HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Sürgősségi Osztály

avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 699
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Sürgősségi Osztály
Szer. Aug. 29, 2018 10:25 am
***
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 1
Avataron : Elizabeth Olsen
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Óvónő
Kor : 25
Pillanatkép :
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Sürgősségi Osztály
Szomb. Okt. 13, 2018 11:33 pm
Reggel kilenc volt. Rá sem kellett néznem az órára, szinte tudtam. Abból ahogyan a nap sugarai áttolakodtak a redőny résein. Ahogyan odakint egyre élénkebbé vált a szombat reggeli forgalom, ahogyan a konyhából felhallatszott a teáskanna vidám fütyülése, vagy a pirítós ismerős kattanása, háromszor egymás után. Anya vidám dudorászása, amint Whitney Huston egyik örök klasszikusát próbálja a maga kedvére formálgatni. Szinte láttam magam előtt, hogy a ritmust hosszú, kecses ujjaival dobolja a mosogató pulton. Apa azt hiszem már nem volt itthon, a bátyám pedig holnapra hivatalos ebédre, ezúttal barátnő nélkül érkezik. Rajtam kívül kevesen tudják, hogy mindez pusztán a látszat nála.
Próbálom még kiélvezni azt a pár percet, amelyet hamarosan az ágyamba berobbanó Liam fog megtörni. Az óriási ágyban egyedül alszom...tulajdonképpen már jó ideje csak így. Öt éve biztosan. Átmeneti vendégek gyakran akadtak,de olyan, akivel tartósan megosztottam volna, valahogyan nem akart összejönni. Egyedülálló anyának, akinek a gyermekén tökéletesen látszik, hogy származását tekintve nem az árja amerikait testesíti meg pedig különösen nehéz. Az igazat megvallva időnként hiányzott...Sam...próbálok nem gondolni rá. Fejem a párnába fúrom és a másik oldalamra fordulok.
A hétvégéket mindig a szüleimnél töltöttük és Liam különösen élvezte, hogy a nagyi egy kisebb terülj asztalkámat varázsolt az étkezőbe, mire felébredtünk.Én sem voltam ellene a dolognak ami azt illeti.Nem csak emiatt, hanem mert itthon biztonságban éreztem magam. A romokban heverő magánéletem, vagy éppen az, hogy időnként nem volt könnyű egy fizetésből kihozni a maximumot, hogy a fiamnak megpróbálni megadni mindent, ami csak erőmtől telik. Gyakorta eszembe jut az az elharapott félmondat a hotelszobában, és mindahányszor eszembe jut, annyiszor nyomom el a felébredni készülő bűntudatot is.
Megfordulok. A szatén ágynemű sisteregve lapul el alattam, ahogyan magam alá gyűröm. Fülelek. Már percek óta várom, hogy a fiam apró talpainak tompa csattogását halljam, de csak a falakból kiáramló csendesség jut el hozzám.
Felkelek.Aggodalom ver tanyát a szívemben, érzem, hogy valami nincs rendben. Nem így szokott lenni ez ilyen szombat reggeleken, így lépteim egyenesen a szomszédos szobába visznek. Halk gyereksírás hallatszik az ajtó résein keresztül, mire riadtan nyitok be.
A vékonyka fényben is látom az ágyban kucorgó kis csomagot, amint magzatpózba görnyedve, vinnyogva igyekszik bátor maradni, ahogyan a nagypapa tanította, és férfi módra legyűrni a fájdalmat. Sietve ülök az ágya szélére, kezem simogatásra nyújtom, és végigfuttatom a puha, barna fürtökbe.
- Liam….kicsikém, mi a baj?-aggodalom rezegteti a hangom, halovány félelem is csendül benne.
- Fáj a pocakom.- apró kis kezét a jobb oldalára szorítja valahova lágyék tájra, és láthatóan fájdalommal jár még az is, hogy valamennyire felém forduljon. Megannyi apró könnycsepp marta vörösre a szemecskéit, melyekkel szinte kérlelve pillant rám, hogy csináljak valamit.Épp csak magamhoz vonom, mire felszisszen és újabb sírásba törve ki kapaszkodik belém.
- Nagyon fáj, mami.- nem tud kiegyenesedni, nem tud felkelni. Úgy kapom a karomba, ahogyan éppen van, a kék autós kezeslábas pizsamába és loholok vele lefelé a lépcsőn. Anya feje kikukkant a konyhából, de csak annyit lát, hogy a kocsikulcsért nyúlok, meg a táskámért, az előszoba szekrényre. Kezében egy meggyes mintás konyharuha, kötényén megannyi foltja az előkészületnek. Barna kontya kissé elcsúszva a feje tetején, arcán éppúgy aggodalom tükröződik ahogyan az enyémen.
- Liam….nincs jól. Nagyon fájlalja a hasát lent. Beviszem a kórházba...emlékszel? Nálam is ugyanígy kezdődött és perforált vakbél lett belőle.- oly könnyű az apró test, szinte meg sem érzem, és eszembe jut mennyiszer ringattam így, amikor még aprócska baba volt. Óvtam és védtem őt, hiszen tudtam...tudom, hogy ha egyszer felnő, a világ kegyetlen lesz vele. Próbálom őt felvértezni, erőssé tenni. Embert próbáló feladat.
Az egyre erősebb forgalomba nagyjából negyed óráig tart mire bejutunk a kórházba, és a portánál a sürgősségi osztályra irányítanak. Még mindig az ölembe fogom a gyermekemet, csupasz lábacskája ernyedten himbálózik ide-oda. Nővéreket szólítok meg, vagy éppen orvosnak tűnő embereket, hogy segítsenek, de mindenki csak arra kér legyek türelemmel. Én azonban képtelen vagyok erre. Liam apró nyöszörgések közepette szipog az ölemben, és kapaszkodik elfehéredő ujjaival a kabátomba. Ott állok a váróteremben, és kétségbeesve pillantok körbe, el sem merem hinni, hogy nincs senki, aki ellásson bennünket, aki megvizsgálja a fiamat. A könnyeimen próbálok úrrá lenni, mert egyszerűen nem engedhetem meg magamnak a lelki gyengeség látszatát...nem akarom megijeszteni a fiamat.
Nem tudom meddig toporoghatom ott, meddig igyekszem kétségbeesve segítséget találni, amikor a karomra egy puha kéz simul. Hirtelen fordulok meg, ölemben a szipogó gyermekkel. Egy finom vonású, középkorú nővérrel találom szemben magam, aki a felkaromra kulcsolva az ujjait maga után húz.
- Jöjjön azzal a gyerekkel a kettes vizsgálóba. Lehívtam az osztályról Dr Curtis-t, azt mondta megvizsgálja a fiát.- hálásan bólogatok, miközben apró csókot lehelek Liam buksijára és követem a nővért.
Odabent hideg fehér csempe, krómacél asztalok és ijesztő ridegségű katonás rendben sorakozó műszerek sokasága. Semmihez sem fogható fertőtlenítő illat, és durva szövésű kék kórházi függöny. Liam kezével egyre kétségbeesettebben próbál kapaszkodni a kabátomba, miközben a fájdalom miatt továbbra is keservesen szipog, és vékony hangocskáját visszafojtva próbál bátor nagy fiú maradni. Én kis gyönyörűségem.

Amikor megérkezel mi már a vizsgáló asztalon ülünk. Ölemben a fiam, kezemmel bátorításként folyamatosan a fejét simogatom. A nyíló ajtóra kapom fel a fejem, és találkozik a tekintetünk. Elgyötörten, talán kicsit félszegen mosolyogni próbálok rád üdvözlésként. Liam csak a szeme sarkából mer odanézni rád. Aprócska kora óta fél az orvosoktól, pedig alapvetően nem volt soha beteges gyerek.
- Csóóóóóókolom.- motyogja bele a ruhámba, a kicsi szája egészen rátapad a bordó garbómra. Téged próbál köszönteni a maga módján, de bizalmat még nem mer szavazni neked. Talán majd egy picit később. Most én vagyok neki a menedék.
- Jó reggelt, Dr Curtis….nagyon hálás vagyok, amiért lejött.- nézek rád, és őszinte köszönetet láthatsz az arcomon. A fiam a világot jelenti nekem, és ebben a világban egy csöppnyi segítséget kapok most tőled.
- Úgy kilenc körül keltem, és vártam, hogy a fiam majd bejön hozzám ahogyan mindig, de aztán….a szobájába találtam rá. A hasát fájlalja. Hozzá sem lehet érni.- magyarázom neked, miközben megpróbálom úgy fordítani Liam-et, hogy ha úgy adódik meg tudd vizsgálni.
-Kicsim...a doktor bácsi meg fog vizsgálni.
-De nem akarom. Fáj.- durcás, elgyötört hangocska, amint próbál rád nézni az ölemből, de mozdulni egyelőre nem akar.
- Liam. Kérlek. Emlékszel mit mondott a nagypapa?- próbálok hatni rá, könnyebbé tenni a dolgod.
- Hogy egy igazi férfi a fájdalomban edződik.- idézi apám komor szólásainak egyikét, amire most kivételesen hevesen bólogatok, mire végül megenyhül az én drágaságom, és némiképpen engedékenyebben fordul feléd, készen arra, hogy megtegye amire kéred.
Vissza az elejére Go down
Sürgősségi Osztály
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Emerald City :: Seattle & Tacoma, WA :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Virginia Mason Kórház
-
Ugrás: