Heather lakás

Egész nap, furcsa de annál jólesőbb izgalommal vártam az estét. Miközben bent ücsörögtem az irodában, újra és újra felidéztem Harp mosolyát, hangját, érintését, ölelését. Nem is gondoltam volna, hogy egy viszontlátás ennyire felkavarja majd az életem, és ennyire várom már, hogy ismét lássam őt. Szerencsére a szerkesztőségben gyorsan végzek, csak néhány apróságot kellett kijavítanom a cikkben, és kialvatlanságra hivatkozva már le is léptem. Ami tulajdonképpen igaz is, hiszen már lassan több mint huszonnégy órája egyáltalán nem aludtam, de annyira izgatott vagyok, hogyha akarnám sem tudnám lehunyni a szemem. Próbálok visszaemlékezni arra, hogy miket ettünk együtt, mit is szeret, mi a kedvenc étele, de az agyam mintha leblokkolt volna, fogalmam sincs mi az, amit szívesen elfogyasztana. Végül úgy döntök, hogy egy kevésbé macerás, de annál sokkal finommal fogást fogunk elkészíteni, bolognai spagettit. Az sosem sülhet el rosszul. Fejemben megírom a listát, hogy mire lesz szükség a főzéshez és ezzel a tudással a fejemben lépek be a kedvenc élelmiszerboltomba, hogy megvegyem az alapanyagokat. Annyira el vagyok varázsolódva, hogy négyszer megyek el a spagettis polc előtt mire végre megtalálom a kedven márkám és elindulhatok kosarammal a kasszák irányába. Örülök, hogy ilyen nem várt fordulatot vett ez a nap, azt hiszem, hogy ennél jobban nem is sikerülhetett volna, vagyis, remélem, hogy a nap nyugtával, majd lesz ennél jobb is, hiszen bőven van mit bepótolnunk ami kimaradt az elmúlt négy évben.
Három nagy szatyorral a kezemben lépek ki ismét a hideg és nyüzsgő utcára. Többek között azért szeretem ezt a boltot, mert csak egy sarokra van a lakásomtól és amikor nem autóval vagyok sem szakad le a derekam és a karom a cipekedésben.
- Ma vendégünk lesz Foltos, legyél jó kisfiú és ne bosszantsd fel Harpert jó? Meglátod, nagyon fogod kedvelni, én is nagyon kedvelem. simogatom meg kiskutyám fejét ahogy belépek a lakásba és fark csóválva szalad szembe velem. Imádom ezt a kis négylábút, nagyon okos és tele van szeretettel, mindig felvidít amikor a közelemben van. Mindent a helyére pakolok, fél szemmel az órát figyelem. Még bőven időm nyolcig, amit teljességgel ki is fogok használni. Megjutalmazom Foltost egy kis kutya keksz-szel, majd magamra zárom a fürdőszoba ajtaját, hogy el tudjak készülni az estére. Gyors fürdőt veszek, hajat mosok, majd meztelenül suhanok át a szobámba, hogy valami normális ruhát vegyek magamra. Választásom végül egy fekete mini ruhára esik, hajam laza kontyba fogom a fejem tetején, egy kis alapozóval próbálom eltüntetni a szemem alatti karikákat. Határozottan jobban nézek ki, mint reggel, bár egy kiadós alvás sokat segítenek a mostani állapotomon is.
Nyolc óra előtt néhány perccel lépek ki a nappaliba, Foltos békésen alszik a kanapén, szemmel láthatóan neki nem tűnt fel, hogy én mennyire izgatott vagyok és, hogy másodpercenként nézek az órára. Ahogy megszólal a csengő szinte futólépésben lépek az ajtóig, hogy még a második csengetés előtt kitárjam az ajtót vendégem előtt.
- Sziaa mosolygok rá, és kezemmel intem, hogy jöjjön be.
- Örülök, hogy nem gondoltad meg magad és eljöttél. Foltos hangos vakkantás kíséretében érkezik fogadni a vendégünket és jó kiskutya módjára körbe is szaglázza.
- Harp, Ő itt Foltos.

Régen érzett izgatottsággal várta már az estét, hogy végre nyolc óra legyen. A Laktanyában a srácok folyton szekálták, hogy mit van úgy oda; úgy csinál, mint egy első bálozós kislány, annyira izgatott lett.
Legalább háromszor öltözött át a zuhany után, mire végül teljesen más ruhák mellett döntött, tényleg megkergült estére, pedig kifejezetten az volt a terv, hogy lelazul, erre tessék.
Tömegközlekedéssel jutott egy a lány házáig, s a bejárat előtt nagy levegőt véve sétált fel a lakáshoz, hogy ráfeküdjön tenyérrel a csengőre.
Két lábán hintázva várta, hogy Heather ajtót nyisson, miközben az ajkát harapdálta idegességében vagy épp a tarkóját vakargatta. Hirtelen nem tudta, mit is kezdjem magával, annyira furcsán kellemes volt ez a helyzet.
Mikor azonban a lány ajtót nyit, a döbbenettől még a szája is tátva marad meglepetésében, hiszen egy bombázó nő áll előtte teljes életnagyságban. Először fel sem fogja a kérdést, mikor végül belép a lány mellé, hogy becsukhassa az ajtót, addig pedig Foltos körbeszaladgál körülötte.
- Khm... nem, dehogy. Már alig vártam, hogy este nyolc legyen. - válaszol zavarodottan, még mindig csodálkozó pillantásokat lövell a lány felé, hogy aztán fejét rázva hajoljon le Foltoshoz és megvakargassa a kiskutya fejét. - Szevasz kishaver! Hoztam ám neked is finomságot. - nyúl a kezében tartott szatyor mélyére, mire onnan kihúzva a kezét már egy kutyakeksz várja a kölyköt. Ahogy elrohan vele a kiskutya, úgy áll fel újra, hogy megölelje a lányt.
Komolyan, hozzá képest alpári módon öltözött fel a sötétbarna, lazán megkötött bakanccsal a lábán, koptatott farmerjával és egy fekete, kissé feszülősebb pólóval meg bőrkabáttal. Na, ennyit az eleganciáról.
- Gyönyörű vagy, ugye tudod? - bókol mosolyogva, miután átkarolta a lányt és puszit adott az arcára, végül követi Heathert a konyhához, ha netán oda mennének.
A pultra teszi a szatyrot is, amiben két üveg bor van, egy fehér és egy vörös; illetve pár zacskó rágcsálnivaló meg gumicukor. Abból soha nem lehet elég.
- Hova tegyem ezeket? És mi finomat főzöl nekem, avagy főzünk ma? Már nagyon éhes vagyok, egész nap csak erre gyúrtam. - poénkodik vigyorogva, közben a hasát simogatja, mint egy kölyök. Végül ha lehet, akkor lehuppan oda, ahova Heather irányítja, kicsit furcsán érzi magát, hogy most ő van a lány lakásán, ez eddig fordítva volt régen.
- Egyébként neked is hoztam valamit. - nyújtja át a kicsi fekete dobozt, amit ha a hölgyemény kinyit, egy ezüst karkötő pihen a krémszínű párnán. Semmi cicoma vagy egyéb csili-vili cucc, mégis sokat jelent neki és nagyon reménykedik, hogy tetszeni fog a lánynak. Oké, hogy nem randi, de azért csak illik valami szépet hozni a házigazdának, főleg, ha az ilyen gyönyörű.

Én magam sem értem, hogy mi ez a kislányos zavar, ami rám telepedett. Nem ez az első alkalom, hogy találkozom vele, ahogy az sem az első, hogy együtt főzünk valamit. Sokszor kotyvasztottunk mi már közösen a konyhában, s bár sokszor katasztrófa lett a végeredmény, de közben jól szórakoztunk. Az egyetlen változás ami azóta történt, hogy eltelt négy év és a változatosság kedvéért ő jön az én lakásomra. Minden más ugyanaz. Ő és én is ugyanazok az emberek maradtunk. Azért most mégis valamennyire más a helyzet, hiszen négy év sok idő, rengeteget változtunk, kíváncsian várom, hogy milyen lesz ismét hosszabb időt eltölteni a társaságában, és, hogy vajon ugyanolyan gyorsan megtaláljuk-e majd a közös hangot, mint annak idején. Ahogy meghallom a csengőm idegesítő, de jellegzetes hangját, széles mosollyal az arcomon rohanok, hogy beengedjem az oly nagyon várt vendégem. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy magamhoz öleljem vagy ne, így csak szélesre tárom az ajtót, hogy be tudjon lépni és bezárok utána. Látom rajta, hogy valami nem stimmel, mintha kissé zavarban lenne, vagy nem is tudom, olyan fura ez a szituáció, hol van az a Harp, aki mindig olyan kötetlen volt a társaságomban?
- Jól vagy Harp, minden rendben? Kérsz esetleg egy kis vizet? még csak az kell, hogy hirtelen megálljon a szíve itt nekem, vagy valami. Mosolyogva figyelem ahogy Foltossal barátkoznak, és ahogy a kiskutyám megkapja a neki járó falatot már el is oson, hogy a lakás valamelyik sarkában megegye. Kissé félszegen és esetlenül ölelem meg, és indulok a konyha irányába, remélve, hogy követ. Bókjától elvörösödöm, ha szerencsém van ezt az apró változást nem veszi észre rajtam.
- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz, jól nézel ki. mosolygok rá csillogó tekintettel. Nem szoktam üres szavakkal dobálózni, úgyhogy elhiheti, hogy igaz amit mondok.
-Betennéd a borokat a hűtőbe? nézek rá ismét, majd leguggolok, hogy a szekrényből előhalásszak két kisebb fazekat. - Bolognai spagettit főzünk ma, remélem szereted. Ha gyorsak vagyunk, akkor hamar meglesz és ehetünk is. sétálok a hűtőhöz, hogy elővegyem a szószhoz szükséges zöldségeket és húst. Már éppen szólásra nyitnám a szám, amikor egy kis fekete dobozt nyújt át nekem. Kérdő pillantásokkal nézek végig rajta.
-- Nekem? izgatottan veszem át tőle a kis dobozkát és kissé remegő kézzel nyitom fel a tetejét, hogy szemügyre vehessem a tartalmát. A karkötő csodaszép. Ujjaim közé fogom az ezüst vékony anyagát és jobban szemügyre veszem az ajándékomat.
- Harper, köszönöm. Ez nagyon szép. ölelem magamhoz fél kézzel a férfit. - Segítesz feltenni? nyújtom át neki az ékszert és tartom felé a csuklómat.
Talán még soha nem kaptam ilyen kedves ajándékot, nem is számítottam arra, hogy ilyesmiben lesz ma este részem, bőven megelégedtem volna a társaságával is. Ha felkapcsolja kezemre a karkötőt még egyszer szemügyre veszem és hálás mosollyal köszönöm meg neki, hogy gondolt rám.
- Szeretnél körbenézni a lakásban, vagy máris nekiállsz paradicsomot szeletelni?

Zavarban érzi magát, miközben már alig várja, hogy Heatherrel együtt főzzenek valami finomat. Régen sem volt egy konyhatündér, bár talán valamicskét javult azóta a helyzet és talán nem ront el annyi ételt, mint annak idején.
Miután a lány beengedi, egyből összebarátkozik Foltossal, a kiskutya nagyon mókás és aranyos, főleg miután farok csóválva elszalad a lakás másik pontjába, hogy megegye a kapott kekszet.
- Igen, minden oké, csak megleptél, persze a jó értelemben. – válaszol a lány kérdésére mosolyogva, miközben a fejét is ingatja hozzá tagadólag. Tényleg csak annyi, hogy meglepte, ahogy Heather ajtót nyitott, most valahogy olyan másnak tűnik, mint reggel, bár valószínű ez amiatt is volt, mert most nem olyan nyúzott.
Közben követi a lányt a konyhába, hogy a pultra helyezze a vásárolt dolgokat, miközben megdicséri a másikat, elvégre tényleg így gondolja.
- Kösz, pedig olyan alpárinak érzem magam hozzád képest. – teszi még hozzá vigyorogva, végül leveszi a kabátját és az egyik szék karfájára helyezi, aztán Heather kérésének megfelelően beteszi a hűtőbe a két üveg bort, hogy addig is lehűljön, amíg elkészül a finom vacsora. - Uh, spagetti lesz? Imádom! – mondja, végül egy pillanatig csak figyeli, ahogy a leányzó ténykedik a konyhában, előveszi a főzéshez szükséges dolgokat, mikor a zsebéből kihalássza a kis dobozkát, s izgatottan, szinte már félénken mosolyogva nyújtja át Heathernek. Bólint a kérdésre, közben árgus szemekkel figyeli, ahogy kinyitja a dobozt és végül az a mosoly megveszi kilóra. Szinte madarat lehetne fogatni vele ennek láttán, de próbálja visszafogni magát.
Átkarolja a lányt és puszit nyom a homlokára, aztán segít neki felcsatolni az ajándékot a csuklójára.
- Előbb főzzünk, majd utána megmutatsz mindent, időnk mint a tenger. – válaszol mosolyogva, végül előszedi a megmosni és felvágni kívánt zöldségeket, hogy aztán előkészítsen mindent és a késsel játszva a kezében áll neki a zöldségek felvágásának.
- Jut eszembe, hogyhogy lett kiskutya, nem rémlik, hogy annak idején akartál volna, vagy csak úgy jött az ötlet? – indít egy egyszerű kérdéssel, miközben Foltos leül a lába mellé és ha Heather nem figyel, akkor a kutyának is ad pár finom falatot, meg ő is lopkod párszor, addig is egyen valamit az elkészítés közben.

- Megleptelek? Mivel? mosolygok rá -Éreztem, hogy talán egy kicsit sikerült túl öltöznöm. De nem akartam, hogy a kócos, fáradt Heather-re emlékezz. Nem vagyok én olyan trampli, mint ma reggel, csak tényleg nem aludtam. kicsit bele is vörösödöm a saját monológomba. Azt hiszem sikerült túllőnöm a célon. Nem is tudom mit gondoltam, egy egyszerű farmer és póló kombináció is megtette volna, hiszen ez csak egy baráti találkozó, nem randi. Most már mindegy, nem fogom félrevonulni a szobámba, mint egy kislány, hogy kevésbé feltűnő ruhát vegyek magamra.
- Dehogy vagy alpári, ne hülyéskedj. Láttuk mi egymást nagyon szar és nagyon jó pillanatokban, nincs olyan, amit még nem láttunk egymásból. zavartan vakarom meg a tarkóm és nevetek fel. - Illetve van, persze, hogy van olyan. Úgy értettem...tudod mit? Nem számít. legyintek és inkább ismét lehajolok, hogy vágódeszkát és egy műanyag edényt vehessek ki a szerkényből. Ebből már nem jövök ki jól.
- Sokat gondolkodtam, hogy mi lehet a kedvenc kajád, de esküszöm semmi nem jutott eszembe. A spagettit mindenki szereti, szóval ezért döntöttem mellette. vallok neki őszintén. Úgy érzem nem dől össze a világ, ha négy év távlatában már nem emlékszem arra, hogy melyik a kedvenc étele. Mindenre én sem emlékezhetek.
Igencsak meglepődöm, amikor előhúzza a zsebéből a dobozkát, nem számította rá, és fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki mindezt. Én nem szoktam csak úgy ajándékokat kapni. Remélem, hogy tekintetemből leolvassa, hogy mennyire örülök, hálás vagyok, és, hogy életemben nem kaptam ilyen gyönyörű ajándékot senkitől. Percekig csak állok és nézem az ékszert a csuklómon, barátkozom az ezüst érintésével. Hirtelen kedvem lenne a nyakába ugrani, hagyni az egész főzést a francba és csak ölelni és ölelni.
- Rendben. bólintok végül és átnyújtom neki a vágódeszkát és a műanyag tálat. - Akkor kérlek szeleteld minél apróbbra a zöldségeket, de ha lehet az ujjbegyet ne vágd le. Köszi.
A tűzhelyre odakészítek forrni vizet, egy csipet sóval és egy kis oliva olajjal, ebben fogom kifőzni a tésztát.
- A hagyma és a fokhagyma kell. Megvagy vele? ha igen, akkor elveszem tőle, hogy egy kisebb fazékban üvegesre pirítsam, ehhez fog hozzájönni a hús.
- Nem akartam kiskutyát, anyám mellett még az is nem hiányzott az életemből, de aztán elköltöztem és olyan magányos voltam minden este. Úgyhogy fogtam magam, elmentem egy menhelyre és örökbe fogadtam a kislegényt. Már lassan négy hónapja velem van. Amikor hazahoztam nagyon pici volt még és félt. Az előző gazdája kidobta őt és a testvéreit egy szemetes konténerbe. Szegények esélyt sem kaptak. Viszont szerencsére valaki megtalálta őket és elvitte a menhelyre, így mostanra már biztosan mindegyikük szerető otthonra talált.
- Úgy látom megkedvelt. bökök fejemmel a kutyus felé, aki rendíthetetlenül ücsörög Harper lába mellett. - Bár miért is ne kedvelne, hiszen én is kedvellek. lépek közelebb a férfihoz, átölelem hátulról a derekát és puszit nyomok az arcára.
- Tizenöt perc amíg megpuhul a hús. Addig koccintunk? kérdezem még mindig hátulról ölelve.

- Pedig szerintem kócosan is aranyos vagy. – csak rátesz még egy lapáttal, mikor látja, hogy Heather kezd elvörösödni, fene a pofáját neki is, de nem állhatja meg, túlságosan magas labda volt, amit le kell csapni ebben a helyzetben. Vigyorogva figyeli a lány ténykedését, végül felnevet a kijelentésen, miszerint majdnem mindenféle helyzetben látták már egymást.
- Ebből már nem jössz ki jól, de értem, mit mondasz. – egyszerűen nem bírja megállni nevetés nélkül, hangja betölti a kicsi lakást. Amilyen kínosan indult az egész, olyannyira átment végre lazulásba és jókedvbe, amire már nagyon nagy szüksége volt az elmúlt hónapok eseményei után; de úgy tűnik, a nőnek is szüksége volt erre, és valószínűleg az egész estét ez az aprócska mozzanat fogja meghatározni, hihetetlenül jókedvű lett ismét.
- Valójában mindent szeretek, kivéve a lencsét. Na, azt a világ minden kincséért sem enném meg, fúj… – borzong meg látványosan a lencse szóba kerülése után, még a szőrszálak is égnek merednek a karján.
Végül átnyújtja az ajándékot, s lopva figyeli Heathert, ahogy ismerkedik a fém hűvös érintésével, de ez az aprócska mozzanat az egész világot jelenti ebben a pillanatban. Mosolyogva bólint a lány szavaira, elő a vágódeszkával és a késsel, hogy aztán a másik kérésének megfelelően összevágjon mindent.
- Nyugi, a késsel és a fegyverekkel jól bánok, talán nem lesz baj. Ha igen, akkor sem árt egy kis fehérje és vas a kajába. – vigyorog, mint a vadalma, közben lopva falatozik az eddig elkészült zöldségekből és még Foltosnak is ad pár falatot, végül átnyújtja a lánynak a kért fokhagymát és hagymát, apróra szelve mindent. - Parancsolj, remélem jó lesz. – átnyújtja az ételt a deszkán, miközben figyelmesen hallgatja Heather beszámolóját Foltosról.
Sokszor hallotta a hírekben és a neten is sokszor olvasott róla, hogy mennyi magára hagyott állat van mindenütt; ha saját lakása lenne, biztos, hogy tartana kutyát. Neki sem lenne túl jó, hogy hazamegy az üres lakásba és nem várja senki. Régen is csak azért tudta túltenni magát a magányon, mert általában nem volt egyedül. Vagy Heather volt nála, esetleg a haverjai jöttek át, vagy ő ment a kollégiumba a haverokhoz. Ha tehette, nem sokszor maradt egyedül, mert annak csúnya vége lett volna.
- Igen, vagy csak a kaját, amit adok neki. – kacsint a lányra, s mikor megérzi Heather kezeit, ahogy átkarolja a derekát, majd a puszit az arcán, csillogó szemekkel néz a nőre.
- Ahogy a hölgy óhajtja. – felel, de úgy tűnik, Heather nem akarja elengedi, így az ölelésben megfordul és átkarolja a lányt, hogy még közelebb legyen hozzá. Úgy érzi, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről, ezelőtt persze voltak már együtt ilyen közel, de valahogy ez most más. Csak figyeli Heather arcát, a finom vonásokat, ajkai ívét. - Melyik legyen, vörös vagy fehér? – kérdez rekedt hangon, de még mindig nem engedi el a lányt az ölelésből, így még inkább az orrába szökik Heather édes parfümjének bódító illata. Ez a nő nagyon tud valamit.

Egyszerre nevetek fel a férfival, igen, sikerült eléggé szarul megfogalmaznom amit mondani szerettem volna, de szerencsére Harper még érti a viccet és nem kell kínosan éreznem magam. Valahogy mindig sikerül megtalálnunk a közös hangot, így volt ez régen is és nagyon örülök, hogy most sem változott. Rosszul érezném magam, ha szótlanul, szorongva álldogálnánk egymás mellett. Tényleg örülök, hogy van ami ilyen hosszú idő után sem változik meg és nem kell úgy éreznem magam mellette, mint szűz lány az első randiján. Ő a legrégebbi barátom és igen, még most is barátomnak nevezem, nem számít, hogy négy éve nem láttam már.
- Miért, mi bajod a lencsével? Majd főzök neked olyan lencse főzeléket, hogy utána csak lencséket akarsz enni. viccelődöm vele egy kicsit, miközben a fazékban puhuló húst fűszerezem, majd lefödöm az edényt, hogy eredményesebben és gyorsabban készüljön el.
Amilyen kellemetlenül és feszélyezve éreztem magam miközben rá vártam és az első pillanatokban ahogy megérkezett, most pontosan olyan felszabadult és vidám vagyok. Élvezem a társaságát, és bár féltem, hogy ez a vacsora talán nem a legjobb ötlet, mégiscsak sokat változtunk mindketten az elmúlt négy évben, mi van ha nem találjuk meg újra a közös hangot, de mostanra szinte biztos vagyok abban, hogy olyan hatalmasat egyikünk sem változott, hogy ne érezzük jól magunkat együtt.
Miközben a hús készül és a víz is lassan zubog a tésztának megfordulok, mosolyogva figyelem Harper és Foltos kettősét. Bevallom, jó érzés, hogy végre élet van a lakásban és nem egyedül kuksolok a laptopom előtt, mint mindig cikkeket írva. Jó, sokszor megyek kávézókba, vagy a kevés baráti társaságom valamelyikéhez, de az, hogy a lakásom teljen meg élettel igazán ritka és most kifejezetten jó érzés.
- A kaját is, de téged is. Nézd el neki, kis haspók, a hasánál jobban azt hiszem már csak aludni szeret. nevetek jóízűen miközben közelebb lépek hozzá és átölelem a derekát. Orromba kúszik ismerős illata, megnyugtat a jelenléte és akaratom ellenére is mosoly játszik ajkamon. Nem fura, hogy ilyen közelségbe kerülünk egymáshoz, a múltban is volt már rá példa, de ez most mégis nagyobb és ha lehet így fogalmazni varázslatosabb hatással van rám. Ahogy megfordul még szorosabban bújok hozzá, tekintetem az övébe fúrom és hosszúnak tűnő másodpercekig elveszek tekintetében. Szívem vadul kezd kalapálni a mellkasomban, aminek én magam sem értem az okát. Féloldalas, kissé szégyenlős mosollyal az arcomon lesem minden rezdülését. Kérdése rángat vissza a valóságba. Megrázom a fejem és elhaló hangon válaszolok.
- Vörös. szinte suttogom a szavaimat, pillantásom nem tudom levenni ajkairól. Meg akarom csókolni, érezni akarom ajkának játékát az enyémen. Közelebb hajolok hozzá, a köztünk lévő távolság egyre csökken. Nem, ezt nem tehetem meg, nem ronthatom el a barátságunkat a hirtelen fellobbant szenvedély miatt.
- Hozom a poharakat. suttogok végül rekedtes hangon és ha nem szorít túlságosan kibontakozom öleléséből, hogy a szekrényhez léphessek. Amikor végre háttal állok neki, mély és halk sóhaj szakad fel mellkasomból. Nyugalom Heather, nyugalom.
- Fél édes? szólalok meg végül, miközben két boros pohárral a kezemben lépek vissza mellé. - Az a kedvencem.

Végre kezd oldódni a hangulat, a kezdeti feszengés most már tovalett, helyét a nyugalom és izgalom keveréke vette át, a jól megszokott, mégis másmilyen helyzetek. Teljesen új ez az egész, miközben annyira ismerősek Heather megszokott mozdulatai, amiket soha nem felejtett el.
- Jézus ereje, előbb megyek az isten háta mögé remetének pucéran, mint hogy lencsét egyek! – szörnyülködik, hallva a lány fenyegetését, miközben még rá is játszik az egészre egész testével és gesztusaival. Ezt várta, ezt a pillanatot, amikor a régi és az új emlékek összemosódnak, s mintha mi sem történ volna, ott folytatják a kapcsolatukat, ahol abbahagyták négy évvel ezelőtt. Örül, hogy ma reggel találkoztak, annak pedig meginkább, hogy most itt vannak együtt, elkészítik a finom vacsorát, miközben folyton ugratják egymást mindenfélével.
Az étel lassan készül a fazekakban, közben Foltosnak lopva ad kaját, mire a kiskölyök farok csóválva örül és kényelmesen helyet foglal mellette. Akárcsak a férfiaknak, a kutyának is a hasán keresztül vezet az út a szívéhez.
Heather kijelentése, miszerint a kutya is kedveli és ő is, nem csak a kaja miatt, megmosolyogtatja. Van ebben valami otthon érzés, amit nagyon régen nem tapasztalt, talán akkor először, miután éjszaka befogadta a lányt és egész este beszélgettek és hülyültek az első alkalommal.
Aztán ahogy a nő átöleli a derekát, megfordul az ölelésben, s úgy húzza magához közel, szinte minden porcikájuk összeér, majd kiugrik a szíve a mellkasából. Csak nézi Heather gyönyörű szemeit, az apró féloldalas mosolyát, hogy önkéntelenül is beharapja az ajkát, annyira kívánnivalóan szép, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okoz neki. Aztán a kérdéssel sikerül kizökkentenie a lányt, de mégis egyre közelebb hajol hozzá, hogy szíve még erősebb ütemre kapcsol, már kezd attól félni, hogy Heather szinte hallja, milyen gyorsan ver a szíve, aztán ez a pillanat ahogy jött, úgy száll tova, mikor a lány kibontakozik az öleléséből. Olyan, mintha menekülne, azonban, amit Heather nem lát, az Harper ajkán a kaján mosoly, teljesen ösztönösen jön, figyeli a lány minden mozdulatát, ahogy leveszi a poharakat, de még mielőtt hátrálhatna egy lépést, Heather mögé áll, testük megint összesimul, mellkasát nyomja a lány hátának.
- Hagyd, majd én. – suttog közel hajolva Heather füléhez, ajkaival finoman érinti a lány fülét, aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen lép el tőle, hogy kivegye a bort a hűtőből, végül pár pillanat keresgélés után megtalálja a pultra kitett nyitót is. Az üvegből egy pukkanással kihúzza a dugót, a két pohárba önti annak tartalmát, aztán az egyiket Heathernek nyújtja át.
- Egészségünkre. – koccintásra emeli a poharat, de még mindig ott pihen az arcán az a furcsán hamiskás mosoly.

- Naa, ne legyél már gyerek, azért annyira nem borzalmas a lencse, hogy cölibátust kelljen fogadnod miatta. nevetek, ha lehetséges még az előbbieknél is hangosabban. Meg is fogadom magamnak, hogy következőkor ha találkozunk mindenképp készítek neki egy kis lencsét, csak viccből. Meg hát, kíváncsi lennék arra, ahogyan meztelenül Tibetig vándorol. Nem tudok nem nevetni, ahogy elképzelem arcvonásait miközben átnyújtok neki egy tányér lencsét. Vajon a fejemre borítaná?
Egyre erőteljesebben érződik a tűzhelyen készülő étel alapanyagainak illata, ez is otthonosságot ad a lakásnak. Finom kaja, jó társaság, egészen olyan érzésem van, mintha ez egy kicsi, de annál boldogabb család lenne. Jó lenne, ha minden estém így telne, ha kevesebbet kellene egyedül lennem, a magány egyre frusztráltabbá tesz, és ha erre rájön még a félelem is, amit hónapok óta érzek, csoda, hogy még nem bolondultam meg. Bevallom, az egyik ok amiért áthívtam ma magamhoz az az egész testem megbénító rettegés, most, hogy itt van velem biztonságban érzem magam, mert tudom, hogy ő mindig vigyázna rám. Egy darabig csak a pultnak támaszkodva nézem őket, itt tudnék támaszkodni majdnem egész este és figyelni a férfit. Arcvonásait, tekintetét, mosolyát, és a mellette töretlenül üldögélő kutyát, akinek még új az idegen férfi a lakásban, mégis szeretettel pillant fel rá. Odasétálok Harperhez és átölelem, éreztetni akarom vele, hogy mennyire örülök annak, hogy itt van velem. Azonban ő megfordul, testünk még szorosabban simul egymáshoz, érzem illatát és lehelete szinte már simogatja a bőröm. Nem tudom mi ütött belém, de késztetést érzek arra, hogy megcsókoljam, hogy megízleljem ajkait. Akaratom ellenére is az jár a fejemben, hogy milyen lehet csókjának íze, hogy vajon lassú érzelmes csókot szeretne tőlem, vagy vad és szenvedélyest. Vajon mennyire lennénk képesek leállni egy röpke csók után? Vajon ez nem tenné tönkre a barátságunkat? Nem bűn már a gondolata is? Agyam és szívem ádáz csatát vívnak egymással, míg az egyik teljes zsigeréből ellenkezik, a másik már érezni szeretné ezt a tapasztalatot. Az agyamra hallgatok. Amíg még nem késő elhátrálok tőle, és zavarodottan lépek a szekrényhez pohárért. Kissé lábujjhegyre kell csimpaszkodnom, hogy a szekrény legfelső polcát is elérjem, és amint megszereztem a poharakat már lépnék is hátra, testem azonban akadályba ütközik. Harper olyan szorosan áll a hátam mögött, hogy szinte megbénít a közelsége. Érzem ahogy összesimulunk, szinte már azt is érezni vélem, ahogy megfeszülnek izmai. Lehelete csiklandoz, ahogy ajkaival megérinti a fülem hirtelen levegőt venni is elfelejtek. Teljesen elveszi az eszem és korbácsolja bennem a vágyakat,a miket próbálok elnyomni magamban.
- Köszi... suttogom szinte alig halhatóan, és amikor eltávolodik tőlem  felsóhajtok. AZ őrületbe akar kergetni? Néhány másodpercig még állok, mint akinek földbe gyökerezett a lába, majd zavart mosollyal az arcomon lépek vissza hozzá. Ez nagyon kínos.
– Egészségünkre! koccintom össze vele a poharam, és belekortyolok a vörös italba. Élvezem ahogy az ízek tűzijátékként robbant szét a számban, de még ez sem segít abban, hogy az előbbi zavarom eltűnjön. Felhúzom magam a pultra, lábaimat keresztbe fonom egymáson. A lendülettel a hozzá közelebbi combomon felcsúszik a ruha, ujjaimmal gyorsan húzom vissza a selymes anyagot lábaimra.
- Szeretnél zenét hallgatni? Bekapcsolhatjuk a rádiót. Vagy mihez lenne kedved? lógatom lábaimat és jóízűen kortyolok ismét az italból. Egészen finom ez a bor, de annyira sajnos nem, hogy elfelejtesse velem mire vágyom igazán ebben a percben.

- De, nagyon borzalmas. – felel nevetve Heather felvetésére, miszerint ne fogadjon már egy kis lencse miatt cölibátust, de annak a vacaknak annyira rossz íze van, hogy a hideg futkos tőle a hátán.
A lakásban egyre inkább elterjed az étel kellemesen fűszeres illata, miközben szórakoznak egymással, s végre megnyugvással köszöntheti az estét, azonban úgy tűnik, más az elképzelés és más a valóság. Heather annyira közel van hozzá, mindent érez vele kapcsolatban, szíve ütemesen pumpálja a vért, miközben az jár a fejében folyamatosan, hogy talán most, most jött el az a pillanat, hogy megcsókolja, de aztán a lány elmenekül, ez viszont felhívás keringőre a részéről. Régen is megfordult már a fejében, hogy milyen lenne Heather mellett ébredni reggel, megízlelni ajkai édes ízét, miközben magába szívja a másik édes illatát. Akkor régen erre nem volt lehetőség, sem helyzet, valahogy úgy alakult az egész, hogy egyikük sem merte ezt meglépni, vagy talán nem is akarták, mással voltak elfoglalva, de most… Talán most jött el az ideje.
Heather mögé lép, miközben a lány pipiskedik, hogy elérje a felső polcon elhelyezett poharakat, mellkasával a hátának feszül, mialatt egyik kezével finoman végigsimít a lány oldalán, hogy aztán a fülébe suttogás után ellépjen tőle. Baromi nehezen állja meg, hogy ne vesse magát egyből Heatherre, de végül csak kibírja valahogy és inkább az ital kibontásával figyel, de nem kerüli el a figyelmét az, ahogy a lány lefagy, miután magára hagyja pár pillanatig.
Végül a poharak összekoccannak, lágy csengésük betölti a lakást, aztán árgus szemekkel figyeli, ahogy Heather felhúzza magát a pultra, a szoknya pedig felcsúszik a formás lábakon. Ember legyen a talpán, aki ezt a kínzást kibírja ép ésszel. Kicsit erősebben szorít rá a pohárra, de még nem annyira, hogy eltörjön a kezében.
Heather mellé lép és a pultra teszi a poharat, miután kiitta annak teljes tartalmát, kell az erősítés alapon.
- Több mindenhez lenne kedvem, de ahhoz mindenképp két ember kell. – pillant átható kék szemeivel a nőre, ajkán nyelvével végigsimít, végül egyik kezét Heather combján pihenteti, ujjaival apró köröket ír le a puha bőrön, miközben egész testével a lányhoz fordul, ahol csak lehet, ott összeérnek. Egyáltalán nem bíz semmit a véletlenre, ez már biztos.
Még egy-két pillanatig figyeli a lányt, aztán megunja a dolgot, egyszerűen lecsúsztatja Heather keresztbe tett lábát, hogy beállhasson közé, aztán a derekát átkarolja és úgy húzza magához, hogy végül ajkai durván csattanjanak a lány ajkain, miután a tarkójára simít szabad kezével.
Kész, eddig bírta, nem megy tovább; aztán csak reménykedik, hogy nem kap ezért egy hatalmas pofont.

Bárcsak tudnám, hogy mi történik most velem, bárcsak képes lennék ésszerű magyarázattal szolgálni arra ami most lejátszódik bennem. Harper a barátom, az egyik legjobb barátom, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem bolondultam meg anyám mellett. Aki támaszom volt, oltalmazóm, menedékem, aki vigaszt nyújtott a nehéz pillanatokban. Nem szabad, egyszerűen tilos lenne ezt a nem mindennapi kapcsolatot felrúgni azért, mert valamilyen furcsa okból kifolyólag fellobbant bennem a vágy. Egész testemben remegek érintése és csókjai után, érezni akarom, hogy az enyém, ízlelni akarom ajkát, pedig tudom, hogy ez nem helyes. Kár lenne elveszíteni a barátságát egy kósza menet miatt. Ő többet érdemel nálam, jobban, egy olyan lányt, aki boldoggá tudja tenni, és nem hiszem, hogy ez a lány én vagyok. Ideig – óráig persze, megfelelnék neki, de hosszútávon nem vagyok benne biztos, és ha most megcsókolom, ha engedem a test kísértésének akkor elveszíthetem őt. Éppen ezért nem cselekszem szívem szerint, és hallgatok inkább az agyamra, amikor ellépek tőle. Túl kockázatos lenne mindent eldobni egy kis szex miatt, hiába vágyom rá minden porcikámmal.
Csal fokozza bennem a vágyakat, korbácsolja érintésével az amúgy is lángokban álló testem ahogy hozzám simul, ahogy ajkaival megérinti a fülem, ahogy lehelete jóleső borzongással járja át testem. Ha így folytatja, ha továbbra is ennyire közel kerül hozzám, nem tudok majd nemet mondani neki. De vajon ő is ezt akarja? Vajon arra vágyik amire én, vagy mindez csak egy újabb játék? Hiszen, megannyi lehetősége lett volna a múltban arra, hogy megtegye ezt a lépést, mégsem tette. Akkor most mi változott? Nem akarom, hogy egy újabb név legyek a listáján, nem akarok egy lenni a tucatból. Én Heather Brooks vagyok és különlegesebb egy vonalnál a fekete noteszben. Nyugalmat próbálok varázsolni magamra, úgy sétálok vissza a pulthoz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és remélem, hogy nem látja rajtam mit lobbantott fel bennem. Összekoccintjuk a poharak és a borba menekülök, az édes itallal próbálom bódítani elmém, hogy addig se ajkaira és csókjának ízére gondoljak. Zavarban vagyok, jól ismer már, biztosan látja is rajtam, de azért próbálom a lehető legnyugodtabbnak mutatni magam. Felhúzom magam a pultra, aminek következtében ruha széle felcsusszan a combomon. Látom ahogy megfeszül, ahogy rámarkol a pohárra. Megigazítom a selymes anyagot, és remélem, hogy nem hiszi azt, mindezt akarattal csinálom, hogy így próbálom magamra vonzani a figyelmét. Csend telepedik ránk, az előbbi nevetgélés után most üresnek és kietlennek tűnik a lakás, csend van, mert mindketten érezzük, hogy valami megváltozott. Talán ő is éppen azon tépelődik, hogy mi a franc ütött belénk. Figyelem ahogy közelebb lép hozzám, szívem majdnem kiugrik a mellkasomból. Ránézek. Egyszerűen nem tudok másfele pillantani, őt kell néznem, őt akarom nézni.
- Mégis mihez? rebegem kérdésem teljesen elveszve tekintetében. Mintha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy mire gondol. Megremegek ahogy hozzáér combomhoz, ahogy ujjaival köröcskéket rajzol a sima bőr felületére. Ez a férfi teljesen el akarja venni az eszem? Nyelek egy nagyot, de nem pillantok másfele, továbbra is Harpert nézem, vágytól izzó tekintetét, és elveszek szemének mélységében. Akkor dobbant a szívem a mellkasomban, hogy félek kiugrik helyéről ahogy még közelebb lép hozzám, megszüntetve szinte minden távolságot közöttünk. Ahogy megérzem ajkait az enyém, szám automatikusan nyílik ketté, nyelvem táncba hívja az övét. Lehunyom a szemem, és élvezem ezt a csodálatos pillanatot. Ajkának ízét, bőrének melegét. Szabad kezemmel átölelem a nyakát, lábaimat átkulcsolom csípője körül. Engedek a vágyaknak, engedek akaratának és szenvedélyesen csókolok vissza. A poharat tartó kezem elgyengül, aminek következtében a pohár a földre csattan, apró darabjaira törve, a bor pedig ott vöröslik Harper lába mellett. Mostmár nincs semmi ami megakadályozza, hogy mindkét kezemmel átöleljem a nyakát és még szorosabban húzzam magamhoz.
- Harper...ezt nem lenne szabad... suttogok ajkaira amikor végre elszakadunk egymástól. Nem akarom, hogy megbánjuk. Homlokom az övének támasztom, szaporábban kapkodok levegő után. Nem lenne szabad.

Nem tudja, mi ütött belé, egy valamiben biztos, hogy megváltozott a légkör, valami készülőben van, valami olyasmi, amit eddig egyikük sem mert meglépni. Heather a barátja, az egyik legfontosabb ember az életében, ha nem a legfontosabb, nem lépheti ezt meg, nem lenne szabad. Az esze tiltakozik ellene, de a szíve és a teste teljesen mást diktál, szembe megy a szabályokkal, olyan ez, mint amilyen ő maga. Soha nem tűrte ezeket a korlátokat, régen is csak azért nem tette, mert nem akart tönkre tenni mindent, de most más a helyzet. Felnőttek, nem kisgyerekek többé vagy ostoba kamaszok. Mérhetetlenül kívánja a lányt minden porcikájával, hogy megízlelje édes ajkait, hogy csókjával halmozza el a gyönyörű testet és olyan gyönyönyörökben legyen része, amiben talán még soha ezelőtt. Hisz a tiltott gyümölcs a legédesebb ezen a világon.
Amint a lány rákérdez, vajon mihez lenne kedve, tekintete fogva tartja a másikét, nem ereszti semmi szín alatt, s a beszéd helyett a tettei mesélnek. Heather elé lép, beáll a lábai közé, egyik karját a dereka köré fonja, hogy akaratosan húzza magához a nőt, aztán elmélyíti a csókot, nem ereszti egy pillanatra sem a másikat, csak mikor megérzi a dereka köré fonódott lábakat, amivel a lány magához húzza, végül a pohár darabjai hullik a földön, miközben a bor szétterüla padlón.
- Mond, hogy nem kívánsz.... Hogy nem akarod úgy, ahogy én... - minden egyes kimondott szóval apró csókokat lehel a lány nyakára, végighalad lefelé, egészen a dekoltázsáig, aztán visszatér a puha és csábító ajkakhoz, amik teljesen elvették az eszét. Közben kezei sem tétlenek, egyikkel a lány formás fenekébe markol, úgy húzza magához meg közelebb, ágyékuk egymásnak feszül, Heather tisztán érezheti, mennyire nem közömbösek egymásnak. Másik kezével a lány combjába mar, úgy halad egyre feljebb, hogy aztán felhúzza a ruhát, s ha nem állítják meg, ujjai Heather puncijára feszülnek, hogy a selymes anyagon keresztül kényeztesse a nőt.

+16

Egyszerre akarom és rettegek tőle. Akarom, minden porcikámmal vágyom rá, érezni akarom bőrének selymes érintését, az erős férfi karokat derekam körül, ajkának ízét. Nyelvemmel és ujjaimmal akarom kényeztetni, olyat adni neki, amit talán eddig még soha nem tapasztalt. De félek is, mert mi van, ha hibát követek el. Ha erre a hirtelen fellobbant vágyra rátesszük a barátságunkat és elveszítjük egymást. Túl nagy a kockázat, túl nagy a tét. Agyam vészjeleket küld nekem, de én nem tudok foglalkozni velük. Jelen pillanatban csak arra vagyok képes figyelni, hogy ez a férfi itt áll tőlem néhány lépésre, hogy vágyom ajkai után és mindennél jobban szeretnék most, ebben a pillanatban az övé lenni. Kislányos zavaromban azt sem tudom mit csináljak, hogyan viselkedjek vagy mit mondjak. Rettegek, hogy esetleg könnyűvérűnek gondol, hogy azt hiszi azért hívtam fel ma este, mert a kezdetektől ez volt a tervem.
Esküszöm, ellenkeznék, leállítanám, ha nem lenne ennyire piszkosul közel hozzám. Ha nem olyan tekintettel mérne végig, mint aki azonnal szeretné letépni a ruhámat, hogy megnézze mi van alatta. Tiltakoznék, de ahogy belenézek kék szemeibe minden erőm és józan eszem elhagy, csak arra tudok gondolni, hogy szeretném megérinteni, ma éjszaka szeretni. Még közelebb lép hozzám, ezzel átszeli azt a minimális távolságot is, ami eddig közöttünk volt. Ha eddig a helyén lett volna az eszem, most már biztosan elhagyott volna. Megrészegít a közelsége, ahogy megcsapja orromat illata, ahogy tenyerével a combomat érinti, ahogy ujjai gyengéden köröznek felhevül bőrömön.
Már nem bírok ellenkezni, csak arra tudok gondolni, hogy ma este az övé leszek, hogy nem számít mit hoz a holnap, mi lesz holnapután, élvezni akarom ezt a pillanatot. Vele akarom élvezni.
Megcsókol, én pedig nem tudok semmi mást csinálni, csak viszonozni a gesztust, kiélvezni ajkait, örökre emlékezetembe vésni ízét és nyelvének virgonc játékát. Lábaimat átkulcsolom a csípője körül, nem érdekel a földön landoló pohár. Még hallom, ahogy Foltos körmei koppannak a padlón, ahogy elszalad. Szegény biztosan nem érti mi történik körülötte. Úgy csókolom a férfit mintha nem lenne holnap, mintha ez a pillanat lenne utolsó percünk a földön. Kívánom őt, és érzem ahogy egész testem felforrósodik érintései és csókja után. Nyelek egy hatalmasat ahogy meghallom szavait. Most van itt az ideje, most kell leállítanom, megkérni, hogy menjen el. Halk nyögés tör fel mellkasomból, ahogy csókjaival kényezteti nyakam vonalát, egészen a dekoltázsomig és vissza.
- Nem... nyögöm a csendbe szavaimat, hátradöntöm a fejem, testem ívbe feszül. Képtelen vagyok rá.
- Nem akarom, hogy abba hagyd. nyelek egy hatalmasat ahogy erős kezével a fenekembe markol. Ha a pokol legmélyebb bugyrában fogok égni emiatt sem leszek képes leállítani őt. Nem tudok parancsolni a test hívó szavának. Ágyékunk egymásnak feszül, érzem kemény férfiasságát a nadrág fogságában, érzem, hogy ő is ugyanúgy akar engem ahogyan én őt. Ahogy megérzem ujjainak játékát a legérzékenyebb pontomon nagyon mélyről jövő sóhaj tör fel belőlem. Teljes testemben remegek és érzem, ahogy egyre nedvesebb vagyok odalent. Gyors mozdulatokkal hámozom le róla a pólóját. Alsó ajkamra harapok ahogy végigmérek kidolgozott felsőtestén. Határozottan jobb, mint négy évvel ezelőtt. Körmeimet végigszántom csupasz hátán, csókjaimmal hintem be nyakának vonalát, mellkasát és minden porcikáját, amit ebben a pozícióban elérek. Úgy helyezkedek, hogy ha szeretne kényelmesebben és könnyebben elérhesse a nemiszervem, hogy ujjaival tovább és tovább tudjon kényeztetni, ha arra vágyik. Mutatóujjam végighúzom a mellkasán egészen nadrágjának övéig. Ott megtorpannak egy pillanatra a kíváncsi felfedezők, majd a tőlem telhető legügyesebb mozdulatokkal próbálom kiszabadítani férfiasságát a farmer fogságából. Hosszúnak tűnő másodpercekig bíbelődök a nadrággal, közben hol ajkait, hol pedig nyakát hintem be szenvedélyes csókjaimmal. Ahogy végre enged a nadrág szorítása jobb kezemmel rámarkolok férfiasságára. Érzem ahogy lüktet, életre kell ujjaim között. Ránézek, látnom kell a tekintetében, hogy nem gondolta meg magát, hogy még mindig akarja, hogy még mindig akar. Rá mosolygom, majd csuklóm mozgásával kényeztetem keménységét, hogy az még inkább életre keljen játékos ujjaim között.

Heather teljesen elvette az eszét, ahogy a viszontlátás öröme és az, hogy megkapja ma éjszaka a lányt. Nem gondol a következményekre, vajon mit hoz ezek után a holnap, mi lesz velük, egyedül a nőnek él ebben a pillanatban, s nem is érdekli más, nem foglalkozik semmi mással.
Közeledésére Heather nem mond nemet, így tovább feszíti azt a bizonyos húrt, még tovább kényezteti a gyönyörű nőt a karjaiban, magához rántja és a lány csiklóján apró köröket ír le ujjaival, miközben ajkaival felfalja a nő ajkait.
Ahogy a felső lekerül róla, úgy a dögcédula megcsörren a nyakában, a nő hűvös ujjainak érintése nyomán ajkába harap és jóleső sóhaj hagyja el az ajkait. Még annyi esze van, hogy lekapcsolja a tűzhelyen a lángokat, mielőtt magukra gyújtanak mindent; oldalra kinyúl és elzárja a gázt, aztán már nem érdekli semmi más, csak hogy Heathert a mennyekbe repítse ma éjszaka, hogy a nevét is elfelejtse az est végére.
Folyamatosan kényezteti a nőt, miközben érzi, ahogy a nadrágjával és övével bíbelődik a másik, hogy aztán megérezze keménységén a lány fürge ujjait, úgy nyög bele felindultan a fullasztó csókba. Egy pillanatra elszakadnak egymástól, hogy vágytól égő tekintettel nézzen bele Heather gyönyörű, zöldes-szürke árnyalatú szemeibe. Ajkába harap, hogy visszafogja magát egy pillanatra, aztán már nincs tovább.
Elhúzza a nő kezét lüktető farkától, hogy ismét átkarolja a derekát, úgy kapja fel az ölébe és vele együtt sétáljon a kanapéhoz, átlépve az üvegszilánkokon. A kanapéra lefekteti Heathert, lehámozza a lányról a fehérneműt, végül akaratosan betérdel a lábai közé, hogy forró ölére hajolva nyelvével folytassa tovább a kényeztetést; de még előtte megáll egy pillanatra, felnéz a szépszeműre, végül nem is foglalkozik semmi mással.
Ahogy nyelvével kényezteti Heathert, úgy ujjai is beszállnak a játékba, még tovább hajszolva a nőt a kielégülés felé, nem hagyva neki egy pillanatnyi nyugalmat sem, azonban ezt nem bírja sokáig, ahogy meghallja Heather elhaló sóhajait, egyszerűen képtelen visszafogni magát, akarja mindenestül a lányt, hogy benne legyen, diktálja benne az ütemet.
Félig feltérdel hozzá a kanapéra, a zsebéből előveszi a tárcáját, hogy abból egy kicsi ezüst csomagot húzzon ki. A tárca a földön landol, az óvszert felgörgeti magára, végül a lányra hajol, s miközben csókjaival halmozza el a másikat, egy lökéssel elmerül Heatherben, azonban az elején megáll egy pillanatra, vár, hogy a nő megszokja a méreteit, s ha engedélyt kap, akkor mozdul tovább.

+18

Teljesen elvette az eszem, megbolondít a közelsége, nem tudom kizárni elmémből és szívemből testem akaratát. Nem tudom miért történik ez velem, miért pont most és miért ezzel az emberrel? Félek, hogy valami olyan visszafordíthatatlan dolog történik most, amit mindketten nagyon meg fogunk bánni, félek, hogy megtörténik nem tudunk majd egymás szemébe nézni holnap. Harper mindig ott volt mellettem, amikor szükségem volt, segítettük egymást és olyan mély és őszinte barátság született meg közöttünk, ami pótolhatatlan, és amit pont most készülünk apró darabjaira törni. Rettegek, de mégsem vagyok képes eltaszítani őt magamtól, szükségem van rá, mint szomjazónak egy pohár vízre. Ajkaim követelőzően kapnak az övé után, testem szinte perzseli ahogy bőrömhöz ér. Engedem, hogy teljesen elhatalmasodjon rajtam a vágyakozás, nem fogom megállítani őt, akarom, hogy a magáévá tegyen, akarom érezni ahogy összefonódott testünk egy ritmusra mozog. Kell nekem és bármennyire retteg a következményektől, akarom, hogy én is keljek neki. Minden érintése után egyre kevésbé bírom visszafogni magam, egyre jobban fogy már a türelmem, azt akarom, hogy a magáévá tegyen, itt és most a konyhapulton, mocskosan, szenvedélyesen, durván. Érezni akarom ahogy lüktet bennem, azt akarom, hogy kitöltsön és élvezzen. Gyakorlott mozdulatokkal szabadítom meg a pólójától, szemügyre veszem kidolgozott felsőtestét, inkább most nem gondolok bele, hogy hány meg hány nő csorgatta már erre a látványra a nyálát. Ott csókolom ahol érem, egyetlen pillanatra sem hagyom abba kényeztetését, miközben ujjaimat végigjáratom csupasz hátán, mellkasán, hogy aztán övével bíbelődjek, hogy végre szabaddá tegyem, azt, ami ebben a percben legjobban érdekel. Egyre nedvesebb vagyok odalent, ha akarna már most belém hatolhatna, érzem ahogy a tangám vékony anyaga teljesen átázik vágyam nedveitől. Abban a percben, ahogy végre sikerül kiszabadítanom férfiasságát a nadrág fogságából, rámarkolok és gyengéden kényeztetem azt, hogy még keményebb legyen és, hogy még inkább sikerüljön korbácsolni benne is vágyakat. Ránézek, miközben csuklómmal folyamatosan dolgozok férfiasságán belenézek azokba a gyönyörű szemeibe és választ keresek minden kimondatlan kérdésemre. Elhúzza a kezem férfiasságától, erős, védelmező karját a derekam köré fonja és úgy emel fel az ölébe, mintha csak egy marionett bábú lennék. Mindkét kezem átfonom a nyaka körül, lábaimat szorosabban kulcsolom dereka közé, és hagyom, hogy cipeljen, akár a világ végére is vihetne ebben a percben. Kényelembe helyezem magam, ahogy megérzem hátam alatt a kanapé puhaságát. Alsó ajkamat beszívva pillantok rá, amikor letérdel elém és tudatosul bennem, hogy mire készül. Felnyögök ahogy csiklóm körül köröz nyelvével, ahogy kényeztet, játékos ujjai és nyelve összjátéka olyan hatást vált ki belőlem, amit már nagyon de nagyon régen éreztem. Nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára férfival, mikor érintettek meg és mikor szerettek utoljára. Nem tudom, hogy mikor éreztem magam annyira gyönyörűnek, mint a mai nap folyamán Harper-rel. Sóhajaim fokozódnak, egyre gyorsabb ütemben emelkedik a mellkasom. Jobb kezemmel a hajába túrok, balommal pedig a kanapé párnájának sarkát gyűrögetem, miközben egyre közelebb érzem magam a beteljesüléshez. Ő azonban galád módon abbahagyja a kényeztetésem, képtelen vagyok megmozdulni, csak fekszem előtte, kiszolgáltatva és most tényleg azt csinálna velem amit csak szeretne. Felnyögök amikor megérzem férfiasságát bennem, testem megfeszül, egyik lábam kissé megemelem, a másikat pedig dereka köré fonom, hogy még közelebb legyünk egymáshoz és még inkább érezhessem magamban. Lassan mozdítok egyet a csípőmön, jelezve, hogy készen állok, hogy végre a magává tehet. Minden egyes lökés, minden egyes mozdulat még inkább a csúcs felé terel, nem tudok betelni vele. Egyszerre mozgunk, testünk egy ritmusra jár, egy emberré olvadunk össze.
- Harp... sikítom nevét a szoba csendjében, miközben egész testem megremeg az orgazmus okozta gyönyörtől. Testem ívbe feszül, mellkasom egyre szaporábban mozog le és fel, jóleső bizsergés járja át a testem. Kielégültem. Miatta, vele. Néhány óra erejéig sikerült elhitetnie velem, hogy valakinek fontos vagyok.

Fél belegondolni abba, vajon mi lesz később, ha a vágy lecsendesül mindkettejükben, akkor vajon miként fognak egymásra tekinteni, mi lesz ezek után velük? Tudata mélyére löki ezeket a baljós gondolatokat, nem foglalkozik velük, egyedül Heather gyönyörű szemeibe pillant, amik rabul ejtik a szívét és az eszét is, a testére hallgat, a mélyről jövő ösztönre, ami azt súgja folyton, hogy legyen az övé, kapja meg a lányt, vegyen el tőle mindent, amit csak lehet.
Elmerül az édes csókban, amit Heathertől kap, érintései nyomán úgy érzi, mintha a bőre lángra lobbant volna, gerince megfeszül, ahogy minden porcikájuk összeér, a farmer szorítása egyre feszül az ágyékán, ahogy farka megduzzad a vágytól. Akarja őt, mindennel, most, ebben a pillanatban. Tudja, hogy nem helyes, de nem foglalkozik ezzel.
A karjaiba kapja a nőt, hogy aztán puhán és óvatosan fektesse a kanapéra, s letérdeljen elé, hogy aztán nyelvével és ujjaival ostromolja őt, hajszolja a kielégülés felé. Ebben a pillanatban Heather a leggyönyörűbb a világon a számára, olyan, akár egy kincs, ami a szívéhez szól, ami magával sodorja, akár az óceán és nem ereszti el többé. Még többet és többet akar belőle, még többet akar elvenni tőle, nem éri be azzal, hogy csak nyelvével falja fel a lányt,  ennél többre van szüksége, benne akar lenni, vele együtt mozdulni az ősi ritmusra, ami mindkettejükben ott van. Ezelőtt még soha nem volt ennyire jó vagy vad, ez most más, mint az eddigiek, valami végérvényesen megváltozott mindkettejükben. Látja Heather szemeinek csillogásán, az ajkán pihenő mosolyon, a nő egész lényéből sugárzik, akár egy jel.
Nem hagyja, hogy csak úgy beteljesüljön a lány, nélküle nem, önző módon húzza el magát forró ölétől, hogy aztán pár pillanattal később elmerüljön a gyönyörben. Egy pillanatig nem mozdul, egy lélegzetvételnyi ideig vár, aztán megkapja az engedélyt, hogy onnantól már ne legyen megállás.
Egyszerre mozdulnak, elhaló sóhajaik és nyögéseik betöltik az éjszaka csendjét, szextől terhes, fülledt a levegő körülöttük.
Egyik karjával a kanapé támláján támaszkodik, miközben a másikkal a lány feneke alá nyúl, hogy a legjobb szögben hatoljon a másikba, még mélyebbre, olyan pontokat érve el, amik csúcsra járatják az érzékeiket.
Kapkodva veszi a levegőt, miközben az alatta fekvő gyönyörű nőt figyeli, hogy nem bírja megállni, közel hajol hozzá, hogy csókot lopjon a puha ajkakról.
- Nézz rám! - mordul mély, rekedt hangon, s ha Heather eleget tesz a kérésnek, úgy együtt mozdulnak tovább, egyre hajszolva mindkettejüket, hogy aztán a gyönyör elemi erővel vágtasson végig a testükben.
Fülébe csengnek a lány élvezettől elhaló sóhajai, ahogy a nevét sikítja, miközben élvez alatta, ahogy a teste ívbe feszül, már nem bírja ő sem. Átszakad a gát, Heatherrel együtt élvez el, jóleső, boldog érzés árad szét a testében, miközben újabb csókot lop a lánytól, egyszerűen hihetetlenül felszabadító és boldog ez az érzés, teljesen magával ragadja, átadja magát neki.
Annyi idő eltelte után végre újra boldognak érzi magát, miközben azzal az emberrel lehet együtt, akire a legjobban vágyott, aki megérti és aki szereti minden hülyeségével együtt, aki a barátja és bizalmasa.
Testükben lassan csillapul a vágy, hogy aztán a nyugodtságnak adjon helyet, de még nem mozdul a lányról, addig nem, amíg Heather erre nem kéri külön, arcát a másik nyakához nyomja, hogy magába szívja a nőből felé áradó édes illatot, szíve szerint így aludna el, Heather ölelő karjai között.

+18

Már szinte levegőt venni is fáj annyira vágyom utána, itt van mellettem, csókol és ölel, nekem mégis egyre több és több kell belőle. Fáj ahol nem érint meg, érezni akarom, azt szeretném, ha nyelvével és ujjaival minden apró részecském érintené, ha soha nem érne véget ez a pillanat és örökre így maradnánk. Két felelőtlen fiatal, aki most teljesítik be vágyaikat, amiket hosszú évekig elnyomtak magukban. Az élet azonban sajnos nem tündér mese, nem tarthat sokáig az idill, előbb vagy utóbb vége szakad és akkor visszazuhanni a valóságba nagyon fájdalmas lesz. De egyenlőre csak rá tudok gondolni, csak arra, hogy nem elég amit eddig kaptam tőle, többet és többet akarok, megízlelni mindenhol és eggyé olvadni vele, tökéletes párt alkotva együtt. Szenvedélyem csillapíthatatlan, régen nem éreztem ezt a tüzet és szenvedélyt. Úgy söpör végig testemen, hogy egyszerűen képtelen vagyok kontrollálni magam, nem tudok mást csinálni, csak átadni magam neki és engedni, hogy azt csináljon velem amit csak szeretne. Olyan tökéletes ez a pillanat, mintha ez nem az első, hanem a sokadik alkalom lenne együtt, tökéletesen tudja hol és hogyan érintsen meg, mintha testem minden apró részecskéjét felfedezte volna már ezelőtt és pontosan tudná mire reagál a testem érzékenyebben, mi az ami jó nekem és mitől érzem azonnal azt, hogy számomra már nincs kiút, nincs menekülési útvonal. Élvezem nyelvének játékát amivel csiklómat izgatja, lehunyt szemmel, görcsösen kapaszkodva hajába élvezem az élményt amit nyújtani tud és akar nekem. Egyre szaporábban lélegzem, mellkasom nyelvének mozgására emelkedik és süpped, a sóhajok kontrollálatlanul törnek fel mellkasomból, érzem, hogy ha így folytatja tovább nemsokára magával ragad az orgazmus. Erre azonban nem kerülhet sor, még nem, hiszen abbahagyja kényeztetésem, elhúzódik tőlem. Nem értem mi történik velem, miért kell most hiányában szenvednek, egészen addig a pillanatig amíg megérzem férfiasságát magamban. Felnyögök ahogy keménysége kitölt, már most remegek egész testemben, már most akarom, hogy folytassa. Szeretkezzen ki belőlem minden kételyt, minden kétségbeesést, minden félelmet. Arra vágyom, hogy ma éjszaka szerelmes legyen belém és én szerelmes legyek belé. Vadon, érzékien és mindent elsöprően akarok az övé lenni. Csípőm az övével egy ritmusra mozog, ketten egy egészt alkotunk ebben a pillanatban, csodálatos és tökéletes egészt. Körmeim a hátába mélyednek minden lökésnél amivel ostromol, nem érdekel, ha nyomot hagyok rajta, agyam teljesen kikapcsol és csak erre a pillanatra tudok összpontosítani. Arra, hogy neki is legalább olyan jó legyen ez a tiltott, lopott óra, mint nekem.
Kérésének eleget téve pillantok rá. Tekintetünk egybeolvad, testem elvesz az őt sújtó gyönyörtől, tekintete pedig elrabolja az enyém. Erre a pillanatra örökre emlékezni fogom, agyam legmélyebb zugába rejtettem tekintetét, érintését, bőrömön most már örökké viselni fogom csókjainak nyomárt. Addig tartom vele a szemkontaktust, amíg át nem lépek a gyönyör mezejére, akkor azonban lehunyom a szemem és nevét sikítva élvezek el. Mellkasom még szaporán mozdul le és fel, ujjaimmal Harper hátán körözök, mély levegőt veszek, hogy testem végre csillapodjon.
Ahogy így, kielégülten fekszünk összegabalyodva elmém egyre csak tisztul és egyre inkább érzem, hogy ez hiba. Kurva jó volt, de mégiscsak egy hatalmas hiba. Nem szabadott volna engedni a kísértésnek, hiszen most rá sem bírok nézni annyira zavarban vagyok. Tönkretettünk minket. Haragszom magunkra, hogy nem voltunk képesek felnőttként viselkedni, hanem hülye tinik módjára estünk egymásnak.
- Harper, szállj le rólam! utasítom még mindig levegő után kapkodva, de azért érezheti hangomban a határozottságot. Mindkét kezemmel próbálom ellökni magamtól.
- A francba Harper, mit tettünk? állok fel a kanapéról, ha végre lemászik rólam. Zavartan igazítom meg a ruhámat, de tekintetét mindvégig kerülöm.
- Én most bemegyek a fürdőbe, te pedig szépen elhúzol innen. Nem hívsz és nem keresel, mindent elbasztunk. Kérlek mire kijövök ne legyél már itt. utasítom, majd felkapom a földön heverő fehérneműmet és határozott léptekkel indulok a fürdőszoba felé, hogy ajtaját magamra zárva egyedül maradjak gondolataimmal. A kurva életbe Heather, ezt jól elcseszted. Lehuppanok a fal mellé, fejem a hideg csempének támasztom és némán folynak végig a könnyeim az arcomon. Nem tudok többé majd tükörbe nézni.

// köszönöm, imádtam

Az éjszaka mindkettejük számára olyan gyönyört hoz, amiben már rég volt részük. Érezni akarja a nőt, minden porcikáját végigcsókolni, szeretni egész este, hogy csak az övé legyen önző módon, elvenni tőle mindent, amit csak lehet.
Egyszerre mozdulnak az ősi ritmusra, elvesznek egymás érintésében, nem tud betelni a nő látványával, olyannyira gyönyörű és imádni való ebben a pillanatban, végre azt érezheti a szíve mélyén, hogy csak az övé és senki másé, birtokolhatja és szeretheti őt.
Hajszolják egymást az élvezet tengerén, s mikor Heather eleget tesz kérésének, tekintetük egybefonódik, hogy tovább fokozza az élvezetet, elveszik a zöldes-szürke színű szemekben, magához láncolja ez a tekintet és lerántja a mélybe, hogy onnan már ne legyen menekvés.
Abban a pillanatban, ahogy végigperzseli mindkettejüket az orgazmus, egyszerre élveznek el, tökéletes időzítéssel és összhangban, ezelőtt még soha nem volt ilyen és ennyire intenzív.
Lassan azonban mindennek vége szakad, eltűnik az élvezet okozta köd a fejükből, s mikor meghallja a nő kétségbeesett hangját, ösztönösen húzódik hátra a másiktól, hirtelen nem is tudja, mit tegyen.
- De... - Azonban nem tudja befejezni, Heather nem hagyja, hogy bármit mondjon vagy tegyen, döbbenten és kétségbeesve figyeli a nő minden mozdulatát, ahogy egyenesen bemenekül a fürdőszobába és magára zárja az ajtót. Így lehet a mennyekből azonnal a pokol legmélyebb bugyraiba jutni.
Egyből felkel a kanapéról, hogy az ajtóhoz sétáljon, szíve szerint berúgná azt a szart, hogy ne legyen közöttük, a kísérteties néma csendben hallja a lány szipogását, ami teljes súlyával nehezedik a mellkasára. Tenyerét az ajtóra fekteti, ahogy homlokát is, mély levegőt vesz, próbál megnyugodni, de a fájdalom és a félelem egyre erősebben szorítja össze a szívét, nem lett volna szabad ezt tenniük, nem lett volna szabad ezt tennie vele.
- Heather... kérlek... - válasz viszont nem érkezik. Összetörve és megszégyenülve lép el az ajtótól, rendbe szedi magát, végül magára kapja a kabátját és összeszedi a cuccait, hogy aztán egy hang nélkül lépjen ki az ajtón, hogy ott hagyja azt az embert, akit talán a világon a legjobban szeret és akiben a legjobban megbízik.
Tönkre tettek mindent, tönkre tett mindent! Folyamatosan ez zakatolt a fejében, mint egy beakadt szalag, egészen addig, amíg vissza nem ért a laktanyába.

//Nagyon köszönöm a játékot, imádtam minden pillanatát. //

Minden olyan gyorsan történik, hogy fel sem tudom fogni igazán. Érzem ahogy az erős férfi kéz csattan az arcomon, érzem saját vérem ízét a számban. A hirtelen ért támadás miatt megszédülök, elveszítve az egyensúlyomat tántorodok neki a falnak. A megemelkedett adrenalin szint miatt nem érzek fájdalmat, csak meglehetősen nagy félelmet. Egész testemben remegek, védeni akarom magam és erőtlenül emelem fel a kezem, hogy kivédjem a következő ütést, de minden próbálkozásom fölösleges, másodszor is ugyanolyan pontosan és erőteljesen ér a támadás, mint legelső alkalommal. Fejem a falnak csapódik, eddig még képes voltam megállni a lábaimon, most viszont úgy csúszik végig a fal mentén, mint egy erőtlen bábú. Elvesztem, legyőztek. Még arra sincs erőm, hogy megpróbáljam kezeimmel eltakarni fedetlenné vált testem. Csak lehunyom a szemem és várom, hogy Jason ismét lecsapjon. Meg vagyok győződve arról, hogy addig fog verni, amíg még emelkedik a mellkasom. Nem látom, csak hallom a zajokat magam körül, hallom az ütések hangját, az indulatokat. Maradék erőmmel csak remélni tudom, hogy Harper megússza a dolgot, hogy észrevesz és a segítségemre siet. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy hány perce ücsörgök a hideg betonon, széttépet ruhával, vérző ajkakkal, de nekem egy teljes örökkévalóságnak tűnik.
Ahogy megérzem Harper közelségét, megnyugtató hangja csendül a fülemben kinyitom a szemem és megpróbálok ránézni. Nem tudom, hogy az engem ért ütések vagy a félelem miatt vagyok ennyire gyenge. Ajkam mosolyra húzódna, ha nem fájna iszonyatosan még a levegővétel is. Segítségével próbálok talpra állni, olyan könnyen adhatja rám az ingét amennyire csak lehetséges, mert sem ellenkezni, sem visszautasítani nem vagyok képes. Kérésének eleget téve kulcsolom át kezeimet a nyaka körül, játszi könnyedséggel kap fel erős karjába és indul meg velem. Hallom a háttérben ismeretlen férfiak beszédét, hallom ahogy Harpert szólítják, de nem ismerem fel őket, nem tudom kik lehetnek azok. Beülünk egy autóba. Teljes testemmel Harperez bújok, fejem a mellkasán pihentetem, így érzem magam biztonságban. A kórház szó hallatán ijedten kapom fel a fejem, nincs szükségem orvosokra, gyógyszerszagra, nővérekre. Csak haza akarok menni, pihenni, nyalogatni a sebeimet és elfelejteni ezt az egész szörnyűséget.
- Nem. Nem kell kórház. könyörgök neki és megkönnyebbülök, amikor hallom saját címem. Egész úton szótlanul, és mozdulatlanul bújtam Harperhez, illata, testének melege és egyenletes légzése megnyugtat. Még most is csak arra tudok gondolni, hogy nem akarom, hogy elmenjen mellőlem. A félelmem alábbhagy, viszont így sokkal jobban érzem a fejem és az arcom ért ütések miatti fájdalmat. Próbálok egyenesen ülni a kanapén, Foltos mit sem sejtve rohangál körülöttünk, örül, hogy hazaértem és vidáman vakkantva üdvözli Harpot is.
- Köszönöm. hálálkodok neki a segítségéért. Őszintén hálás vagyok mindenért amit ma és most megtesz értem.
- Hogy van a kezed? érintem meg óvatosan ujjaimmal az öklét. Ez is miattam van, kibaszottul elcseszett vagyok, nem érdemlem meg, hogy ilyen emberek legyenek mellettem.
- Sajnálom Harper. suttogok a szoba csendjében és egy kövér könnycsepp folyik le az arcomon.

Túl gyorsan történik minden, az indulatok elszabadulnak, alig bírja visszafogni magát, főleg azok után, ahogy meglátja, hogy Jason kezet emel Heatherre. Ez az a pillanat, mikor a vörös köd az agyára telepszik, és ha nem lennének a barátai, valószínűleg a mai estén gyilkost csinált volna saját magából.
Ez, a barátoknak hála, nem történik meg, helyette Heatherhöz rohan, átöleli a lányt, ráadja az ingét, hogy eltakarhassa vele a lány csupasz testét; végül a karjai közé kapja, hogy elvigye erről az ocsmány helyről.
Az autóba ülnek, először a kórházhoz kéri a fuvart, de a lány ellenkezése miatt végül úgy dönt, hogy a lakásához viszi, ahol vigyázhat rá. Felsietnek a lakáshoz, majd leülteti a nőt a kanapéra, Foltos addig barátságosan üdvözli, de most kivételesen nem foglalkozik a rosszasággal, jelenleg túl sok érzelem dúl benne; miközben egy vizes ronggyal a kezében tér vissza a nőhöz, hogy óvatos, de gyakorlott mozdulatokkal távolítsa el az arcáról a vért.
- Ne hálálkodj semmiért, tudod, hogy érted bármit megteszek – válaszol, de még mindig nem veszi el a kezét a lány arcától, így váratlanul éri, ahogy felhorzsolt kezéhez finoman hozzáérnek a nő puha ujjai. Nem érez fájdalmat, pedig később biztos, hogy jegelnie kell majd; jelenleg az adrenalin túl erősen tombol a szervezetében, idő kell ahhoz, hogy megnyugodjon. – Nem lesz baja, inkább most magad miatt aggódj – teszi még hozzá, s mikor Heather sajnálkozni kezd, majd elered a könnye, már nagyon nem bír magával. A kanapéra ül a nő mellé, óvatosan átkarolja őt és magához húzza, olyan szorosan amennyire csak lehetséges, és amivel még nem okoz fájdalmat.
- Ne sajnálj semmit, ha nem borul el az agyam, most nem itt tartanánk – válaszol, közben kezével simogatja a nő hátát és haját, hogy megnyugtassa. – Ne haragudj rám, nem akartam, hogy ez történjen… picsába, mindig elrontok mindent! – csattan fel mérgesen, aztán észreveszi magát és kussban marad, nem akarja még jobban a lányra hozni a frászt, így is hatalmas hülyeséget csinált.
Ekkor csörren meg a zsebébe rejtett mobil, egy pár pillanat elejéig elhúzódik Heathertől, hogy a füléhez nyomja a készüléket.
- Igen? – szól a telefonba felindultan, aztán pár pillanattal később megnyugodva fújja ki a levegőt. – Kösz, Andy! Mi lenne velem nélküled… - húzódnak mosolyra az ajkai, ahogy meghallja a hírt. Heather csak annyit hallhat a vonal túlsó végén, hogy egy férfi jókedvűen nevet, aztán bontják a vonalat.
– A mai nap egyetlen jó és rossz híre egyben, hogy a srác nem döglött meg, viszont a rendőrségen kötött ki hivatalos személy elleni erőszak miatt – mondja, végül ledobja a telefont az asztalra, hogy újra megnézze magának a nő arcát, így most óvatosan Heather álla alá nyúl, hogy nézzen fel rá, miután letörölte róla a könnyeket. – Hé, nézz rám! Minden rendben lesz, oké? Már biztonságban vagy velem. Hozok jeget az arcodra – kel fel a kanapéról, amennyiben Heather elengedi. Ha esetleg nem, akkor vár addig, amíg a nő másként nem határoz, addig öleli őt és ringatja a karjában.

Bárcsak ez az egész egy rémálom lenne, bárcsak meg nem történté lehetne tenni a ma este eseményeit. Nagyon jó érzékem van ahhoz, hogy mindig nagyobb szarba keverjem magam, mint amilyenben alapjáraton amúgy is benne vagyok már. Ha nem indulok ma el bulizni, csak azért, hogy kiverjem a fejemből, azt amit lehetetlen, ha nem viselkedek hülye kurvaként Jasonnel és nem provokálom Harpert, akkor most nem lenne ilyen mély a szartenger körülöttem. Azt érzem, hogy Emmettnek igaza van mindig amikor azt mondja, hogy csak a baj van velem. Tessék, ez az este is ékes bizonyítéka igazának. Hálás pillantásokat küldök Harper felé, hálásakat, mert megmentett, mert itt van velem és mindazok ellenére ahogy az utóbbi napokban viselkedtem, még mindig itt van.
- Jól vagyok. hazudok neki és magamnak is. Nem teljesen igaz, nem vagyok jól, hogyan is lehetnék? Még mindig félek, a feje és állam pedig iszonyatosan sajog az ütések miatt. Nem gondolta volna soha, hogy én egyszer majd egy ilyen szituációnak leszek a főszereplője. Mindig is elítéltem a férfiakat, akik kihasználva erő fölényüket bántalmaznak egy nőt, és annak a nőnek bizony hatalmas lélekjelenléte kell legyen ahhoz, hogy legalább megpróbálja megvédeni magát. Mindig is sejtettem, de most már tudom is. Összehúzom testemen az inget, nem azért, mert szégyellném Harper előtt, hanem azért, mert egész testemben remegek és fázok. Valószínűleg az egekig ugrott adrenalin és rettegés keveréke miatt. Összerezzenek kiakadását hallva. Ijedten pillantok rá. Nem hiányzik a gyenge idegrendszeremnek, hogy még ő is kiakadjon és hisztériás rohamot kapjon.
- Nem haragszom... felelek halkan neki, majd ahogy közelebb húz magához fejem a mellkasának támasztom. - Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak, miattam történ, nem te vagy a hibás. halkan beszélek, sem erőm sem pedig kedvem nincs ahhoz, hogy a suttogásnál hangosabb élt üssön meg a hangom. Nem mozdulok öleléséből miközben telefonál, szükségem van közelségére, hogy ne kapjak sírógörcsöt és ne akarjak most azonnal világgá szaladni. A hír hallatán nem tudok Harp-al együt örülni, illetve annak nagyon is örülök, hogy életben van, de hibásnak érzem magam amiatt, hogy most a rendőrségen csücsül. Nem elég, hogy szét lett verve a képe és minden bizonnyal hosszú gyógyulási folyamat vár rá, de még akár börtönbe is kerülhet. Lesütöm a tekintetem és a padlót bámulom. Ezt nagyon sikerült elbasznom. Rámosolygok amikor arcomat maga felé fordítja. Tudom, hogy minden rendben lesz, csak egy kis időre van szükségem, hogy feldolgozzam a mai nap eseményeit.
- Rendben bólintok és kibontakozom öleléséből, hogy a konyha felé tudjon menni.
- Itt maradnál velem éjszakára? követem tekintetemmel. Nem akarok egyedül lenni, nem akarom, hogy a magány rátelepedjen vállaimra.
- Sajnálom, hogy a múltkor elküldtelek. Én...csak nem tudtam, hogy hogyan nézzek a szemedbe, nem tudom hogyan birkózzak meg az érzésekkel amik azóta gyötörnek. Összezavarodtam. Szeretném, ha megbeszélnénk és barátok maradnánk. ez a helyes, felnőtt döntés. Hamarabb is ezt kellett volna tennem, nem pedig elmenekülni.

Miután visszaérkeznek a lakásra, megpróbál normálisan viselkedni és nem felcsattanni, de még így is sikerül szegény lányra a frászt hoznia a kiakadással. Végül mellé ül és inkább magához húzza, látja Heather kezének remegésén, egész testében reszket a nőt és valószínűleg nem csak attól, mert egy ing van rajta, hanem az előbbi sokktól és átélt élményektől.
- Most már nem fontos, hagyjuk ezt... - suttogva próbál beszélni, ahogy a nő is halkan beszél hozzá; tudja jól, hogy ilyenkor nem lenne szabad feszülten viselkednie, de a mai este után nagyon jól tudja, hogy mekkora hülyeséget csinált, s ha most nincs ez a telefonhívás, valószínű másnap ha nem is rúgják ki a munkájából, de több havi fizetésmegvonással és elzárással jutalmazhatják, a lefokozással együtt.
Szorosan öleli magához a lányt, de még nem fájón, hogy kényelmesen legyen a másiknak. Nem az a cél, hogy bántsa őt, végül maga felé fordítja a lány arcát, amire ideje jeget hozni, ha másnapra nem akar felpüffedt arccal ébredni. Amint azonban elindul a hűtőhöz, hogy a fagyasztóból valami hideget szedjen elő, a turkálás közben megáll a mozdulatban, mikor Heather arra kéri, hogy maradjon.
- Persze, hogy maradok. Ezek után nem hagynálak magadra, ezt tudod te is - teszi hozzá, miután talál egy adag fagyasztott lencsét (mi más lenne??), gyorsan egy tiszta konyharuhába csavarja, visszasétál, majd leül a lány mellé, hogy finoman az arcához érintse a fagyasztott cuccot; viszont Heather ma folyton meglepetésekkel szolgál. Figyelmesen hallgatja őt, végül nagyot sóhajtva konstatálja a dolgot.
- Nem akarlak megbántani, de tényleg hülye módon oldottad meg! Szerettem volna beszélni veled, de már lényegtelen. Most itt vagyok, és ha nem pakolsz ki innen, akkor nem megyek el - válaszol, közben finoman mozgatja a fagyasztott cuccot Heather arcán ott, ahol Jason megütötte, s ami most vörös színben tündököl. - Visszatérve az érzésekre, nem csak te vagy azóta összezavarodva. Felkavartuk az állóvizet rendesen... Őszinte leszek veled, már régen is szerettem volna ezt meglépni, de akkor visszatartott az, hogy ki tudja, mikor látjuk újra egymást, mi lesz később; aztán eltűntem, majd te is és félbemaradt a dolog. Azóta túl sok minden történt, nem foglalkoztam az egésszel, de ahogy múltkor megláttalak, újra előjöttek a régi emlékek és érzések, talán még erősebben, mint valaha. - kezd bele a mesélésbe, miközben meg még mindig a lány arcát tanulmányozza, hova nyomkodja a hideg cuccot, ami fájón lüktető kezének is jelenleg jót tesz, még ha csak tenyérrel is fogja a csomagot.

Az élet néha nagyon kegyetlen, és ha ezt még megfejeli az emberi hülyeség, akkor ez lesz a következmény. Nem, soha nem fordulhatott volna elő velem ilyesmi, nem lett volna szabad engednem, hogy az indulatok irányítsanak, nem lett volna szabad Harpert provokálni és bevonni Jasont, de ha már megtettem éreznem kellett volna, hogy hol a határ és mikor kell leállnom. Már túl késő bármit is csinálni, vagy mondani, a szavak már nem segítenek ezen a helyzeten, úgyhogy szavaira csak bólintok és elengedem az egészet. A sérülésemnek néhány nap múlva nyoma sem lesz, és amint elmúlik a lelkem gúzsba köti, bénító érzés, el is felejtem ezt az egész szörnyűséget. Remélem.
Bevallom nőiesen, hogy félnék most egyedül lenni, máskor is rettegek a saját lakásomban a zaklatások miatt, de ma ez az érzés legalább háromszorosan nehezedik vállaimra, talán már soha nem fog elmúlni? Mindig rettegésben fogok élni? Emmettnek igaza volt, nem vagyok egy kibaszott nyomozó, nem kellett volna ennyire beleásnom magam a dolgokba, most már meg talán késő kiszállni, talán a sorsom már meg van pecsételve és most már bármit csinálok, nem fogok tudni megszabadulni tőlük. Remélem viszont, hogy a családomat és a szeretteimet nem fogja veszély fenyegetni az én meggondolatlanságom miatt.
- Köszönöm. sütöm le a tekintetem, nagyon hálás vagyok neki, azért, hogy az utolsó találkozásunk ellenére itt marad velem és vigyáz rám. Ez sokat jelent nekem.
Felszisszenek ahogy a jeges tasakot hozzáérinti arcomhoz. Kurva de hideg, de néhány másodperc után érzem, hogy máris sokkal jobb a sérülésem, nem ég annyira a pofám, és ha szerencsém van, akkor holnapra nem fogok úgy kinézni, mint egy víziló.
- Tudom, mostanában igencsak jellemző rám, hogy hülye vagyok, hülye döntéseket hozok és az emberekből kiváltom a legrosszabb énjüket. Azért kérlek próbálj megbocsátani... nézek rá ismét, tekintetemben láthatja, hogy tényleg megbántam és őszintén szeretném, ha ezt a hülyeségem még egyszer utoljára képes lenne megbocsátani nekem.
- Nem szabadott volna megtörténnie. A gondolata sem szabadna megforduljon a fejükben, de én mégis azóta csak arra tudok gondolni Harper. Igazad volt, nem tudom kiverni a fejemből, folyamatosan rád gondolok, az érintésedre és csókodra vágyom. Bűn, hiba, de mégsem tudok nem így érezni. Ezért lenne szüksége néhány napra nélküled, hogy utána ismét a barátod tudjak lenni. megérintem az arcomat jegelő kezét.
- Ugy-e barátok vagyunk? mert szeretném, ha azok lennénk. Felnőttek módjára kell viselkednünk, túllépni azon ami történt és újra a réginek lenni, ezt kell tenni.
- Fáradt vagyok. Menjünk be a szobába, ölelj át és beszélgessünk még amíg el nem alszom. óvatosan tolom félre kezét az arcomtól, hogy összekulcsoljam ujjainkat és a háló irányába húzzam magammal, ha nem ellenkezik. Ledobom magamról az inget és úgy ahogyan vagyok, félmeztelenül bújok be a takaró menedékébe.
- Jössz?