Kent Street

***

Zachary részére
[Teniszpálya]

- Most nekem miért is kellett idejönnöm? Adammel lett volna programom.
Sóhajtásom messzire szállt, nem tehetek róla, hogy mást nem tudtam leakasztani az utolsó pillanatban, nem is értettem igazán, honnan jött Michaelnek ez az egész páros tenisz ötlete. Lehet, hogy a haverjával már unják a párost, vagy csak túlságosan kiszámíthatóak egymás számára. Egyébként amióta elkezdett teniszezni, ránk ragasztotta eme szenvedélyét, de bevallom, nekem vajmi kevés időm akadt arra, hogy néhány ritka alkalom kivételével eljárjak játszani.
- Michael, meg az egyik haverja párost szeretnének játszani, hívott engem, hogy hozzak valami csajt, lehet csak össze akarja boronálni valakivel a csávót, tudom is én.
Csak legyintek a puffogására, miszerint őt ugyan senkivel, hisz szerelmes, bár szerintem a bátyánk még nem tud erről az újsütetű őrületről, nem lep meg, szerintem nem lelkesedne túlzottan. Gondolom, úgy van vele Marilyn, hogy majd megtudja, ha már az esküvői meghívókat osztogatja.
- Ereszd már ki a fáradt gőzt, csak egy teniszmeccs, legalább lemegy a tegnap esti süti.
Kedvesen és csajosan vállon bokszol, amit azért megérzek, de nem viszonzom a gesztust, inkább csak a fejem csóválom meg. Nincs semmi a sütiben, én élek-halok értük, aligha akadna olyan fajta, amit ne szeretnék, mindegyiknek meglelem a szerethető oldalát.
- Jójó, legalább szexi vagyok tenisz göncben.
- Megfogtad a dolog lényegét.
Hihetetlen ez a csajszi, komolyan, részemről inkább a játék, mint azok a bosszantóan rövid, popsit alig takaró teniszszoknyát. Nem tudom, ki találta ki őket, de az biztos, hogy nem sokra becsülte a nőket. Vagy csak ezt is túlgondolom, mint szokás szerint mindent.
Ilyenkor már fedett pályás móka van, lévén meglehetősen hűvös már az idő, noha ez mit sem von le a játék minőségéből, legalábbis részemről. A fehér pavilon aligha nevezhető zavaró tényezőnek. Igaz, ami igaz, a friss levegőt sokkal jobban szeretem, de mit van mit tenni, az október már nem meleg. Mivel a bátyánkat még nem látjuk sehol, ezért rögvest az öltözőhöz indulunk, a pálya le van foglalva, arról Michael gondoskodott, csak át kell öltözünk, és mehetünk bemelegíteni. Marilynben azért feléled a versenyszellem, és egész belelkesedik, henceg már rögvest, hogy szarrá leszek verve. Nem mintha nekem ez számítana, szeretek nyerni, azt is tudom, hogy jobban játszom nála, de ez sosem akadályozott meg abban, hogy rosszabb napjain hagyjam nyerni. Nekem általában jó a kedvem, akkor is, ha valami egyébként indokolná, hogy le legyek törve, mint a bili füle. Nem kell azt a világnak tudnia, hogy bennem mi zajlik le odabenn.
Röpke fél óra alatt elkészül a kisasszony, én már legalább negyed órája várok, mert eszemben sincs a kelleténél több tollászkodással tölteni az időt, de neki még tenisz közben is fontos, hogyan áll a hajam. Nekem bőven elég volt az egyszerű fonat, de azt még otthon elintéztem. Olykor azt hiszem, lehetetlenség lenne, hogy mi ketten ennél különbözőbbek legyünk.
- Mehetünk?
Választ nem kapok, csak elindul kifelé, a szekrényét nyitva felejtve, amit pótlok helyette, jó nagy lenne a hisztéria, ha eltűnne valamije. A pályára érve a kezébe nyomom a kulcsot, de persze úgy néz ki az egész, mintha rám kellett volna ennyit várni, holott ez közel sincs így. A fiúk persze már ott vannak. Michael haverját nem ismerem, bár mintha egyszer kétszer láttam volna, mikor összeszedtem egy-egy görbe este után a bratyómat. Szeret sofőrszolgálatosnak használni.
- Sziasztok!
A mosolyom azért levakarhatatlan az arcomról, aligha érzem magam kellemetlenül bármi okán, nem szokásom agyonstresszelni magam akármiről is legyen szó.

A nagy bejelentés óta valami megváltozott. Álarcot öltöttem magamra, és a szokottnál is csendesebb üzemmódba léptem. El kellett volna fogadnom, hogy Trev nősülni akar, de éppen Monicával? Nem lett volna semmi bajom a csajjal, mert rendes, és mindenki kedveli is a skacok közül, de van ez a megmagyarázhatatlan érzés, hogy nem ő a megfelelő társ a legjobb barátom mellé. Álmatlan éjszakákat okozott, elemeztem, és osztottam, sőt még szoroztam is, végül beláttam, ha ott akarok lenni az esküvőn, akkor le kell nyelnem a békát. Hosszadalmasan nem működik a művigyor, és szerintem ebben igyekezett nekem segíteni Mich is. Amolyan villámhárító szerepet töltött be közöttünk, és meghallgatta mindkettőnket, azonban állást nem akart foglalni. A műhelyemmel kapcsolatos tárgyalások megkezdődtek, vígan teltek a dolgos hétköznapok egészen addig, míg Michael fel nem hívott, hogy a ma délutáni passzolgatáshoz szerzett még két másik társat. Eleinte az orromat húztam a felkérésre, hogy bébiszitterkedjek, de tudatta velem, hogy lógok neki a Treves békítésért, és be kellett ismernem, hogy igaza van. A szüleinél valami probléma lépett fel, és megbízták őt, hogy ügyeljen a két húgára, hát ránk szabadította őket. Még most sem akarom elhinni, hogy belementem egy vegyes páros teniszbe. A helyzetből kihozom a maximumot, és a lelkére hatva a könyörtelen hajdárnak.
- Többet ilyen nem lesz Mich, csak ma délután. Nem is ismerem a húgaidat, hogy is hívják őket? – pillantok rá az anyósülésről, és az ablaknak támaszkodva figyelem az embertömeget, ahogyan éppen agyon nyomni kívánják egymást a metrómegállóban.
- Emery és Marilyn. Nem tudom, hogy mi bajod van velük. Jól neveltek, mármint ez Emről elmondható, de Lyn hogy is mondjam, de egy kicsit gyerekes még. Lehetsz te Emmel, ha szeretnél, ő talán nem fog az agyadra menni. – forgatja meg a szemeit, és barátian vállon bokszol.
- Miért is kellett elcsalnod őket otthonról? – érdeklődöm felé tekintve, és sóhajtva veszem tudomásul, hogy két perc sem kell, máris mehetünk a végzetünk felé.
- Mert anya megkért rá. Apával valami fontos dologról akar beszélni, és nem akarta, hogy a lányok is jelen legyenek. Nem értem az őseimet, de ez van, ha te vagy a legidősebb testvér, és neked is jót fog tenni egy kis levezetőmozgás. Leo hogy van? – az öcsémet fel sem kellett volna hoznia, máris felmegy bennem a pumpa.
- Most azt találta ki, hogy nálam akar részmunkaidőben dolgozni, ha megnyitom a boltot. Nem is ért az asztalos szakmához…mit gondolt, hogy majd rábízom a pénzügyi teendőket? Isten nem választhatja meg a tesóit, de a barátait igen. – vigyorodom el szélesen, és ha már megtörtént a radarral működő tolatás, akkor kipattanok, és a csomagtartóból előhalászom a saját ütőmet, és a hozzáillő tornazsákot.
- Menjünk, mert tíz percünk van a kezdésig. – nézek rá a csuklómra erősített órára, és a haverommal az oldalamon lépünk be az épületbe. A recepciós lány már név szerint ismer bennünket, és álomittas mosollyal nyújtja át a két szekrény kulcsát.
- Helló…lefoglaltam nektek a legjobbakat. Jó szórakozást. – kacsint is mellé, de nem veszem magamra. Az öltözködés nem tart tovább két minutumnál. Egy fehér pólót, az apám cégének nevével ellátva, egy szürke rövidnadrágot, és egy Nike fekete sportcipőt kanyarítok magamra. A lapockámat simogatom az ütőmmel, mikor kilépünk, és kiszúrja a két húgát Mich.
- Sziasztok. – köszönök oda nekik, aztán a nyugodtabbnak tűnőt szólítom meg.
- Te leszel a párom, ha nem tévedek. Zach vagyok, és ha jól emlékszem te vagy Lyn. – egy megnyerő mosoly kíséretében nyújtom a karomat felé.

- Naná, hogy én vagyok.
A kedves húgunk nem rest vigyorogva nyelvet ölteni felém, mintha legalábbis megnyerte volna a főnyereményt, nekem aztán mindegy, hogy ki-kivel van, még azzal sem törődöm, ki fog nyerni. Marilyn viszont hozza a formáját, nem kifejezetten lennék a tag helyében, de ő nyitott a húgom felé, és hacsak nem szereti a harsány, túl sokat csacsogó nőszemélyeket, akkor bizony nehéz menet elé néz.
- Te meg ugye Zach? Azt találgattuk a tesómmal idefelé, hogy vajon Mich össze akar-e hozni valakivel? Ahogy így elnézlek, meglepne, ha nem jutna minden ujjadra legalább két nő.
Ezt még hallom, de csupán könnyed, mosolygós fejcsóválásra futja, tipikus húgi. Én Michael mellé sorolok, és megölelem rögtön, nem beszélünk olyasmiről, amiről nem szeretne jelen pillanatban egyikünk sem. Engem is beavatott, lévén szükség volt némi nővéri meggyőzésre, hogy Marilyn ne üljön ma otthon, hiszen hármunk közül már csak ő lakja a családi fészket. A magam részéről rég elköltöztem, nekem nem volt perspektíva anya védőszárnyai alatt dédelgetni a felnőttkori álmaimat. Nem vagyunk egyformák. Az egyetemet már koleszban töltöttem, egyszerűen jobbnak éreztem így, és a szociális érzékeimen is sokat javított, lévén én sosem voltam olyan nyitott, mint a húgunk.
- Remélem, a haverod bírja a vereséget, mert mindketten tudjuk, hogy húgi nem a tenisz mestere.
Sandítok fel a bratyómra, akinek vigyorából egyértelműen kiolvasható, hogy bizony ez a Zach nem tudja, nem a jó lóra tett, amennyiben győzni szeretne. Márpedig a pasik, valljuk be, többnyire szeretnek felülkerekedni a legtöbb helyzetben.
- Az hagyján, hogy valószínűleg atomjaira szedjük őket, de szerintem szegény Zach összes hajszála kihullik, akkora lyukat beszél a hasába Lyn.
- Igazi barát vagy, bátyus, ez kétségtelen.
Nevettem rá, aztán suhintottam párat, és bemelegítettem, miközben átlestem a szemközti párosra, és egyből leszűrtem, hogy a húgunk szája folyamatosan jár, a magam részéről megszoktam már rég, de ha valaki frissiben ismeri meg, annak többnyire sok szokott lenni.
- Kivéve persze, hogyha a pasikhoz vonzódsz, amivel semmi baj sincs, én bírom őket is. Mindenesetre kár lenne érted.
Szívfájdalom nélkül csekkolja le Zach fenekét, nos igen, ennyit arról, hogy ő férjhez szeretne menni decemberben. Kutyából nem lesz szalonna. Szerintem hamarosan kiderül, hogy nem kell fárasztanom magam az esküvő szervezésével, mert nem lesz abból semmi. Igaz, már pedzegette tegnap, hogy szeretne összehozni Adammel, mármint, hogy megismerjem a vőlegényét, és akkor majd rájövök, milyen jól választott, de istenemre mondom, egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy rábólintsak. Mintha a találkozóval helyeselném azt, amit tenni készül, holott erről szó sincs. A lehető legrosszabb ötlet, amit a fejébe vett.
- Szóval, mit tud a pasi?
- Majd meglátod, Ems, szerintem nem lesz rá panasz.
- Nyilván tud játszani, különben nem járnál vele teniszezni. Amúgy nem tűnik túlságosan élénknek.
Nem mintha számítana, nem nekem kell kijönnöm vele valamiképp, amíg játszunk, szóval engem az sem zavar, ha egy megveszekedett szót sem szól, miközben megy a meccs. Egyébként sem hallanám.
- Ütögessünk a szerváért.
Veti fel Mich, és mivel nála a labda, el is kezdi, gondolom úgy ítélte, ennyi mocorgás elég volt a kezdetekre, a nyugisabb felvezető valószínűleg kellemesen átmozgatja majd a tagjainkat, hogy elkerüljük a sérüléseket, noha ez inkább azoknak jön jól, akik túl komolyan vesznek egy játékot. Nem akarok ujjal mutogatni a férfiakra, a magam részéről a tevékenység maga, ami számít, élvezem, és kész, az eredmény másodlagos. Nyugodtan, megfontoltan kezdek bele az ütögetésbe, nem hirtelenkedek el semmit, ez soha nem volt jellemző rám életem egyetlen területén sem.

Tudom, hogy általában egy tuskó vagyok, aki nem figyel oda a környezetére, de ma a megszokottnál is erősebben próbálkozom, hogy jó benyomást tegyek Mich két húgára. Az előzetes egyeztetések alapján nekem a nyugodtabb természetű lesz a partnerem, és az öltözőből kilépve, úgy szólítom meg az általam annak vélt nőszemélyt, hogy közben egy magabiztos mosolyt is villantok mellé. Nem olyan nehéz megjegyezni két nevet, és ez a Lyn megmaradt. Még szinte ki se mondom, és úgy veszek el a kéklő tekintetben, amikor a másik ugrik oda közénk, és nekem felszalad mindkét szemöldököm, egészen a homlokom közepéig. Ez most komoly? A pillantásommal is jelzem, hogy rontottam, de úgy látszik, hogy ez csak nekem tűnik fel, és a nyomulós kisasszony máris átveszi a kezdeményezést.
- Igen, én vagyok Zach. Nem voltak ilyesfajta szándékai a bátyádnak, mármint remélem. – átnézek a kisebb növésű lány válla felett egy sokatmondó pillantással, de úgy érzékelem, hogy a drága haverom nagyon is élvezi, hogy belesétáltam a csapdámba, és ha már megfőztem, akkor egyem is meg.
- Nem az a cél ma délután, hogy csajt szerezzünk Zach-nek. – megnyugtat, hogy kiáll mellettem, de a kelleténél feszesebben tartom az oldalam mellé az ütőt. Ennyit arról, hogy nekem jut a jobb, mert nem vagyok rest szemmel vételezni az idősebbik Davies lányt is, aki mosolygós, de korántsem annyira fecsegős, mint a húga.
- Tudsz teniszezni? – érdeklődök, hogy felvegyem a beszélgetés fonalát, és az is amellett szól, hogy muszáj kommunikálnom vele, hogy lemaradunk, és az idősebbek lehagynak bennünket. Máris jön a tipikus női fifika, hogy hátradobja a haját, és vinnyogó erőlökésekkel már-már az egércincogásra emlékeztető hangok törjenek fel a garatjából.
- Igen, velem jártál a legjobban. Em szeret játszani, de nem túlzottan gyakorlott. – ismételten odasiklanak a kékjeim, és bevallom, de jobban imponál, ha egy lányról nem tudhatok meg azonnal mindent, kell egy kis titokzatosság…ámbár Marilyn előszeretettel osztaná meg velem a bugyi méretét is. A pálya egyik részét be is foglaljuk, lepakolom a törölközőmet, és beállok, de az árnyam követ.
- Zach…olyan szélesek a vállaid, mást is csinálsz, mint a tenisz? – nem ismerem Mich testvéreit, de kezd az idegeimre menni, mégis nyugodt hangtónusban felelek a kérdésére.
- Igen, még járok kosarazni, meg reggelente futni. Menjünk bemelegíteni. – mutatok a térfelünkre, de erről megint eszébe jut valami érdekes történet, és miközben a levegőben suhintok párat megállás nélkül hadovál. Nem értem a barátomat, ha az én húgom lenne, már régen bezártam volna egy szobába, vagy lakatot szereltem volna a szájára.
- Figyelj Lyn, ha már vegyesben leszünk, akkor melyik oldalon szeretnél állni, vagy pontosabban kivel szemben? – vakarom meg a tarkómat egy jó ürügyet keresve, és ez úgy tűnik, hogy hatással van rá.
- Én…a bátyámmal szemben. – most jön az, hogy megmutatja nekem, hogy mennyire ügyes, és utána még abban is bízni fog, hogy elhívom valahová. Ismertem már a forgatókönyvet, és annyiszor játszódott le, hogy még az álmomból felébredve is tudtam volna a befejezést.
- Akkor én leszek Emeryvel szemben. – még ki sem mondtam a nevét, már javította is, hogy ’Ems’, azt jobban szereti, mint a hivatalos formulát.
- Oké, benne vagyok. – érintem meg az ütő felületét, és beállok egy kis terpeszbe, a szőkeséggel szemben, aki sokkal jobban mozog, mint elsőre hittem volna. Az első lepattintást még jól védem, de amikor Mich visszapasszolja, a húga elvéti, és a szája elé kapva vihog fel hangosan.
- Bocsika, de még nem melegítettem be, túlságosan lekötötte valami a figyelmemet. – kacsint rám, de megpróbálok úgy tenni, mint aki nem vette észre. Az első nyitás remekül sikerül, lassan mindenki felveszi a ritmust, így egy-két szerva után jöhet az igazi felosztás.
- Tíz pontig megyünk. – Mich feldobja a labdát, és úgy üti át a térfelünkre, nem felém jön, így Lynen van a világ szeme, de túlságosan erősen passzolja vissza, és szerencsétlenségünkre, vagy sem, de eltalálja a testvérének a homlokát.
- Jaj…Ems. – hát nem egy tervezett manőver, de még nekem is fáj a látottak alapján, így egy időre felfüggesztjük a dolgot, és elindulok én is, hogy meglessem biztosan jól van-e.

- Mikor gyakoroltál utoljára?
- Úgy két hete voltam lenn egy haverommal. Apropó, haver, Trev tényleg nősül?
Pillantok oldalvást a bratyómra, aki erre csupán egy bólintással felel, ismerem minden rezdülését, nem nehéz kitalálni, hogy némi feszkó van az ügy körül. Azt meg tudja, hogy ezer éve egyetemista korukban én mennyire odavoltam a haverjáért. Nem tettem semmit annak érdekében, hogy bármi történjen, de mikor nálunk voltak, valahogy mindig igyekeztem ott sündörögni körülöttük, hátha. Szerintem Mich tudta, Trev meg észre sem vett, de talán jobb is volt így, nem keltettem fölösleges feszültséget a baráti körben. A reménytelen szerelmek idővel megfakulnak, az érzéseim ugyanígy jártak Trev irányába. Nem firtatom azonban, egyértelműen jobb nem kerülgetni ezt a kását, még a végén megéget.
- És mi a gond közted meg Marilyn közt?
- Semmi!
Kicsit hirtelen vágom rá, megemelkedik a hangom, és máris vörösödöm. Ő megköszörüli a torkán, közben visszaadom a labdát, könnyedén, nyugodtan, jól esik mozogni, nem véletlenül szokásom reggelente futni, vagy csak túrázni szabadidőmben a közeli erdős területeken, kikapcsolja az állandóan pörgő agyamat. Egy darabig nem váltunk több szót, koncentrálunk, Mich mindig mindent komolyan vesz, én meg ha valamit csinálok, azt vagy jól, vagy sehogyan sem jelleggel űzöm, következésképpen a hibázás nem igazán opció, nagyon fel tudom bosszantani saját magamat, hogyha bénázok. Az azért hamar kiderül, hogy egyikünk sem most kezdte a teniszezést, egyedül a húgunk van lemaradva, de ő is ügyes, csak éppen hajlamos minden mással foglalkozni, azon kívül, amit épp csinál. Különösen gyakran felejti a szemét Zach hátsóján, ami azért valljuk be, rendkívül tapintatlan dolog. Meglehet, pár pillantást én magam is vetettem volna rá, de diszkréten, a magam módján, közel sem ilyen direkten és feltűnően. Egy jóérzésű ember ilyentől már azért hajlamos kellemetlenül érezni magát.
- Hihetetlen, még ő akar férjhez menni.
Csattanok fel az újabb bámulás után, bár nem engem kellene bosszantania, a szavaim után azonban több minden történik egyszerre, és olyan hirtelen, hogy lereagálni sem tudom. Elsőként:
- Mi a picsa?
Mich szemei kikerekednek, és indulatosan szegezi nekem a kérdését, megtorpan, szerintem, ha ő jönne, képtelen lenne lereagálni a dolgokat, ami egyébként ugyancsak igaz a Lynre is, bár ő a bámulásból kifolyólag szúrja el a dolgot. Igaz, csak annyiban, hogy későn kap észbe, és sokkal erősebben csak a labda felé, mint indokolt volna, minek következtében a labda mozgása gyorsabb és kiszámíthatatlanabb. Ez a kettő elég ahhoz, hogy a figyelmem kissé meginogjon, és egy hajszálnyival lecsússzak arról, hogy legalább az ütőmet felemeljem, védve vele a fejemet.
Ehelyett azonban telibe kap homlokon a labda, és ha Michen nem kerekedik felül a testvéreit minden körülmények közt védő, óvó bátyó, akkor bizonyosan a földön kötöttem volna ki, noha eszméletemet nem vesztem, de kellőképpen elszédülök ahhoz az ütéstől, hogy leessek a lábaimról. Pár pillanat azért kiesik, mikor eszmélek, már a tesóm tart térdelve a karjai közt, a felém haladó Lyn és Zach párosára próbálok fókuszálni.
- Úristen, ne haragudj!
Csak legyintek, jól vagyok, legalább most nem adja elő magát, hogy figyelhettem volna jobban, gondolom, érzi, hogy ingatag talajon egyensúlyozik éppen, mindenki tudja, kire figyelt a játék helyet. A bátyánknak viszont több sem kell az első mozdulatomnál, hogy metsző tekintetét Lynre szegezze.
- Jól van már, nem kell szemmel verni. Úgy csinálsz, mintha az életére törtem volna, ez csak egy kis ütés.
Ezzel mondjuk vitatkoznék, de nem fogok megszólalni, jól tudom, hogy a szituáció kialakulásában vastagon benne vagyok én is, sőt mi több, elég esélyes, hogy az óvatlan szavaim nyomán bomba fog robbanni, amiért természetesen én leszek Lyn szemében a szar ember.
- Nem, ez egy kurva nagy ütés. Milyen házasság?
A francos francba, legalább fogta volna vissza magát, míg haza nem érünk, az tuti, hogy Lyn ki fog akadni, és annyi a tenisz meccsnek is. Hogy tudtam ezt ennyire elszúrni? Megszorítom Mich kezét, hátha észbe kap, hogy ezt mégsem itt kellene lerendezni.
- Beszéljen már valaki, az istenért.
A húgomra pillantok óvatosan, összeszűkült szemeivel úgy mered rám, hogy holt biztos vagyok benne, ha szemmel ölni lehetne, már legalább fél perce holtan hevernék a bátyánk karjai közt. Beharapom az ajkaim szélét, a francba is… nem akartam elköpni, rám nem jellemző, hogy ne lennék diszkrét.
- Férjhez megyek. Na és? Játszani jöttünk, nem?
Azzal hátradobva a haját sarkon fordul, hogy visszamenjen a másik térfélre, én a magam részéről nem vagyok benne biztos, hogy menni fog a játék, de talán jobb jelen helyzetben megerőltetnem magam.
- Jól vagyok, köszönöm. Majd megbeszéljük.
Motyogom, és egy bocsánatkérő pillantást vetek Zachre, hogy ne haragudjon a közjátékért, utána feltápászkodom. Szerintem be fog lilulni a fejem, de jelen pillanatban ez az utolsó, ami érdekel.

A játéktéren már nem vagyok benne biztos, hogy végig fogom tudni csinálni a meccset, mert Lyn álladóan fecseg, és általában semmi érdemlegesről. A magánéletemről nem óhajtok beszélni, a sportos múltam nyilván adott, ha nem hallott volna rólam, akkor is látszik, hogy nem most kezdtem a szakmát, és nem is vagyok egy link alak, aki figyelmen kívül hagyná a testének a szükségleteit. Beavatom a napi rutinomba, mesélek neki ezt-azt, de egy laikus szemével is látszik, nem érdeklődöm iránta, nem izgat, hogy pom-pom lány volt-e a gimiben, vagy most az akrobatikus világversenyre készül-e. Mich felkészített rá, hogy lesznek ehhez hasonló perceink, de én mindvégig azt hittem, hogy Emery lesz a partnerem, de ez valahogyan másképpen alakult. Fel is jegyzem magamnak, hogy többet kellene játszanom puzzle-t, és memóriajátékokat, hogy ne tévesszem össze a neveket. A szervák után bele is csapunk a lecsóba, én csak ütögetek, néha morgok valamit, de egyébként teljesen a játéknak szentelem magam. A sportban az a szép, hogy az ember kikapcsolhat, mint a reggeli futások alkalmával. Örülök neki, hogy Lulu egyébként egy fegyelmezett eb, és ha velem jön, akkor nem kell attól tartanom, hogy elkalandozik, és úgy kell összeszednem a parkban, jó…ez alól kivételt képez, ha egész nap nem vagyok otthon, és az éjszaka közepén is felkelt, hogy menjek ki vele. Félkómásan nem a legjobb, de aki kutyát tart, az tudja, hogy ez is hozzátartozik a szórakozáshoz. Komolyan veszem a feladataimat, de Lulu hálás, és nekem ennyi pont elegendő. A másik térfélen nem tudom, hogy éppen mi zajlik, de láthatóan zűr van a paradicsomban, mert nem jönnek Mich szokásos beszólogatós poénjai, inkább a húgára figyel. Nem hallom őket, és Lyn hangos szövegelése is eléggé eltereli a témát, de valami rossz láncolat indul el, amikor kijön a ritmusból, és erőteljesebb lendülettel szolgáltatja vissza a labdát, mint kellene. Elég egy perc, hogy felmérjem a bajt, de a kis kerek tárgy már koppan is az idősebb lány homlokán. Távol vagyunk, természetes, hogy a bátyja kap utána, de felfüggesszük a játékot, és mindannyian átmegyünk, hogy megnézzük Emeryt. Az ütőt magam mellett lógatom, nehogy valakinek levigyem a nyakát vele. Mich a térdein tartja a húgát, le is fekteti. A kinézete alapján jócskán fehér lett, Lyn meg is ijed, hát jogosan, mert ha nekem az öcsém ilyet tenne valakivel, biztosan kitekerném utána a nyakát. Időben érünk oda, már éppen éledezik a sérült is, én meg a közelükben állok meg, és hallgatom, hogy ebből mi fog kibontakozni. A magam részéről nem folytatnám a tevékenységet, mert komoly problémák adódhatnak egy fejsérülésből, de nem vagyok orvos, hogy jó tanácsokkal lássam el az ittlévőket. A haverom felveszi a morcos álarcot, és megrovóan méri végig a legkisebb testvérét. Még én is soknak tartom, hogy emiatt azért megverje, mert nem tudom, hogy mi játszódik le a fejében, de az tuti, hogy nem jó végkimenetelű. Mi az isten történhetett? A tarkómat vakarom meg, mint egy szellem a nagy Davies párbaj előtt. Úristen, mit kezdtem volna, ha nekem húgom lenne? Állandóan a nyomában lennék, mint egy őrült, és azt nézném, hogy ki az, aki kárt akar tenni benne. A pillantásomat az egyikről a másikra kapom, nem mondom, de jó a leosztás.
- Házasság? – most rajtam a sor, hogy meglepődjek, és nem túl hozzáértőként még fel is vonjam a szemöldökömet. Nem tiszta, hogy innen ki fog nősülni, mert Trev oké, de ennek a két lánynak semmi köze a mi kis négyesünkhöz, vagy igen, és lemaradtam volna róla? Elhallgatok, ott állok a legkisebb mellett, de ő sem érti a bátyja reakcióját. Nincs egyedül, de az biztos, hogy Mich nem nyugodt, sőt mi több, gyülekeznek a viharfelhők körülötte.
- Hah… - leesne az állam, ha nem a saját fülemmel hallottam volna. Ez most valami vicc? Rám cuppan a kislány, közben meg vőlegénye van? Ki érti, de azt hiszem, hogy most a legszívesebben lelécelnék, ő mégis a folytatást kívánja. Nézelődök erre is meg arra, aztán végül Emery megpróbál felülni egyedül, és ezt a pillanatot választja a bátyja, hogy kikerüljön mögüle, és a húga után eredjen.
- Állj meg Lyn, ezt ennyivel nem intézed el. – megforgatom a szemeimet, és a bocsánatkérésre már nem is figyelek, de arra már igen, hogy a felállás folyamata akadályokba ütközik. Eldobom az ütőmet, és odalépek Emery mögé.
- Nem tudom ez mi lesz itt, de neked nem kellene játszanod ma már. – erősen támasztom meg, még a mellkasomhoz is dőlhet, így karolom át, ami elsőre le sem esik, de hát a célom az volt, hogy ne nyalja fel újra a padlót.
- Nem akarsz leülni? - pillantok le rá.

Kissé elkeseredetten figyelem, ahogy Lyn sarkon fordul, azt meg már inkább aggódva, miként indul utána Mich lendületesen, mérgesen. Mi az isten haragjáért nem vagyok képes befogni a számat? Annyira nem jellemző rám a diszkréció hiánya, nem értem magam. Megeshet, a mélyben gyökeredző ellenérzéseim öltenek ily módon formát, és jött ki belőlem színtiszta meggondolatlan gonoszságként. Azonban abból, amit ma láttam, biztos vagyok benne, hogy ez a képlet még annál is bonyolultabb, mint én eredetileg hittem. Ha olyannyira szerelmes lenne, nem bámulna ilyen szemérmetlenül egy pasit, akit ma látott meg először. Ilyen volt mindig, nem az érzelmes, monogám típus, ugyan mitől változna meg egy hét alatt. Egyre jobban bűzlik a szituáció.
- Jaj, de, menni fog, minden oké.
Nyilvánvalóan ez nem igaz, mert nehezemre esik megállni a lábaimon, még mindig forog velem a világ, és valószínűleg, ha fel kellene emelnem az ütőt, és valami csoda folytán sikerülne, nos, könnyen lehet, hogy az első gyengébbik labda után megint a földön találnám magam. A tesóimat lesem, és próbálok rájönni, mi történhet, de csak a gyors szóváltásokat tudom beazonosítani, hallani nem hallok csupán foszlányokat, aminek csak alap és finom tartozékai a hülye, a b*szd meg, menj a p*csába és társai. Élen jár benne Marilyn, de sosem volt az ékes beszéd tökéletes példája, mondhatjuk, az önkifejezése erősen korlátolt. Sokszor eszembe jutott már, miközben ilyen jelenetek sokaságát láttam tőle, hogyha nem lenne a húgom, szerintem szóba sem álltam volna vele soha. Talán ez valamelyest képmutató tőlem, mert elég sokszor mentette meg a hátsóm bunkó pasiktól egy-egy hasonló produkciójával, de néha tényleg szörnyen sok tud lenni.
- Menni fog.
Az ismétlés fel sem tűnik, próbálok odabotorkálni az ütőmhöz, hogy felemeljem a földről, és már-már örülhetnék a sikeremnek, de a felemelkedésembe hiba csúszik, és képtelen vagyok kitámasztani a lábamat, már szinte érzem, miként kötök ki megint a földön. Még mindig forog a világ.
A becsapódás azonban elmarad, jobban mondva az ütő esik le helyettem, de valljuk be, neki kevésbé fáj. Úgy érzem magam, mint legalább három fejes után, kicsit kusza minden. Beletelik némi időben, hogy eszméljek, és megérezzem az erős karokat magam körül, meg felfogjam, épp egészen egyenesen vagyok képes állni, némi segítséggel persze. Azt ne kérdezze senki, mikor kerültem vele szembe, ha tippelnem kellene, ez ilyen ösztönös mozdulat lehetett a részemről, egyszerűen belefordultam az ölelésbe, ha már ölelgetős típus vagyok. Vannak, akik nem tudnak mit kezdeni vele, nyilván azoknál nem csinálok rendszert belőle. Azonban valljuk be, Zachről a világon semmit sem tudok, könnyen lehet, hogy már azt is utálja, ha valaki hozzáér. Igaz, ami igaz, ő állt mögém, azt hiszem legalábbis… remélem… De vélhetőleg csak segíteni akart, én meg eléggé belebonyolódtam a dologba. Mint mindig mindenbe.
- Nem, jó itt. Finom az illatod.
Ilyesmi sosem esne ki a számon ilyen direkten, de a homlokomon csattant labda utóhatásai gondoskodnak arról, hogy kellőképpen kellemetlen helyzetbe hozzam saját magamat, és meglehet, előzékeny segítőmet is. Kell úgy nagyjából fél perc, mire leesik, mit sikerült mondanom, de meglehet, csak azért tart eddig a dolog, mert sikerült belefeledkeznem azokba a vakítóan kék szemekbe, miközben én fel, ő meg lepillantott.
- Jesszusom, ne haragudj, azt hiszem, nem vagyok teljesen magamnál. De igen… talán mégis jobb lenne leülni.
Érzem, miként ült ki pillanatok alatt a szégyen pírja orcáimra, ahh, hogy nekem mindig sikerül beégetnem magam, hihetetlen.

Én nem értek ehhez a tesós problémakörhöz, én sem is akarok belefolyni a Mich és Lyn féle vitába, ha már a házasság lett a téma. A legutóbb is szarul jöttem ki belőle a legjobb barátom előtt. Nem értettem még most sem, hogy miért nem mondta el nekem. Nem támogattam ez tény, de ha neki ennyire fontos, akkor idővel megbékéltem volna, de azt sem várhatja el tőlem, hogy jó pofát vágjak hozzá. Miféle barát lennék, ha nem lennének aggályaim? Trevor jól néz ki, van pénze is, és lehetséges, hogy Monica nem emiatt akar hozzámenni, de ez még nem jelenti azt, hogy nem lehet vaj a füle mögött. Nem rejtem véka alá, hogy tervezek egy kis csevejt a leendő arával, de erről az ötletemről egyelőre nem tud senki. Szerintem Mich azért akar ennyire lefoglalni, hogy békét teremtsen közöttünk, amiért hálás vagyok, de úgy tűnik, hogy rá is rájár a rúd a családja tekintetében. Nem avatkoznék bele, mert nem az én dolgom, de miközben ők ketten egy kisebb párbajba keverednek, hogy is mondjam, de a hiányzó láncszem, vagyis Emery nincs a helyzet magaslatán. Nem értem, hogy minek akar felállni, vagyis oké a játék miatt jöttünk el, és a pálya is le van foglalva, de látszólag akkora ütést kapott a húgától, hogy csoda lesz, ha nem kell egyből kórházba vinni. Sóhajtok egyet, miután a dráma szakkör odébb áll, és kettesben maradunk. Az ütője után nyúl, és megpróbálja elsimítani a tüneteket, de ha nem vagyok ott, és nem lépek időben, akkor ismételten a földön köt ki, egy újabb fejsérüléssel. Nem gondolkodom, amikor elhajítom az ütőmet, és a megmentésére sietek. Ez amolyan kódolt dolog, másnál sem cselekednék másképpen. A háttérben még egy a nagy hajrá, hogy ki a szemetebb testvér, de valahogyan nekem sikerül kizárnom minden zavaró tényezőt, és csakis a bajbajutott hölgyre koncentrálnom.
- Ez a menni fog még várat magára. – mondom egy mosoly kíséretében, és majdnem el is nevetem magam, de amikor az imbolygása felerősödik, akkor automatikusan ölelem át, és valahogyan úgy sikerül ez a művelet, hogy egyfajta intim kapcsolatba kerüljünk egymással. Nem teszem szóvá, idegen a helyzet, de mindenesetre furán is érint. Nem vagyok az a fajta férfi, aki ilyen módon fejezné ki az érzéseit, de hamar eltereli a figyelmemet a kijelentésével.
- Az illatom? Hát…pedig nem is fürödtem a tenisz előtt. – az asztalos műhelynek az illatát érezheti, mert jártam ma ott, és megnéztem hogyan haladnak ezek a munkálatok. Elmorfondírozok, hogy a lakk felület, vagy más egyéb vegyszer érződik-e rajtam, de úgy tűnik, hogy ez a szőkeséget nem izgatja, és szorosabban bújik oda hozzám. Nem sürgetem, ha nem akar leülni, és járhatunk tőlem még keringőt is, de azért jobb lenne, ha egy idő után a függőlegesből áttérnénk egy jóval kényelmesebb megoldásra. Végül leesik neki, hogy mennyire közel álltunk, és megfogadja a javaslatomat. Még tartom a vállainál, meg a tekintetünk is egybeforr. Jól áll neki a vörös, de nem akarom ezzel cukkolni, így bólintok, és a segítségemmel együtt kísérem a legközelebbi padhoz. Leültetem, és fölé magasodom, de nem akarom, hogy szédüljön, ezért leguggolok elé, és bizalmaskodva érintem meg a két térdét, észre sem véve a mozdulataimat.
- Hozzak neked vizet? Mennyit látsz belőlem Emery? – suttogom neki, és lassabban beszélek a kelleténél.

Kész szerencse, hogy valahogy mindig a segítségemre siet valaki, amikor fel óhajtanám nyalni a földet. Meglepően gyakran sikerül bénáznom, néha nem értem, hogy egy fejben annyira összeszedett nő, mint én, miként képes lépten-nyomon bukdácsolni. Ez van. Én vagyok az is, aki minden áldott alkalommal leeszi magát. Komolyan. Sokszor csak otthon veszem észre, hogy már megint sikerült. Ötletem sincs, hogy csinálom. Legalább remek folttisztítókat lehet kapni, úgyhogy nem kell minden göncömet rögvest kidobnom, vagy portörlőnek használnom, ha megfelelő rá az anyaga.
A lényeg a lényeg, hogy az előbb Mich, most pedig Zach ment meg a totális megsemmisüléstől, szép lenne a fejes után, ha még a földön is koppannék. Igazából mindig csodálkoztam, hogy a bénázásaim ellenére még sosem kötöttem ki a baleseti sebészeten, pedig adná magát a dolog. Még egy kéztörésem sem volt soha, a legnagyobb sérüléseimet kék-zöld foltokban lehet keresni, abból viszont mindig akad legalább egy, ahogy random tárgyaknak nekimegyek, vagy éppen bevágom a karom a kilincsbe, meg hasonló háztartási balesetek. A konyhát sem gyújtottam még soha magamra, de akadtak azért baleseteim, van, amelyiknek még most is nyoma van rajtam.
- Ezzel nem vitatkozom.
Nem általános, hogy én ennyire könnyen megadjam magam, ám jelen pillanatban ez tűnik a legokosabb megoldásnak, lévén tényleg nem menne a tenisz. Ugyan miként menne, ha a szimpla séta gondot okoz? Néha egyszerűen le kell ülni, és pihenni. Amilyen szinten hajlamos vagyok túlhajszolni magamat, ez tulajdonképpen most jól jön. Fogadni mernék rá, hogy holnap semmi értelmeset nem fogok tudni csinálni, szóval kénytelen leszek lemondani az időpontjaimat, de én azt vallom, hogyha valamit nem tudok legalább 100%-osan megoldani, akkor inkább nem csinálom sehogyan sem. Márpedig közel sem lehetek biztos abban, hogy ezt az ütést kifekszem holnap délelőttre. Nem kockáztatok.
Meglehet, jobb napjaimon kapna valami poénosnak vélt megjegyzést a fürdőzés elmaradásával kapcsolatosan, ámde most nem vagyok olyan állapotban, és egyébként tényleg van valami az illatában. Nem a lakkról beszélek, azért nem rajongok különösebben, valami mást érzek, és mivel nem fürdött, szóval nem tusfürdő, és vélhetőleg nem is valamiféle kölni, hanem a bőrének saját illata, ami valahogy fura mód ingerli a szaglószervemet. Mármint kellemesen, nem zavaróan. Nehezemre esik kicsit távolodni, de muszáj, mert érzem én azért, hogy a szituáció hagy némi kívánnivalót maga után.
Szó nélkül foglalok helyet, és próbálom némileg összeszedni magam, de nem vagyok benne biztos, hogy egyhamar sikerülni fog. Azon kapom magam, hogy a térdeimen vannak a kezei, márpedig így a bőre közvetlenül a bőrömhöz ér, és ugyan kellően közvetlen típus vagyok, de valljuk be, meglehetősen rég volt az, hogy egy férfi ilyen módon érjen hozzám, legyen ez akármennyire ártatlan, és indukálja csupán a segíteni akarás.
- A kezedet.
Vágom rá rögvest, talán nem esik le neki, hogy a kérdésére válaszolok, ugyanis per pillanat azokat fixírozom, mintha nem tudnám eldönteni, hogy kényelmetlenül érezzem magam tőle, vagy tök normálisnak minősítsem.
- Vizet… igen, kérek vizet, köszönöm.
Akkor legalább biztosan elengedni a térdeimet, igaz? Mert ezzel én most igazán nem tudok mit kezdeni. Annyit dolgoztam az utóbbi időben, hogy észre sem vettem, milyen gyorsan suhannak el a hónapok, és mennyire nem fért bele az, hogy a férfiakkal foglalkozzam. A legintimebb viszonyom Michhel van, ami valljuk be, elég szomorú, lévén mégiscsak a testvéremről beszélek. Na, nem perverz módon intim, de nincs férfi, aki közelebb állna hozzám a bátyámnál.
- Szólnom kéne Michnek. Kocsival jöttem, de így nem vezethetek.
A tesóim egyértelműen belefeledkeztek a vezetésbe, az viszont biztos, hogy nem hagyhatom itt az autómat, csak addig ingyenes a parkolás, amíg itt időzik az ember, utána már nem. Márpedig valószínűleg én holnap sem tudnék visszajönni érte, következésképpen nem hagyhatom itt csak úgy.

Nem vagyok az a típusú férfi, akiről a nők nagy része álmodik. A legtöbb esetben nem osztom meg a problémáimat sem, ez alól kivételt képez Mich és Trev, de a női társaság már sokszor feszélyez. Az összes kapcsolatom zátonyra futott, mert nem bizonyultam elég érzelmesnek, nem bírtam megérteni, hogy miért kell hisztizni, mert nálam azzal végérvényesen az ellenkezőjét érték a gyengébb nem képviselői. Most nem azt mondom, hogyha valakit látok, hogy bajban van, akkor nem segítek, de nem is vagyok a szőke herceg, aki elhívja utána a lányt egy kávéra, vagy éppen meghívja vacsorára. Mich húga nincs a helyzet magaslatán, még az utolsó előtti pillanatban lépek oda, hogy ne mossa fel a padlót, és megmentsem egy újabb sérüléstől. Az ütőmet el is hajítom egy kicsit messzebb, hogy a karjaim közé zárhassam. Nem tudatosul bennem a mozdulatsor, sem pedig az, hogy a mellkasomra vonom, és így tartom meg őt, nem pedig úgy, ahogyan ez szakszerű lett volna. A játék folytatásával vitatkoznék, de ezt belátja Emery is, mert totálisan szédeleg, és félek, ha most elengedném, akkor a földdel csókolózna össze. A többiekre egy fél pillanat energiám sincs, mert teljesen lefoglal, hogy megtartsam őt, és lázasan kutatom a pillantását, hogy egyben marad-e, vagy komolyabb segítségre lesz szükség, mint egy orvos felkeresése. A kijelentése furán érint, mert nem tudom hova tenni, hogy jó illatom van. A nők gondolkodása bonyolult, az is lehet, hogy az ütés miatt beszél félre, de kikel belőlem az abszurd magyarázat. Legutoljára az asztalos műhely közelében tevékenykedtem, ott meg a lakkozás sem maradt el, így nem csoda, ha erre saccolok először, de felelet már nem érkezik, hogy melyik a ludas, vagy melyik illat tetszik neki annyira. Nem sürgetem, átkarolom, és a kékjeit fürkészem. A leülés mellett voksolnék, de ameddig nem biztos a dolgában, én képes leszek órákon át is itt ülni, ha ez kielégítő neki. Végül elandalgunk a legközelebbi padhoz, és segítek helyet foglalni neki. Nem szeretnék az arcába mászni, ezért leguggolok, és a térdeire támasztom a két tenyeremet, aztán megérdeklődöm, hogy miben segíthetek, de szóvá teszi, hogy illetlen helyen maradtak a karjaim.
- Bocsáss meg. – kapok észbe, és mint, akit megégettek úgy húzom el róla, és megpróbálom visszanyerni a kínos szituáció feletti uralmamat. A szemembe sem mer nézni, ettől nekem is furán kellemetlen lesz a jelenet, és mikor kinyögi a vizet, hát komolyan mondom, de megkönnyebbülök.
- Hozom is. – egyenesedem fel, és éppen elindulnék, de még utánam szól.
- Beszélek vele. – helyeslek, de aztán már ott sem vagyok. A recepcióig kell elsétálnom, miközben megfigyelem a másik két tagot is, akik úgy tesznek, mintha ott sem lennénk. A vita heves, és még mutogatás is társul mellé, így a visszafele útra tartogatom a kérdést. A recepciós hölgyemény készséges, még azt is felajánlja, hogy hív nekünk orvost, de lebeszélem róla, és immár a hűtött folyadékkal térek vissza a pálya mellé.
- Mich… - parkolok le mellettük, így van egy kis időm, hogy magamra irányítsam a figyelmét.
- A húgod üzeni, hogy hazavinnéd-e… - hát ebben az a kár, hogy én is vele jöttem, tehát utas lennék, ha nem vágna közbe idegesen.
- Most muszáj ezt lebeszélnem Lynnel…itt ne hagyj, ha hozzád beszélek.. – na ennyit arról, hogy rám bárki is hallgatna, mert mindketten faképnél hagynak. Legyintek egyet, és visszasétálok Emeryhez, hogy átnyújtsam neki az üveget, letekert kupakkal együtt.
- Tessék a víz. Mit mondtál…itt áll az autód? Mich úgy tűnik, hogy nem zárta le a húgoddal a vitát, és elviharzott, így jobb ötlet híján magamat tudom felajánlani, mint sofőr. – vetem fel az ötletet, ha végre hosszabban rám mer nézni, és nem jön zavarba. Érdekes utazás lesz mindenesetre.