HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Denny Way

avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 691
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Denny Way
Szer. Aug. 29, 2018 9:39 am
***
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 31
Avataron : Jenna Coleman
I. : Ron
II. : kids
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tűzoltó
Kor : 30
Pillanatkép :
Idézet : I'm not broken just a bit cracked. Life has given me a lot of shit and that's been hard to handle.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem : best friend

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Denny Way
Szer. Szept. 26, 2018 11:09 pm
Nem tűnt ennyinek, de már egy hónap el is repült azóta, hogy egy miniatűr, most már határozottan három és fél kilót meghaladó, kis élő-lélező, input és output tekintetében is remekül működő apró csomagot hoztam a világra. Na jó, pont akkor, amikor született, nem éreztem annyira aprónak, pedig kisebb volt, mint most.. A kezdeti nehézségek már alakulnak, valamiféle napirendszerű akármi is nyomokban felismerhető már és az összeszokáson is dolgozunk. Az éjszakák és nappalok felcserélésén meg ő ügyködik, úgyhogy a fiatalemberrel vannak még némi egyet-nem-értési pontjaink, de összességében azt gondolom, hogy haladunk. Valamerre egészen biztosan.
Az egy hónapos ellenőrzés is jól ment ma, súlygyarapodás okés, mindene rendben, a csípők elég lazák, az első oltás is megvolt időben, szépen gyógyul annak a helye is, így a gyerekorvosi rendelőbe való berongyolás és a gyerek csekkolása után még rengeteg idő marad nagyjából minden másra. Ami egyébként egy paradoxon, mert amilyen kicsi és amennyire nem tudja igazán kifejezni magát, éppen annyira csinál folyamatosan és gyakran újraíródó programokat a kisbéka, amitől éppen csak azon dolgokig nem jutok el, mint a szimpla evés, nyugodt pisilés, alvás és az olyasmikről meg maximum csak álmodozhatok, hogy el legyen mosogatva, ki legyen takarítva meg úgy általánosságban rendben legyen a ház, a nagyobbik kis csibészről nem is beszélve, aki féltékenységének csúcsát szereti tombolva megélni a mini miatt. Persze egy szavam se lehet, mert a besegítés azért megvan, több is, mint amit elvárnék. Minden esetre le a kalappal azon nők előtt, akik mindezt esetleg több csípő alatti magasságban leledző gyerekekkel zsonglőrködik végig vagy esetleg tök egyedül, másik felnőtt közbenjárása nélkül.
Apropó, Zach is suliban van még, érte adott időre kell menni, ami pedig addig megszabatott és utána, azt kissé rögtönző újratervezéssel igyekszem majd az elképzelt napirend keretei közé szuszakolni. ..de előtte nem ártana a hülye bébihordozót visszaoperálni a kocsiba, amit egyébként biztosan valami elmeháborodott talált fel, merthogy se logika, de értelem nincs abban, hogyan lehetne gyorsan és zökkenőmentesen beszerelni, az is biztos.
Amíg azzal a vacakkal szenvedek, fel se tűnik, hogy valaki már harmadszorra szólít meg, Mrs. Harperként mögöttem. Annyira idegenül hat és annyira szokatlan, hogyha a fülemig el is jutott a név ismételgetése, valahogy a reakció rá elmarad. Egészen addig, míg a vállamat meg nem kocogtatja valaki.
Basszus.
- Mi, tessék? – fordulok meg, miután majdnem sikerült kiugranom a bőrömből és tekintve, hogy Jake is rettentően elunta a biztonsági öv kontra hordozó kontra bénázásom hármasát, ő is rázendít, csakhogy teljes legyen a kép.
- Ezt bent felejtették, csak gondoltam gyorsan átadom, ne kelljen visszajönni érte. - az asszisztensnő bájos mosolygása és a kezében tartott papírpakk láttán leesik, hogy nyilván valamit a rendelőben sikerült hagyni. - Oh, köszönöm! – veszem át, de a hosszasabb csevejt kihagynám, mert az egy hónaposom épp most próbálgatja milyen is, amikor torkaszakadtából üvölt és a gyereksírás + anyai hormonok együttese nem épp jó kombináció az utcán, okkal. Így viszont az indulás is problémás, úgyhogy feladom a hordozó rögzítését egy időre és a gyereket veszem ki belőle, hogy megnyugtassam. Majd egy második menetben megint nekiugrok az egésznek először. Az asszisztens közben visszaballag a rendelőbe, én meg ott maradok az aprósággal, aki legalább a felvétel után hajlandó némileg megnyugodni.
- Na mit gondolsz, nekifuthatunk még egyszer? – kérdezem a fiamat úgy, mint aki válaszolni is tudna, de a szája görbülése egészen más véleményről árulkodik. Marad a tovább ringatás a kocsi mellett. Egyszer majdcsak elindulhatunk végre innen. Napirend, a gyerek igényei és az előre nem láthatók együttesének összehozása ezért lehetetlen feladat. Más esetben ugyanez az elindulás két percet venne igénybe. Más esetben.. Hah, jó vicc.


Vissza az elejére Go down
avatar
Média- és művészet

Karakterkép :
Reagok száma : 55
Avataron : Sandra Kubicka
I. :
II. : Foltos
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : újságíró
Kor : 26
Pillanatkép :
Idézet : “Be who you are and say what you feel, because those who mind don’t matter and those who matter don’t mind.”
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Denny Way
Kedd Okt. 02, 2018 9:16 pm
to Jackie

Lassan teljesen hozzászoktam már ahhoz, hogy éjszaka nem bírok aludni. Vagy a munka foglal le, vagy egyszerűen félek elaludni, vagy pedig a fejemben zakatoló gondolatok nem hagynak egy perc nyugalmat sem nekem. Több, mint egy hete nem aludtam már tisztességesen, folyton felriadok, rémálmok gyötörnek és rettegek. Ha mégis sikerül elaludnom nagyon nyugtalan vagyok és folyamatosan felriadok. Kicseszett szar az egész úgy ahogy van. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy segítséget kellene kérnem. Védelmet, zárcserét, kamerákat, rendőri jelenlétet, bármit megadnék azért, ha végre nyugodtan átaludhatnék egy éjszakát. Félek, hogy Emmett bajba keveri magát miattam, másnak pedig képtelen vagyok beszélni arról, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültem, mi van, ha miattam más is megsérül, vagy más is kapna fenyegető üzeneteket. Nem viselném el, ha az én elszántságom a hozzám közel állókat is veszélybe sodorná. Tegnap voltam dokinál és nagy nehezen ugyan, de sikerült elérnem, hogy altatót írjon fel nekem, jelen helyzetemben ez maradt az egyetlen reményem egy kiadó alvásra. Fáradtan, sötét karikákkal a szemem alatt, sétálok Seattle utcáin, kezemben egy pohár gőzölgő kávé, fiatal az idő, de nekem ez már a harmadik adag, feltétlenül szükség van rá, mert attól félek, hogy elalszom séta közben. Táskám mélyén ott lapul a recept amit tegnap írtak fel nekem, most azonnal keresek egy gyógyszertárat és kiváltom, aztán hazamegyek és a segítségével remélhetőleg átalszom legalább huszonnégy órát. Khaki színű cipőm sarka, hangosan koppan a betonon, nagyon kell koncentrálnom, hogy szemeim nem csukódjanak le menet közben. Emiatt sétálok, nem mertem autóba ülni, nem csak magamra, hanem mindenkire nézve közveszélyes mutatvány lenne egy fáradt Heather a kormány mögött. Belekortyolok a mostanra már teljesen kihűlt kávémba, már csak két sarok és végre a gyógyszertárnál vagyok, onnan viszont már tuti, hogy taxival megyek haza, nincs az az Isten az égen, aki miatt én még egyszer le sétálom ezt a távolságot. Elegem van.
Ismerős alak tűnik fel a látóteremben, megtorpanok, hogy alaposan szemügyre vegyem a nőt és az ölében tartott kisbabát. Nagyon ismerős. Agyamban lázasan kutakodom az arc mellé tartozó név vagy emlék után. Sokszor van, hogy az arcok beugranak, de a nevek nem, elég sokszor kerültem már ciki vagy éppen kínos helyzetbe. Szinte hallom, ahogy agyam fogaskerekei zakatolnak, próbálom összerakni a képet, megfejteni honnan ismerem ezt a lányt. Látszik, hogy fáradt vagyok, úgy érzem, mintha egy évtizede gondolkodnék itt, egy lámpaoszlop mellett állva.
Megcsóválom a fejem és tovább indulok utamon, amikor beugrik egy név. Ron. Bingó. Mostmár tudom, hogy kicsoda és honnan ismerem. Már csak a neve kell eszembe jusson.
Jaquelin? Julie? Judie? Joyce?
- Jackie! kiáltom el magam ahogy hirtelen bevillan a neve. Kínos mosoly kúszik arcomra miközben a nő irányába sétálok. Hoppá, ezt nem éppen így terveztem. Egyáltalán miért is akartam ennyire lelkesen visszaemlékezni a nevére? Talán azért, mert most itt az alkalom, hogy két percnél is tovább beszélgessünk, és őszintén, kíváncsi vagyok a kicsire.
- Szia. sétálok mellé - Láttam, hogy itt ácsorogtok, tudok esetleg segíteni valamiben? vakarom meg zavartan a tarkómat.
- Heather vagyok. Heather Brooks. ha a keresztnevem nem is mondd neki semmit, a Brooks név biztosan ismerősen cseng majd neki.
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 31
Avataron : Jenna Coleman
I. : Ron
II. : kids
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tűzoltó
Kor : 30
Pillanatkép :
Idézet : I'm not broken just a bit cracked. Life has given me a lot of shit and that's been hard to handle.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem : best friend

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Denny Way
Vas. Okt. 07, 2018 12:00 pm
Ma vagy az emberek általánosan feltett szándéka, hogy a frászt hozzák rám – pedig alapból nem vagyok egy ijedős alkat – vagy a fáradtság velejárója, hogy a nyúzottságom okán így reagálok bárkire, aki váratlanul szólít meg. Jó, a bőrömből azért nem ugrok ki, de lendületesen fordulok a hang irányába, ahonnan a nevemet hallom. Mondhatnám, hogy akár más is lehet a megszólított személy, de ismerős volt a kiejtés, hanghordozás és amint sikerül megtalálnom a tekintetemmel a forrását, már egészen biztos vagyok abban, hogy nekem szánták.
Elemelem annyira a kezem Jakeről, hogy egy rövidet inteni tudjak, aztán már simul is vissza a tenyerem a hátára, hogy az időjárásnak megfelelő melegebb ruhák vastagságán át is puha dörzsölő, körkörös mozdulatokkal próbáljam megnyugtatni az éppen csak egy hónapos kis csomagot.
- Szia! – ahogy közelebb ér, úgy viszonozom a köszönését és nem tehetek róla, azonnal észreveszem a vonásain ugyanazokat a jeleket, amelyek az enyémeken is ott virítanak minden alkalommal, amikor csak tükörbe nézek.
- Ahh, téged az égiek küldtek. Igen, köszi, ha segítesz a hordozó bekötésével, egy életre leköteleznél. – eszemben sincs megjátszani, hogy nincs szükségem semmiféle plusz kézre, főleg, ha magától ajánlja valaki. Elfogadom, mert előbb megleszek és a kezemben tartott miatt egyáltalán nem mindegy, hogyan tudok az idővel spórolni, amiből mostanában sosincs elég semmire.
- Igen, Emmett húga vagy, megvan. – szélesebb mosolyt engedek meg felé. Tény, hogy eddig csak nagyon futtában sikerült találkozunk, akkor sem konkrétan egymással, hanem a srácok felügyelete miatt, amin Ronnal osztoztak – osztoztunk – korábban pár alkalommal, mikor úgy alakult.
- Szóval, ha tényleg van kedved, akkor.. – bökök a vállam felett az autó nyitott ajtaja felé. - Elvileg nem nagy ördöngösség, csak az alatt és azon a kiálló vackon keresztül kell átvezetni az övet és becsatolni. Viszont valójában kicsit trükkös, mert mire az egyik részen a helyére kerül, addigra a másikból előszeretettel bújik ki. – közben mutogatom is, hogy miről beszélek, értelme is legyen annak, hogy mi lenne a lényege az egész procedúrának. Jake közben a bőgést kíváncsiskodásra váltotta fel így, hogy megint egy új arc, új hang van körülötte. Persze a sírást még nem engedte el teljesen, az ajkai görbüléséből látni, hogy bármikor készen áll az esetleges folytatásra teljes erőbedobással.
- Vendégem vagy egy kávéra a közbenjárásért. Már persze, ha van rá időd. – a koffein azt hiszem mindkettőnkre ránk férne, már csak ránézésből is, az meg egy másik dolog, hogy a társaságot is szívesen veszem bárkitől, aki másfél méter feletti magasságban rohangál és nem nekem kell törölgetni semmijét sem, ahonnan csak ki tud jönni valami. Momlife.


Vissza az elejére Go down
avatar
Média- és művészet

Karakterkép :
Reagok száma : 55
Avataron : Sandra Kubicka
I. :
II. : Foltos
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : újságíró
Kor : 26
Pillanatkép :
Idézet : “Be who you are and say what you feel, because those who mind don’t matter and those who matter don’t mind.”
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Denny Way
Szomb. Nov. 17, 2018 3:10 pm
to Jackie

Ma a szokásosnál is hülyébbnek érzem magam, ez a folytonos kialvatlanság teljesen kikészít, nem tudok gondolkodni, nem vagyok ura a tetteimnek és a gondolataimnak sem. Úgy érzem, hogy hiába döntök magamba másfél óránként egy kávét semmit nem használ, maximum koffein mérgezést kapok, vagy annyira megutálom, hogy nem bírom majd meginni, ha ennek az őrületnek vége. Úgy járok az emberek között mint egy élő halott, és most igazán irigylem azokat akik tele vannak energiával, azokat meg főleg, akik tudnak aludni.
Talán a kelleténél kissé hangosabban sikerül kiáltom az ismerő nő nevét, figyelmem nem kerüli el, hogy a hirtelen kirohanásommal minden bizonnyal sikerült megijesztenem, ez nem volt a célom. Mosollyal az arcomon, tekintetemben bocsánatért esedezve lépek közelebb a nő és kisbaba kettőséhez, ez egy remek alkalom, hogy a legkisebb tagját is megismerjem a családnak.
- Nagyon szívesen, talán sikerül elboldogulnom a hordozóval. felelek neki, arcomon még mindig mosollyal. A már majdnem teljesen üres kávés poharat a mellettünk álló szemetesbe hajítom és legszívesebben homlokon csapnám magam a hülyeségemért. Írjuk a fáradtság számlájára, hogy ismét bemutatkozom neki, remélem, hogy nem néz teljesen hülyének. Szabadkozhatnék, de inkább csak bambám mosolygok tovább és pillantásommal a babát fürkészem. Olyan szép kisbaba. Azt szokták mondani, hogy minden baba szép, de néha azért ezzel az állítással lelkesen vitatkoznék, viszont a Jackie karjaiban tartott kisfiú valóban aranyos.
- Valahogy megbirkózom majd, a csatok, pántok és hordozó által elém állított akadályokkal. A kávét, pedig elfogadom, nem tagadom, hogy jól esne most egy kis koffein, mostanában keveset alszom. De természetesen csak akkor, ha nem siettek. Úgy hallom a kislegény eléggé menne már. érintem meg mutató ujjammal a furcsa grimaszt produkáló kisfiú arcát.
- Lássuk azt a hordozót. lépek közelebb az autóhoz, hogy az elmondott utasítások szerint a helyére csatoljam a kisülést. Tényleg nem annyira egyszerű, mint ahogyan azt elképzeltem, de hősiesen állom a sarat és nem hagyom, hogy néhány csat meg pánt kifogjon rajtam. Egyik lábammal a hátsó ülésen térdelek, miközben mindkét kezemmel próbálom megnyerni a csatát az átkozott pántok ellen. Még el is káromkodom magam, amikor harmadszorra csúszik ki az egy csat a helyéről. Végül mégis győzelemittas mosollyal az arcomon egyenesedek fel és színpadias mozdulatokkal mutatok a baba hordozó irányába.
- Sikerült alaposan leizzasztania, de azt hiszem sikerült, de azért kérlek ellenőrizd le. állok arrébb, hogy ha szeretné le tudja csekkolni a munkámat.
- Megfoghatom egy kicsit a babát? kérdezem tőle és ha igent mond akkor kissé félve, de mosolyogva veszem át a kicsit néhány percre.
- A nagyobbik csodabogár hogy van? Féltékeny? pillantok ismét Jackiere, majd vissza a babára, teljesen megbabonázott.
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom
 



 

Tárgy: Re: Denny Way
Vissza az elejére Go down
Denny Way
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Emerald City :: Seattle & Tacoma, WA :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: