Karakterkép : Reagok száma : 706 Avataron : Coleman, J. / Wood, C. I. : II. : III. : Elõtörténet : Államtörténet Foglalkozás : Adminisztrátor Kor : 174 Pillanatkép : Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots Keresem :
Karakterkép : Reagok száma : 50 Avataron : Candice Rene King I. : II. : III. : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : Régiségbolt-tulajdonos Kor : 32 Pillanatkép : Idézet : Kiért hazudik egy nő? Néha önmagáért, rendszerint a férfiért, akit szeret, de a gyerekéért mindig. Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Nellie Tamblyn
Tárgy: Re: Miracles of the Past antique shop Kedd Okt. 23, 2018 12:05 pm
[Sunny && Nellie]
A beszélgetést követő reggelen képtelen voltam összeszedni magamat annyira, hogy kimozduljak a lakásból. Egyedül a kutyát engedtem ki a kertbe és ennyi volt az összes mozgásom. Miután magamhoz tértem a földön fekve legalább elmásztam az ágyamig, majd újra sírásban törtem ki, ahogyan eszembe jutott a beszélgetés minden apró részlete. Az a sok fájdalom, ami körbelengett, a remény és a reménytelenség. Az az őszinte pillanat a legvégén. Miért ennyire fájdalmas? Miért kell ennyire kegyetlennek lennie az életnek, hogy ezt teszi két emberrel, akik még mindig szeretik egymást? A fájdalom túlzottan is erős volt, de természetesen én vagyok valójában a világ legnagyobb ökre. Nem elég, hogy megkínoztam a szeretett férfit a múltban, most álmában is megtettem, aminek az lett a következménye, hogy úgy éreztem magam, mint akinek minden porcikáját eltörték és a szívét meg szimplán agyon döfködték… De ehelyett még inkább megkínoztam magam, amikor egy régi fényképet is előkotortam a tárcám legeslegmélyéről. Boldogság sugárzott az arcunkról, ujjammal gyengéden simítottam végig Ryan arcán, majd pedig újra borral próbáltam elnyomni a fájdalmat, amit éreztem. Ha már megmaradt tegnapról, akkor ne vesszen kárba, majd újra álomba szenderültem. Semmilyen hívásra, de még üzenetre se ébredtem fel. Olyan voltam, mint egy elütött és ott felejtett kutya, aki éppen a halálán van. Úgyis éreztem magam és ezt mind magamnak köszönhettem. S én naiv, amiért azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Újabb hülyeséget tettem és felkerestem egy bárt, ahonnan nem jutottam ki természetesen épségben. Egy-két lilafolt, meg seb, amik majd begyógyulnak és egy begipszelt balkéz. Újabb dolgok, amik arra emlékeztetnek, hogy mennyi ballépést tudok elkövetni és mennyi rossz döntés hozni, akár egyetlen egy éjszaka alatt is. Az éjszakáim pedig egészen egyszerűen teltek, addig sírtam legtöbb esetben, míg a kimerültségtől el nem aludtam. Most már viszont muszáj volt bemennem dolgozni. Így is az elmúlt hetekben Sunny vállát nyomta minden felelősség. Hálás voltam, amiért bevállalta és a kelleténél többször nem zárta be a boltot. Tudom, hogy iskolába jár, meg igazából egyedül se lett volna köteles tartani a frontot, míg én elvoltam. Jahh, üzletiúton... Sietve próbáltam valamennyire eltűntetni sminkkel a foltokat és sebeket az arcomon, de mivel a szemem még mindig be volt dagadva az állandó sírástól, így sok választásom nem maradt. Egyszerűen napszemüveg mögé rejtettem és így már úgy éreztem, hogy emberek közé is mehetek. Nem fog senki se frászt kapni, ha meglát. Két forró csokoládét és pár fánkot is beszereztem útközben, majd mély levegőt vége beléptem az üzletembe. Még mindig alig akartam elhinni, hogy képes voltam az ikrek mellett ezt az álmomat is megvalósítani. Annyira hihetetlennek tűnt. Imádtam betérni ide és elveszni a múlt árnyai között, elfeledkezni kicsit a világról és úgy mindenről. Egy-két ember lézengett az üzletben, pár pillanattal később pedig sikerült is megtalálnom a keresett személyt. - Szia! – köszöntem boldogan, ahogyan közelebb sétáltam hozzá. Leraktam az italokat és a sütisdobozt a pultra. – Hoztam forró csokit, meg fánkot. Remélem nem most kezdtél el fogyókúrázni. – közben ki is bújtam a kabátomból, de a napszemüveg maradt a helyén, mintha csak bántaná a szememet a fény. – Mesélj miről maradtam le, vagyis először köszönöm, hogy vitted helyettem az üzletet. Nagyon hálás vagyok. – ha pedig engedte, akkor mindenekelőtt megöleltem, mert nem csak kollégák voltunk, de barátok is. – Nem árt, ha felzárkózom kicsit az elmúlt hetekből és nem csak az üzletre értem. – cinkos mosoly kúszott az arcomra. Nagyon is érdekelt, hogy miként is van. Aggódtam érte, miután egyszer késő este írt, hogy nem-e jöhetne át. Nem faggattam róla, hogy mi történt, ahogyan nem is mondtam nemet rá. Befogadtam, legalább kisebb esély volt arra is, hogy megint valami őrültséget tennék. – Rendelések rendben vannak? Érkezett valami új különleges kérés? – faggatóztam tovább, mert addig se nekem kell beszélni, meg addig se gondolok az ikrekre és rá…. arra a férfira, akit miattam meggyötört az élet és én még mindig vagyok annyira idióta, hogy nem tudom elengedni. Még mindig szeretem, pedig esélyesen mennyivel jobb lenne az élete, ha nem is léteznék…