HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Konyha (Ron & Jackie háza)

avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 691
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Konyha (Ron & Jackie háza)
Kedd Szept. 25, 2018 6:12 pm
...


Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 34
Avataron : Chris Wood
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (őrmester)
Kor : 33
Pillanatkép :
Idézet : All women become like their mothers. That is their tragedy. No man does and that's his.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Konyha (Ron & Jackie háza)
Szer. Szept. 26, 2018 12:14 am

A kórházban elhangzottakat tudomásul vettem. Elfogadtam, ha nem is könnyen vagy jó szájízzel. A folytatás is ugyanennyire nehezemre esett az állapota felőli érdeklődésen túl vagy hogy szüksége van-e valamire neki, a kölyköknek, áthozzuk-e őket vagy fordítva, kaja a hűtőbe vagy más elintézendő.. Olyan rohadt rég volt köztünk bármi is normális akár hangvételét akár a körülményeket tekintve, hogy a legegyszerűbb bizonyult a legnehezebbnek: a sima beszélgetés. A telefont gyűlölöm. Beletelt jó néhány napba mire rá bírtam venni magam egy sima erőltetett, béna üzenet elküldésére. Mára ez vált gyakoribbá a lényegre törő, semmint csevegős nyelvezetemmel. A telefonhívás kezdeményezéséhez még több kellett. Nem az én stílusom, egynél többször nem is próbálkoztam vele apropó nélkül. Kínos volt, hamari véggel. Szép vagy nem szép ilyet mondani, de hála az égnek hamar véget ért. Kétségtelenül jobban megy neki, mint a jelenlegi elképzelésem szerint nekem valaha is fog a kettőnk közti spontán kommunikáció vagy beszámolóba elegyedés.
A rendes találkozó többek közt emiatt is húzódott amellett, hogy mikor épp melyikünknek volt nagyobb, több figyelmet, időt, energiát igénylő esemény az életében. A hétvégéimet túlnyomó részt elvitték a műszakváltások és a közéjük suvasztott alvások. Kapacitás híján voltam bevállalni ezeket a napokat, hiába hallottam vissza Connor is nyúzta már egy ideje Megs ruhaujját. A mai nap a cserekérelmem jóvoltából jött össze, amit nem hangoztattam az érintettek körében. Számukra nem lényeges. Zach féltékenykedése egyre nagyobb formát kezd ölteni, a nyűgösségét nem tudom meddig tudom még kezelni, amikor az ébrenléti időink egyeznek. Igyekszem segíteni ilyenkor, munkát, felelősséget átvállalni a háztartásból vagy a csőszködésből, hogy Jacks se készüljön ki vagy legalább a derék alatt cirkálót tőlem telhetően lekötni ugyanebből a célból, ami mikor épp hogyan bizonyul vagy nem elégnek.. Így jutottunk arra jobb lesz a kölyöknek is, ha a napot a kis haverjával meg vele tölti, megkapva a kívánt, szeparált figyelmét, amíg Megs-szel itt maradunk. Négyesben a legkisebbekkel, aminek a gondolatát leginkább sosem kockáztattam volna meg és ez teljesen független a kapcsolatunk aktuális állapotaitól.. Jake-kel egyszer már találkozott, képről is látta a többiek elhajtásakor is kezemben tartottat, aki egyelőre élénkebben pislog a körülötte lévőkre, a történésekre. Elképesztően remélem nem azért, mert rövidesen bukfencezni fog a hasa. A tenyerem hátulról simul a fejére, amit körkörös mozdulattal nyugtatok az esetleges baleset néma csitításaként, míg visszafordulok a húgom felé.
- Kávé, nappali folytköv? – kér-e, jó-e a célra.. Nekem mindenképp kell és ahogy ránézek el kell ismerjem, miután visszaidézem a múltat: ha nem is láttam olyan gyakran, azért igazán fáradtnak sose tűnt a két örökmozgótól, akik közül az egyik már a kocsiból kiszállva körülbelül egyből húzni akarta a csíkot a lebeszélt kiruccanásukra. Nagyjából csak beköszönésnyi időt hagyott nekünk, konkrét üdvözlésit nem is és ezt csak most realizálom. Ebben a pillanatban, hogy közelebb lépek, egyúttal megteszem az elsőt a konyhában lévő kávé felé.
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 14
Avataron : Amanda Seyfried
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Autószerelő
Kor : 31
Pillanatkép :
Idézet : I'm more than just a pretty face.
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Konyha (Ron & Jackie háza)
Csüt. Szept. 27, 2018 9:01 pm
A saját kis izgalmamra azért nem maradt idő az idefelé úton, mert Connor végig csevegett a hátsó ülésről, lelkesen mesélve, mi mindent fog majd csinálni Zach-el ez alatt az egy nap alatt. Én meg persze figyeltem, minden egyes kis szavára, mégse annyival reagáljam le, hogy "aha", meg "jól van". Mert egyrészről amilyen jó megfigyelő és okos, egyből levágta volna, hogy elengedem a fülem mellett a mondandóját, másrészről pedig így könnyebb volt. Mert nem az összezsugorodott gyomromra figyeltem, mert nem éreztem, mennyire ráizzadt már a tenyerem a kormányra. Szar dolog, hogy ilyen kellemetlen érzésekkel küszködöm, amikor a bátyámmal való időtöltés jut az eszembe. A normális testvérek örülnek, hogy láthatják egymást, de mi már nagyon régóta nem tartozunk a "normális testvérek" kategóriába. Nem is tudom, tartoztunk-e valaha.
Mondjuk hazudnék, ha azt mondanám, nem vártam a mai napot. Mert amellett, hogy izgulok és félek attól, hogy balul sülnek a dolgok, hogy csak bambán hápogunk majd egymás mellett ücsörögve, kíváncsi is vagyok az unokaöcsémre, örülök, hogy ismét láthatom. És persze nem utolsó sorban örülök én annak is, hogy próbálkozunk, hogyha esetlenül is, de próbálkozunk. Az sms váltások lényegre törőek, de Rontól nem is meglepő az ilyesmi. Legalább vannak. Az az egyetlen telefonhívás számomra is kellemetlen, nem a mi műfajunk az ilyen szintű spontaneitás, nem is remekelünk benne. Szeretnék azért bízni benne, hogy a kórházi esetet követően azért van némi remény arra, hogy helyre jöjjenek a dolgok, de nem szeretnék naiv lenni. Annyiszor buktunk már orra, hogy butaság volna azt hinni, ezúttal majd sikerülni fog. Hogy ezúttal majd képesek leszünk másként csinálni. Szeretném ezt hinni, de nem akarom beleélni magam a lehetőségbe, mert túl sok a buktató. Mert nem tudjuk meghazudtolni önmagunkat.
Connort visszafogni sem tudtam, amikor megálltunk a ház előtt, mint akit puskából lőttek ki, úgy rohant az ajtó felé és tenyerelt rá a csengőre.
- Connor! Mit beszéltünk a csengetésről? - kiáltok utána és úgy tűnik, kellőképpen szigorúra sikerültek nemcsak a szavak, az arcberendezésem is mellé, mert egyből elengedi a csengőt.
- Upsz. Tényleg. Bocsi anya - húzza be a nyakát, hátrébb is lépve az ajtótól, de nem tőlem kell bocsánatot kérnie, hanem az unokatestvérétől, ha a nagy csengetésben netán fellármázta. Pedig direkt megbeszéltük idefelé jövet, hogy ne tenyereljen rá a csengőre, mert lehet pont ezzel veri fel Jake-et. Amint nyílt az ajtó, már egyből spurizott be egy "Szia Ron!" felkiáltással, hogy a kis barátját keresse. Én jóval utánuk érkezem a kezemben Zolával, akit csak az ajtón belépve teszek le, hogy lehámozzam róla a kinti cipőt és kényelmes, puhatalpú benti cipőt húzzak a lábára. Állandóan jön megy, mióta nekiindult, úgyhogy kell a lábára a lábbeli, a kintiben meg mégsem fogom szabadjára engedni.
A magam részről az üdvözlő köröket azért hosszabbra nyújtom, kíváncsian érdeklődőm Jackie-nél a hogyléte felől és Zachet sem engedem elvágtázni magam mellett - bár csak akkor sikerül elcsípnem, amikor már készülődnek, de akkor ki tudom faggatni, mi újság jelenleg vele. Mire Ron felteheti a kávét illető kérdését, Zola már a hozott pokrócon játszik a játékaival, tökéletesen lefoglalva magát egy egymásba pakolható műanyag vödör készlettel.
- Uhh, jöhet! - bólintok rá egyből a kávéra. - Azt gondolná az ember, egy napra pikk-pakk összepakolja a holmit, de aztán mindig közbejön valami, ami miatt borul a nyugis készülődés. Egy lekakaózott póló, plüss állat kereső hadművelet, vagy az amiatt való hisztizés, hogy nem jó az a cipő, amit kikészítettem - szusszanok aprót a felsorolás végén, röviden megmasszírozva az orrnyergemet. Röviden és tömören: nem volt egyszerű az indulás, pedig nem is egy egyhetes kiruccanásról beszélünk. - Kicsit úgy érzem, most egyszerre zúdítanak rám mindent, amitől az elmúlt majdnem hét évben megkíméltek - kaccanok rövidet. Tény és való, hogy nem volt könnyű eddig sem, de panaszra egy szavam sem lehet, mert lehetett volna sokkal rosszabb is. Aztán mindig úgy van, hogy a jelenlegi problémák tűnnek a legnagyobbnak és hát ez így van jól.
- Na jó, inkább megfoghatom? - kérdezem tőle már a konyhában, amikor is leesik, hogy igencsak demotiválóak lehetnek számára a szavaim, de hát nem kell nagy ész, hogy látszódjon rajtam, a sok nyűg és nehézség ellenére imádom a gyerekeket és semmiért sem cserélném el még a nehéz pillanatokat sem. - Mesélj inkább te, hogy vagytok? - toldom meg egy kérdéssel a mondandómat és ha átadta a kis pöttömkét, grimaszolásokkal próbálok előcsalni belőle egy nyálbubis mosolyt.
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 34
Avataron : Chris Wood
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (őrmester)
Kor : 33
Pillanatkép :
Idézet : All women become like their mothers. That is their tragedy. No man does and that's his.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Konyha (Ron & Jackie háza)
Vas. Szept. 30, 2018 5:38 pm
Jake csendes volt a készülődéssel járó mozgolódások ellenére. A tőle megszokottnak nevezhető bóbiskoló hangulatban tartottam a kezemben, meg-megpiszkálva az izgágábbikat a lendületének visszafogására, amivel a holmijait szedte össze és amíg a csengő éles hangja az egyiket izgatottabbá tette, a másikat nyugtalanná. Hangos szusszanással mentem ajtót nyitni, közelebb voltam hozzá, mint Jacks és ha egy másodperccel tovább nyomják a jelzőkészüléket biztosan nem sikerült volna addigra elfeledtetnem a legkisebbel nincs oka a felsírásra. Pontosabban a folytatására. A hangja még hallható az ajtó kinyitása után is, amikor beeresztem Megs-éket a kitekintést követően és a rohanó léptű kölyök láttán eloszlik minden kétségem, hogy ő volt-e vagy se. Ha lenne szabad kezem azért alaposan a fejére nyomnék egy figyelmeztetést, helyette csak egy néma Hé.-re futja.
- Sziasztok. – oldalra húzódva várom meg, hogy kényelmesen beférjen a húgom az unokahúgommal és lábbal hajtom be a bejáratot. Az előteret ellepő nyüzsgéstől valamivel odébb strázsálok le és lassan beljebb haladok, hagyva hadd fussák le egymás között a köreiket, hagyva a gyerek is hadd nyerje vissza a nyugalmát, engedve a hátán eszközölt, finom noszogatásnak.
Az asztalt előzetesen elhúztam a nagyobb hely miatt, a pokróc leterítéséhez bőven volt szabad felület, a játékok szétszórásának is.
- Oké. – lépnék is, a folytatással akasztja meg a léptem. Rajtam a sor a kisebb bólintás értő megtételével, mialatt megszívom a tüdőmet. Sejthető, valószínűleg tudja, ha nem is azonnal, hogy a nyakamba borított adaggal nem kalkuláltam még gondolati szinten sem. Önmagukban is elég újszerűek a mindennapjaink.
- Aham.. – halkan kommentálom a szusszanásával egyidejűleg és figyelem a fogalmam sincs mióta, de először hétköznapi dolgokból eredően gondterheltnek tűnő mozdulatát. - Azt mondod Zolával nehezebb, mint Connorral volt? – a szemem sarkából a békésen ellevő, kávészerzés idejére távolabb hagyott kölyökre sandítok, majd vissza. A kettejük közti különbség kirívó, ha az energiaszintjüket veszem alapul. Az oldalra tekintés célzás, kifejezetten erre, ha másból adódik a hét évnyi hajcihő rázúdulása: hallgatom az okát.
Megeresztek egy kisebb félmosolyt. Érzem a váltást. Van sejtésem a Miért?-jére.
- Persze. – lerövidítem a kettőnk közt lévő távot, hogy ha tartja a karját óvatosan átadhassam Jake-t, aki egyelőre problémamentesen viseli az átadást. A nyűg hangjai is csak később fogják felütni a fejüket, mintha csak vacillálna a neki vetett arcokat figyelje vagy azon méltatlankodjon ki Megs, miért került hozzá. A kérdés közepére már nála lesz a csecsemő, én pedig a pulthoz megyek egy-egy bögrét levenni a válaszadás alatt.
- Fáradtan…? – első ízben a vállam felett vetem oda, majd kávétöltés közben fűzöm hozzá a többit. - A változó beosztásom nem sokat segít a szoktatásban. – akármelyikben is.. - Egyébként jól, a napi rend többé-kevésbé alakul és amiben tudok segítek, minél kevesebb legyen Jacks vállán. Zach-kel viszont nehéz: féltékeny. Nagyon. – a koffein még gőzölög, ahogy kitöltöm. A hűtőt kinyitva kérdőn megdöntöm a tejes dobozt kér-e, én a magam részéről cukor és tej hozzáadása nélkül fogyasztom. Ez nem változott az évek alatt, nem tudom nála a szokások igen-e vagy se.
- ..és kutyát is akar, ennyi mindent pedig managelünk egyszerre. Nem tudom nálatok hogy ment. – igen. Náluk. A júliusban történtek óta sokkal jobban ügyelek rá, hogy visszaszorítsam a mérgemet, még akkor is, ha csak szóban. Félreértés ne essen, ki nem állhatom azt a barmot. Nem változtatott ezen semmi, örülök nem látom, de elég világosan a tudtomra adta nem egyszer vagy kétszer mi a helyzet, úgyhogy nem leszek akkora seggfej ne tartsam tiszteletben, ha egyet nem is értek.
- Ti? – már hogy vannak.. Ha folytatta a kölyök szórakoztatását idővel a dilemmája eltűnőbe vált át, szép lassan, ha álmos fejjel is, de fogékonyabban fog reagálni a nagynénje ténykedésére és talán előfordul aktívabbá válik. Talán.
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 14
Avataron : Amanda Seyfried
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Autószerelő
Kor : 31
Pillanatkép :
Idézet : I'm more than just a pretty face.
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Konyha (Ron & Jackie háza)
Csüt. Okt. 11, 2018 10:31 pm
Számíthattam volna rá, hogy a szavaimnak sokkoló erejük lehet, de csak akkor jövök rá, amikor már késő. Ijesztő lehet ilyesmit hallani, amikor nekik is megvannak a jelenlegi problémáik és eskü, nem állt szándékomban a frászt hozni rá és sötéten lefesteni az esetleges jövőt. Mert ugyan vannak nehézségek, de sokszor meséltem a jó pillanatokról is, szóval...
- Pont úgy festesz, mint akiből előtörni készül a spirituális állata. - féloldalas mosoly szalad a képemre. - Nem akartalak megijeszteni, szóval inkább ne is törődj vele. Tudod jól, hogy vannak nehezebb napok, de mindezzel együtt is a legnagyobb csodák az életemben - őszinte szavaimat hasonló mosoly zárja, ahogyan büszkeségtől csillogó tekintettel pillantok a játék poharakat egymásba pakoló Zolára. Csak a kérdését hallva emelem vissza rá a tekintetemet. - Atyaég, dehogy! - nevetve legyintek egyet, mert Zola sokkal békésebb baba, mint Connor volt. - Egyszerűen csak.. nem is tudom, azt hiszem kezdek elfáradni. Hét éven keresztül könnyebb volt a jót észrevenni, azokkal túllendíteni magam a nehezebb napokon, most már ez nem olyan egyszerű. De azt tekintve, hogy ez csak most jött elő, egészen jó az arányom - mosolyodom újfent el, könnyedebbé próbálva tenni a komoly témát. Nem elcsapom a végét, vagy elpoénkodom, szó sincs róla, egyszerűen csak nem kívánok már most filozófiai mélységekig emelkedni. Sok minden összejött most és azt hiszem így, hogy több súly nehezedik a vállamra, vállunkra, máshogyan élem meg a mindennapokat is.
Széles mosoly szalad ajkaimra, ahogyan bólint a kérdésemre és közelebb jön, tartom is a karom, hogy a pöttömkét átadhassa. A kérdésemet felteszem, de csak az utolsó szó végeztével emelem tekintetem Ronra, éppen csak egy pillanatra, aztán újfent a bájos kis arcocskát szemlélem, igyekezve mimikámmal szórakoztatni a kicsit. Kellemetlen lenne, ha már az első pillanatban elsírná magát...
- Nem túl jó alvó a kislegény? - érdeklődök a válaszát hallva, bár a fáradtságnak több ezer oka lehet két gyerek mellett, de ez az első, ami a sok lehetőség közül az eszembe ötlött. - Jackie hogy bírja? - ha már azt említette, azon igyekszik, hogy kevesebb legyen a vállán. Connor születése után nagyon sok ideig teljesen ki voltam készülve, annyira új és szokatlan volt az egész helyzet és természetesen az sem segített, hogy nem volt túl magas az alvással töltött óráim száma akkoriban. - Ó, az nem jó. Bár nem meglepő, ami azt illeti - húzom el a számat, mert igazándiból ez teljesen szokványos ilyen esetekben. - Próbáljatok meg sok külö programot csinálni. Apás napok, anyás napok, amikor csak kettesben vagytok vele. Nem kellenek nagy dolgok, közös meccsnézés, úgy tudom, azt nagyon szereti. Focizás a kertben, séta a játszótérre, fagyizás, kirándulás, akármi. A lényeg, hogy csak apával vagy anyával legyen és érezze, hogy attól még, mert lett egy tesója, nem szeretitek kevésbé - azt hiába mondanák neki, hogy értse meg, Jake több figyelmet és időt igényel az életkori sajátosságok végett. Most még nem feltétlenül érti az ilyet, tettekben kell megnyilvánulnia. A kis tippjeim közepette azért rábólintok a tejes dobozra, cukrot nem kérek, de tej nélkül nem tudnám meginni a kávét, úgyhogy azt kérek bele, egy kevéskét csak.
- A kutyán mi is keresztül mentünk. Mivel arra nemet mondtunk, próbálkozott macskával, hörcsöggel, patkánnyal, mindennel, de valahogy nem vagyunk az az állattartó típus. Talán majd később, kell valamit hagyni karácsonyi ajándéknak, ha kifogyunk az ötletekből - óvatosan vonom meg kicsit a vállamat. Nem tárgyaltuk túl ezt az állat témát, Connor is hamar feladta, amikor látta, hogy esélytelen a dolog. - Ti hogy álltok a témához? Hajlotok rá? Bár ne feledd, ha ijedtükben összehugyozzák magukat, te takarítasz fel utánuk. Mármint gondolom. És az nem lehet kellemes - finnyáskodva húzom fel kissé az orromat. Nem vagyok egy túl finnyás alkat, de a kutyapisire nem vagyok kíváncsi.
- Jól vagyunk, köszönjük. Nem olyan egyszerűek most a dolgok, de igyekszünk - halovány mosolyomban némi gondterheltség bújik meg, de nem fogom rázúdítani a problémáimat, nem azért jöttem és mivel nem megoldhatatlan dolgokról van szó, ezért nem is tartom olyan fontosnak őket, hogy messzemenő részletezésbe kezdjek. - Connor szerencsére élvezi a sulit, nemsokára itt a halloween és már valami olyasmit is tanult, hogy a kelta retket (répát) az amerikaiak időközben tökre változtatták, (állítólag azért, mert abból több volt nekik) és a világító sárga gömb lassan Halloween szimbólumává vált. Az ilyenek sokkal könnyebben megmaradnak neki, szóval valamelyik hétvégén egészen biztosan tököt faragunk. Ha gondoljátok, szívesen látjuk Zach-et is - Jake-et is ezer örömmel pártfogásom alá venném, de még túl pici az ilyen kalandokhoz. Ami késik, az viszont nem múlik, bízom benne.
- Ó, odanézz! Lehet egy mosolyt is sikerül előcsalogatni - szórakoztatom tovább az unokaöcsémet, grimaszolva és mosolyogva neki. Nagyon édes kis teremtés, egészen bele is feledkezem a szórakoztatásába és a látványba, talán ez lehet az oka a felmerülő gondolatnak.
- Két hete beköltöztek a szellemek a padlásomra - felvezetőnek elég silány, nem is hagyok időt a reagálásra. - Mostanában elég sokszor elfog az érzés, hogy olyan szívesen felhívnám anyát. Elújságolnám neki, mi van velünk, vagy áthívnám vasárnap ebédre - keserű ívvel kunkorodnak felfelé szájszéleim, ahogyan a gondolat megtelepszik. Mostanában egyre többször eszembe jut, nem tudom, miért most, miért ilyen formában, de.. hiányzik. - Már alig emlékszem rá.



// Beugró //
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 34
Avataron : Chris Wood
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (őrmester)
Kor : 33
Pillanatkép :
Idézet : All women become like their mothers. That is their tragedy. No man does and that's his.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Konyha (Ron & Jackie háza)
Vas. Nov. 04, 2018 11:25 pm
Az elmondottak olyan nyomást generálnak, amire nem készültem. Sem fel, sem most, főleg közvetlenül a belépő után. A legkellemesebb, de a legkényelmesebb beszédtémának sem nevezném a megkezdettet. Az arcomra nem ül ki, a háttérben növekvő feszültség a mélyebb lélegzetvételemből, a minimálisan változó testtartásomból érzékelhető és egy csapásra változik meg az összhatás a megjegyzésének hatására. Tessék? Kérdőn nyúlnak a vonásaim, egyetlen gesztusba sűrítve több kérdést is. Tudni fogja nem igazán vagyok képes a helyére tenni a kommentárt. Szó nélkül hagyom, a folytatásra csak röviden ingatom meg a fejemet. Megijesztett? Határozottan nem, nem úgy festek. Túlterhelt? Valószínűbb.
- Persze. – hozzátoldok egy bólintást a második részre vonatkozóan. Kétlem meglepetést okoznék a kurta válaszadással, az előzmény mihamarabbi lezárásával a magam részéről. Egyébként sem merült még fel, ilyen körítéssel semmiképp nem és van egy érdekes íze, éle a köztünk történő felvetődésének, amitől egyelőre kiráz a hideg. A tekintetét követem a rendezgetésbe kezdő gyerekre addig a pillanatig, amíg a kezembe tartott nem vonja magára a figyelmem a fészkelődésével a konyha felé tartó út közben.
Kedvtelt fújtatással nyugtázom a megállapítását, mintegy egyetértésként.
- Egészen úgy hangzik, hogy rajtad is fog az idő és egyszerűen arról van szó öregszel. – oldalra sandítok és mielőtt megerősítést vagy cáfolatot tehetne: - Vagy hogy mondják másként? Nemesedsz, huh? – kicsit húzom az agyát, ezáltal könnyítve a saját dolgomat is a könnyedebb stílus felvételével. A szavaim közben, pedig természetesen tisztában vagyok vele kettőnk közül én vagyok az elsőszülött, az idősebb, de.. Jelenleg nem releváns.
- Viccet félre téve viszont: minden tiszteletem ilyen jól bírod. – szándékosan nem referálok a múlt időre, ahogyan ő tette. Lehet kitört belőle a fáradtság, megesik, az én szemszögemből változatlan maradt a hozzáállása és az miként tükröződnek rajta a kibukás okai. Jól tartja magát és komolyan gondoltam, amit mondtam. A kérésébe dilemma nélkül egyezek bele és óvatosan adom át Jake-t, ügyelve ne zavarja fel a helyváltozással, a tartással járó mozgás a bóbiskoló, komfortos állapotából. Megs produkálásának kezdetéig csak lapos pislogásokkal illeti őt emiatt. Egyikőjüket sem féltve megyek a felajánlott kávé szervírozásához mindent előszedni.
- Három óránként eszik nagyjából, szóval.. – a szükségletei diktálnak, nem az mennyire tud aludni vagy se. - Két etetés között viszont alapvetően kihasználja az idejét az alvásra. Nincs vele különösebb gond. – meglátásom szerint nincs legalábbis. Emiatt a következő szusszanás is. - Változó. Ha nem is mondja, azért látom néha ráférne a szünet legalább egy rendes alvás idejére. – a kávé kitöltésére koncentrálok inkább, semmint a szájelhúzásra. Segítek, próbálkozok amennyit tudok, de nem mindegyik téren van rá lehetőségem. Zavaró patthelyzet. Végül a bólintását értelmezve veszem elő a tejes dobozt és lépek oda, hogy megállítson a kívánt mennyiségnél, mennyivel kívánja hígítani a koffein adagját. Figyelek rá ez idő, valamint a doboz visszarakása alatt a mondanivalójára, de nehéz nem a saját szájízem szerint értelmezni, mindhiába tudom rossz szándék híján szól. Uralkodom a mimikámon, lenyelem inkább,  hogy nem meglepő módon a csak egyikünk vagy másikunk jellegű programok a mi fejünkben is megfordultak és próbálkozunk velük a kapacitásunkból telő módon.. A megnevezéseket, összekötéseket elengedem. Méghozzá gyorsan. Baromira nem ilyen egyszerű és nem használjuk őket.
- Jah. Ezeket csináljuk. – lerázom magamról, igen. A szűkszavúságomból sejtheti talán nem okésan jött át vagy fogadtam a rohadás sok tanácskiegészítést, ami nem jelentett újdonságot. A másik fele nem hiszem eszébe jutna, már csak az eddigi megfogalmazásból adódóan sem. Szinte örömmel térek át a házi kedvencre..
- Ne is mondd a takarítást.. Többek között emiatt sem vagyunk elragadtatva az ötlettől. Maximum kinti lehetne, odavalóak. A szarlapátolás nem hiányzik a szőnyegről vagy ahol épp rájön a szapora. Egyelőre próbáljuk lebeszélni, de nem egyszerű és nem adja fel olyan könnyen, mint Connor tette. Csak a többi szőröst ne hozza fel.. – halkabban, sóhajjal kísérve érkezik az utolsó, már-már kívánságszerű mondat. Az összes többi, amit Megs felsorolt kábé a talpam alá való méretben. A hármasunkat visszavezetem a nappaliba, a kanapéra és az ő kávéját egyelőre lerakom az asztalra, nagyjából elérhető közelségbe, amíg a fiam szórakoztatásán ügyködik.
- Ha kell segítség.. Tudod. – az orromat nem fogom beledugni a dolgaikba, az utolsó szónál előre tekintve emelem meg a bögrémet és kortyolok bele az ízesítetlen adagba. Nem akarom túlmagyarázni a lényeget, ahogy mondtam is: tudja. A beszámoló folytatása alatt felváltva aggasztom a tekintetem hol rá, hol a műsort élvezni kezdő fiamra. Nem tagadom, megfordult a fejemben levideózni azokat a képeket, amiket a húgom vág. Zsarolásra kiválóak. ..egyszer, pedig a totyogó korban lévőre. Ellenőrzőleg. Ritkán lát, így inkább nem szoktam zavarni, maradjon meg a nyugalma.
- Sikerül a tanároknak lekötniük az energiáit és nem unja magát rommá? Jó helyet fogtatok ki, pláne, hogy ez megmaradt benne. ..és benned is. – ilyen pontos visszaidézés után.. - Az klassz lenne. Biztos imádná. Nem tudom jó-e, de jövő héten nem vagyok beosztva, itthon tudok maradni Jake-kel addig és Jacks át tudja vinni, ha úgy van. – csak a szokásos. Ritka, ha én dobom át a kölyköt. A házba nem igazán teszem be a lábam. Kerülöm és a kisebbiknek is jobb, ha békésen itthon marad. Mikróba úgyse teszem, szóval..
Élénkebben reagál a műsorra és a kezdetleges kommunikációs készségei egy kisebb, talán gügyögéshez hasonlítható hangban mutatkoznak meg. A keze is lelkesebben moccan, majd mintha hirtelen az eszébe jutna a tény: most először, csak nem régóta látja a nagynénjét. Kicsit visszábbvesz. A jeleneten egész jól elszórakozom a bögre döntögetése közben és épp megjegyezném szereti, ha a mellkasát érintve kicsit oldalra döntögetik, amikor magához ragadja a szót. Feljebb ugrasztja a szemöldökvonalam a kezdéssel, a folytatással, pedig lazán másodpercekre megakasztja az oxigénáramlásomat.. A tarkómra visszakúszik az a kellemetlen érzés, ami a rohadt cirkuszi parádénál is odaette magát a szervezetünkbe juttatott tudatmódosító hatása alatt. A képzelt szavai visszacsengenek. Sem akkor, sem most nem töltenek el semmi pozitívval..
- A tiedhez hasonló szőke haját gyakran tűzte fel copfba. Olyan gombócba, amiből mindig kilógott három-négy tincs. Folyton a füle mögé söpörte őket, mert előrebuktak hajolásnál és utált hajcsatot használni. Ha volt is rajta, azt te eszkábáltad oda. Szó nélkül hagyta. A két kis gödör ilyenkor mosolygás közben ott volt az arcán. – pont ott ahol Megs-nek is. - Nyúzhattuk ahogy akartuk, sose volt rossz szava érte és mindig kedves volt, a szeme is. Nagyon hasonlítasz rá. – futólag ránézek, de utána a kávé maradékába temetkezem. Először csak a felszínén pihentetem meg a szembogaraimat, végül lehúzom a kerámia alján megült mennyiséget. Külső, egyes megnyilvánulásainak tekintetében kísértetiesen emlékeztet rá néha napján. Egyértelmű ki kire ütött.


Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom
 



 

Tárgy: Re: Konyha (Ron & Jackie háza)
Vissza az elejére Go down
Konyha (Ron & Jackie háza)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Étkező és konyha [régi]
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Emerald City :: Seattle & Tacoma, WA :: 
Otthonok
 :: 
Seattle és környéke
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Ron és Jackie háza
-
Ugrás: