HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Pine Forest

avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 691
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Pine Forest
Szer. Aug. 29, 2018 11:01 am
***
Vissza az elejére Go down
avatar
Új regisztrált

Karakterkép :
Reagok száma : 15
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Fantasyland
Foglalkozás : Történetszövõ
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Never give up. Dare to dream. Dare to believe.

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Pént. Szept. 21, 2018 12:00 pm

@Master

Lullaby írta:


Cirque du Freak - VII. kör

Ryan, Nellie mosolyogva, szerelmesen bújik hozzád, az illata pont olyan, amilyen régen, akkor is volt, üde és biztonságot adó. Az arcára csúsztatott kézfejedre illeszti az övét és enyhén oldalra billentett fejjel figyel rád. - Mi az, mi történt? – azt látja, hogy valami nem oké, de fogalma sincs mi lehet a gond. Fesztelen jó kedve kezd szertefoszlani. Kezeit a derekadra teszi és így hallgat végig. A csókot viszonozza. - Most már nincs semmi baj. Itthon vagy, velünk.. – suttogja ajkaidra és édes, halk kacaj gördül le az övéiről. Egy újabb hosszúra nyúlt percig még tart az idill, a tökéletes élet, amely annyira kézzel fogható, amit szó szerint a kezedben tartasz ebben a pillanatban. Átölel téged és bár megnyugtató és kellemes érzés önt el, valahogy a hőmérséklet zuhanni kezd. Libabőrt képez és talán egy remegés is átfut rajtad, ahogy a hideg kéretlenül körbe vesz. A korábban napfényes konyhában sötétebb lesz és Nellie szerelmes ölelése is megváltozik, inkább kétségbeesett kapaszkodásba fordul át.
- Ryan, valamit el kell mondanom.. – gondterhelten szusszan és az önfeledt boldogság nyomai szinte teljesen eltűnnek a vonásairól. - ..de előbb el kell innen mennünk, mert hallani fogja és akkor mindennek vége lesz. Bízol bennem, ugye? – értelmetlennek tűnhet, hogy mit akar, hogy miért ez a nagy pálfordulás, de annyi bizonyos, hogy teljesen komolyan beszél. Valamitől rettentően tart. A nappal közben éjszakai sötétbe fordul át és a lányok hangja teljesen elcsendesedik. Többé nem érzékelni, hogy az emeleten cseverésznének vagy kacarásznának vagy egyáltalán ott lennének. Nellie az ujjait a tiéid közé akasztja és az utat mutatva indul el.

Ron, édesanyád hosszasan zár a karjai közé. Jelenléte, az egész lénye visszaidézi a hozzáfűződő emlékeket és érzéseket. Mikor elereszt, akkor sem enged el igazán, tenyerei közé fogja az arcodat. Szemeiben örömkönnyek sorakoznak, ajkain rég elfeledett, őszinte mosoly ül meg. - Kész férfi lettél.. Olyan büszke vagyok rád. – hangja itt-ott elcsuklónak hat. Pontosan úgy viselkedik, mint aki több, mint húsz éve nem látott és most végre újra átélheti a találkozást.
- Ugye Megs is jól van? – a tekintetedet figyeli a tiédhez hasonló szempár. Nincsenek ráncai, felette megállt az idő, most is gyönyörű, épp olyan módon, ahogy egy kisfiú tudja megőrizni az édesanyja emlékét. Újra megölel, megsimogatja a tarkódat, aztán elenged és a kezedbe csúsztatja a saját tenyerét.
- Hol van a lány? A barna hajú és szemű.. Az előbb még itt volt. – oldal irányba fordítja a fejét, hogy körülnézzen, láthatóan keres valakit és te pontosan tudod, hogy ugyanazt, akinek a hiánya a te gyomrodat is feszíti.
- Minél előbb ki kell jutnod innen. Keresd meg őt és menj. Rendben? Még mielőtt apád őt is.. – a mondatot azonban már nem tudja befejezni, mert a vállad felett elnézve mögéd, meglát valamit, ami nem csak rettegéssel tölti el, de a hangot is belé fojtja. Az orrodat erősen facsarni kezdi az olcsó whisky átható bűze és hamarosan érkezik az öblös, gunyoros és gyomorforgató nevetés is. Ha megfordulsz az apád teljes valójával találod szemben magad. Az öreged ujjai pedig Jacks nyakára fognak erősen. A lány hiába próbálja lefejteni magáról, minden próbálkozása kudarcba fullad. Testét még mindig borítják a véraláfutások és az egyértelműen kivehető mennyire meggyötört és szenved.
- Kell? - ránt egyet a markában tartotton, miközben a szavakat feléd köpi. - Akkor gyere és vedd el.

Harper, az álom többé nem álom, valóságként hat és annak is éled meg teljesen. A realitás érzéked feladta és elfogadja, hogy mindaz, amit látsz és tapasztalsz, az egyetlen lehetséges valóság. Eric értetlenül mér végig, nem tudja hová tenni az elhúzódást vagy azt, amiképpen reagálsz rá. Mondhatni furcsának találja az egész helyzetet. - Jól vagy öcskös? Úgy festesz, mint aki szellemet látott. Csak nem beteg lettél?! Hívjak orvost? – ráncolja összébb a szemöldökeit és alig valamennyit közelebb hajol, talán a jobb szemrevételezés miatt. Ekkor pedig hirtelen nyílnak nagyra a szemei, mintha most vett volna észre valamit – vagy sokkal inkább valakit –, aki eddig nem volt jelen a helyiségben. Hátrahőköl és döbbenettel néz végig rajtad és a melletted állón.
- Ki a szőke? Csak nem a barátnőd? – vigyorog cinkossággal a tekintetében, ahogy egyszerre mér végig benneteket. Szinte a képére van írva, miként kombinálja túl a látottakat és ezeknek hamarosan hangot is ad majd. Akinek a kezét szorongatod, előbb csak halványan, mint valami derengés, úgy jelenik meg melletted, de a kép egyre tisztul és élesedik közben.
- Ugyan mutasd már be! Nem gondoltuk volna, hogy becsajozol. Komolyan, anya már kezdett attól félni, hogy valami faszival fogsz egyszer beállítani. Csinos egyébként. – őszinte öröm van a képén. Az egész jelenet annyira abszurd és annyira idegen lehet, hiszen Eric sosem volt az, aki így viselkedett volna veled. Most mégis annyira más és olyan hihető, hogy van egy ilyen oldala is…

Pandora, a viszkető érzés a tenyeredben nem múlik. Végig ott marad, mint valami apró kis mementó, még ha hirtelen nem is tudod hová tenni az egészet vagy megérteni az okát. Annyira a szemed elé tárult tűnik a valóságnak, hogy mostanra teljesen elhiszed, csak az itt és a most létezik, más egyszerűen nem lehetséges. Édesanyád boldogan mosolyogva int neked, látszik a vonásain, hogy őszintén örül a jelenlétednek, még ha most hirtelen nem is tud odamenni hozzád.
- Cirkuszban? – kerekednek el a testvéred szemei egy pillanatra, majd jó kedvűen mosolyogja el magát. - Akkor láttál bohócokat meg artistákat és betanított oroszlánokat meg elefántokat? Jaj húgi, legközelebb engem is magaddal kell vinned! – izgatottan csicsereg, majd boldogan csapja össze a tenyereit. - Nagyszerű, gyere akkor. – nyújtja a kezét a tiédért és ha viszonoznád a mozdulatot, akkor döbbensz rá, hogy a tenyered már foglalt, valaki más is fogja. A nővéred szemei hirtelen elkerekednek, talán még meg is ijed, ahogy melletted észrevesz valakit.
- Hát ő meg kicsoda? – meghökkenve méri végig a férfit, aki a semmiből tűnt elő hirtelen.
Édesanyád közben megérkezik hozzád és átölel azelőtt, hogy válaszolni lenne lehetőség a testvérednek.
- Drágám, de jó, hogy itt vagy, úgy örülök neked. Ne haragudj, hogy feltartottak. Ma csatlakozik hozzánk még valaki. – arrébb mozdul és hirtelen szemben találod magad édesanyád gyilkosával. Talán nem láttad őt akkor a szekrényből ilyen jól, mint most, de pontosan tudod, hogy ő az…



//Harper és Pandora, ugyan megjelentek egymás víziójában a kézfogás miatt, de a másikét továbbra sem látja senki, mindenki csak a magáét.

Kérdés-kérés bármi egyéb esetén keressetek bátran pmben vagy az Egyeztetőben! ^^

Kérlek benneteket, hogy legkésőbb 09. 13.-ig írjátok meg a reagjaitokat!//

Emerald City



@Pandora La'Morte

@Pandora La'Morte írta:



Cirque du Freak


A tekintetem ide-oda pattog a szobában, néha megállapodik a zongorán, vagy éppen a krém színű függönyön, amelyre aranyszínű virágokat hímeztek. Az otthon érzése kering bennem, amely egyszerre döbbent meg és hozza rám a frászt, hiszen legalább tíz éve nem volt hozzá szerencsém. Anya halála után... legalább is az után a rémálom után olyan volt az egész mintha a ház is vele együtt távozott volna, magával vitte a melegséget és nem hagyott hátra mást, mint port és szürkeséget. De ha csak álom volt, akkor mi hogyan nőhettünk el időközben?
- Mindenképpen. - suttogom a nővéremnek és máréppen nyújtanám felé a kezemet, amikor hirtelen rájövök, hogy én már fogom valakinek a kezét. Jobban mondva, valaki fogja az én kezemet, mostmár tisztán érzem a görcsös szorítást, amely aggodalomról tanúskodik fájdalmat azonban nem okoz. Először csak mint egy szellem, majd már kristály tisztán rajzolódik ki mellettem Harper alakja és ezzel egy időben a meglepetés a nővérem arán is bizalmatlanságba csap át. Jesszusom!! Harper azonnal rá fog jönni, hogy én nem Salome vagyok!?
- El kell menned. - nyögöm Salome felé, amikor váratlanul anyám jelenik meg kettőnk között, eltakarva előlem a nővéremet. Az illata pontosan olyanmint régen, egy kis levendula halvány gyöngyvirággal. Mindig is megnyugtatott, most azonban képtelen ezt a hatást gyakorolni rám. Ahogy azonban arréb lép, és meglátom az eddig ajtóban álló férfit, a földbe gyökerezik a lábam. Gondolkodás nélkül szorítom meg Harper kezét görcsösen reszketve. A rémálmom eszivárgott a valóságba? Vagy fordítva?


@Harper Krevorien

@Harper Krevorien írta:
A valóság immáron összemosódik az álomképpel, agya már nem képes különbséget tenni a kettő között, azonban egy valamiben biztos, hogy erősen fogja Dora kezét. Tudja, érzi, hogy valami még hiányzik az összképből, de nem foglalkozik vele túlzottan. Először elhúzódik Erictől, aztán összezavarodva néz a srácra, aki nem érti az egészet.
- Nem, nem kell… Nem érzem jól magam… - teszi hozzá, hangja rekedt, torkában még mindig gombócot érez, mintha valóban beteg lenne. Nem is érti az egész helyzetet, Eric miért is jött, valami házról beszélt. A valóság és a képzelet összefolyt, nem tud különbséget tenni a kettő között, hogy soha nem volt annál a háznál, mégis érzi, hogy megbízhat Ericben, annak ellenére is, hogy gyomrát a görcs szorítja vasmarokkal.
Mikor Eric közel hajol hozzá, addig szabad kezével megmasszírozza az orrnyergét, feje hasogat, lehet, hogy tényleg beteg lesz és csak a kimerültség miatt képzelődik? Miért is gondolta azt, hogy Eric valaha is bántotta? De nem képes sokat agyalni a történteken, mert Eric reakciója meglepi? Szőke, mégis milyen szőke?
Akkor eszmél fel, hogy még mindig fogja valaki kezét, előbb halványan derengenek fel előtte a szőke fürtök és a zilált külső, hogy aztán teljes életnagyságban megjelenjen mellette Pandora. Értetlenül méri végig a lányt, neki nem kellene itt lennie, de tudja, érzi, hogy mégis ott a helye, mellette, nem szabad elengednie a kezét.
Eric szavaira csak szemét forgatja, mindig is ilyen volt a bátyja, állandóan túlkombinált mindent, még azt is, amit nem kellett volna.
- Fogd be, Eric! Ne beszélj faszságokat! – szól rá a bátyjára mérgesen, még hogy ő egy férfival, Eric komolyan ennyire nem ismeri, de tényleg? A szíve mélyén érzi, hogy talán van ebben valami igazság, de a drog túl erős, és elnyomja ezt a késztetést. Viszont ami még jobban meglepi, ahogy Dorára pillant, látja a lány arcán a teljes rémületet, s ezzel mintha egyben bekapcsolna valami védelmi ösztön a fejében, szirénaként harsog, hogy védd meg! Ráadásul a lány megszorítja a kezét, így még közelebb lép hozzá, s átkarolja a vállát, míg másik kezét még mindig fogja.
- Dora, minden rendben? Baj van? – pillant értetlenül a lányra, aztán Ericre, hátha tőle több segítségre lelhet. Valami itt nincs rendben, és nem tudja eldönteni, mi az, csak azt látja, hogy Dora fél valamitől. Emlékei hátsó részéből felvillan egy kép egy bizonyos éjszakáról, ahol hasonlónak látta a lány arcát, de mintha ott valami más is történt volna, mintha pisztolyt sütöttek volna el. Fejét rázva néz ismét Dorára, hátha tud neki segíteni, bár csak annyit lát, hogy a lány meredten néz előre, mintha alakit látna Eric mögött.


@Dwayne A. Harper

@Dwayne A. Harper írta:
Ha bárki megkérdezné miért fordulok végül szembe vele nem tudnám megmondani a pontos okot – vagy az egyetlent.. Régóta nem érzett sampon és parfüm illata kúszik az orromba. Hatására görcsbe feszül a gyomrom, a teljes mozdulatlanság válik rám jellemzővé. A valóság fokozatosan csúszik ki a talpam alól, összemosódnak a határok és amennyire rég volt, amennyire hiányzott, most annyira nem esik jól az érintése. Egyáltalán nem. Az elhúzódás nem fogalmazódik meg bennem, akkor sem, amikor hirtelen kiráz a hideg, végigszalad a gerincem mentén miként az arcélemre a fekteti a tenyerét. A felismert vonások, a gesztusok, az apró részletek az összképen eszembe juttatják a gyerekkornak nevezhető időszakot és azt is, amikor már nem volt köztünk. A kettő közt eltelt időt.
A tekintetemet el kell vonjam róla, az ádámcsutkán önkénytelenül mozdul a nyelés következtében és finoman megingatom a fejem, miközben hátrébb dőlök, még jobban kiegyenesítem a gerincem a kettőnk közti magasságkülönbség növelésének érdekében. Fogalma sincs miről beszél.. A kérdésére nem tudatos bólintással reagálok. Továbbra is a szemem sarkából kémlelem, a torkomban megülő gombócot képtelen vagyok lenyelni, hogy szólni tudjak és nehezen veszem a levegőt, mintha valaki ráült volna a mellkasomra. Fullasztó a jelenléte, az ennek fényében az eddig felgyülemlett hiányérzete, a semmiből előbukkanó, gondoskodó simítások, a tarkóm érintése, amire önkénytelenül nyögöm ki a tüdőmben nyugvó lég egy részét. Újból nyelek, a kezem moccanna, de szándékosan visszatartom az engedéskor. Ez nekem nem megy. Engedem, nem rázom le a kezemről az övét, amire képtelen vagyok rászorítani. Mi a faszomért nem megy?!
A másfelé vezetett szempáromat a következőkben azonnal magára vonja.
- Jacks..? – ..látta? Tessék? Zavartan és gyorsan nézek körbe, hogy ellenőrizzem a helyiségben, de nem bukkanok a nyomára. Az idegesség ismét alattomosan kezd visszakapaszkodni a tarkóm irányából.. Az utasításokat nem értem, lerí rólam elképzelésem sincs róla hova akar kijutni, miért akarná, hogy így tegyek és ez nem változik meg addig a szekundumig, amíg a lefagyott szembogarainak vonalát követve észre nem veszem az okát.
Minden tőle befogadható inger felborzolja a kedélyeimet. Nem kevéssé. Az izmaim megfeszülnek, az inak kirajzolódnak a nyakamnál. Láthatóan visszafogom magam, hogy ne robbanjak ki és meg is feledkezek róla ez idő alatt az ujjaim alá zártam anyáméit. Nem szorítottam rájuk fájdalmasan, de határozottabban tartottam őket a látott kép feldolgozása közben. Ingerülten lépek előbbre, elengedem a kézben tartottat és nem kell többet hergelnie ahhoz, hogy meginduljak felé. Vagy még jobban a plafonra tolja a vérnyomásomat.
- Vedd le róla a kezed. – az a kifejezés ide édeskevés, hogy ha tekintettel ölni lehetne, mert amennyiben nem engedi el nem csupán azzal fogok.. Az ökölbe szorított kezem nem díszként fog az oldalamon lógni.


@Ryan Woodrow

@Ryan Woodrow írta:
Nell édes, finom illata, mely megtöltötte orromat, fokozatosan megnyugtatott. Csak lassanként, de... a közelsége, a jelenléte, mindez... ő maga elegendő volt, hogy lassanként nyugalom kezdjen el rám szállni. Mert ha ő velem van, és jól van, és a lányok ugyanígy, akkor semmi gond. Akkor minden jó. Minden rendben van. Vele, velem, velünk, a családunkkal, mind a négyünkkel. És ez elég. Ez bőven elég. Semmi más nem kell.
- Itthon vagyok - bólintom egyetértően. - És nem hagyom, hogy újra megtörténjen. Ti az enyémek vagytok. És nagyon szeretlek titeket! - mondtam őszintén, mélyen belemerülve Nell szemeibe, melyek magukba öleltek, akár mint a habok a tengerben egy-egy sziklát.
Megölelt engem, és én jólesőn sóhajtottam fel, mert hiszen, szerető szíve csak úgy ontotta felém a jóleső érzést... hogy velem van, és minden rendben van. Az otthon melege átjárta a lelkemet.  
Úgy egy percig. Talán kettőig. Nem is tudom...
Csak azt éreztem, hogy hirtelenjében mintha... hidegérzet ölelt volna körbe. A szőrszálak felálltak a karomon, megborzongtam... Az érzés hatására elhúzódtam kicsit Nellie-től, de csak annyira, hogy körbepisloghassak, keresve az okot a jelenségre. Mert nem tudtam mire vélni, lévén, az előbb még minden rendben volt, jó volt, szép, és meleg... most meg, mintha hirtelen elborult volna az ég, és valami hideg áramolt volna be a házamba, az otthonomba, az életembe...
Ezt támasztotta alá az is, hogy megfájdult a karom, miként Nellie már úgy szorította. Ekkor néztem rá újra, és megláttam arcán a... a félelmet... a kétségbeesést... és ettől én is újra megijedtem...
- Persze hogy bízom benned, jobban, mint bárkiben, de... mi... miről beszélsz, drágám? - sűrűn pislogva, értetlenül lestem őt, mert szavaira nem találtam a magyarázatot hirtelen. - Ki hall, és mit? Mi folyik itt, mond?
Körbelestem, kezeim idegesen szorították karjait, feszült és aggódó lettem az egésztől... ahogy besötétedett, és Nell szavai, a viselkedése... nem értettem, és aggódtam... és túl nagy lett a csend is a házban... túlontúl nagy...
- Lányok! - emeltem meg a hangomat, úgy szólítottam az ikreket, és vártam, hogy válaszoljanak, vagy meghalljam szaladó lépteiket. Közben Nell megfogta a kezem, és húzni kezdett maga után. - Szívem, ne félj, mond el, mi a baj? Bármi is az, ketten megoldjuk! - bizonygattam, és ujjammal megcirógattam a kézfejét, próbálva megnyugtatni őt. Persze ettől függetlenül követtem, bármerre is vezetett. De a fél fülem végig azt figyelte, jönnek-e már a lányok...?


Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
avatar
Új regisztrált

Karakterkép :
Reagok száma : 15
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Fantasyland
Foglalkozás : Történetszövõ
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Never give up. Dare to dream. Dare to believe.

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Pént. Szept. 21, 2018 2:18 pm


Cirque du Freak - VIII. kör

@Pandora La'Morte
- Elmenni?! Megőrültél? Miért mennék el? Hiszen csak most jöttem és alig látjuk egymást, de mondd már el, hogy ki... – Salome már nem tudja befejezni a mondatot édesanyátok felbukkanása miatt.
- Gyere angyalom, ne kéresd magad, bemutatlak neki. A nővéred már ismeri. – hívogató mozdulattal nyúl a szabad karod karod alá, hogy szelíd, boldog mosollyal az arcán vezessen a férfihoz, akinek a látványától földbe gyökerezett a lábad. Édesanyád puha kezének simítása a válladon talál pihenőt, amíg közelebb kíván vonni az idegenhez.
A fickó mindkét kézfeje ütéstől horzsolódott le, látszik rajta, hogy feszült, ideges, szó szerint vissza kell fognia az indulatait. Nyeléskor mozdul az ádámcsutkája, a tekintete semmi jóról nem árulkodik. Felétek fordul, az izmai egytől egyig megfeszülnek, az inak jól látszódnak a nyakán, ahogy kidüllednek. Szavak nélkül is tudni, hogy hihetetlen méreg fortyog most még visszafogottan benne, de közeledni kezd.
”- Vedd le róla a kezed. - érkezik a baljóslatú felszólítás, amitől édesanyád összerezzen és azonnal el is ereszi a válladat. A férfi ökölbe szorított keze most még a teste mellett van, a tekintete pedig tökéletesen elárulja, pusztán már csak azzal is képes lenne ölni.
//Mesélői megjegyzés: Pandora, te anyád gyilkosát látod továbbra is Ron mozdulataiban, mozgásában és hallod a hangjában.//

@Harper Krevorien
- Ha nem érzed túl jól magad, akkor orvos kell ide. Várj, mindjárt telefonálok is érte. – Eric előkapja a mobilját, de ekkor vesz észre valamit, ami megakasztja a mozdulatban és közelebb kell hajoljon az öccséhez. Az első értetlen pillanat után azonban nem csodálkozik tovább azon, hogy egy lány bukkant fel a semmiből.
- Ó, nézzenek oda, nagyfiú lett az én kisöcsémből! – nevet fel és beleöklöz a válladba. Amíg Pandora vonja el a figyelmed, változik a jelenet helyszíne, a vízió, amiben eddig voltál és hirtelen a szülői ház konyhája vesz körül, mintha eddig nem is szobádban lettél volna. A drognak köszönhetően az agy pedig elfogadja a változást, mint mikor álmodban történik ilyesmi.
Az apád lesz hirtelen jelen és úgy tűnik, hogy hozzád beszél.
”- Itthon vagyok és nem hagyom, hogy újra megtörténjen. Ti az enyémek vagytok.” - mond még ugyan valamit, de az utolsó mondatát nem érteni kristály tisztán, talán azért nem, mert rendkívül furcsa, hogy tőle szokatlan módon megölel. Hátrál valamelyes, karján a szőrszálak glédába állnak és jól láthatóan borzong meg. Kezeivel idegesen szorítja meg a karjaidat és újra hallod a hangját;
”- Mi folyik itt, mond?”
//Mesélői megjegyzés: Harper, te végig az apádat látod Ryan személyében és csak részlegesen, a fent kiemelteket hallod meg az elhangzottaiból.//

@Dwayne A. Harper
- Nem is remélhettem, hogy újra láthatlak még kisfiam… Úgy sajnálom, hogy nem lehettem ott veled és a húgoddal, amikor szükségetek volt rám. – könnyek csillognak édesanyád szemeiben és szabad kezét az ajkai elé emeli, talán ettől várja, hogy képes lesz visszafogni a sírást. Szégyenkezés van a vonásain, amiért képtelen volt anyai feladatait ellátni és nélküle kellett felnőnötök. Az elfordított tekinteted annak tudja be, hogy nem bocsátasz meg neki, szinte kétségbeeséssel kapaszkodik a kezedbe miután a tarkódról odavitte az érintését.
- Igen, ő. Nagyon szeret téged, ugye tudod?! – bólint egy aprót és tekintetével szintén az említettet keresi. Azt szeretné, hogy mielőbb menjetek el innen, okkal retteg most is, amire szinte rögtön fény derül, ahogy a szempárja megállapodik.
Apád gusztustalan vigyorral a képén lép közelebb a kezében tartotthoz és, ha a nyaka szorongatása nem volna elég, még a vállát is átkarolja a másik, mocskos mancsával. Tekintete hol a lányon, hol pedig rajtad időzik.
- Ne beszélj faszságokat! - a szavakat mérgesen, dühösen, szinte köpködve ejtettnek hallod. Megrázza a fejét, pont olyan parancsolónak játssza meg magát, ahogyan gyerekkorodban tette, amikor még volt hatalma feletted és előszeretettel gyakorolta rajtad újra és újra. Egyáltalán nincs szándékában elereszteni a kezében tartottat, Jacks pedig nagyon nincs jó színben. Mindenesetre ott áll, ahol van és eszében sincs eleget tenni a felszólításodnak.
- Minden rendben? Baj van? - gunyoros cinizmussal sutyorogja a kérdéseit a lány fülébe, gyomorforgatóan közel hajolva hozzá, miközben a fián tartja a szemét és elégtétellel figyeli, milyen hatást vált ki belőle.
//Mesélői megjegyzés: Ron, te végig apádat látod Harperben és amikor megszólal, az ő hangját hallod, de nem hallasz ki minden elhangzott szót rendesen, csak a fent említetteket.//

@Ryan Woodrow
Nell lábai a földbe gyökereznek. Rettegés jelenik meg édes vonásain és úgy tűnik, mint aki hirtelen képtelen arra, hogy bármit is válaszoljon neked. A fogása, a szorítása ugyanolyan görcsös és feszült marad és amíg a szemeidbe néz, szinte látni, hogy a félelem uralja az egész testét. Menni akart, az előbb még veled tartani, el innen jó messzire, de ahogy az első lépést megtette veled együtt, képtelen a többire. Megtorpanása egy helyben tartja. Nyel egyet;
- Mindenképpen. - a megoldást már tudja, azt ami számotokra az egyetlen lehet. A lányok nem válaszolnak a felszólításra, a csend egyre nagyobb és a sötétség is tolakodó kezd lenni, ahogy a hideg is, amely mostanra teljesen körülvesz benneteket. A kedvesed továbbra sem bír mozdulni, csak a szempárodat kutatja és vizenyős tekintettel pillant rád, a könnyeivel viaskodva.
- El kell menned. - nyögi a szavakat váratlanul, szinte csak suttogva, könyörgőn. Rászorít a kezedre, ujjai fájóan vájnak helyet maguknak a kézfejeden. Nem mondja ki, de nagyon tart attól, hogy rá fogsz jönni valamire, amit nem szabadna megtudnod, sosem..
//Mesélői megjegyzés: Ryan, te végig Nellt látod Pandoraban (és részben Harperben is egyaránt) és amikor megszólal, akkor a kedvesed hangját hallod.//




//Kicsit bonyolult lett, hogy ki, hol, merre és meddig, ezért, ha bárkinek bármi nem világos, nyugodtan kérdezzetek és segítek! Mindjárt nyitok itt is egy Egyeztetőt vagy pmben is megtalálható vagyok. ^^

Mindenkit kérek, hogy a saját mesélői instrukciói szerint reagálja le az eseményeket! (Ott, ahol a te mozdulataidban a másik fél valaki mást lát; NE! Ezeket a következő körben én fogom összefésülni. Very Happy)

Mini megjegyzéseket találtok az etapok végén, nézzétek át melyikben találjátok meg pluszban a neveteket. Továbbra is él, hogy mindenki csak a nekiszánt víziót látja és érzékeli.

Kérlek benneteket, hogy legkésőbb 09. 29.-ig írjátok meg a reagjaitokat!//


Emerald City


Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 50
Avataron : Logan Lerman
I. :
II. : Heather Brooks - Szerelme
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Katona
Kor : 26
Pillanatkép :
Idézet : "I really liked the Seattle movement."
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem :
ifj. Alexander Krevorien (apa)


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Pént. Szept. 21, 2018 2:57 pm
Inkább nem is mondd semmit Eric szavaira, elengedi a füle mellett, miután a srác a mobiljáért nyúl és telefonálni kezd, aztán hirtelen közel hajol hozzá, ekkor tűnik fel mellette Dora. Érdeklődve néz a lányra, annak rémült arcától egyfajta védelmi ösztön kapcsol be, hogy vigyázzon rá, mert valami baj közeleg. Fel sem veszi Eric öklözését, csak a szemét forgatja erre a mozdulatra, inkább a lányhoz fordul és nála próbálkozik, hogy mi a baj, mitől rémült meg ennyire.
Miközben Dorával foglalkozik, hirtelen vált az álomkép, s most a hatalmas konyhában találja magát, a luxus köszön vissza a bútorok és háztartási eszközök felületéről, ahogy a hatalmas fekete márvány munkalapról és padlóról.
Váratlanul az apja bukkan fel előtte, olyan természetességgel, ami a valóságban nem történhetne meg. Gyomra ismét görcsbe rándul, nem érti az egész helyzetet, s mikor beszél hozzá, olyan távolinak tűnik a mély, recsegős hang. Mikor megöleli az idős férfi, teljesen összezavarodik. Valahol a szíve mélyén tudja, hogy ez nem normális, de az agya nem képes ezt teljesen felfogni.
- Mi történjen, miről beszélsz, apa? – kérdez vissza kétségbeesve, valami nagyon nincs rendben, ijedten néz az apja tengerkék szemeibe, hátha úgy választ kaphat a kérdésére.
Aztán az apja hátrál egy lépést, látja, ahogy a feltűrt ingujjaknál a szőrszálak égnek merednek az idős férfi karján, s mikor megszorítja mindkét karját, váratlanul a szívverése felgyorsul, érzi, hogy menekülnie kell, valami történni fog, valami nincs rendben.
A teste ösztönösen reagál erre a mozdulatra az évek távlatából, próbálja kirántani magát a férfi szorításából, s mikor újra beszél hozzá, a légzése is felgyorsul, zihál. Kívülről nézve úgy tűnhet, mint aki halálra rémült és ez nincs messze az igazságtól.
Az agya és a teste nem működik összhangban, amit régen átélt fiatal évei alatt az apjának köszönhetően, most ennek hatására menekülne innen messzire, halálra rémült, egész testében reszket, ösztönösen szorítja meg Dora kezét, szinte a körmeit mélyeszti a lány kezébe. Szemei tágra nyílnak a félelemtől és csak nemlegesen rázza a fejét, ez a kérdés túlságosan is emlékezteti egy mélyen eltemetett emlékre még gyermekéveiből. A valóság összemosódott az álommal, de a teste érzi, hogy menekülnie kell ebből a helyzetből, mert valami nagyon rossz fog vele történni; miközben az agya próbálja felfogni a kialakult helyzetet és környezetet.
Tekintete végig meredten egy pontra néz, és ez az apja ugyanolyan kék szemeibe mélyed. Mintha saját magát látná majdnem harminc évvel később. A borostás arc, a rövid, sötétbarna haj, a férfi vonásai mind a sajátjai. A zihálás még erősebb lesz, szinte már sípol, olyannyira felgyorsult a légzése, egyáltalán nem normális az, ami most vele történik.
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 34
Avataron : Chris Wood
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (őrmester)
Kor : 33
Pillanatkép :
Idézet : All women become like their mothers. That is their tragedy. No man does and that's his.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Szomb. Szept. 22, 2018 3:59 pm
A torkomban gombóc keletkezik, amitől képtelenné válok a beszédre. Ahogyan arra sem vagyok képes rendesen koncentráljak, egyetlen pontra fókuszáljam a tekintetem, legyen szó róla vagy később egy másik részére a helyiségnek. A könnybe lábadt szemeit és a sajnálatának kifejezését nehezen kezelem. Nehezebben, mint kellene. Tudom.
- Anya, ne.. – hangosan szívom meg a tüdőmet a rekedt orgánumom lecsapása után. Egy másodpercre megrezzen a látómezőm, mire reflexszerűen nézek félre. Ne folytassa. Ne kérjen bocsánatot vagy sajnálja azt, amiről nem tehet. Más saráért.. Újból nyelek. A szemem sarkából nézek vissza, teljesen, az arcomat odafordítva csődöt mondanék és fizikailag is fájdalmat okoz mire ráveszem az ujjaimat mégis simuljanak a kézfejére.
Itt áll előttem és valószínűleg örülnöm kellene neki, de minden mást érzek csak örömöt nem. Nagyon sok mindent csak azt nem.. A célzása lesz a vízválasztó, amikor az eddiginél idegesebben figyelek rá, végül a környezetemre. Honnan tudná…? Csapongok. Tisztában vagyok vele én is. Ismét megváltozik a szembogaraim iránya, a rajtuk lévő visszatükröződés is visszafogottabb lesz, amit rövidesen egy néma bólintás követ. Sután vagy határozottan.. Fogalmam sincs hogy hat.
...és minden, elszunnyadt indulat visszaivódik a zsigereimbe a következő szekundumban. A felsértett bőrfelület is belesajog az öklöm megfeszülésébe, a mellkasom látványosan emelkedik és süpped a légvételek nyomán. Higgadtságnak nyoma sincs rajtam. A gondolataim között sem kapálózik a rásarkalló intelem. A mozdulataimban éppen csak olyannyira található meg, hogy nem azonnal indulok meg letörölni a hányingert keltő kifejezést a képéről és kitépjem a kezei közül Jacks-t, ami után minimum kettétöröm azt, amelyikkel hozzáért, majd a szájába tömöm. A provokációt könnyen magamba iszom, nem törődök az ellenkezőjével. A józan eszem eléggé labilissá lett. Csak két dolgot akarok jelen pillanatban: kiszabadítani a fogva tartottat, minél előbb és sokszorosan visszaadni apámnak a szenvedést, amit ő okozott. Az utóbbit talán elvakultabban, mint az előbbit..
- Azt mondtam vedd le róla a kezed. – öles léptekkel haladok felé és nem fogom hagyni egyetlen egyszer is növelje a közöttünk lévő távolságot. Ha megteszi még inkább a közeledésen leszek, mert minél tovább van a karmai között a nőm, annál több mindennek van kitéve.
Az így vagy úgy, de egyre rövidülő táv végén erősen marok rá a nyak köré fonódó csuklóra és ha a szavaim hatására nem cselekedett másként, fájdalmas szorításba kezdek, hogy ne bírjon többé nyomást kifejteni vele a véraláfutásokat hordozó felületre. …és amint lehetőség nyílik, úgy mozdul Jacks biztosan betalálhasson az öklöm: gondolkodás nélkül fogom az állkapcsát célozni a szarházinak. Az erőmmel nem spórolok: hadd törjön el, hadd kapja vissza egy részét mindannak, amit velünk művelt.
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 21
Avataron : Paul Wesley
I. : Lizzie és Prue
II. : Lizzie és Prue
III. : Lizzie és Prue
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : úszásoktató
Kor : 29
Pillanatkép :
Idézet : "Onnan tudtam, szeretlek, hogy elkezdtem kifogásokat gyártani, amiért fájdalmat okoztál."
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Vas. Szept. 23, 2018 4:04 pm
Nem értettem. Az egészet nem értettem, úgy, ahogy volt. Hideg lett, sötét, és csönd, és minden olyan... más... pedig az előbb még minden rendben volt, minden szép volt, jó, és békés... boldog. De most valami... valami befészkelt a házamba, az otthonomba, az életembe, és hirtelen minden annyira más lett... rémisztő és rossz... Pedig az előbb még úgy éreztem, hazaértem... otthon vagyok, a szerető feleségemmel, a lányaimmal, míg most... a nejem retteg, fél, menekülne... és a lányaim meg... nem tudom, némák... mintha itt sem volnának, mintha... nem ott lennének, ahol lenniük kellene... Az egész annyira félelmetesen más lett, valótlanul... lehetetlenül más... az előbbihez képest... nagyon más.
Nellie elindult, én is elindultam volna, de ő megállt, és nem jött tovább. Megtorpantam, visszanéztem rá. Mintha a földbe gyökerezett volna a lába, egyszerűen nem mozdult.
- Kicsim... - értetlenül néztem őt. Visszaléptem elé, és megcirógattam arcát, mert nem értettem, mi a baj, és neki mi a baja...
Szemem újra a mennyezet felé szökött, még mindig az az átkozott csend honolt...
- Lányok, gyertek már! Nem viccelek, ez most komoly! Gyertek, el kell mennünk! - kiáltottam újra, és hangomban már megjelent a félelem. Miért nem felelnek?! Miért nem jönnek?! Szófogadó, jó gyerekek, sosem csinálnának ilyet, hogy nem válaszolnak, ha hívom őket... Valami baj van...
- Mi?! - Nell azt mondta, menjek el... zavartan pislogtam, és megráztam a fejem. - Dehogy megyek! Nélkületek sehova. - Fáj a szorítása, és könnyes szemei félelmet injekcióznak a szívembe, de nem tehetem... akkor sem, nem lehet! És egyáltalán, azt sem értettem, miért kéri tőlem ezt. Hisz tudja, hogy a lányok... hogy sem őket, sem őt nem hagynám itt!
- Figyelj rám, kicsim - két kezem közé fogtam az arcát, és mélyen a szemeibe néztem. - Felmegyek, lehozom a lányokat. Te várj meg itt, jó? És utána elmegyünk. Minden rendben lesz! Megoldom! Megígérem! Megvédelek benneteket! - határozott igyekeztem lenni, legyűrve a félelmeimet. Futólag megcsókoltam őt, majd próbáltam lefejteni kezeit az enyémekről, hogy felmehessek az emeletre a gyerekekért.
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 5
Avataron : Ashely Benson
I. :
II. : Harper Krevorien - Barát
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : modell, tanuló
Kor : 19
Idézet : A tigris torkából menekülve a sárkány barlangjába jutni...
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Szomb. Szept. 29, 2018 5:59 pm



Cirque du Freak


Olyan az egész mintha valaki kifordította volna valóságot és egybe gyúrta volna a legrosszabb rémálmommal. A nővérem az aki nem lehet itt velem... vagy mégis? végülis bármikor ideutazhatott. De vajon hogyan talált rám? Anya viszont... nem. Ő meghalt.
Emlékszem. Tudom. Láttam.
Vagy mégsem?
Az érintése pont olyan amilyen mindig is volt. Pihe könnyű, lágy. Emlékszem az ölelésére amelyek törékeny alkatának éppen az ellentétei voltak, erősek, sokszor úgy éreztem el sem akar engedni. Pont úgy ahogyan én sem akartam elengedni őt, később pedig Salomét.
- Muszáj. - suttogom Saloménak, mindannak ellenére hogy nya megjelenése félbeszakítja a mondandóját. Meg kell értenie. Máshogy mindig értette. Mindig értettük egymást fél szavakból, gesztusokból, sokszor egyetlen pillantásból is. Hát most mi történt? Miért nem működik minden úgy, ahogy eddig?
- Ismeri?! - nyögöm rettegő tekintettel, s bár anyám unszolására felé mozdulok a tekintetem a nővéremen fut végig újra, bármiféle sérülést keresve rajta. A nyomát annak hogy valami történhetett vele amit első pillantásra nem vettem észre, de nem látok semmit sem. Anya támadójára siklik hát a pillantásom és újra elönt a rettegés. A gyomrom apró méretűre zsugorodik mindannak ellenére hogy már jó pár év eltelt. Nem számt, hogy már nem az a kislány vagyok ugyanúgy tehetetlennek érzem magamat, ahogy a lehorzsolódott ökleire siklik a pillantásom. Az agyam folyamatosan vészüzemmódben villog, mert ez a férfi veszélyes. Nincs szüksége fegyverre sem, puszta kézzel is képes éppen akkor kárt tenni bennem, vagy bárkiben a szeretteim közül, amennyit csak akar.
- Kérem... ne bántsa... kérem... - könyörgöm amikor megszólal. De tudom... érzem, hogy nem fog kegyelmezni. És Harper miért nem tesz semmit, hát nem látja?! Nem érti ki ez az ember? Anya pedig miért áll, mennie kell! El kell innen mennie Saloméval együtt. MOST! Könnyekkel a szememben botladozva lököm arrébb a nővéremet.
- Fuss! - kiáltok rá, hátha végre megért. Tekintetemben a tömény félelem és kétségbeesés tükröződik.
Vissza az elejére Go down
avatar
Új regisztrált

Karakterkép :
Reagok száma : 15
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Fantasyland
Foglalkozás : Történetszövõ
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Never give up. Dare to dream. Dare to believe.

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Vas. Szept. 30, 2018 1:38 pm


Cirque du Freak - IX. kör

@Harper Krevorien az apád egyre inkább kezd emlékeztetni valódi önmagára. A vonásai, a hanghordozása, az utolsó kérdése, amely a felgyorsult szívverést és a zihálóvá váló légzést is kiváltja. Felgyűrt ingujjai előidézhetnek olyan emlékeket, amelyeket valószínűleg a legszívesebben elfelejtenél. Közeledik, egyre gyorsabban, kérlelhetetlenül, a kék szemek pedig semmi jóról nem árulkodnak. Akkor pedig végképp nem, amikor @Dwayne A. Harper kapja el a csuklódat, de még mindig nem látod, hogy mi a valóság, hogy ki az akivel valójában szemben találod magad.
Ron, az édesanyád már nincs a látóteredben, talán a helyiségben sem többé. Látótered egészen beszűkül az események sorától, ahogy minden porcikáddal azon vagy, amelyet elterveztél véghez vinni. A kéz nem mozdul a nyakról, a csuklót pedig eléred és képes vagy rámarkolni.
Harper, azt a kezedet éri a nem annyira várt fogás apádtól, amellyel Pandora-ét fogtad eddig. A szorítás van akkora erejű, hogy előbb-utóbb kénytelen legyél elengedni a lányét. A fájdalom pedig talán pár szekundummal megcsúszva, de határozottan fut be agyad fájdalom érzékeléséért felelős központjába.
Ron, számodra nem történik meg a várt, felszólított változás. Apád, a kezében szorongatott lányt csak akkor ereszti, amikor már közbeléptél, amikor már nem tudja tovább megtartani, a nyaka köré fonni gusztustalan ujjait.
@Ryan Woodrow , Nellie továbbra is kötélnek áll. A rettegés a vonásain egyértelműen kivehetők, makacskodásának pedig a visszakérdezésedet követően hangot is ad; ”- Muszáj.” Továbbra sem tűnik fel, hogy a szeretett nő helyett valójában már egészében Pandoranak intézed a szavaidat és mostanra az ő arcára helyeződnek a tenyereid, amelyeket a nejednek szántál. @Pandora La'Morte , a férfi, aki életed szó szerinti rémálma, nem hátrál meg. Megállíthatatlanul közelít feléd és tekintete, a mozdulatai nem sok jóról árulkodnak, viszont nem téged vagy édesanyádat vette célba ez alkalommal, hanem a melletted álló férfit, akinek a kezét szorítottad eddig. A csuklójára marás azonban változtat a helyzeten, Harper kénytelen elereszteni a tenyeredet és mire feleszmélhetnél, a nővéred teszi a kezeit az arcodra, így vonva magára teljesen a figyelmedet.
”- Figyelj rám, kicsim..” - kezd bele és a kérlelést beléd fojtja, ahogy az ajkaidra illet egy rövid puszit csókot, amit valójában Ryantől kapsz, de ő a nejének szánta.
Pandora, a lökésed telibe találja Salome-t, minek köszönhetően Ryan kapja be a kivitelezett mozdulatot.
Ryan, a taszítás elég erővel rendelkezett és számodra a nejedtől annyira hirtelen jött, hogy felkészülni nem maradt rá időd. Az egyensúlyodat kétségtelenül kihívás elé állítja, megtántorodsz, akkor is, ha el nem esel.
Közben pedig, ahogy Ron lendületet vesz az apjának és egyben Harpernek bevinni szánt ütéshez, a könyöke fájdalmasan a torok-kulcscsont találkozásodba trafál. Pár másodpercig egészen biztosan nem kapsz levegőt. Ha továbbra is tántorogsz, nem csak a fájdalom, de a meglepetés és a légszomj okán is, a hozzád legközelebb állót, Pandorat is valószínűleg magaddal sodrod.
Ron, az ütésed az intermezzo ellenére is betalál, nem veszítettél sem a lendület erejéből, sem pedig a célzás pontosságából. Harper, az állkapcsod hangos reccsenéssel törik el, a fájdalom pedig azonnal beleáll a sérült részbe.
Ron, a kezed immáron valóban sérül, az öklödben, a bütykök környékén hajszálrepedések keletkeznek a csontokon. A fájdalmat te is megérzed, bár kisebb intenzitással, mint ahogyan a másik fél.
Az ütések, a hirtelen támadt fájdalom és sokk elegyének következtében, a testetekben szerteáradó adrenalin löket újabb mennyisége rásegít valamelyest, hogy a hallucináció megszakadjon valamennyire és esetleg felismerjétek, valójában ki kivel került kontaktusban a valóságban.  De, hogy ez valóban így van-e? Nos, minden szervezet másképpen reagál, kérdés, hogy a tiétek miként…


//Hölgyem és Uraim, a reag végén lévő kérdésre a választ ezúttal rátok bízom, használhattok hozzá kockát, de saját belátásotok szerint is dönthettek arról, hogy vége szakad-e a képzelgéseiteknek vagy sem.

Lesz még mesélői, ezért az összegzés, lezárás és egyéb tudnivalók később várhatók.

Kérek mindenkit, hogy a reagját – tekintve, hogy ez alkalommal mindenki rövidebb etapot kapott – 10. 04.-ig írjátok meg.

Kérdés, kérés, bármi egyéb felmerülő dolog esetén pedig keressetek bátran. *-*//


Emerald City


Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 21
Avataron : Paul Wesley
I. : Lizzie és Prue
II. : Lizzie és Prue
III. : Lizzie és Prue
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : úszásoktató
Kor : 29
Pillanatkép :
Idézet : "Onnan tudtam, szeretlek, hogy elkezdtem kifogásokat gyártani, amiért fájdalmat okoztál."
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Vas. Szept. 30, 2018 4:58 pm
Nem értettem őt... és nem értettem mi történt. Mi az, hogy muszáj... miért muszáj?? Miért kellene itt hagynom a családomat, a nejem, a gyerekeim, valami őrültnek, vagy... vagy valami rossz... valami gonosznak... valaminek, ami bánthatja őket?!
- Nem, nem hagylak itt titeket! - mondtam újra, és hiába, ahogy rettegő szemeibe néztem, elképzelhetetlennek éreztem, hogy magára hagynám... bármiért is... Miért tennék ilyet? Hogyan lehetnék erre képes?! Nem! Nem és nem, nem lehetséges! És nem értettem, ő hogyan gondolhatta, hogy megtenném!
Minden, minden annyira... hiába mondtam bármit, ő csak rettegve bámult, és ahogy én elhatároztam, hogy megyek és előkerítem a lányainkat, hogy elmenekülhessünk innét együtt, bármi is közeledjék felénk, ő... nem értem, nem értettem hogy miért, de egyszerűen hirtelen lökött rajtam egyet. Egy meglepően erőset, és elszántat, mint... mintha nem is ő volna... Jó, Nellie is erős, de hát... én sosem... nem néztem ki belőle, hogy effélét tegyen... Határozottan kibillentett az egyensúlyomból a hirtelen jött erőhatás, mely minden létező szempontból hihetetlen, érthetetlen, és váratlan volt számomra, így nem is csoda, hogy abban a pillanatban majdnem a padlón kötöttem ki, csak kicsi híja volt, hogy nem vágódtam tényleg hanyatt a burkolaton...
- Nell... - kezdtem volna háborgó, értetlen aggodalommal, s még vissza sem szerezve egészen a stabil állásom, de ekkor újabb váratlan esemény állított meg... kiszaladt belőlem egy hörgős nyögés, amikor fájdalmas ütést éreztem a... hát... mintha csak torkon vágtak volna, vagyis... nem egészen, a torkom és a kulcscsontom kapcsolódásánál egy erős ütés fájdalmas nyomást váltott ki, és hirtelen elakadt a levegő útja, fájdalmasan kaptam oda egyik kezemmel, miközben a másikkal Nellie-t magammal sodorva, a földre estem. Elterültem, fejem koppant a padlón, és fájón kerestem a levegőt, amit elvesztettem... de beletelt pár pillanatba, hogy némileg helyet kapjon odabenn az éltető anyag ismét...
- Nell... - hörögtem fájón, és az ütés helyét masszírozva kezemmel. Nem tudtam honnét jött az ütés, de nem akartam, hogy akár csak eszembe jusson, hogy míg nem figyeltem, talán Nellie volt... hisz ő nem tenne ilyet... még azért sem, hogy rávegyen, hagyjam itt őket...
- Nellie... hozd a lányokat... - krákogtam, lassan felkönyökölve, és körbe-körbe forgatva fejem, keresve az ellenséget...
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 34
Avataron : Chris Wood
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (őrmester)
Kor : 33
Pillanatkép :
Idézet : All women become like their mothers. That is their tragedy. No man does and that's his.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Vas. Szept. 30, 2018 8:03 pm
Egyetlen pontba fókuszálok: előre, . A kezemről szertefoszló érintés tulajdonosának keresésébe nem kezdek bele. A borzolt idegek nem hagyják, hogy egyetlen másodpercre is megzavarjon vagy felmerüljön a hiánya. Sokkal régebb óta kell nélkülöznöm ahhoz, hogy most tűnjön fel az eltűnése, a nemléte. Hozzászoktam ellenben a velem szemben lévő látványhoz, ami ellen cselekedni készülök.
A csuklószorításba vezetem a feszültségem jelentős részét. Összeroppantani nem tudom, fizikailag képtelenség, nem áltatom magam az ellenkezőjével, de csak az lebeg a szemeim előtt, hogy fájjon annyira számára elengedje Jacks nyakát. ..és még annál is jobban. Az ujjak ernyedő mozdulatát látva nem eresztem a kezét, hirtelen húzom oldalra, hogy elébe vonjam a jobbommal vett lendületnek. Érzem valamiféle falba ütközik a könyököm, de teljességgel figyelmen kívül hagyom. Furcsa? Baszd meg. Jelenleg minden az. Leszarom a sokadikat az este folyamán és hagyom, hogy a dühöm által vezérelve, minden erőmet beleadva találkozzon az öklöm a szarházi arcélével. A csontjaimba hasító fájdalom alapján, pedig úgy fest a gondolataim közt skandált megvalósul.
Fújtatásom mellé grimaszba rándul a képem. Rövid ideig tanyázik rajta. Megszívom magam, a lehetőség túlságosan közel van ahhoz hagyjam kárba veszni és teret biztosítsak a számára az ellentámadásra. A kézfejem sérülése miatt az alkarommal terelem határozottabban kevésbé finoman, de hatékonyan félre a nőm, hogy a lábamat megvethessem annyira a következő másodpercben ismételten a rabként tartott csuklójánál fogva rántsam közelebb és a térdemmel célba vegyem a gyomorszáját, kihasználva a meglepődöttségét, a gyötrelmét.
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 50
Avataron : Logan Lerman
I. :
II. : Heather Brooks - Szerelme
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Katona
Kor : 26
Pillanatkép :
Idézet : "I really liked the Seattle movement."
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem :
ifj. Alexander Krevorien (apa)


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Hétf. Okt. 01, 2018 6:45 am
Ez az álomkép kezd inkább rémálomra hasonlítani az elméjében. Az apja acélkék szemei hideg fényben csillognak, ajka torz mosolyra húzódik, ahogy közelít hozzá, s a feltűrt ingujjak nem remélnek semmi jót az elkövetkezendő időre. Nem könyörög, nem teheti, nem is fogja megtenni, ezt az elégtételt nem adja meg az apjának.
Ahogy a férfi vasmarokkal fogja körül a csuklóját, pont azt a kezét, amivel eddig Dorát tartotta, alig telik bele pár pillanatba, hogy az erős, már szinte kínzóan fájdalmas kéznek köszönhetően elengedje a lány kezét, egyetlen utolsó reményét és mentsvárát ebben a szörnyűségben. Riadtan pillant Dorára, hogy aztán lássa, ahogy az apja (Ron) ökle emelkedik, úgy rántaná fel a másik karját a védekezéshez, de a férfi ütése előbb betalál, akkora lendülettel, hogy nyaka hátrabicsaklik, hallja a csont roppanását majd törését, gyomorforgató érzés keríti hatalmába, s a hirtelen jött elemi fájdalomtól felnyög, de nem kiállt. Képtelen bármi más hangot kiadni magából, csillagokat lát maga előtt a fájdalomtól, fehér és fekete pontok táncolnak a szemei előtt, összemosódik a világ, s mikor érzi, hogy az apja ismét megrántja a csuklójánál fogva, majd a térdével a gyomorszájába rúg, kicsin múlik, hogy ne hányja el magát.
A fájdalomtól térdre zuhan és összegörnyed, de hangot nem ad ki magából, nem teheti meg, már akkor sem tehette meg. A vér fémes ízét érzi a szájában, könny szökik a szemeibe, nem akart sírni, de a fájdalom jelenleg túl erős, ahogy a sokk is. Hiába képzett katona, hiába tudná bárki mással szemben megvédeni magát; az apja ez alól kivételt képez, nem megy, ellene képtelen arra, hogy visszatámadjon vagy védekezzen. Felületesen lélegzik, a válla furcsa szögben áll most így, ahogy az apja (Ron) tartja a karját még mindig felfelé, rongybabaként lóg a férfi kezei között, elméje bezárult, hogy menedéket nyújtson az elkövetkezendő időkre, nem fogja fel innentől kezdve, mit tesz vagy mond a másik, csak hang nélkül tűri a rá kiszabott büntetést és fájdalmat.
Az andrenalin hiába dolgozik a szervezetében, a fuss vagy támadj effektus nem működik ebben az esetben; leblokkol, teljesen megbénul, s a rémálom folyik tovább a medrében.
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 5
Avataron : Ashely Benson
I. :
II. : Harper Krevorien - Barát
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : modell, tanuló
Kor : 19
Idézet : A tigris torkából menekülve a sárkány barlangjába jutni...
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Szer. Okt. 03, 2018 5:42 pm



Cirque du Freak


Az egész testemet elönti a vegytiszta pánik. Olyan mintha a szívem a háromszorosát verné a normálisnak, pedig tudom, ép ésszel felfogom, hogy ez lehetetlen. Ezt a fajta túlterhelést egyetlen szervezet sem bírja ki sokáig, hiszen a szív a legfontosabb szervünk. Ha ő megáll és nem pumpálja a vérünket akkor egyszerűen csak meghalunk.
Az események kezdenek összefolyni, és értelmüket veszíteni. Számomra már semmi más nem fontos, csak az hogy a nővérem élve kerüljön ki innen. Ki kell sétálnia ebből a helyiségből, addig képtelen leszek megnyugodni. A noszogatásom azonban nem sült el valami jól, mert Salome megragadta a kezemet és magával rántott a földre. Nem volt puha esés, fájdalmaban halkan felnyögtem, de csak magamnak köszönhetem. Sosem volt valami jó az egyensúlyom.
- Harper! - kiáltok fel abban a pillanatban hogy felfogom az esés következtében az eddig egymást szorító kezeink elszakadtak egymástól és a szemem elől is elveszítettem. A pulzusom már teljesen az egekben van, de furcsa mód ennek hála mintha szakadozni kezdene a köd és bár csak nagyon lassan de oldalra fordulva apránként felismerem a mellettem fekvő alakot aki hörögve veszi a levegőt.
- Ryan...? - kérdezem bizalmatlanul, tekitnetetemmel körbetekintve a helyiségben amely lassan de biztosan elveszíti egykori otthonom körvonalait.
Vissza az elejére Go down
avatar
Új regisztrált

Karakterkép :
Reagok száma : 15
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Fantasyland
Foglalkozás : Történetszövõ
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Never give up. Dare to dream. Dare to believe.

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Pént. Okt. 05, 2018 12:52 pm


Cirque du Freak - Fin

Hirtelen éles fény vakít el mindannyiótokat, ahogy betölti a helyiséget. Túl fehér, túl éles, főleg a sötét után. A kitágult pupilláknak túl sok a hirtelen változás, így nagy valószínűséggel reflexből hunyjátok be a szemeteket vagy ha mégsem, úgy is igen csekélyke a lehetőség arra, hogy lássátok is mi történik körülöttetek.
Erős kezek fognak rád @Dwayne A. Harper , egyszerre több is. A csuklóidra, felkarjaidra mindkét irányból, olyan hatással, hogy az előtted a földre rogyott férfi kezét mindenképpen elereszd. Húznak, érezhetően azzal a szándékkal, hogy elválasszanak a fékezetlenségedet kiváltó személytől. Szó szerint leszednek róla. @Harper Krevorien , téged is elkap valaki, hátrafelé billenti az egyensúlyod, távolít a szemben lévőtől és egy ponton a csuklód is felszabadul, újra a magadé lesz.
Ron, amennyiben ellenállsz, úgy hamarosan egy nagyobb adag (vödörnyi) jeges vizet zúdítanak rád finomkodás nélkül.
@Ryan Woodrow , a fény érkeztével, hozzád is érkezik valaki, felismerhetetlen, de segít talpra állni és egy ponton ellenőrzi azt is, hogy vajon kapsz-e levegőt. @Pandora La'Morte , te is hasonló sorsra jutsz, mint a többiek, a karjaid alatt kapaszkodik beléd valaki és neki köszönhetően újra képes leszel megtalálni az egyensúlyodat. Az esés miatt fájdalom kapargathatja a tudatodat; a térded és a könyököd lehorzsoltad.
A „segítség” maszkokat, kapucnikat visel, ha időközben sikerült valamennyire hozzászokni a fényhez, akkor sem igazán tudjátok őket felismerni vagy később pontosabb személyleírást adni róluk.
Ron, téged és Harpert két oldalról támogatva, határozott irányítással toszigálnak valamerre, át egy újabb ajtón, ahol a világosság valamennyire csökken és a hűvös helyiségből kilépve a meleg nyári éjszakába érkeztek. Határozottan a szabad ég alá. Ryan és Pandora, titeket is szintén kísérnek, de csak egy-egy fő, egy másik ajtó felé, mint ahol másik két társatokat vitték ki. Benneteket is a szabad ég alá terelnek, ahol már barátságosabbak a fényviszonyok.
A drog hatása a fiúknál nagyon-nagyon lassan kezd felszakadozni, múlni, bár attól még mindenki úgy jó másfél-két órányira van, hogy teljesen kitisztuljon a tudata és újra önmaga legyen.
A körülöttetek egyre nagyobbá duzzadó zsivajból érezhető, hogy már nem csak magatok vagytok. Értetlenkedő hangok, sírás, dühös szitkozódás egyvelege kavarog a párás éjszakába. Minden holmitok, amit az előadás elején elzártatok ott van a sátrak mellé átvitt szekrényekben. A staff elég gyorsan elkezd felszívódni, lehetőleg még azelőtt, hogy bárki szervezete kitisztulna, magukra hagyva a nézők társaságát.
A rozoga busz motorja pedig lassan felzúg, hogy visszavigye a társaságot arra a pontra, ahol a közönség leparkolta a gépjárműveit még az előadás kezdete előtt.


Lezáráshoz:
Az LSD-t a párás nedves levegővel juttattak a szervezetetekbe még az első teremben. A bedrogozás módja miatt nem volt túl nagy mennyiség, ezért nagyjából 6 óra múlva kiürül a szervezetből. Függőséget nem okoz. A cirkuszban összesen 4 és fél órát voltatok. Amíg a drog kiürül még tapasztalhattok kaleidoszkópszerű képeket a szemeitek előtt megjelenni, geometriai mintákat és sík felületeket mozogni. A paranoiaszerű érzés is lassan csökken, múlik csak.
Ryan: néhány napig volt egy foltod a bekönyöklés helyén, plusz néhány horzsolásod az eséstől.
Ron: hajszálrepedések voltak a kézfejedben, 4-6 hét alatt gyógyult be.
Harper: az állkapocs törésed mindenképpen orvosi segítséget igényelt. Műtéti úton rendbe hozható volt fémlemez segítségével. 6 hét után a teljes gyógyulás megtörtént
Pandora: pár horzsolásod volt, az eséstől pár ütés, összességében néhány nap alatt gyógyult.

A busz sofőrje arra az estére felbérelt személy volt, nem a cirkusz tagja, nem volt fogalma arról, hogy mi történt odabent, felelősségre később nem vonható. Ha esetleg valakinek eszébe jutott feljelenteni a show készítőit; mire kiért a rendőrség, már hűlt helye volt bárkinek is a szervezők közül, jelenleg 7 államban is körözik őket.


//Több mesélői már nem fog érkezni, de szabadon, akár több reagon keresztül is megtörténhet részetekről a lezárás, ezt rátok bízom.
Remélem, hogy élveztétek a kalandot, részemről nagy öröm volt írni nektek! //


Emerald City


Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom
 



 

Tárgy: Re: Pine Forest
Vissza az elejére Go down
Pine Forest
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Patkányok kódexe

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Emerald City :: Seattle & Tacoma, WA :: 
Seattle
 :: 
Külterület
-
Ugrás: