét vesztett nőt arra haladna tovább, a robbanás miatt megállásra kényszerül.
- Vigyázzon magára! – ennyi hangzik el a részéről, mikor realizálja a veszélyforrás felé tart a nő eddigi támolyogtatója. Nagyobb törmelékek zúdultak alá: behorpadt tetejű autók, betört üvegek, fejsérülést szenvedett emberek látványa szegélyezik a hatvan méteres utat Nellie-ékig. Az eddig káosznak nevezett helyzet most mutatja meg valódi formáját.
A kisfiú nem húzódott összébb az újabb segítség megérkezésére, a feszengése, maradni akarása azonban nem apadt. A nagy dörejnél teljesen lefagy a szintén jelen levő nővel ellentétben, aki a tömeg haladási irányába veti magát. Az őt önnön testével védő Nellie-t nem tolja odébb, sokkal inkább kapaszkodik belé kétségbeesésében, ami egy hangos felsírás formájában csúcsosodik ki, miközben kettejük közé szorítja a plüssmedvét. Képtelen elengedni. Fél karjával ölelte át a számára ismeretlen nő nyakát, az egyik pillanatról a másikra gondolta meg magát a maradását illetően. Beleremegett a föld is az iménti eseménybe. …és még mindig nem hagyta abba.
A törött kézzel nehéz megtartani az ötéves forma gyermeket, aki húsz kilót nyom latba. A fogását helyezkedéssel segítené, így véletlenül belerúg a sérült karba.
Szerencsésen egyikőtöket sem érte komolyabb sérülés mindeddig, mindössze apró karcok, amiket kavicsméretű hulladékok okoztak. Nem úgy, mint azokat, akiket magatok körül láthattok. Van, akinek karjába ékelődött egy nagyobb darab üvegszilánk. Van, akinek annál is rosszabb helyre és van, akinek a feje egy nagyobb betondarab alá ékelődött.. Miután Ryan átveszi a gyermeket, nem haladtok tíz métert sem a pánikba esett emberek között, amikor a sírdogálása, fogódzkodása erősségét veszíti. Az okának szemtanúja voltál Nellie: véres horzsolás helyét hagyta maga után az egyik leomló építőanyag-töredék.

2. emelet
@Aaron Young és @Megan Brooks-Harper
A tűzoltó egység a második szinten is felszerelte a lejáratot jelző fényszórót, amivel felhívja a menekülő emberek figyelmét. A körülötte növekvő tömeg, a robbanás következtében esélyét veszti a rádión bejelentett segítség érkezése. Megan kiszabadítása majd’ vért izzadva sikerül: időben húzzák ki a pillanatra megnövekvő résen keresztül. A palackkal sikerült olyannyira kitámasztani a járművet a kollegina kivitelezhesse a mentést. A talapzat megdobódásánál a beszorított fémtartály viszont kipattan a kétoldali támasztásából. Puskagolyóként csapódik a két nőnek, akik földre kerülnek tőle még azelőtt a szőke üstökűt bizton megtarthatták volna oldalánál fogva. Fájdalmasan vágódik Megan csípőjének és az őt tartó Jackie alkarjának. Csúnya, lassan múló nyomot hagy maga után az erősen égető érzés mellett. Pillanatokon belül be fog dagadni, a tovább haladásban támogatásra lesz szükség a nemrég még két autó közé került nőnek. Bal lábában erős zsibbadást tapasztal, a mozgatása problémát jelent, súlyát nem tudja ráengedni.
A robbanásból származó törmelékek java az első emeleten csapódott le. A por, szállingózó pernye keveset árt fizikai szempontból, a látást sem könnyíti. Aaron-nak sikerült talpon és ezáltal mozgás-, cselekvőképesnek maradnia. Kevesen múlott, a meginduló Audi mellől időben el tudott mozdulni, a nők elé állni, így nem ment neki a lábának.
A beton bedőlése abban a pillanatban válik jelentősen érezhetővé számotokra, ahogy odább, a robbanás közelében egy nagyobb, két méter hosszú darab leszakad a szintetekből és szinte mozaikossá avanzsálja a közelében megmaradt anyagot. Lenézve ti is láthatjátok megnövekedik a repedés, ami az elesést okozta. Valamint tovább húzódik, mellette futva egy másik csatlakozik a társaságába. Az érzékeitek pánikba esnek vajon meddig maradhat még egybe a talaj.

**************************

A reagolás határideje 2019.01.05., szombat, 20 óra
Aki nem tud addig írni mindenképpen ELŐRE jelezze, különben kimarad a körből. Kihagyás után automatikus kizárással kell számolnia az üzenetben megjelöltek személyeknek.

Emerald City

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Kedd Jan. 01, 2019 8:35 pm

A félelemnek nem volt helye, valójában meg ott dübörgött az ereimben, minden egyes szívdobbanásomban benne volt, de az anyai ösztönök felülkerekedtek rajta és ennek volt köszönhető az is, hogy a testemmel próbáltam védelmezni. Olyat kell átélnie, amit senkinek se lenne szabad, de legfőképpen egy gyereknek nem. Amint megéreztem, hogy miként kapaszkodik belém még inkább magamhoz öleltem mit sem törődve azzal, hogy a plüssmackója miként is nyomódik neki a mellkasomnak. Nem volt kellemes érzés, de az fontosabb volt, hogy megpróbáljam megóvni a kisfiút attól, hogy még több sérülést szerezzen.
- Nem lesz semmi baj. Kiviszlek innen. – suttogtam neki, gyengéden simogattam a hátát, miután a nyakamat átkarolta az egyik kezével. A föld újra megremegett, egyre sürgetőbbé vált, hogy minél hamarabb elinduljunk mi is a tömeggel megegyező irányba.
Próbáltam megtartani őt, ő meg helyezkedni próbált, aminek meg is lett a következménye. Szisszenés szaladt ki ajkaim között, amikor a sérült kezembe rúgott véletlen. Arcomon fájdalmas grimasz ült ki, amint megláttam a gyermek ijedt arckifejezését igyekeztem kizárni a fájdalmat és a többi érzésbe kapaszkodni, amik ideiág is segítettek abban, hogy talpon tudjak maradni.
- Kicsim, ne nézz oda. – mindent elkövettem azért, hogy inkább hozzám bújjon, arcát nyakamhoz temesse, de ne kelljen látni a kevésbé szerencsés embereket. Súlyát egyre inkább megéreztem, főleg olyankor amikor még belénk is jöttek, mert nekik sietősebb volt és nem számított az se, hogy netán kit löknek fel.
- Én is szeretlek és örülök, hogy élsz! – feleltem csak ennyit, minden ellenkezés nélkül próbáltam átadni neki a gyereket. Ha szükséges volt, akkor közben is beszéltem a kisfiúhoz, mielőtt netán még inkább megijedt volna a kialakult helyzetben. Nem húztam el a kezemet, amikor Ryan elkapta; próbáltam a lépést tartani vele. Közben igyekeztem az idegen lányt is szemmel tartani, hogy nehogy baj érje. Alig jutottunk előrébb, amikor a kisfiú egyre inkább hallgatagabb lett. – Ryan??? – ijedten csendült a hangom és sietve próbáltam megállításra kényszeríteni. – Valami baj van… baj van… - néztem ijedtem a kezében lévő csöppségre. – Talán a sérülés miatt van, amit egy törmelék okozott. Orvos kell neki! Nem lehet baja… - szinte már sírva csendült a hangom, miközben a kétségbeesés egyre inkább utat tört magának. – Segítenünk kell rajta!!! – eléggé határozottan ejtettem ki a szavakat. Találnunk kell egy orvost, talán ha üvöltöznénk akkor akad, vagy az se érdekel, ha el kell szakadnunk egymástól, akár megpróbálhatna a gyerekkel segítségért rohanni. Egyedül jobban tud haladni a tömegben, mint együtt. Csak egy számított, hogy nem veszíthetjük el. Az nem lehet.. Még a gondolatától is émelyegni kezdtem… abba esélyesen beleroppannék, hiába nem az enyém volt.

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Szer. Jan. 02, 2019 3:36 pm

Baleset a viadukton

Életem első igazán necces és kis híján egyedül végzett mentése sikerrel zárul. Collins végzi a kihúzás zömét, de az utolsó centiken én is besegítek azzal a szándékkal, rögvest Meghan kiszabadulása után a másik oldalán támaszt nyújthassak a számára. Persze, ha minden ilyen simán menne… Fogalmazzuk át egy kicsit az iménti kijelentésemet; életem első igazán necces és kis híján egyedül végzett mentése közel sikerrel zárul.
Merthogy az a rohadt fémtartály úgy robban ki az audi kereke alól, mint egy nyavalyás rakéta, és ahelyett, hogy boldog szabadságában egyszerűen tovább repülne, nem, le kell tarolnia a már amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket. A francba is már, hogy semmit nem sikerül áldozatok nélkül összehoznom!
Kedvem támadna lehajítani a fejemről a sisakot, és a hajamat tépni, vagy legalább belerúgni a kocsiba, azonban kénytelen vagyok félretenni a frusztráltságomat. A tombolásnak még nincs itt az ideje, végeznem kell a munkámat.
Éppen elhatároznám, hogy leszedem róluk a palackot - feltéve, ha ott landolt, és nem gurult tovább, abban az esetben őket nyalábolnám fel a betonról -, amikor újabb rengés rázza meg a viaduktot. A lábaim kis híján cserbenhagynak, viszont sikerül megőrizni az egyensúlyomat, és valami isteni közbeavatkozásnak hála az audi gázolása elől is sikeredik kitérnem az áldozatok védelmére tett próbálkozásom hozományaként. Hogyan is mondta anyám? Mindig a legnagyobb rohadékoknak van a legnagyobb szerencséjük. Akkoriban Edre célozgatott vele, de most? Most én vagyok ez a rohadék, és nem telít el jó érzésekkel a kéretlen mákosság.
- A francba… - visszafogott szitkozódásnak szántam, azonban a lökéshullámmal végigsöprő portenger letüdőzésével egy köhögésbe fulladó krákogásként tör ki belőlem a mocsok. Néhány pillanatig meg sem merek moccanni, egyébként is lefoglal a köhögés, de mihelyst úgy érzem, egyelőre a rengés nagy része lecsillapodott, hunyorogva elpillantok a kráter felé. Ekkor tűnik fel, egy jókora rész leszakadt a robbanás következtében, és a súlyos hanggal kísért repedezések biztosítanak róla, a mókának még nincsen vége.
- Gyerünk, lábra tudtok állni? Azonnal mennünk kell - nem magyarázom tovább, a felesleges pánik nem segít, már ha lehet fokozni a mostanit. Ha a palack még útban, leszedem róluk - lemondva a tovább cígöléséről -, és elsősorban Meghannak igyekszem segíteni a felállással. Amennyiben sikerül, körbenézek, merre tovább, és hála az egeknek, a jelzőfény már felgyulladt. Szóval, ha nem akadályoz minket más, megindulunk, lehetőleg a viadukt széle felé haladva, amennyire csak a feltorlódott járművektől telik, ugyanis a talapzat esetleges leszakadásakor inkább lennék a tartóoszlopok vonzáskörzetében, mint a biztos halál közepén.

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Szer. Jan. 02, 2019 6:33 pm

Ahogy otthagytam a mentőst, hallottam miként szólt utánam, s intett óvatosságra. Nem feleltem neki, csak intettem egyet. A tömeggel szemközt nyomakodva nem igazán voltam csevegős hangulatomban, szívem szerint inkább orrba vágtam volna bizonyos figurákat, akik, mint a megveszekedett őrült, a körülöttük levőket taszigálva, lökve, taposva nyomakodtak előre, nem egy másik embert fellökve, le a földre, a tömeg lába alá. Egy huszonéves nőt én húztam fel a porból, mert a körülötte lévők közül a füle botját sem mozdította érte senki, hogy ne tapossa agyon őt a menekülők hada.
Közben a szemem igyekeztem végig Nellie-n tartani, nehogy elveszítsem, gondolván, ha fellökik, és nem látom, sokkal nehezebb lesz ráakadnom.
Mikor odaértem végre, és elvettem a gyereket, kissé lefagytam Nellie válaszát hallva, de aztán nyeltem egyet, és homlokom ráncolva elfordítottam fejem, leplezve zavaromat. Majdnem válaszoltam valamit reflexből neki, de aztán inkább lenyeltem, ami eszembe jutott. Nem ez volt a megfelelő hely és idő...
Inkább elindultam.
Nem tagadom, miként az előrejutás elég nehézkesnek bizonyult, és lassúnak, felmerült bennem, hogy ha térdhajlaton rúgnám némelyik toporgót, sokkal könnyebben keresztüljutnék rajtuk, ám az határozottan nem lett volna sportszerű, és emberséges megmozdulás részemről egy katasztrófahelyzet kellős közepén. Így maradt az, hogy a tömeggel együtt próbáljunk úgy-ahogy továbbhaladni.
A körülmények közben nem csillapodtak, törmelék hullott, a tömeg lökdösődött, a tűz égett, a füst és a por szállt... nagy volt a zaj. Fél füllel ugyan én is hallottam, hogy a gyerek már nem szipog a fülembe, de azt gondoltam, talán megnyugvóban van, vagy épp ellenkezőleg, sokkot kapott, és azért csendesült el, de úgy voltam vele, ezzel foglalkozunk majd innen távolabb... Egészen addig, míg Nellie meg nem szólalt, s húzását nem éreztem.
- Mi?! - néztem rá, majd úgy tartottam a gyereket, hogy rálássak a fejére. Vérzett. És eszméletlen volt.
Arcához hajoltam, de légzése még volt. Fejemet kapkodva kiválasztottam a legközelebbi és lehetőleg minél magasabb kocsit, és annak a tetejére fektettem fel óvatosan a srácot, aztán Nellie-hez fordultam.
- Figyelj, látod arra a fényeket? - intettem a tömeg folyásirányába. - Menj, és rángass ide egy mentőst, tűzoltót, vagy mindkettőt. Ha a kölyöknek koponyatörése van, és a tömegben megütik a fejét, össze tudod rakni mi lesz. Itt maradok és vigyázok rá, te meg hozz segítséget! - Nem akartam, hogy ellenkezzen velem. De akár úgy tett, akár nem, én felmásztam a kocsi tetejére a gyerek mellé, és a feje fölé hajolva igyekeztem megvédeni őt az esetlegesen leomló törmelékek okozta további sérülésektől.

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Szomb. Jan. 05, 2019 4:52 pm

Óriási megkönnyebbülés szalad végig rajtam, ahogyan Jackie elkap és sikeresen kihúz a két autó szorításából. A fájdalomtól-e, vagy a pillanatnyi örömtől szöknek könnyek a szemembe, azt nem tudnám megmondani, de egy pillanatra elhomályosodik a világ. Ám hiába rebegnék hálát, sajnos még közel sincsen vége a megpróbáltatásainknak.
Mintha szíjat hasítottak volna a bőrömből, csapódik valami nekünk, égető, fájdalmas érzéssel lökve minket a földre. A csípőm majd szétrobban, már így is rettenetesen fájt, de a nekünk csapódó valaminek is pont azt a területet kellett eltalálnia. Remek. Újfent átfut rajtam az érzés, itt fogok meghalni. És magammal rántom nem csak a tűzoltó srácot, de Jackie-t is.
Továbbra is fájdalmasan lüktet, de most már úgy szinte mindenhol. Ha valaki megkérdezné, bökjek rá, hol fáj a leginkább, nem tudnám megtenni. Mindenhol. Zsibbad a bal lábam és hiába próbálom mozgatni, nem sikerül, vagy csak szimplán olyan minimális mértékben, hogy fel sem tűnik. A pánik újult erővel csap végig rajtam, érzem, ahogyan a szájszéleim remegni kezdenek, összeszorítom az állkapcsaimat, nem szeretném, ha a bennem kavargó érzelmi töltet egy sírás formájában robbanna ki belőlem. Legalábbis nem most, mert arra nekem is sikerül rájönnöm, hogy rohadt gyorsan el kellene tűnnünk innen. Csak azt nem tudom, hogy fogom ezt megvalósítani, mert a jelekből ítélve kizártnak tartom, hogy fürgén leszökdécseljek a hídról.
- Nekem nem fog menni - automatikusan nyújtom a kezemet, hogy segítsen valaki. Ha egyedül lennék, az autókba kapaszkodva talán sikerülne valahogyan lábra vergődnöm, de nem kockáztatnám meg, hogy újfent rámguruljon egy fémszörnyeteg. Ráadásul ha Aaron talpra ránt, gyorsabban megindulhatunk innen. A hangok és az egyre meredekebbé váló talaj nem sok jót ígérnek, úgyhogy ha sikerül talpra állnom, óvatosan próbálom ki, rá tudok-e egyáltalán állni a bal lábamra. Fájdalmasan szisszenek fel, nem sikerül.
- Nem tudok ráállni a bal lábamra - közlöm a többiekkel, tudják, hogy mire számítsanak és azt is, hogy nem fogok tudni futni. Minden tőlem telhetőt megteszek természetesen, minél gyorsabban tudjunk haladni, ha támaszt nyújtanak. Nem akarok lenézni. Nem akarom látni, mi történik odalent, hogy mekkora hatalmasra duzzad közben a repedés, mert már így is rettentően félek és már elég régóta motoszkál a fejemben a baljós gondolat, vajon lejutunk-e élve erről az átkozott hídról.

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct Vas. Jan. 06, 2019 12:48 pm

Baleset a viadukton, 7.

Még azelőtt, hogy Nellie elindulhatna életmentő munkatárs után kutatni a tömegben Ryan javaslatára.. Még azelőtt, hogy a férfi feltehetné a kisfiút az autó tetejére, nagyobb biztonságba tudva az emberek elől.. Még azelőtt, hogy Aaron és Megan egymást támogatva két lépésnél nagyobb távot tehetne meg a tűzoltóság által kiépített lejárat irányába.. Megtörténik a baj, ami mindenki legrosszabb forgatókönyvében szerepelt. A 14 tonna olajt szállító kamion tartályát elérik a lángot. A magasfokú hő hatására belobban az éghető anyag és az eddigi robbanásokhoz, talajremegésekhez képest sokkal nagyobb erejű katasztrófa következik be.
A hangok elülnek egy pillanatra, pontosan úgy, mint a vihar előtti csendnél. A hirtelen berobbanás következtében nagyra növő tűz fénye magatok elé vezeti az árnyékotokat. Talán fel sem fogjátok. A detonácó ereje jóval nagyobb, mint egy komolyabb szeles napén Seattle városában. Előrelendíti a hajatokat, bele az arcotokba, megtaszajt titeket. Hordalékaként port, apró szemcséjű töredékeket hoz és feldönti azokat, akik nem stabil lábakon állnak a talajon vagy nem rendelkeznek támasztékkal. A következő másodpercben füst csatlakozik hozzá. Sűrűn fedi be az első szintet, ahonnan a nyílt oldalirányok miatt szoros függöny képében fogja közre egy hosszú sávban a második szintet, majd tör tovább az ég irányába.
Az első és második szint robbanáshoz közeli területei felfelé vágódnak ki, rengeteg építőanyag, autóalkatrészek kis részei fognak a levegőbe hasítani. Egy bizonyos hatósugáron belül be fogják borítani a környéket. A közvetlen közelben lévő irodaépület - ahol F. Parker dolgozott, aki csak az ebédjéért ugrott le, valamint a levegőre és egy cigire volt szüksége – üvegablakai szilánkosra törtek a hanghatás következtében. A szomszédságában lévő két épület hasonlóan járt.
Mindkét emelet beszakadt. Az elsőt másodperctöredéknyi idő múltán követte a második a tartóoszlopok hiányában; darabjai az alattuk tartózkodók nyakába omlottak.

Az ég felé szálló füstöt a város többi pontján eltéveszthetetlenül fel fogják ismerni.

**************************

A reagolás határideje 2019.01.12., szombat, 20 óra
Mindenkit megkérek, hogy dobjon egy darab dobókockával az alábbi szerint:
1-3: elveszíti az eszméletét
4-6: eszméleténél marad
Amennyiben valaki az 1 és 3 közé eső tartományba dobott, annak sajnálattal közlöm, hogy ez volt az utolsó köre. Az eszméletvesztés okát, egyúttal mértékét a saját játékosi belátásotokra bízom. Annyit kérek ezt a későbbi sérülési, gyógyulási összesítő miatt egyértelműen írjátok le mi okozta akár a reagban, akár üzenetben.
Amennyiben van „szerencsés”, aki 4 és 6 közé eső tartományba eső számot dobott a kockájával, nekik egy jó hírem van: van hátra még egy körötök. evil laugh

…de! Amennyiben van rá igényetek és mindenki megszavazza, szívesen tovább mesélem úgy, hogy mindenki eszméleténél maradt, egészen a konkrét kimentésig. Ez azt fogja jelenteni a következő körnél ugyanúgy leírom az összefoglalót ki milyen és milyen mértékű sérülést szerzett, de nincs további korlátozás a jelenre vonatkozó játékokra. Kezdhettek újakat a tájékoztatás fényében. Az Egyeztetőben jelezzétek kérlek ki mit szeretne.

A reaghosszt megszabó szabályozást feloldom, mindenki nyugodtan írjon kedve szerint. :]

Emerald City