Wright Park

***

Kezdek kiöregedni a gördeszkás csoportból és ez némileg bosszant. Így ki fogok esni a lehetőségből, hogy a pályán gyakorolhassak. Ezt felettébb bánom, így most inkább a parkot szemeltem ki. Itt a kutya sem kérdezi, mennyire vagyok öreg egy deszkához. A tizenkét órás műszakot pedig most nem a kocsiban ücsörögve akarom kiszellőztetni a fejemből. Húzós nap volt, rengeteg baleset mellett rosszullétek is, így a tizenkettőből tizennégy óra lett, mert nem bírta volna el a műszak külön. De elég a munkából!
Nincs kedvem se térd-, se könyökvédőt felvenni, csak a kezemre húztam egy ujjatlan kesztyűt és egy kapucnis kardigánt vettem még fel és irány görbe úton keresztszüleim háza, vargabetűvel, a parkon át. Kaját meg szerzek a sarki boltban. A fáradtság még nem jelentkezett szédülés formájában, edzett vagyok túlórában, a mozgás pedig mindig felébreszt.
A kedvenc helyemen begyorsítok, mert a végén nagyszerűen fel lehet kapatni a deszka orrát és pont egy és negyedet lehet pörgetni.

- Megegyeztünk. Emlékszel? – a pórázt még nem eresztem, a két tenyerem közé zárom Chester agarakéra jellemzően keskeny kobakját és mélyen a szemeibe nézek annak reményében ez a lépés megteszi a hatását a parkban töltött idő maradékára. A lakásbeli viselkedését illetően meghúztam a határokat, kialakítottuk a szabályokat, amiket többé-kevésbé – inkább kevésbé – betart, de a kerten és a környék utcáin kívül máshova nem vittem sétálni eddig. A környék teljesen ismeretlen a számára, impulzusban és izgalomban gazdag, ami némi, fejben még nem tökéletesen körvonalazódó aggodalomra ad okot. Sanda balsejtelemként toporog a fülemben, sutyorog, mint a vállamra telepedő, pesszimista kisördög, aki nem hagy nyugtot.
Egy teljes percig fenntartom a szemkontaktust vele, farkasszemet nézünk egymással, mire úgy dönt eljött a pillanat, hogy a komolyságot szertelenségre lecserélve kérleljen a haladásra, a következő lépcsőfok megtételére. Az orrát váratlanul tolja előre, nyomja az arcomnak és szégyentelen nyalakodásba kezd, ahogy az egy fiatal neveletlen, de leleményes ebtől teljesen természetes. Jobban érdekli a felfedezés varázsa, mint én.
- Hé, hé, jól van, elég lesz. – hátrébb húzódom, odébb tolom a fejét és elterelem a figyelmét a hátára kiosztott, hirtelen borzolással, mire lelkesen csóválja a farkát, feljebb kuporítja a gerincét, a szokásához híven elkezd körbe-körbe forogni. Élő, négy lábon pörgő ringlispíl. Szórakoztató látvány és egy gondolatbeli legyintéssel rendezem le a bolondságára megfogalmazódott megjegyzésemet, míg elnyomok egy mosolyt felállás közben. Finoman meglegyintem a hátsóját, hogy szedje a tappmancsait és menjünk, ha annyira szeretne. A szabad rohangászást nem tervezem, legfeljebb a kutyafuttatóban, ahova jelenleg tartunk. A menet közben megpillantott kutyákra mérettől függően reagálgat, kihez bátrabban megy oda, kihez kevésbé. A nálánál magasabb dán dogtól például egészen elkocsonyásodtak a lábai, mikor megszaglászta a szebbik felét és a másik oldalamon keresett menedéket a szörny elől. Minden további nélkül kinevettem a kis ijedőst. Emberek közé már bátrabban merészkedett volna be, ha nem tartottam volna vissza minden alkalommal. Meg kell tanulnia megfelelően közlekedni, mellettem.
Így esett meg, hogy a gördeszka csattanós hangjától megbokrosodott lelkesedéssel kezdett ugrálni körülöttem és teljesen körbetekert a póráza, miközben a nyolcasokat úgy rótta, ahogy nem szégyellte. Szinte ellehetetlenített a mozgásban. Félre akartam lépni, le az útról, hogy ott oldjam meg a csomós problémát, de a hirtelen vett lendülete a szoros helyzetben éppen elég volt a meglepődött dőlésemhez, amit kihasznált az eliszkolásra a póráz tartójának meglazulásakor.. A gyors vágtája részéről válasz a srác begyorsítására, kihívásként tekint rá, futóversenyre felhívásként, csak abba nem gondol bele, hogy a levegőben utána suhanó póráz mekkora bajt fog jelenteni, ha a kerekek bekapják azt..

Matekból mindig is gáz voltam, de a technika, öregem, a technika, hogy képes vagy állatul megpörgetni egy darab deszkát, na, ahhoz nem kell matek. Azon vagyok, hogy a negyedből fél, a félből háromnegyed és utána kettő legyen.
Elégedett vigyorral nézem, hogy igen és igen és igen, nagyon ott leszek érkezésben!
Hogy kinek mi a tökéletes érkezés, nem tudom, de hogy pont nem arra gondoltam, ami végül lett belőle, az nagyon biztos.
Szoktak eltűnni dolgaim. De hogy úgy, hogy alólam kirántja a deszkámat egy kerékre tekeredő póráz, na olyat még életemben nem szívtam. Ha ehhez három hétig szívtam volna a port, se lenne ilyenről beállásom.
Deszka kirepül alólam, automatikusan kapnék utána, mert a hülye, ki..ott reflexnek be kell indulnia és nem tudom magam kitámasztani.
A levegő hangosan préselődik ki a tüdőmből és a mozdulat a fejem felé irányul, így a fejem védve van, viszont hallok egy roppanást a vállamnál, ami megismétlődik, ahogy gurulok egyet. Amikor végre megállok, mert esni megy, ha nincs semmi véletlen. Most volt, így minden eddigi gyakorlásom mentett csak meg a fejre bucskázástól.
Nem mozdulok, gondolatban végigmegyek a testemen, mennyire van egyben. Aztán leveszem a karom a fejemről, ekkor jövök rá, hogy k..vára nem kellett volna. Elfintorodom. Aztán beugrik, hogy egy sötét foltot láttam suhanni a lábaim közelében, mikor tovább repült a deszkám. Körbenézek, ahogy tudok, előbb feltápászodom a nem roppanós karommal.
- Á, tudtam, hogy egyszer valaki más is lasztinak nézi a deszkámat, nem csak én – vigyorodom el, ahogy meglátom az ebet, a deszkámmal a póráza végén. Még nem érkezett meg a fájdalom a vállamból.
- Gyere csak ide, leveszem neked. Gazdid merre van? – Mert meg akarom nézni, hogy ha állatorvos is kell, akkor kettő az egyben hívás lesz.