HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Alaskan Way Viaduct

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 699
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Alaskan Way Viaduct
Szer. Aug. 29, 2018 9:37 am
First topic message reminder :



Vissza az elejére Go down

avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 34
Avataron : Candice Rene King
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Régiségbolt-tulajdonos
Kor : 27
Pillanatkép :
Idézet : Kiért hazudik egy nő? Néha önmagáért, rendszerint a férfiért, akit szeret, de a gyerekéért mindig.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Csüt. Nov. 29, 2018 7:35 pm
Nem lett volna szabad megfognom a kezét és bármennyire is azt mondanám, hogy csak a lányok miatt nem hagynám azt, hogy baja essen, akkor se az lenne az igazság. Nem akartam, hogy újra baj érje őt. Vele együtt épségben akarok távozni, de… de az ösztönök megint nem hagytak nyugodni és hiába lett percről percre egyre inkább nagyobb a felfordulás, a riadalom egyszerűen akkor se tudtam elszaladni és menteni magunkat. Tudtam jól, hogy milyen érzés az, amikor magadra maradsz, pedig leginkább segítségre lenne szükséged.. Lehet őket is várják otthon, nem mehetünk el, hiába diktálja azt a józan ész, de a szívem nem ezt diktálta. Minden rendben lesz, ők is és mi is. Próbáltam ebbe kapaszkodni, miközben hallottam Ryan válaszát. Sietve kaptam fel a fejemet és őt fürkésztem, mintha csak arra várnék, hogy megnyugtasson minden rendben lesz.
- Légy óvatos. – csak ennyit bírtam alig hallhatóan mondani, amikor azt mondta, hogy ő megnézi őket. Kellett pár perc mire össze tudtam magam annyira szedni, hogy elkezdjem követni őt. Lehet kell segítség. Nem vagyok túlzottan erős, de félteni se kell ilyen téren. Az elmúlt időben erősödtem valamennyit, nem török ketté, mint egy virágszál és egyébként is tenni akartam valamit. Amint megláttam a tántorgó férfit sietősebbre vettem a figurát, miközben a hangzavaron át alig jutottak el hozzám Ryan szavai.
- Kérem, hallgasson rá! Biztosan várják oda… - haza, de csak gondolatban tudtam befejezni, mert újra lefagytam, amikor megláttam azt, hogy miként is mozdult meg újra a jármű. Sietve kaptam a kezemet a szám elé, de esélyesen még így is egészen hallható volt a sikításom. Szívem egyre hevesebben vert, félelem pedig egyre jobban végigcikázott rajtam. Ijedten figyeltem az eseményeket, miközben úgy éreztem magam, mint aki hirtelen kővé dermedt. Tudtam, hogy tovább kellene haladnom, segítenem kellene, de egyszerűen nem bírtam megmozdítani a lábaimat. Nem tudtam rávenni magam, hogy egyik lábamat a másik után tegyem és egyre közelebb érjek hozzájuk.
Következő percekben meg úgy éreztem magam, mintha valami katasztrófa filmbe keveredtem volna. Csak egy gond volt, hogy ez a valóság volt. A föld megremegett a talpunk alatt, mint aki dühös ránk, mintha el akarna nyelni minket és ezért keletkezne a repedés. A természet újra megmutatta erejét, hogy ő még mindig képes elpusztítani mindazt, amivel mi megpróbáljuk őt „leigázni”. Repedés hangja, az emberek sikolya, a por és a törmelékek együttese már túlzottan is ijesztő volt. Ha elég erős volt a robaj, akkor esélyesen elvesztettem az egyensúlyomat is és földre kerültem rövid időre, míg észhez nem tértem, a félelmemen felül nem tudtam kerekedni.
A tűz látványa arra sarkalt, hogy sietve álljak fel. S míg mindenki az ellenkező irányba rohant, addig én inkább előre. – Ryan! – újra és újra egyetlen egy nevet ordítottam, miután szemelől veszítettem az egyre nagyobb káoszban. Amint viszont megpillantottam megkönnyebbülten sóhajtottam fel.- Vigyázz, kérlek..! – tudtam, hogy nem állíthatom meg, de muszáj volt kimondanom a nyilvánvalót. Aggódva pillantottam körbe, amikor is megpillantottam a zavart állapotban lévő férfit, sietve próbáltam elkapni, mielőtt még netán a földre hullana és a tömeg magával sodorná. Ijedten szemléltem a kialakult helyzetet és kerestem azt, hogy merre lehetne menni, vagy akad-e még a közelben olyan, aki segítségre szorul, amikor is megpillantottam közeledni Sunny-t. Sietve intettem neki, mintha abban reménykendék, hogy észrevesz. Ha így történt, akkor máris tovább folytattam a pásztázást, hogy lássam ki szorulhat még segítségre, miután sikerült a férfit másnak a gondjaira bízni, hogy vigyék innen. Remélhetőleg Sunny is jött ebben az esetben velem, hogy Ryanéknek, vagy más bajba jutottnak segítsünk.

'Dobókocka' : 1, 5
Vissza az elejére Go down
avatar
Média- és művészet

Karakterkép :
Reagok száma : 57
Avataron : Sandra Kubicka
I. :
II. : Foltos
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : újságíró
Kor : 26
Pillanatkép :
Idézet : “Be who you are and say what you feel, because those who mind don’t matter and those who matter don’t mind.”
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Pént. Nov. 30, 2018 5:15 pm
Megannyi kérdés fut most át a fejemben. Miért éppen velem történik mindez? Miért vagyok én annyira szerencsétlen, hogy egy tömegbaleset kellős közepében találom magam? Mért blokkol le az agyam és miért félek ennyire? Legszívesebben messzire rohannék, de képtelen vagyok megmozdítani végtagjaimat. A fájdalom amit érzek eltörpül a testem gúzsba kötő rettegés mellett.
- Jól vagyok. Megsérültél? válaszolok Megan kérdésére szinte gépiesen, miközben erőt veszek magamon és kiszállok az összetört autó fogságából, ölemben a kutyámmal. Miért nem tudtunk mondjuk egy kávézóban vagy cukrászdában összefutni, miért pont ilyen vacak körülmények között kellett találkoznom sógornőmmel. Akaratlanul is megfordul a fejemben, hogy szegény Emmett mennyire ki fog akadni, ha tudomást szerez a történtekről. Próbálom erősen fogni Foltost, de a kutya nem bír magával és kiugrik a kezemből, hogy a következő másodpercben már Megan lábánál ugrándozzon, hogy felhívja magára az ismerős figyelmét. Engem azonban most nem érdekel a rakoncátlan kutya. Éles sikolyok törik át az autók keltette zajokat, érzem ahogyan meginog a föld alattunk. Ijedt pillantásokkal nézek sógornőmre remélve, hogy ezt az egészet csak képzelem és nem mozog a föld alattunk.
- Foltos, gyere vissza! kiáltok a megriadt kutya után, aki túlságosan gyorsan szalad, időm sincs arra, hogy utána nyúljak és megfogjam. Látszólag nem érdekli őt a kétségbeesett kiáltásom. A felkarom köré fonódott ujjak érzésére pillantok rá ismét Meganre. Igaza van, mennünk kellene, amíg még képesek vagyunk rá, de nem akarom itt hagyom a kutyámat. Meg  kell találnom.
- Nem hagyhatom itt Foltost. szinte suttogom a szavakat, de látszólag a sógornőmet egyáltalán nem érdekli a kutyám sorsa. Normális körülmények között már régen a négylábú után szaladtam volna, de most be kell látnom, hogy erre nincs idő. A talpazat megdől és az autók megállíthatatlanul csúsznak egymásnak. Mély sóhaj kíséretében engedem, hogy Megan húzzon maga után és minden ellenkezés nélkül követem őt. El kell tűnnünk innen.
Megtorpanunk. Torkomban dobogó szívvel mérem végig Jackiet és a kezében szorongatott kisbabát. Ilyen nincs, ennek nem szabadna megtörténnie.
- Ti jól vagytok? kérdezem Jackietől remegő hanggal. Körbenézek, kiutat keresve, minél hamarabb el kell húznunk innen, az nem lehet, hogy bármelyikünknek is baja essen.
- Menjünk! Biztonságosabb helyre kell érnünk minél hamarabb. próbálok erőt venni magamon és mutató ujjammal intek, szerintem követnünk kellene a tömeget.

//Kocka 5,4//
Vissza az elejére Go down
avatar
Új regisztrált

Karakterkép :
Reagok száma : 21
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Fantasyland
Foglalkozás : Történetszövõ
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Never give up. Dare to dream. Dare to believe.

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Pént. Nov. 30, 2018 8:10 pm


Baleset a viadukton, 3./II

@Aaron Young
Az autóban tartózkodók rémülettel a tekintetükben, kapkodva hagyják el az autójuk belsejét. Az egyik család négy és hét éves gyermekeikkel a karjukban rohannak a robaj forrásával ellenkező irányba, az ajtók becsukásával mit sem törődve. Ez a gyors és hatékony közbelépést erősen hátráltatja, főként, ahol a megdőlt szint következtében egymásba torlódó járművek cikkcakk alakba torlódtak tovább. Mögötted nem sokkal, a párhuzamos sávban halad a kollégád. A felcsapó lángnyelvek irányából gyermeksírást hallasz.
A kiáltásodra nem érkezik válasz. A férfi eszméletét vesztve ül a sofőrülésen. Az ajtót gond nélkül ki tudod nyitni, a biztonsági öve viszont beragadt: el kell vágnod ahhoz, hogy kiszabadíthasd. Ezt mintegy megérezve jelenik meg a társad, aki náladnál fél fejjel magasabb, megtermettebb, erősebb alkat.
- Beragadt Young? – az igenlés legelső jelét látva fog az övéhez nyúlni, hogy elővegye a megfelelő eszközt a férfi kivágásához és int. - Menj. Intézem. – nem tartózkodtok messze a létrától, gyorsabban el tud jutni odáig a férfival a kezeiben és levinni, mintha rád hagyná a feladatot. Ő az erősebb, te a fürgébb. Az összedolgozási tervet természetesnek veszi a logikájánál fogva.
Alig, hogy elhagyja száját a szóbeli biztosítás a szemed sarkából civil jelzést érzékelhetsz. Ha a probléma forrása felé tekintesz egyértelművé válik neked, nektek szól: a mentőegységnek. Közelebb haladva a kiáltás, az egyre hangosabb csecsemőbőgés támasztja alá az erős sejtést. Az egyik szőke nő beszorult a meglódult járművek közé: egy Audi orra és egy terepjáró lökhárítója fogja közre a medencéjét és a nyomás, a veszéllyel együtt egyre nő.. A másik, szintén szőke hajú nő látszólag jól van, az eltorlaszolt részen szintén jelen lévő édesanyán és gyermekén horzsolások láthatóak.

Emerald City


Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 8
Avataron : Taron Egerton
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tűzoltó
Kor : 25
Pillanatkép :
Idézet : Every word has consequences. Every silence, too.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Pént. Nov. 30, 2018 10:51 pm
Baleset a viadukton
Ez így rohadtul nem jó. Ha nem is dühödten, de feszülten vágom be az utamba kerülő autók ajtaját, és igyekszem felhívni a menekülők figyelmét is erre az „apróságra”. Nem mintha a kijutásuk után érdekelné őket, viszont a szakadék felé csúszó autók sorra kapaszkodnak össze, megnehezítve azok menekülését - majd menekítését -, akik ott ragadtak és valamilyen csoda folytán túlélték az omlást. Egy gyerek sírása a lángnyelvek irányából biztosít róla, hogy bőven vannak még, akik a segítségünkre várnak. Például a férfi az autóban, aki mellett nem haladhatok csak úgy el.
- Uram, hall engem? Tűzoltóság! - újfent megpróbálom magamra vonni a figyelmét, eszméletéhez téríteni. Az ajtó közben szerencsére kinyílik, csakhogy a biztonsági öv beakadt. Jones lép mellém, éppen, hogy az övemen függő eszközért nyúlnék. - Be - felelek sebtében, és látva, át kívánja venni a sérültet, ellépek az útjából. Igaza van, kettőnk közül ő hamarabb ki fogja tudni szabadítani a férfit. - Oké, kösz - megpaskolom a vállát, aztán haladnék tovább az omlás felé, amikor a szemem sarkából jelzést érzékelek. Gondolkodás nélkül lódulok meg feléjük, és a felszálló füstön át lassacskán kirajzolódik három alak, ahogy egyre közelebb érek. A kisbaba sírása is hallhatóbbá válik, ami arra ösztökél, még inkább szedjem a lábaimat az össze-vissza ácsorgó autók között. Ha nem ütközök akadályba, végül elérem a bajbajutottakat. A helyzet nem éppen rózsás.
- Rendben, maguk ketten induljanak meg az ellenkező irányba, a viadukt szerkezete instabil - utasítom a két nőt, miközben fejben már a beszorult kiszabadításán töprengek. Mindössze egy pillanatra tekintek fel a szerencsésebbekre, de az éppen elegendő az ismerős arc felismeréséhez és a ledöbbenéshez.
- Collins? Jól vagytok? A francba, azonnal el kell tűnnötök. Gondoskodom az ismerősötökről - biztosítom, miután sikeredik félig-meddig magamhoz térni a sokkból. Mennyi az esély rá, hogy pont itt fussak össze az egykori tűzvizsgálóval?
Nem is ez a lényeg, visszafordulok a sérülthöz, és ahogy a nagykönyvben meg van írva, magamra kapom a legmegnyugtatóbb arckifejezésemet. Mondjuk lehet, már későn.
- Helló, a nevem Aaron, és pikkpakk kiszedlek innét, oké? Téged hogy hívnak? - kérdezősködöm, amíg közelebb hajolva felmérem, mennyire nagy a szar. Tekintélyes, hogy finoman fogalmazzak.
- Itt Young, a nyugati sávban erősítést kérek. Két kocsi közé szorult nő, szükség lenne ékekre és kötélre - szólok be a rádión, habár a lenti káoszt hallva nem sok esélyt látok a gyors reagálásra, az óra meg ketyeg. Egyelőre improvizálnom kell. A viadukt enyhén lejt az omlás felé, vagyis az audit ki kell támasztanom, míg a másikat kicsit odébb taszítani. „Gyerekjáték”.
- Egy kicsit még tarts ki a kedvemért, oké? Kitámasztom a rád nehezedő kocsit, megpróbálom visszatartani, amíg a másikat tovább lököm. Nem lesz sok időd rá, de ha szólok, ki kell másznod, érted? - magyarázom, közben az audi azon oldalára sétálok, amitől távolabb van a nő. Ha pont a két kerék középvonalában szorult be, akkor kicsit nehezebb lesz a dolgunk, mindenesetre az egyik elülső kerékhez rögtönözve az oxigén tartályomat teszem támasztéknak. A súlya egy ideig elég lesz. Utána leakasztom az övemről a feszítővasat, és megkísérlem a két kocsi között kitámasztani, minél közelebb a nőhöz, hogy ha sikerrel járok, akkor legyen pár másodpercnyi ideje kislisszolni a két jármű közül.
- Ha úgy érzed, enged valamit, akkor szólj és próbálj meg a másik irányban kimászni. Menni fog - biztosítom annak ellenére, hogy erről én magam nem vagyok meggyőződve.

//Dobókocka: 6, 6//
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 8
Avataron : Sean O' Donnell
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Foglalkozás
Kor : 15
Pillanatkép :

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Vas. Dec. 02, 2018 5:02 pm
A férfi segíteni fog nekik. Megkönnyebbülök, de még hallani akar valamit. Tőlem, most. Csak úgy fog kilépni innen. Csak úgy fog Rogerra hagyni.
- Rendben. - ennyi és igen tartom magam ehhez, a férfi így megindul segítséget nyújtani. Talán egyedül nem lesz elég ehhez, de a remény hal meg utoljára, nem?
Kiszállok hát én is, kissé távolabb állok meg a zaklatott Aria-tól, figyelem a mentős szavait, hogy miképp cselekszik. Menő. Ő tényleg az. A mentősök klasszak, de mi van ha hiába küzdenek? Ha életek vesznek oda? Hogyan fekszenek le nap mint nap ilyen gondolatokkal, ilyen tettek és körülmények után?
Ez egy veszélyes hely és ahogy a lányokat elnézem…félnek, mint mindenki más. Én is félek, de engem hajt az, hogy segítsek, mivel anyámon már nem tudtam. Hallgatom a tanácsadást az úrtól, ahogy nyugalomra int, ahogy tanácsot oszt. Figyelem azt, amit mondd, ahogy mondja. Kicsit félrebillentem a fejem. Segíthetünk mi is, de csak figyelmeztetni mindenki mást, a többi az ő dolguk, akár le is léphetünk innen. Én segíteni akarok és ezt itt ki is tudom mindenkinek jelenteni. No nem azért, mert bátor legény lennék, de gyávának sosem mondanám magam.
- Én segíteni akarok… - persze nem belenyúlni a nagyok dolgába, hanem figyelmeztetni. Megmutatni, hogy én ilyen fiatalon merész vagyok, azért hogy segíteni tudjak. Embertársaimon. Hátrálok, a lányok együtt vannak, remélem együtt is maradnak… a férfi felé bólintok, miszerint él a dolog, hogy nem terhelem meg magam, de nem hagy valami nyugodni… kutyaugatás és gyerekek sírása…
Aggódom, össze vagyok zavarodva, és lassan kezdek erősen kétségbe esni. Mit kéne tennem? Tennem kellene valamit?
Mi van, ha nincsenek szüleik? Vagy egyszerűen elhagyták őket? Lepillantok a kezemre, a lányokra és a többi bajba kerültre, ácsorgóra. Nem szoktam hozzá, hogy gyengének lássanak, vagy hogy azt gondolják, szánalmas vagyok, és ma már abból nekem bőven kijutott. Nem viselem túl jól ezeket a dolgokat. De most más dolog van kibontakozóban, még ha nem is tudok semmit sem tenni…
Nem vagyok jó a lelki segély nyújtásban, de talán egy kicsit tudok segíteni... még a lánynak is ha kell, kit a mentős nyugtat csak a hangjával. Példát kell vennem róla és ekképp cselekedni.
- Ő jól lesz? - hogy itt lehet-e hagyni magára, ha kiböki végre a választ. De akár beszélhetek én is vele, hátha elterelem a figyelmét erről az őrületről.
De h az kell, hát egyedül indulok útnak figyelmeztetni az itt ragadt társaságot. Nem mintha kellene nekem társ. Hát igen, mindent lehet rám mondani, de azt nem, hogy nem lennék elég vakmerő.


// Dobás: 5, 6 //
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 6
Avataron : Magdalena Zalejska
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tanuló
Kor : 21
Pillanatkép :
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Hétf. Dec. 03, 2018 9:00 pm
Igen! Észrevett a lány, aminek nagyon örülök. Kérdésére hangosan válaszolni nem tudok, csupán bólintok könnyes szemeimmel. Ha tovább megy az autó felé. Én megpróbálok felállni és követni őt. Erőt kell vennem magamon. Nem szabad most ennyire pánikba esnem.
Ahogy észreveszem az autót, amiben emberek vannak és azokat a gyerek sírásokat és kiabálásokat meghallom megtorpanok a lány mellett. A fülemhez kapom a kezem, hogy megpróbáljam kizárni azokat. Közben folyamatosan a mondatokat mondom magamban, amikre a pszichológusom tanított. Ezek arra jók, hogy megnyugtassanak engem és ne essek pánikba. De most valahogy kevésbé működik. Nem értem. Leveszem a kezeimet a fülemről, még mindig hallom a hangokat és sírásokat, és még mindig ijesztőnek hangzanak.
A lányra pillantok, aki ha jól látom már nincs egyedül. Egy fiúval próbálnak segíteni az autóban rekedteknek. Ha a szemeim nem csalnak. De már annak sem merek hinni, hisz tele van könnyel és lassan a pánik miatt nem veszem figyelembe a környezetemben történő dolgokat.
Valaki más is közeledik felém. Azt hiszem egy mentős vagy valami hasonló. A sok kérdéséből hirtelen nem is tudom, hogy melyikre válaszoljak. Végül csak ennyit nyögök ki.
- Aha. - Megpróbálom felfogni amit mond. Igen el kell mennünk innen, minél hamarabb. Körbenézek kétségbeesetten. De merre is lehetne menni innen. Mindenütt csak összekoccant autók, sérül emberek és gyerekek. Mit csináljunk? Mit csináljunk? - Talán menjünk arra. - szólalok meg végre a lányhoz címezve mondandóm ha ő éppen rám figyel.
Ám amikor elindulnék az említett irány felé, a talapzat megmozdul és hatalmas robaj keletkezik. Fogalmam sincs mi történik, de olyan érzésem van, mintha remegni kezdene a föld alattam. Ez pedig egyáltalán nem jó. Rémülten állok meg ott, ahol éppen vagyok. Édes Istenem! Szívem hevesebben kalimpál. Most jön a vég vagy mi? Nem látom mi történt, de a hangokból és a beszédekből úgy veszem ki, mintha egy talapzat mozdult volna meg. Rémisztő. Nem kapok levegőt. A füst ami felszáll, szinte elszívja előlünk a levegőt. Hirtelen arra figyelek fel, hogy mindenki rohanni kezd és a közelben levő autók egymásba mennek. Egyre jobban kezdek félni. Most mit csináljak? Nem tudom, hogy a lány követett-e? De ha igen akkor, kérlelően meredek rá, mintha tőle várnám a következő lehetőséget arra, hogy megmeneküljünk.


Kocka: 5,4
Vissza az elejére Go down
avatar
Média- és művészet

Karakterkép :
Reagok száma : 6
Avataron : Marina Laswick
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : blogger
Kor : 25
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Szer. Dec. 05, 2018 10:12 am

Kizárok minden zavaró tényezőt és csak az adott feladatra koncentrálok, ez segít abban, hogy tisztán tudjak gondolkozni és ne uralkodjon el felettem is a pánik. Az autó sofőrjének pulzusát keresem, és szerencsére meg is találom. Szépen ütemesen érzem a dobogását és ez még inkább segít abban, hogy nyugodt maradjak. Ha meghalt volna valószínű már kevésbé tudnék nyugton maradni.
A kérdés hallatán csak bólintok, majd végül válaszolok is.
- Igen, egyenletes és erős pulzusa van, de nincs magánál. - Azt a választ kapom, hogy jobb ha ott marad, amivel én egyáltalán nem értek egyet, hisz jobb lenne innen elvinni őt valami biztonságosabb helyre, de nem állok le kötözködni, inkább arrébb megyek és hagyom had végezze a dolgát a szakember. Nem szeretnék útban lenni és lehet tényleg neki van igaza, de a józan ész nekem mást diktálna.
A kis híján sokkot kapott lány úgy tűnik idő közben össze szedte annyira magát, hogy föl tudjon állni és meg is tud szólalni. Elnézek abba az irányba ahova ő szeretne menni, majd körbe nézek, hátha látok olyat akin segíteni kell, és még senki sem indult meg az irányába. Észre veszek egy ismerős autót, ugyan az a szín, ugyan az a típus és még a hátsó ablakon a matrica is megegyezik. Nellie…
Elindulok az autó felé, de pár lépés után meg kell torpannom, mivel a baj még nem ért véget. Reccsenés, porfelhő és káosz. Olyan, mintha össze akarna omlani az egész híd, és lehet ez be is fog következni hamarosan, de amíg ez nem történik meg újra elindulok az autó irányába, majd észre veszek egy szőke nőt, aki felém integet. Megszaporázom a lépteimet, míg oda nem érek hozzájuk. Azonnal megölelem Nelliet, hiszen már azt hittem, hogy valami bajuk esett.
- Jól vagy? Ugye a gyerekek nincsenek itt? El kellene mennünk mielőtt össze omlik ez az egész híd. - szólalok meg, majd látom, hogy Nellie folyamatosan nézelődik. Igaza van, segítenünk kell másoknak nem pedig elmenekülni.
Megyek vele és keresem a bajba jutottakat, akinek segítségre van szükségük.


kocka: 4, 6
Vissza az elejére Go down
avatar
Új regisztrált

Karakterkép :
Reagok száma : 21
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Fantasyland
Foglalkozás : Történetszövõ
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Never give up. Dare to dream. Dare to believe.

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Szomb. Dec. 08, 2018 12:04 am


Baleset a viadukton, 4. kör

1. szint
@Ryan Woodrow
A mentős a másik irányba tereli pár lépéssel a férfit, aki szerencsétlen mozdulatával, mintha elindított volna egy dominó-láncolatot. A megbillent autóval kapcsolatban tehetetlennek érzi magát, éppúgy ahogyan te is és mindketten az idő csapdájába kerültök, míg nincs mit tenni. Méterekkel ezelőtt beszakadt a beton és az egymásra hányódó autókon futva kapatja fel magát a tűz, mit a második szintről leomló anyagmennyiség tovább növel. A lángokat nem oltja el, mi több, azok egyre falánkabban nyújtózkodnak fel az éghető anyagokért. A hőség egyre nő, érzed a bőrön.
Az autóban ájultan előre, a légzsákra dőlő nőt minden gond nélkül ki tudod szedni. A jelenlegi körülmények között piszkos nagy szerencsédnek érzed. A biztonsági övet ki tudod csatolni, ha ellenőrzöd az életjeleit azok is stabilaknak tűnnek laikus szemmel. Tényleg csak az eszméletét veszítette el, a válladra véve vagy a karjaidban kell cipelned, hogy távolabb menjetek a veszélyérzetet minden egyes másodperccel tápláló környékről.

@Nellie Tamblyn
Erejénél fogva ránt földre a robaj, ha nem kapaszkodsz meg vagy támaszkodsz rá a közelben lévő autókra és a feltörekvő lángok melege pillanatok alatt érinti meg az arcodat. Távolabb vagy tőlük, mint Ryan, így nem perzselnek azután sem felállsz a szerencsés esésedből. A törött karodba minimális fájdalom szalad, sikerült megóvnod tőle, hogy a betonnal találkozzon, de érzed a zsigereidben nem fog sokáig leszel Fortuna kegyeltje, ha itt maradsz. Senki sem.
Az autóból eddigre kiszedi Ryan a nőt, amit a mentős által megfordított, hozzátartozó férfi nem érzékel: láthatóan csak át akar jutni a másik oldalra, hogy eljusson szerettéig. A gondolat megragadt a fejében a folyamatosan változó körülményektől függetlenül, emiatt határozottabban kell elkapnod, más különben a megindulásával magával sodor és fennáll a veszélye a fájó karodnál fogva neki dönt a jármű oldalának akaratán kívül is. Határozottsággal kezelhető. Néhány esetleg megtett lépés után, pedig a közelben lévő mentős fog a segítségetekre jönni, hogy átvegye az urat és inteni fog: menjél.
@Joachim Sievers, @Sunshine Chamberlain és @Aria C. Martell
A helyzet rosszabbra fordulásával senki sem számolt volna. A mentős kolléga sem, amikor az eszméletét veszített sofőrről kérdezik és emiatt a tájékoztatásra koncentrál, hogy utána olyan esetekhez menjen tovább, ahol szakértő segítségére van szükség.
- Rendben, mindannyian menjenek tovább és értesítsék az embereket, hogy aki tudja, az azonnal hagyja el a viaduktot. Ha valakit hasonlóan eszméletlenül találnak, kérjenek segítséget az elmozdítására olyantól, aki fizikailag biztosan tudja tartani. – az indiai férfi fizikumát eltekintve ezen a ponton egyértelműbbé válik miért nem javasolta a kiszedését: nem hitt benne elbírnának vele a jelenlévők. Ránézésre kilencven, száz kiló körül mozog az ember.
- Rád bízom a hölgyet kölyök. – pillant Joachim-ra, majd a szóban forgó Ariára, akinek a szóbeli elmondására ad, mi szerint jobban lesz. Megpaskolja a fiú hátát bátorításának jeleként búcsúzóul.
Nagy távot egyikőtök sem tud megtenni a szint beszakadásakor. A leszálló por, törmelék és a füst egyvelege nem könnyíti meg a látást, de el sem lehetetleníti a tovább haladáshoz az általatok kiválasztott irányba. A fejeteket, nyakatokat ösztönösen húzzátok be a kisebb, ahogy kisebb, kavicsméretű darabokat éreztek a nyakatokba hullani egy, az eddigieken felül hangosabbnak ható törés következményeként. A talpa alatt senki nem érzi biztosnak a talajt.
Ha Joachim és Aria lassan folytatják az útjukat a tömeg irányába, esetleg segítséget vagy rászorulókat keresve, rövidesen társasággal az oldalán észrevehetik Sunshine-t a közelükben. Az autók ajtajait sokan nyitva hagyták, a földön rengeteg elejtett tárgy, telefon hever. Húsz méter megtétele után az egyik Sedan hátulsó sarkánál összegubózó kisfiúra lehettek figyelmesek, ahogy mackóját szorongatva reszket a félelemtől. A nagy megindulásban elkeveredett a családjától.

2. szint
@Jackie Collins, @Megan Brooks-Harper, @Heather Brooks és @Aaron Young
A kutya az ellenkező irányba szelelt el, mint amibe az egyöntetű döntés után indultok a tömeggel. Ki-ki melyik oldalon. Megan és Heather a belső sávén, Jackie a gyermekkel együtt a korlátén. A hátrahagyott járműveken keresztül bármelyikőtök változtathat ezen és célszerű lesz, másodperceken belül megindulnak az autók is, egyre szűkebb folyosókat hagyva a közeledéshez. A füst megcsapja az orrotokat, a lábatokat megremegteti a beton és a felmorajló sikítások hulláma beleivódik a fületekbe a gyerekríváson felül.
A külső és a belső sávban egyaránt lassítanak benneteket a járművek, előbbinél ellehetetlenítve a folytatást azon az oldalon, hogy távolabb kerüljetek a katasztrófa origójától. Belülre kényszerültök. Néhányan behúzták a kéziféket, pont az egyik ilyennek tűnő, rézsútosan elfekvő Audi előtt mentek el, amikor újból végigfut rajtatok a már jól ismert érzés: a bajé. A hang belétek hasít, akárcsak a törés a beton felületén. Heather megbotlik az egyelőre kisebb hasadékban, ahogy a cipőjének orra elé húzódik. Az egyensúlyát elveszítve tántorodik az egyik kinyílt ajtónak, ami a mellkasában felidézi a közel múlt fájdalmát a kulcscsont területén. Meg kell kapaszkodnia, ha nem akar földre kerülni. A szerencsétlen mozdulata, pedig nem várt biztosítékává válik Jackie esésének is. A megrengő talapzat komoly rossz érzést ébreszt a kismamában és ha önmagában nem is esne el, az előtte haladó nő hátul maradt lábában el fog, miként közvetlen mögötte halad. Ha nyúl is, nem fog tudni kartávon belül min fogást találni és közvetlenül a betonnal fog találkozni, horzsolásokat szerezve mind magának, mind Jake-nek. A dedét csak minimalizálni tudja, teljesen elkerülni nem. A hátul jövő Megan jár a legrosszabbul, mert a közben tovább rogyó szerkezettől megindul a jármű és nem marad ideje se hátra, se előre mozdulni, hogy elkerülje a bekövetkezőt. Ha egy fél lépéssel előbb lett volna megúszhatta volna. Hátsó lábát emelte pont, amikor az Audi orra a csípőjének préselődött. A fájdalmat nehéz leírni, amit abban a pillanatban érzett. A levegő kiszorult a tüdejéből, erős, ösztönös inger készteti üvöltésre. Az egyik nem messze tartózkodó idegen is odakapja a tekintetét a történtekre, a felsüvöltő hangra, ami talán elnyomja a szirénákét.
A haladási irányotokba tekintve távolabb néhány jól ismert egyenruhát vehettek észre, tűzoltókét. Ketten erre tartanak, de előbb egy autóba ragadt emberen igyekeznek segíteni, akit végül egyikőjük vesz csak kezelésbe.

Időben itt csatlakozik be Aaron: kattintsatok a reagjáért
**************************
A reagolási határidő 2018.12.15., szombat, 20:00 óra. Aki nem tud addig írni mindenképpen ELŐRE jelezze, különben kimarad a körből. Két kihagyás után automatikus kizárással kell számolni. Lehetőségetek szerint ne utolsó pillanatra hagyjátok az írást és amennyiben nem mástól függ a cselekményetek, ne ragaszkodjatok reagsorrendhez.

Fontos: @Aaron Young ezúttal is külön mesélőit kap, miután a második szinten tartózkodók megírták a reagjaikat. Ne hagyjátok sokáig agyalni a szerencséjén.. evil laugh

Mindenkit megkérek, hogy dobjon két darab dobókockával, aminek eredménye a következő mesélői körnél fog jelentőséggel bírni.

Emerald City


Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 25
Avataron : Paul Wesley
I. : Lizzie és Prue
II. : Lizzie és Prue
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : úszásoktató
Kor : 29
Pillanatkép :
Idézet : ... a világ nem csak fekete és fehér, és egy ember lelkének sötétsége mögött komoly érzelmek és fájdalmak húzódhatnak...
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Vas. Dec. 09, 2018 9:41 pm
Ahogy Nellie óvatosságra intett... szinte kibukott belőlem, hogy ez már-már úgy csengett, mintha aggódna miattam, de... végül lenyeltem a dolgot. Nem feleltem neki semmit. Könnyebb volt úgy tenni, mint a kezem megfogásának esetében... vagyis, hogy csak a helyzet hozta ki belőle...
Még hallottam a hangját, ahogy a férfihoz beszéltem, meg a kocsi megindulásakor a sikolyát, bár csak a háttérzajba keveredve, utána viszont már nem... nem is figyeltem. Reméltem, hogy futásnak eredt, mikor a híd beszakadt és a tűz elkezdett felkapatni hozzánk.
A tűz, mely a martalékává váló romok és roncsok nyomán egyre inkább közeledett és elhatalmasodott, tőlünk alig néhány méternyire. Éreztem, miként süti bőröm a meleg, ami kellemetlen idegességgel töltött el. Nem akartam bevárni a lángokat!
Újra rámarkoltam a kocsiajtó kilincsére, és megkíséreltem a kinyitását. Sikerült, s már hajoltam is be az eszméletlen alakhoz, hogy sietve keressem meg a pulzusát, ha van neki. Mikor megéreztem az erős lüktetést a nyakán, szabad kezemmel arcát kezdtem el paskolgatni.
- Hölgyem! Hall engem?! - emelt hangon próbáltam belőle bárminemű reakciót kicsikarni, de az eredmény nulla volt. Nem történt semmi, a légzsák teljesen kiütötte, szeme sem rebbent. Öt másodperc töprengés után, végül nagy levegőt vettem, finoman hátradöntöttem őt az ülésében, hogy a biztonsági öv csatjához férjek, majd kikapcsoltam azt. Szerencsére, ez nem ragadt be... Mikor ezzel megvoltam, a kezénél fogva kezdtem el sietősen kihúzni a járműből, majd egyik kezem a karja, a másikat meg a lába alatt átcsúsztatva, a háta és a térde alá nyúlva emeltem a karomba.
Körbenéztem. A lángok vad, zabolázatlan dühvel nyalogatták a betont, a roncsokat, és ami csak az útjukba került, hogy mindent, ami éghető, el is égethessenek. Miközben a hő bántotta a bőröm, a füst a szemem csípte, és a torkom is kapart tőle.
Ismét, bensőmben reménnyel lestem körbe, Nellie után kutatva, de megtalálni nem akartam... Majdnem fel is lélegeztem, mert első körben nem találtam rá... de aztán mégis megpillantottam, nem is oly nagyon messze...
- Nell! - kiáltottam feléje, ahogy neki is indultam, az eszméletlen nővel a karjaimban, s azzal a feltett szándékkal, hogy most aztán (ismét) alaposan lecsesszem, hogy még a szép szóból sem ért... Miért?! Mégis miért nem volt képes azt tenni, amit mondtam, és elfutni?! Most kimondottan örültem volna neki, ha megteszi!



Dobókocka: 4, 6
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 20
Avataron : Amanda Seyfried
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Autószerelő
Kor : 31
Pillanatkép :
Idézet : I'm more than just a pretty face.
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Hétf. Dec. 10, 2018 3:06 pm
Nem káprázik sajnos a szemem, ahogyan közelebb érünk, egyre biztosabbá válik, hogy Jackie-t látom, kezében pedig ott van Jake is. Ez nem lehet igaz... Csak bólintani tudok, nekem semmi bajom azon túl, hogy a hirtelen mozdulatok ellen a nyakam hevesen tiltakozik és szemmel láthatólag Heather-nek sincsen komolyabb baja. Azzal egyetértek, hogy mennünk kell, szóval nem is késlekedem tovább, folytatom a menekülést, ám ezúttal már nem rángatom a sógornőmet magam után.
Nem áll szándékomban a külső sávba átjutni, így a magam belső oldalán indulok el felfelé, a meginduló autók között igyekezve minél gyorsabban haladni. Nem egyszerű, mert egyre szűkebb a folyosó és ahogyan észreveszem, hogy Jackie már nem tud tovább haladni a saját oldalán, igyekszem segíteni neki átjutni a mi oldalunkra. Ám alig haladunk néhány lépést tovább, újra megremeg alattunk a föld és az a recsegő, ropogó érzés borzalmas érzéseket kelt bennem, végigfut a libabőr a gerincem mentén és szinte egész testemben megremegek. Irtózatosan félek.
Felocsúdni sincsen időm, az előttem haladó, elbotló Jackie után kapnék, amikor szinte a semmiből bukkan elő a megindult Audi. Nincs időm elugrani, ellépni előle, érzem, ahogyan nekem ütközik, megtántorodom, de neki szorít neki egy másik autónak.
Fájdalmas, rémült üvöltés tör fel belőlem, kipréselődik a levegő a tüdőmből és a fájdalom olyan elemi erővel hasít végig bennem, amilyet még soha nem éreztem. Úgy érzem, alig kapok levegőt, ha mozdulni próbálok csak rosszabb lesz a helyzet és komolyan azt hiszem, innen nincs tovább. Az autó tovább fog sodorni, nem tudok innen elmenekülni és úgy fogok a mélybe zuhanni.
- Tűnjetek el innen! - ordítok rá a sógornőimre, fogalmam sincsen, honnan van annyi lélekjelenlétem, hogy meg tudjak szólalni. Ijesztő lehet kívülről szemlélni ezt az egész szituációt, de szeretném, ha nem foglalkoznának velem, ha nem próbálnának meg kiszabadítani, hanem a lehető leggyorsabban eltűnnének innen. Úgysem tudnak segíteni.
Fogalmam sincsen igazándiból, hogy mi történik az elkövetkezendő néhány percben. Azon igyekszem, hogy ne üvöltözzek fájdalmamban, a rémület olyan szinten lebénít, hogy szinte megijedek, amikor egy ismeretlen hang egészen közelről szólít meg.
- Megan - préselem ki összeszorított ajkaimon. Próbálok úrrá lenni a fájdalmamon és félek, ha nyitva hagynám a számat, újra üvöltenék. Csak bólogatni tudok, próbáljon meg kiszedni, én biztos nem fogom megakadályozni ebben. - Oké - nem érte tartok ki, hanem a férjemért, a két szép gyerekemért, akik otthon várják az anyjukat. - Oké - bólintok egy újabbat, mélyeket lélegezve, szinte fújtatok, így könnyebb kordában tartanom a fájdalmamat. Fogalmam sincsen, hogyan fogok tudni innen kimászni, mert jelen pillanatban még csak nem is érzem a lábaimat és annyira fáj az egész csípőm, meg körülötte minden, hogy elképzelhetetlennek tűnik a folyamat. Ennek ellenére hangosan felnyögök, amikor úgy érzem, enged a szorítás - elvégre továbbra is bitang módon fáj -, és ha meg tudok mozdulni, minden erőmmel azon leszek, hogy kijussak ebből az elcseszett kutyaszorítóból.


// Dobások: 5, 2 //
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 34
Avataron : Candice Rene King
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Régiségbolt-tulajdonos
Kor : 27
Pillanatkép :
Idézet : Kiért hazudik egy nő? Néha önmagáért, rendszerint a férfiért, akit szeret, de a gyerekéért mindig.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Yesterday at 6:46 pm
Minden épelméjű a másik irányba tartana, de nem tudtam itt hagyni, egyszerűen képtelen lettem volna rá. Nem állhattam úgy a lányok elé, hogy esetleg tehettem volna valamit, de még se tettem. Túl sokáig vártak már az apukájukra és ott volt az a fránya érzés is, ami megannyi keserűség, megtörtség alatt titkon élt és még mindig hozzá kötött. Gondolataiból robaj rángatott ki, amibe lábunk alatt a talaj is megremegett. Mintha meg akarna nyílni alattunk, hogy elnyeljen a végtelen mélység. „Szerencsére” egyelőre csak magához rántott a talaj dühöngő háborgásában, miközben a meleg arcomat nyaldosta, mintha csak kellemes szellő lenne. Pedig nem volt az. Sőt, inkább volt veszéllyel kecsegtető, mintsem édesen csalogató. Ha mind ez nem lett volna elég, újra kisebb fájdalom hullámjárta át a karomat az eseménysorozat következtében és még a józanész azt súgta, hogy meneküljek, ahelyett alig, hogy talpon voltam máris a férfi útját próbáltam állni, mielőtt még netán lesodorná a kocsival Ryant és a másik férfit.
Eleinte próbáltam még hatni rá szavakkal, de mindhiába volt, mintha teljesen megszűnt volna számára a külvilág és csak az létezett volna, hogy a kocsiban rekedt személyhez eljusson. Nem tudtam emiatt hibáztatni, de nem engedhettem meg. Nem sodorhat még több embert veszélybe azzal, hogy ott próbál segíteni, ahol nem tud. Erősen vájtam ujjaimat, majd körmeimet a karjába, hogy utána ha kellett, akkor kisebb rántással húzzam arrébb, így neki dőlve egy közelben pihenő másik autónak. Az se érdekelt, ha ahhoz az kellett, hogy magammal rántsam és esetlegesen megüssem magam. Mielőtt újra megindulhatott volna szerencsére egy mentős a segítségemre sietett.
„Fuss! Menekülj!” csak ez vízhangzott elmémben, de nem tudtam mozdulni. Hiába kiáltások, sikítások hangja lengte be a hidat, miközben  tűz okozta melegség se akart alábbhagyni. Szüntelen csak őt kerestem. – Ryan! – nevét kiáltottam újra, meg újra, míg meg nem pillantottam az ájult nővel a karjában. Elég volt csak a pillantását meglátnom, hogy tudjam most legszívesebben leüvöltené a hajamat, vagy csak szimplán nekem esne a lehető legtöbb módon, amiért nem tettem azt, amit kért. Mégis, hogy a francba várhatta volna el, hogy itt hagyjam? – Csak menjünk... – csak ennyit bírtam kinyögni, de alig pár lépés után megtorpantam. Mintha egy elveszett kb. 4-5 éves gyermeket pillantottam volna meg a híd másik oldalán, a tömeg túloldalán. Túl nagy volt a káosz, hogy biztosra vehessem. – Menjetek! Ne várj rám! – ennyit ordítottam neki, megpróbálva túlharsogva a többi zajt, hogy átverekedve a tömegen egyenesen a rémült és esélyesen sérült gyermek felé rohanjak, mielőtt netán a tömeg taposná el, vagy a robbanás utóhatása miatt esne baja.

Dobókocka: 5,5
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom
 



 

Tárgy: Re: Alaskan Way Viaduct
Vissza az elejére Go down
Alaskan Way Viaduct
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Emerald City :: Seattle & Tacoma, WA :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: