Konyha & étkező (Brooks ház)

A héten már a kibaszott harmadik eset. Ha hozzácsapom az előző hetek terméséhez, akkor meg már a faszom se tudja hol áll az egész szaros faszság. A kocsi még a balesetkor menthetetlenül tropára ment, pénz újra nincs, a versenyek pedig kiestek és az abból jövő bevétel is és kurvára hiányzik a kasszából. A biztosítás meg alig fizetett ki még valamit, még mindig azon tökörésznek, hogy ki volt a hibás meg mi történt pontosan. Basszák meg, rohadékok.. Üres tárcával meg kibaszottul nem tudok egyről a kettőre lépni. A verekedések száma pedig nem elég. Úgy pláne nem, hogy megígértem Megnek, normálisabb lesz az életünk és nem veretem szarrá a pofám folyamatosan. Mondjuk az elmúlt fél évben egyébként is problémás volt a dolog.
Mérgesen baszom be az ajtót magam mögött, a kulcscsomót meg csak elszórom valahol útközben. Megszívom az orrom, ahogy a konyhába térbe a hűtőből kimarok egy üveg Budweisert. Kinyitom és alaposan meghúzom azt. A hűtő ajtaját csak ezután csapom be a picsába. Fortyogva teszem le magam a konyhaasztal mellé egy székre. Nincs még késő, de a kölyköknek már rég fellőtték a pizsamát.
Megint a pofámhoz emelem a sört, újabb adag keserű lét nyelek le. Vacsoraként pont jó a tizenkét órányi szaros munka és az újabb sikertelen találkozó után. Csak tudnám, mi a redvás kurva életnek csináltam meg azt a szar tanfolyamot, ha a seggemet kitörölni se lehet azzal a papírral. Faszság volt az egész elgondolás eleve, hogy majd találok rendes munkát – legálisat –, ami fizet is rendesen. Nem tiszta az előéletem, a börtön sehol sem mutat jól egy önéletrajzban és hiába ültem le a büntetésem, úgy látszik kurvára tök mindegy, mert kikerülni ebből már sose fogok. Kibaszottul felesleges az erőlködés is. ..hacsak nem adna valami fehérseggű kiváltságos faszkalap valami leírt szart arról, hogy jó útra tértem meg a többi baromság. Kész, meg vagyok lőve, így pedig lassan vagy éhendöglünk vagy a pöcsöm se tudja mi lesz. Semmi jó, az teljesen biztos. Az üveg tartalmát kivégzem közben, nem tartott ki sokáig és újabbért nyúlok a hűtőbe. Nem sok kedvem van még felmenni Meg mellé a hálóba. A korábban a konyhapultra tett sörnyitót keresem a fiókban. Mégis hová a tökömbe lett ennyi idő alatt?! Két perc múlva idegesen adom fel a keresgélést és a mosogató fém szélébe akasztom az üveg tetejét, hogy nyitó nélkül, erőből oldjam meg a dolgot. Velem nem baszik ki, belejutok, ha addig élek is..

Hosszú nap volt, nyúzott és fáradt vagyok. Zola fogzása nem csak a picit, de engem is rettentően megvisel, a mai napot szinte megállás nélkül végigsírta. Eddig baromi büszke voltam rá, hogy nyugis baba és alig sír, de ma úgy tűnik, hogy elkezdte bepótolni az eddigi kimaradást. Az sem sokat segített a dolgon, hogy Connor-nak sem túlzottan tetszett, hogy egész délután, miután hazahoztuk a suliból, csak a húgával foglalkoztam és a babasírás érthető módon őt sem tette sokkal nyugodtabbá. Az a röpke idő, amíg Zola álomba bőgte magát, meg szinte csak pont annyira volt elég, hogy a házi feladatával foglalkozzunk, az anya-fia programoknak ma már nem jutott hely a délutánban, mindkettőnk legnagyobb bánatára. Mindig is figyeltem rá, hogy próbáljak ugyanannyi időt fordítani mindkét gyerekünkre és eddig egészen jól működött is, de ma csúfos kudarcot vallottam. Connor pedig még nem igazán fogadja el, hogy Zola jelen esetben több figyelmet követel.
Igazi fellélegzés volt, amikor Zolát sikerült végre ágyba dugni és jutott egy kis időm Connorra. Nem mondom, hogy sikerült megbékíteni, de határozottan örült a dupla esti mesének. Bebújtam mellé az ágyba és habár eleinte tartózkodóan csak valamelyik plüss állatkáját szorongatta, a második mese környékén már inkább hozzám bújt. Az alapos ölelgetés és puszi sem maradt el, mielőtt jó éjszakát kívántam volna neki. A konyhát egész hamar sikerült élhető állapotba hozni és a procedúra végére még pont maradt annyi időm, hogy felvonszoljam magam a fürdőszobáig.
Fogalmam sincsen, mennyi ideig áztattam magam a kádban, egyszer újraengedtem a meleg vizet, mert túlságosan kihűlt, szóval minden bizonnyal bőven ücsörögtem odabent. Jól esett, valószínűleg még el is bóbiskoltam, melyből a hirtelen ajtócsapódás rázott fel. Hallottam a kulcscsörgést, a trappoló lépteket, így kicsit nyugodtabban kászálódtam ki a kádból, tudván, nem holmi betörő érkezett, hanem tulajdon férjem. Gyorsan megtörölköztem, felhúztam a pizsamámat, mely egy testhez simuló rövidnadrágból és egy laza szabású pólóból állt. A vizes hajamat törölgetve indultam meg a földszint felé és mivel időm nem volt már megszárítani, a nedves tincsek átáztatták kissé a könnyű anyagot. A törölközővel lapogattam még mindig a hajamat, amikor a konyhába érve megpillantottam Emmett-et.
- A jelekből ítélve ez sem ment túl fényesen - már a második üveget szorongatja és az arca sem éppen a jókedvről árulkodik. Ledobom a törölközőt az egyik székre és közelebb araszolok hozzá, hogy a háta mögé lépve a hátán simítsak fel, vállaira fogva rá. - Hogy tudnálak jobb kedvre deríteni? Egy masszázs? - duruzsolom a fülébe, hátha kicsit sikerül kigyömöszölnöm belőle a feszültséget, hogy normálisan tudjunk beszélgetni. Aztán majd legfeljebb más praktikákat is bevetek a jó ügy érdekében, ha ez nem működik.

Csak a tekintetemmel követem a nejem érkező alakját, azt, ahogyan a haját törölgeti szárazra. Nem szólok, nincs kedvem, nem akarok. Csak az üveget tolom a pofámhoz és újra belekortyolok az immáron második porciózott mennyiségbe, hogy aztán az nagy mennyiségben folyjon le a torkomon. Nem fűzök megjegyzést ahhoz sem, hogy nem ment túl fényesen. Nyilván, ha másként alakult volna, akkor nem ilyen fejet vágnék. Szóval jah, nem ment valami fényesen, ez a kibaszott nagy helyzet.
Ahogy a vállaimra fog rá a jobbommal átellenesen nyúlok a csuklójáért és finoman, de határozottan szorítok arra, jelezve, hogy ezt nem akarom. Vagy inkább nem ezt. Határozottan unszolva húzom előre, kerüljön meg és velem szemben legyen, amihez kijjebb tolom a széket, amire leültem és az ölembe próbálom vonni, ha hagyja. Az üveget az asztal sima lapján hagyom.
- Erre sokféleképpen tudnék választ adni, de előtte; ...beszélnünk kell. – mordulok kedvetlenül. Bármikor máskor célt tud érni ezzel és kaján vigyorral a képemen megyek bele és élvezem mocskosul őt és a szerelmét egyaránt, de most… most nagyobb a szar annál, semmint, hogy fesztelenül elengedjem az egész kibaszott fostengert, ami a nyakunkba ömlött az elmúlt hónapokban.
Ha enyém a figyelme és úgy vélem, hogy belefoghatunk, teketóriázás nélkül teszem meg. A finomkodást arra hagyom, akinek hat anyja volt. Nekem viszont csak egy és az is egy rohadt gyagyás, gyógyszereken és alkoholon tengődő kurva volt.
- Visszamegyek verekedni. Úgy értem, hogy teljesen és hagyom a picsába azt a kibaszott melót, ami legális ugyan, de közben meg belefulladunk a szarhegybe, ami körénk gyűlik. Kurvára nem kellek sehová, hiába ültem le a büntetésem és csináltam meg azt a buzi tanfolyamot is, elegem van abból, hogy a belem is kidolgozom, próbálkozom, de szart se érek vele és mellette meg se a kórházi számlát, se nagyon mást nem tudok kifizetni. Kötök egy rohadt életbiztosítást, hogyha felfordulok, legalább te és a kölykök biztonságban legyetek, de ez van, betelt a pohár. – nincs aki vállalná, hogy igazolja, normális útra tértem, így viszont értelmes se sok az egész kibaszott elképzelésnek. Hát ez a nagy büdös helyet.

Értek elsőre a jelekből, szorítása kellőképpen határozott, hogy abbahagyjam a vállainak nyomogatását, az a kis húzás pedig éppen elég, hogy elé lépjek. Azzal sem kell sokáig bajlódnia, hogy az ölébe húzzon, ám a pajkos, játékos mosoly helyett az aggodalom jelenik meg a vonásaimon, halvány ráncokat karcolva a homlokomra és a szám sarkaiba, ahogyan éppen csak összepréselem az ajkaimat. Nem tetszik ez nekem, szavaival pedig csak beigazolja a sejtésemet. Komolyabb dolgokról van itt szó, nagyobb felhőkről, mint amiket egy masszázzsal el tudnék űzni a feje felől.
- Megijesztesz - mélyülnek el a ráncok a homlokomon, ahogyan enyhén oldalra billentem a fejemet. Valami nagyon nincsen rendben és ez nem csak aggodalommal, de némi félsszel is eltölt. Mi történhetett? Ám ahogyan belekezd...
Az aggodalmam a mondandója közben fokozatosan alakul valami mássá, lassan szivárgó, lappangó düh lesz belőle és mire befejezi, odáig tornyosul, hogy a fejem rázva csusszanok ki az öléből, hogy csípőre csapott kezekkel álljak meg előtte.
- Nem unod még, hogy mindig ugyanazokat a dolgokat zongorázzuk végig? - sóhajtok szavaim végeztével és nagyot nyelek, hogy a kikívánkozó megjegyzéseimet és dühömet ne zúdítsam egyből rá.
- Tudom, hogy nem most kellene előjöjjek a női egyenjogúsággal, meg minden, mert különben is szeretem, hogy gondoskodsz rólunk, de a nyár vége óta foglalkoztat a gondolat, hogy visszamenjek dolgozni. Már keresgélek az állások között - ez nem kérdés, kijelentés, már ami az álláskeresést jelenti, de az a kijelentés, miszerint visszamegyek dolgozni, nem ilyen tényszerű. Csupán ötlet, amit örülnék, ha elfogadna. Ha nem akarna minden problémát ő egyedül megoldani. - Még jó régen meséltél arról, hogy kellene valami papír ahhoz, hogy normális helyen dolgozz. Azt teljesen elvetetted? - nagyjából emlékszem még, mit mondott akkor, de szándékosan nem adom a szavakat és a bátyám nevét a szájába. - Van más megoldás is, ha nem akarod mindenáron egyedül megoldani a problémáinkat - mellkasom előtt fűzöm össze a karjaimat, összébb húzott szemekkel tekintve Emmett-re. Azt mondta, beszélnünk kell, ám ehelyett határozottan kijelentette, hogy visszamegy teljes "állásban" a küzdőtérre és ez igencsak úgy tűnt, beleszólásom sincs a dologba. Az ilyet pedig rohadtul nem szeretem, mert úgy vélem, vannak még olyan opciók, amiket nem próbáltunk.
- Ja, és nem utolsó sorban örülnék, ha nem a halálodból kellene meggazdagodjunk - morcossá válik az arckifejezésem, múltkor már beszéltünk erről a dologról. Tisztában vagyok vele, hogy nem egy életbiztosításból fogunk meggazdagodni, de nem is ez a mondanivalója a szavaimnak. Értékelném, ha nem kezelné ezt az egész "meghalok" témát ilyen könnyedén, mint ahogyan látszólag teszi, mert kurvára nem lesz nekünk jobb, ha feldobja a talpát és az életbiztosítás nem adja meg a gyerekeknek azt a törődést, amit ő tud. Nem is akarok erre gondolni, hogy mi lesz, ha felfordul.

Gyengéden nyomakszom a tenyeremmel a combjának bőrébe, ahogy az ölemben ül. Kicsit megdörzsölöm a felületet, nyugtatásnak szánom. Nem akarom megijeszteni, nem ez a célom, de tényleg rohadtul beszélnünk kell és nem várhat reggelig. Az este már úgyis el lett baszva, nem kell a másnapot is mindjárt azzal kezdeni.
Eleresztem, amint megérzem, hogy menni akar, nincs maradása tovább a lábaimon, a karomban. Már a beállása előtt pontosan tudom, hogy mi fog következni, amihez előbb csak egy kisebb fújtatást eresztek meg, aztán a korábban lepakolt sörösüvegért nyúlok. Azonban még azelőtt leállít a mozdulattal, hogy bele tudnék kortyolni a malátalébe. Mi a fasz van?
- Hogy mit csinálsz? – nem indulattal, sokkal inkább meglepődéssel csúszik ki a kérdés. Mondjuk nem bántam volna, ha ezt előre beszéli meg velem és nem egy vita közben bassza ide, de talán most ez a legkevésbé lényeges jelenleg.
- Nincs sok értelme számolnom vele, ha nincs a kezemben azaz átkozott szar. Nem kergetek délibábokat, neked se kéne. Mindketten tudjuk, hogy úgyse adna ilyet. – pontosan tudom, hogy miről és főleg kiről beszél. Az ötlet megvolt, talán segítene is valamennyit kurva sokat, de amilyen nagy hévvel dúl közöttünk a sógori szeretet, max akkor írna le bármit a kedvemért, ha a hullám azonosításához írná alá a papírokat. Megrázom az üstököm, nem nagyon hiszem, hogy járható lenne ez az út és meghúzom a kezemben tartott üveget.
- Mi? Az, hogy elmész te dolgozni? És ki fog Zolára vigyázni addig? Valami idegen? Az sokkal jobb? Vagy ezt mégis, hogy a tökömbe gondoltad? – egyelőre még mindig nem indulatból kérdezek, csupán kíváncsi vagyok, mégis mennyire és miként sikerült kiötlenie a tervet, amiből eddig teljesen kihagyott. Csodás különben.
Leteszem az üveget és az asztalra könyökölve az öklömmel támasztok alá a pofámnak, így figyelem őt. Kifejezetten jól áll neki, amikor felpaprikázza magát valamin.
- Ha rajtam múlik, az még úgysem mostanában lenne. Viszont, bármikor bármi megtörténhet, ezt az autóbalesetkor elég jól megtanulhattuk és nem szeretném, ha a kölykeinknek nyomorban kellene felnőniük, mint nekem kellett. Logikus lépés és még egész felelősségteljes is. Vagy másként gondolod? – az életbiztosítást már régen meg kellett volna lépni, de a fasz se gondolta, hogy éppen vezetés közben fog a halál megkísérteni, ráadásul még csak nem is egy kibaszott versenyen.. Úgyhogy ebből nem hiszem, hogy engedni fogok. Meggazdagodni nem hiszem, hogy fognak belőle, ha esetleg úgy jönne ki a lépés, de nem maradna itt egyetlen kibaszott cent nélkül és az már számítana valamit. Ha túl sokat nem is.

- Jól hallottad és ne lepődj meg annyira. Várható volt, hogy előbb-utóbb felmerül bennem a gondolat - sosem voltam az a típus, aki képes ilyen hosszú ideig megülni a fenekén. Connor-ral elég sokáig voltam otthon és nagyon jól emlékezhet rá, mennyire nem bírtam már a végén az otthonülést.
- Ahha. És akkor minden próbálkozás nélkül adjuk fel ezt az opciót? - ráncolom a homlokom, összébb húzva a szemöldökömet. Igaza van azzal kapcsolatban, hogy felesleges délibábokat kergetnünk, de azért nem írnám le ennyivel ezt az egészet. Bár tekintve, mennyire.. "érdekes" a kapcsolatunk jelenleg a bátyámmal, elég hülyén venné ki magát, ha a zötyögős újraindulásunkat egyből egy ilyennel nyitnám. De ez legyen az én gondom, ha ez kell, akkor megpróbálom.
- Nem tudom, Emmett! De próbálok gondolkodni és más utat keresni, nem egyből kijelentgetni olyanokat, hogy visszamész teljes állásban bunyózni - fújtatok egy újabbat és igen, eléggé paprikássá kezd válni a hangulatom. - A munkába állásom egyelőre ötlet szintjén mozog és azzal, hogy állásokat nézegetek, még nem vesznek fel sehova. Ellenben te már konkrétan kijelentetted, hogy visszamész bunyózni, szóval vegyél vissza ebből a stílusból! - nyilván én is visszavehetnék a stílusból és másként is nekiállhattunk volna a megbeszélésnek, de hát.. régen vitatkoztunk utoljára. Itt az ideje bepótolni a lemaradást. - Egyébként egészen jó bölcsik vannak a környéken - valamivel nyugodtabban jegyzem meg, mert igazság szerint eléggé körbenéztem arra az eshetőségre, ha úgy döntenénk, visszamegyek dolgozni. És igen, ezt tényleg úgy gondolom, hogy együtt hozzuk meg a döntést és nem fogom egy ilyenből kihagyni. Mégis a lányunkról van szó. Nyilván a bölcsőde sincs ingyen, de ha én is visszaállok dolgozni, akkor is pluszba jönnénk ki.
- Nem, csak.. - enyhülnek meg a vonásaim, megadóan eresztem le a mellkasom előtt összefűzött karjaimat és közelebb lépek hozzá. Sőt, ha engedi, visszamásznék az ölébe, mert nekem nem igazán van kedvem tovább vitázni. - Csak nem akarok arra gondolni, hogy bármi komoly bajod eshet - fogom két kezem közé az arcát, úgy nézve a szemeibe. - Felelősségteljes, persze, de nem akarok arról beszélni, mi lesz, ha már nem leszel - homlokom az övének döntöm. A baleset után sem beszéltünk erről igazán, pedig a mai napig emlékszem arra a mondatára, hogy kettőnk közül nekem kell tovább élnem, mert én tudom megadni nekik azt, amit ő nem. Nem szálltam vitába vele, utána meg valahogyan elsodródott a téma, de nem akarok ilyenre gondolni. Arra, hogy eljöhet egy olyan idő, amikor ő már nem lesz velünk.

- Miért is? – bukik ki belőlem a teljesen természetes reakció. Leszarom, hogy ez mennyire volt törvényszerű, ha nekem kibaszottul nem volt az. Nem ezidáig, mert gőzöm se volt arról, hogy nem szeret itthon lenni a kölykökkel és inkább visszamenne gályázni.
- Mi a faszt akarsz próbálkozni, most őszintén?! Gondolod, hogy majd megszállja valami és hirtelen gyökeresen megváltozik? Eléggé képtelen elképzelés, ha engem kérdezel, de ha látsz benne rációt, felőlem ugyan.. – nem vetem el a dolgot, ha úgy gondolja, hogy akár halvány remény is lenne a dologra, de álmokat se kergetek teljesen feleslegesen. Őszintén szólva inkább kisebb vagy semmilyen esélyt látok a dologra, mint akár egy halvány reménysugárnyit is.
- Mi lenne, ha nem húznád fel magad egyből, hm? – vonom feljebb a szemöldökömet, amíg a vonásait tanulmányozom és erősen igyekszem megőrizni a nyugalmamat.
- Miért baj az, ha visszamegyek bunyózni? Ha azt csinálom, amihez értek, ami eléggé jól hoz a konyhára és amihez értek is? Megpróbáltam Meg, nem mondhatod, hogy nem, mert igyekeztem „jó útra térni”, de látod, hogy nem megy, akkor meg mégis miért akkora kibaszott nagy tragédia, ha teszem, amit tudok és úgy tartalak el titeket?! – azt vágom, hogy nem kedvelte már a dolgot a vérére, ahogy eltartani próbáltam őket, változtattam a kedvéért, de kiderült, hogy faszság volt. Mi a tököm olyan elfogadhatatlan ezen??!
- Mi a fenének nézegetsz melókat, ha úgyis azt gondolod, nem vesznek fel sehova? – na ez meg a másik dolog. Mégis mi a kisfaszomért vegyek vissza akármiből is, ha ez a helyzet?! Komolyan ember legyen a talpán, aki képes elmenni egy nőn, mert szerintem kb lehetetlen..
- Bölcsik? Szóval valami idegen luvnyák neveljék fel a kölykeinket, mert te most ezt találod megoldásnak, vagy mi a pöcsöm?! – kezdi felbaszni az agyam és meg sem kísérlem, hogy véka alá rejtsem a véleményem előle. Bölcsik persze, meg a tököm tudja még mik és kik, akik elvégeznék a dolgunkat helyettünk és ennek még örülnöm is kéne vagy mi a fasz úgy őszintén?! - Arról nem is beszélve, hogy mindegyik egy vagyon kb... – a szociális háló nem ennyire jótékony, hogy máris bevegye a legkisebb kis szarost ingyen és bérmentve. Ennél tényleg jobb megoldás, ha visszamegyek bunyózni, az legalább kiszámítható és tiszta pénz. Eddig is csináltam, nem tudom, most mennyire lenne más..
- A fenébe, is Megan! Nem esik bajom, verekedésből eddig se esett és ha akarsz, ha nem, akkor is muszáj beszélnünk arról, mi történik, ha kiesek a képletből. Nem akarok, de muszáj valami szart kerítenünk, íratnunk, csak a biztonság kedvéért. Amúgy meg ne nagyon számolj azzal, hogy olyan könnyen eltűnök, eddig se ez volt a tendencia. – forgatom meg a szemeimet, hiszen egyetlen alkalommal, se én tűntem el a képből. Ha még vissza akar, akkor hagyom az ölembe telepedni és át is karolom közben. - Itt vagyok és még egy jó ideig szándékomban is lesz itt lenni, de ettől még gondoskodni akarok rólatok, lehetőleg hosszútávon. El tudod ezt fogadni?