Bevezető út Seattlebe

***

Harper - Lars

A kijelző meredt figyelésében mester szinten létezem. Most a feszültség is hozzájárul. Ha bejön a számításom, lesz mivel előrukkolni a konferencián.
- Ne most - a papírok továbbra sem kedvelnek. A kollegáimat viszont én kedvelem, ezért enyhül a szigorú hangnem.
- Félóra, és megyek.
Ránézni Adalmeidára felettébb luxus, akarom látni a folyamatot. Világ összes kebléért és rúzsos szájáért nem adom azt az egyet, amit úgy hívnak, elméletet megerősítő eredmény. Alapban sem, de erről Black és Wald bőven csacsoghatna.
- Szuper vagyok!
És ibolyaszerény. A levegőbe dobok egy láthatatlan ötöst, mire nyílik az ajtó.
- Még van tizenké... - leejtem a karom, ami nem esik még jól, megrándul a szám széle.

- ...tlem, hogy a papírokat jöttél aláiratni.
Sóhajtok egy nagyot, felismerve az egyenruhát. Na, például ő éppen azok közé tartozik, akik rühellik az okostojás-fejűeket. Mivel ilyenkor adom az illető alá a lovat, és már párszor volt kísérőm, a rajongás látható jelei.. hogy mondjam, némi pótlásra szorulnak.
- Csak nem megint megtalálta valaki a piros gombot?
De már állok is fel, lezárva és kódolva a gépet. Ha ő jön, a nem nincs a szótárában (értsd: nem érti).
- Saját cucc, vagy hozzák?
A formaságokat hamar lezavarjuk, perceken belül a célhely felé tartunk. Ki nem hagynám a csevegést vele, ha már Black éppen mintakutyát játszik, mint állatbarát munkahely egyik szereplője.
Ismét csekkolom a séróm, az a rohadt heg továbbra is látványos. Meg is kaptam kedves visszaadásnak útitársamtól, micsoda mélyenszántó gondolataim vannak.
Az előkészületek már elindultak, azért s meglévő információkat átfutom, mielőtt felvenném az öltönyre a védelmi öltözetet. A munkavacsorát csak akkor kedvelem, ha megadhatom a módját.

Lars – Harper

Először nem is értette, hogy egyáltalán mi az isten nyilának rendelték be a szabadnapján, csak mikor a parancsnoka jelezte, hogy bombát találtak, akkor sóhajtott egy nagyot, végül átöltözött a jól megszokott katonai egyenruhába a saját utcai szerelése helyett.
Kényelmes, nyugodt léptekkel haladt az autóhoz, hogy aztán behuppanva vegye az irányt oda, amit megjelölt a parancsnoka. Kisebb tömeg várta már ott, ahogy a barna színű Humvee begördült a megadott célhelyre.
Kiszállva az autóból, gyors egyeztetések sora és papírok aláírása következett, aztán megkapta a kis csomagot, miszerint szállítsa el a következőleg megadott helyre, hogy ott az illetékes kolléga hatástalanítani tudja, avagy legyen tervezett robbantás, amennyiben nem működik az első módszer.
Meghagyták neki, hogy semmi hirtelen mozdulatot ne tegyen a cuccal, csak nyugodtan és óvatosan vezessen, amire szemét forgatta. Ha veszélyes lenne az áru, nem pont így kellene átszállítania egyik helyről a másikra, de aztán csöndben maradt, végül elindult a csomaggal az anyósülésen a megadott célhelyre.
Ott már több ember fogadta, s mikor a kijelölt helyen letette az árut, mosolyogva nyújtotta kesztyűs kezét Larsnak.
- Hé, főnök! Jó téged látni, hoztam ajándékot, csak hogy érezd a törődést részemről. – vicceskedve fogott kezet Lars-szal, amennyiben a férfi elfogadta azt, bár miért ne tenné, többször dolgoztak már együtt. - Ma reggel találták a csomagot a külváros egyik sikátorában, egy csapat tini értesítette a közelben lévő kollégát. Remélem, tudsz vele valamit kezdeni. – tette hozzá elgondolkodva, miközben kezét beakasztotta a védelmi mellény pántjába, úgy állt Lars mellett nyugodtan. Nagyon jól tudta, hogy a bomba kiváló kezekben lesz a férfinél, az egyik specialista és kiválóság, egyébként meg haláli humorú fazon.

Hogy ki hozza a cuccot, egyelőre nem foglalkozom vele, a nap fénypontja a kellemes úti társ volt, most meg a kedvenc foglalatosságom. Viszont elvigyorodom, ahogy meghallom az ismerős hangot és máris fordulok felé, viszonozva a kézfogást. Kesztyű ide vagy oda.
- A hab a tortán, ennél jobb nem is történhetett! Ó, és még ajándékot is kapok, igazán figyelmes tőled.
A csomagra, majd jelentőségteljesen Harperre tekintek.
- Ugye, most nem baj, ha eltekintek a csomag megrázásától, megtudni, milyen ajándék is van benne?
Hallgatom az infót, és hümmentek egyet.
- Ha kibírta ott, akkor itt is okés lesz – bólintok, aztán elkezdem felvenni a ruhát.
- Volna kedved csatlakozni egy slukkra? – Tekintek rá. – Az olyan közhelyekkel, hogy bombasztikus élményekben lesz majd részed, kihagyom – vigyorgok rá.
Vele kifejezetten kedvelem a közös munkákat. Ha valaki elviseli a stílusom és csak a munkámra hagyatkozik, az az én emberem.Harperrel eddig mindig olajozottan tudtunk működni.
Ha mindez megvan, az elhelyezett dobozhoz lépek és elkezdem, lépésről-lépésre kicsomagolni. Csak utána veszem szemügyre.
- Hm. Elismerésem, aki a jelentést írta. Az első és második megnézésre is eltalálta a típust. Még öt métert kérek! – Hatósugárra és a környezetben dolgozók részére. A mozgás már nem jut el hozzám, a munkámra koncentrálok.
- Nem úgy volt, hogy máshová vezényelnek? Vagy megint kihagyott az agyam?
A sérülésem csodálatos maradványa, hogy néha szelektál információkat. Egy szerencsém van, nem a munkámra terjed ki.

Lars - Harper

- Látod-látod, én mindig gondolok rád. Legközelebb jössz egy sörrel – felel vigyorogva, miután kezet fogtak Lars-szal, s végül kényelmes, laza pozícióban szobroz a férfi mellett, kíváncsian figyeli annak minden mozdulatát, amivel a bombát fogja megsemmisíteni vagy kiiktatni, attól függően, mire van lehetőség. – Hát, nem is tudom… na jó, nem fogok megsértődni – teszi hozzá, miközben a körülöttük állók csodálkozva figyelik kettejüket és a beszélgetésüket.
Külső szemlélőnek úgy néznek ki, mint akik tényleg csak egy egyszerű ajándék felett beszélgetve szórakoznak, nem pedig egy bomba mellett, de hát az ilyen munkákat csak így lehet elütni. Ha túl komolyan vennének mindent, már biztos, hogy legalább hatvan évet öregedtek volna. Ebben a szakmában a humor elsődleges, és az idegeiket sem szedik szét annyira.
- Oh, én benne vagyok mindenben! Imádom az ilyen ketyeréket, tőled pedig mindig csak tanulhatok – válaszol, miközben szépen lassan mindenki teszi a dolgát, ahogy Lars elkezdi kicsomagolni az árut hümmögve, önmagához híven. Hallgatja az utasításokat is, amiket a bomba szakértő intéz a többieknek, miközben még mindig halál nyugodtan mellette áll, nem megy arrébb a közeléből, pedig rajta nincs olyan védelmi felszerelés, mint Lars-on. Nem igazán szokott ezzel foglalkozni, megbízik a férfi szakértelmében és tudásában.
- Volt róla szó, de még nem döntöttem el, hova akarok menni. Gondolkodtam a tengerészgyalogságon meg a különleges erőkön is, de nem tudok dönteni. Én és a határozatlanságom, mi? – válaszol a feltett kérdésre, miközben közelebb lép Lars-hoz, hogy mégis mit csinál a férfi. – Te melyiket választanád, ha megtehetnéd? – pillant kérdőn Lars-ra, vajon neki mi a véleménye ezzel kapcsolatban, s hiába látja, hogy neki integetnek, hogy menjen már el onnan a férfi közeléből, fejével nemet int és morogva szól be a rádión, hogy hagyják már békén. Ha meghal, az úgy is az ő baja lesz.
- Jaj, akartam is mondani. Képzeld, újra találkoztam az egyik ismerősömmel, Heather-rel. Róla meséltem már neked, nem? – tesz fel egy újabb kérdést, hogy elüsse az időt, amíg hintázik a sarkán. Komolyan, ilyenkor úgy tűnhet, mint egy katona ruhába bújt taknyos kölyök, akinek fegyvert adtak a kezébe.

- Kettővel. Csak nem egyedül akarsz mulatni? - Hökkenek meg művien.
Ó, halálra nem zavar, hogy egyesek miként reagálnak a közjátékra. Majd megszoknak. Vagy megszöknek. Jellemzően az utóbbi nyer. Meg én, mivel így nem kell bajlódnom színvonaltalan emberekkel.
- Ha akarod, hozzád is koccinthatom, hogy megnézzük - vigyorodom el.
Harper nem egy betoji alak, nekem pedig ilyenekre van szükségem. Ezért csípem a búráját a fazonnak is, aki a sofőröm és gardedámom lett egyidejűleg, idejövet.
- Hát át sem öltözöl a jeles alkalomra? Hogy fogok így veled keringőzni?  - tárom szét a karomat, kezemben a sisakkal. Aztán látom, hasztalan, s az okot is sejtem. Ez pedig külön jól esik, s ösztönöz. Na meg a májam is hízott kicsit. S a felelősség is, lévén innentől kezdve nagyon kell rá is ügyelnem. Hogy hallja, amit mondok, bekapcsolom a hangszorót is a mellkasomon lévő panelen.
- Határozottan határozatlan vagy - vigyorgok továbbra is. - A különleges erők is kopogtattak hozzád? Milyen messzire lebegett az ajtó? Meg... akár, hátha egy bandába kerülünk - jelezve ezzel, hogy nálam is megtalálták a kapucsengőt, sőt, be is nyomták. Bánatukra eddig csak néhány közös munkát vállaltam be.
- A különlegeseket. Különben nem találkozhatnék olyan fazonnal, mint a karót nyelt barátunk - bökök a levegőbe, mégis pontos irányba a kísérőm felé, aki idehozott. - Nálad is mindig ilyen szótlan citrom?
Közben lejön a fedél és jön a meglepi. S egyben mutatom is, ahogy Harpernek magyarázok.
- Noshát. Tényleg megleptél. Aki beletette az ajándékot, tudta, mit csinál. A hely, ahol rátaláltatok, s beindul, akkor az egész épületet magával rántja. Nézd - azzal felhajtom az egyik rugalmas borítás szelét a spéci csipesszel. Nem az az anyag van benne, amit a csomagolás feltételez.
- Ez a távhatású érzékelő. Volt - abban a pillanatban el is vágom a külvilagtól. Egy megkönnyebbült sóhajsor hallatszik körülöttünk. Amit marhára nem hallok, csak sejtek. A térdemre teszem az alkarom.
- Most azt hittétek, ennyi volt?
Aztán újra a vezetékekre mutatok.
- Az időzítőt felcserélte - mutatok a mismásolásra, amit csak gyakorlott szem vesz észre. Harper meg szerintem korábban kiszúrta, bárkinél is.
- Neked mégis melyik esne jobban? Az alakulatokból.
Mert emlékszem, hol tartottunk.
- Heather? - Kergetem a fejemben a neveket, azok meg szaladnak, amerre kedvük tartja. Végül megállapodik egy történetvázon.
- Aaa... ja - németes akcentussal felelek, nyakig belemerülve abba, hogy kicselezzem a kis ravaszt és átvegyem az irányítást.
- És most hogy álltok?
Lemászok a gödörbe, leteszem a csomagot és kimászok.
- Most már csak egy gombnyomás - még nem veszem le a cuccot magamról.
- Van kedved? - nyújtom át neki a távirányító panelt. - Ötven méter. Egy centivel is előrébb vagy, nincs sör - próbálok hatni Harperre, némilleg megkönnyebbülve, hogy most már csak jó rész jöhet.