HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Játszótér

avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 706
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Játszótér
Szer. Aug. 29, 2018 9:32 am
***
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 46
Avataron : Jenna Coleman
I. : Ron
II. : kids
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tűzoltó
Kor : 30
Pillanatkép :
Idézet : I'm not broken just a bit cracked. Life has given me a lot of shit and that's been hard to handle.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem : best friend

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Játszótér
Hétf. Nov. 05, 2018 2:10 pm



A reggel a szokásosnál is nehézkesebben indult. Kezdve azzal, hogy az szükséges holmik, mint a gyerek fél pár cipője vagy kisebbik nagyjából vagy tíz cumija közül konkrétan egy sem volt meg. Utolsó pillanatos rohanás, szoba feltúrás, na meg a lakás egyéb pontjainak szegletei, ahol egyébként egyiknek sem lett volna semmi keresnivalója. Aztán a csomagolt ebédnek a doboz, annak meg a kis táska, hogy az iskolatáskát ne is említsem, nem, fogalmam sincs, hogy azt miképpen sikerült elkeverni péntek délután óta, de legalább utóbbi egy pakként tűnt el majd került elő végül. Rohanással, az átlagosnál kicsit gyorsabb hajtással, éppen vég- és nem mellesleg csengőszóra sikerült az elsőst az iskolába leadni. Sosem gondoltam volna különben, hogy egy kisiskolás suliba juttatása igen komoly feladat is lehet olykor..
A kisebbik pedig most pótolja az éjjel kihagyott alvást. Ez mondjuk a jó része, a kevésbé jó meg az, hogy az ébrenléthez éber társaságot is igényelt. Az, hogy fáradt vagyok, már nem írja le elég kifejezően miként kerültem közeli kapcsolatba a kimerültség bizonyos szintjeivel. A szemeim alatti sötét karikákat meg sem próbálom eltüntetni – így sincs elég időm semmire, nemhogy még ez is a listán legyen –, a reggeli kávé pedig kezd igencsak csekélyke segítség lenni ahhoz, hogy a délelőttöt átvészeljem. Vagyis kell egy következő. Nagyon.
Kihasználva, hogy a kisherceg most nyugiban van, megejtendő a napi séta és levegőn tartózkodás – na nem miattam –, az autót így a sulihoz közeli játszótérhez tartozó parkolónál hagyom és amint sikerült kivarázsolni a babakocsit a csomagtartóból – ez is külön produkció nagyjából, mint a biztonsági ülés bevarázslása vagy éppen ki –, az alvó csomagot áthelyezem. A játszótér túlsó végében van egy kávézó. Nem mondom, igen jó üzleti érzékkel és megfontolással találták meg a helyét, bármiben lefogadom, hogy kifáradt anyukák tömegei fordulnak meg ott nap, mint nap.. A cél egy kávé, előtte, utána meg közben a gyerek szellőztetése, mert hát az kell neki. Igaz, a hűvösödő időjárásban nem a legkedveltebb foglalatosság, de ez aligha számít. A pöttöm betakarva, továbbra is húzza a lóbőrt, rajtam meg kabát és legalább a szél sem fúj ..annyira.
Az első kör megtétele után a tologatott még mindig kómázik és úgy érzem lassan, de biztosan én is csatlakozom hozzá, ami nem lenne túl nyerő, ezért célirányosan fordulok a koffein pótlás felé, hogy odaérve kikérjem és megkapjam az éltetőt, amin remélhetőleg néhány óráig még kihúzom. Legalábbis ez a terv. ..amihez gyorsan hozzácsapódik egy adag süti is. A cukor elviekben pörget. Bár lehet, csak én szeretném tőle.
Kijjebb csomagolom a bebugyoláltat, nehogy megsüljön itt nekem. Elégedetlenségét a macerálásra ugyan kifejezi álmában, de végül úgy dönt, folytatja a megkezdett alvást. A kávéval és a sütivel pedig lecsüccsenek, kihasználva a pillanatnyi nyugit, ameddig még lehet.


Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 38
Avataron : Candice Rene King
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Régiségbolt-tulajdonos
Kor : 27
Pillanatkép :
Idézet : Kiért hazudik egy nő? Néha önmagáért, rendszerint a férfiért, akit szeret, de a gyerekéért mindig.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Játszótér
Pént. Nov. 09, 2018 8:51 pm
Azt szokták mondani, hogy idővel minden jobb lesz és könnyebb elviselni a dolgokat, de valahogy nem tudtam ezzel egyetérteni. Hetek teltek el, de semmi se lett jobb, igazából még könnyebb se. A lányaim pokolian hiányoztak és hiába láthattam őket nagyritkán, akkor is úgy éreztem, ha ez még sokáig így marad, akkor abba bele fogok őrülni. Szükségem van rájuk, ők voltak azok, akik mindig képesek voltak erőt adni nekem, akik miatt újra és újra talpra tudtam állni még egyedül is. Ők az én csillagjaim az éjszakai égbolton, ahogyan a gyönyörűen ragyogó napocskám is nappal. Nem tudnám elképzelni az életemet nélkülük, pedig talán ideje lenne hozzászoktam, hogy most már az apjukhoz tartoznak. Papíron mindenképpen és a törvényszemében is. Jobb így nekik, hiszen mit adhatnék meg? Hirtelen túl sok jót nem tudnék felsorolni, mert mindig körbelengett a bűntudat és a veszély, ami leselkedett rám. Még nem merültem el jobban apám ügyleteiben, nem mertem feltépni azokat a sebeket, megkeresni az árnyakat, de néha mégis szinte rettegtem az éjszaka. Elég volt csak az, hogy valaki hosszabb ideig sétáljon mögöttem egy kihalt és sötét utcán, én máris rémeket láttam. S ezt senkinek se mondhattam el. Először is, nem hittem volna, hogy bárki elhinné, másodszor meg minél kevesebbet tudnak, annál nagyobb biztonságban vannak ilyen téren.
Egyre gyakrabban jártam erre a helyre, de soha nem akartam felkelteni a szülők figyelmét, mert az ikrekkel mostanság más jött el, Ryan. Én csak egy nő voltam, aki nézegeti a boldog anyukákat, miközben a csemetéikkel játszanak. Olyan volt az egész, mintha így kicsit visszakaphatnám a lányaimat, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez így nem mehet tovább, így a közeli kávézóban kerestem menedéket. Mindig hoztam magammal könyvet, tabletet, bármit amivel azt a látszatot tudtam tenni, hogy nem kell aggódni miattam, én csak egy hétköznapi anyuka vagyok.
Fogalmam sincs, hogy miként is lyukadhattam ki ma is itt, hiszen sok mindenhez volt kedvem, de arra nem, hogy újra emlékeztessem magam arra, hogy mit is veszítettem el. Kezdve a lányoktól egészen Ryanig. Még mindig túlzottan is felkavart a találkozásunk emléke, vagy az esti beszélgetéseink. Egyszerűen csak szép lassan felemésztett belülről, hogy mennyi kárt is tettem pontosan abban a férfiban, akit még mindig szeretek és bármit megtettem volna egykoron azért, hogy boldognak lássam őt. Ez pedig mostanra se változott semmit se. Maximum annyi, hogy úgy éreztem képtelenség lenne ezt megtenni a jelenben, én inkább számára már csak a rosszat testesítem meg és semmi jót se lát bennem. Ez pedig túlzottan is fájt.
Sietve pásztáztam végig a helyet egy üres asztalt keresve, miután beléptem az üzletbe, amit egészen hamar meg is leltem. Nem figyeltem az emberek arcát, rezdüléseit. Most csak egy jó adag forró csokoládéra vágytam, meg egy szelet süteményre. Legalább ennyi kényeztetés jusson nekem. S nem is lett volna gond, ha a rendelést követően, ahogyan az asztal felé vettem az irányt véletlen nem lököm meg az egyik nőt.
- Sajnálom! Nem szándékos volt. – kezdtem máris szabadkozni, amikor pedig megláttam a nő arcát, akkor mosolyra görbült a szám. – Jackie? – nem hittem volna, hogy pont itt fogunk találkozni, azt meg végképpen nem, hogy annyi idő eltelt, hogy megszületett a babája, vagyis gondoltam, hogy a békésen szundikáló csakis az övé lehet. – Nellie vagyok, az ikrek anyukája. – fogalmam sem volt, hogy mennyire is emlékszik rám. Régebben néha találkoztunk, de az már régóta volt, meg ott van az az időszak is, ami kiesett a börtön miatt. – Leülhetek? – pillantottam az üres székre vele szemben, ha pedig nem volt ellenére, akkor sietve foglaltam helyet. Valahogy most még a társaság is jobbnak tűnt, mintsem egyedül kelljen maradnom újra a gondolataimmal. Félő volt, hogy akkor hazafelé még egy boltba betérek és inkább borral fogok hazaérni.
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 46
Avataron : Jenna Coleman
I. : Ron
II. : kids
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tűzoltó
Kor : 30
Pillanatkép :
Idézet : I'm not broken just a bit cracked. Life has given me a lot of shit and that's been hard to handle.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem : best friend

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Játszótér
Kedd Dec. 11, 2018 8:11 pm
A kávé és a süti – utóbbinak az áttúrása folyt éppen – felett mélázok, élvezve a csendet, a nyugalmat, az éjszaka utáni sírás mentes perceket, amikor meglöknek. Nem számítok rá és gondot sem csinálok belőle, már éppen megnyugtatnám a szabadkozót, hogy; ugyan, semmi sem történt, amikor a nevemet hallom. A forgolódás következtében pedig a beazonosítás is csak megtörténik, bár az később, mint, ahogy sikerül megszólalnom. - Igen? – pislogok fel a szőke fürtök tulajdonosára. Nem számítottam rá, hogy összefutunk pont itt és pont most. A mosolyt viszont feltétlenül viszonozom.
- Nellie, igen, tudom, örülök, hogy látlak! Hogy vagy? Olyan régen találkoztunk. – hadarom el hirtelen egy levegőt véve, majd érezik a folytatás is; - Igen! Nagyon örülnék neki, úgyhogy csüccs. – teljesen felé fordulok, ahogy helyet foglal. Atyaég, tényleg jó ideje nem találkoztunk már (sajnos).
- Mi szél hozott erre? Mi épp szellőztető-sétán voltunk, amikor felütötte a fejét a koffeinhiányom. – rázom meg a fejemet, mert szinte biztos vagyok abban, de duplán ismerős lehet az fáradtság érzése egy akkora tökmaggal, mint amekkora a babakocsiban húzza a lóbőrt még mindig.
Annak ellenére, hogy az ikrei és Zach egy osztályba járnak, nem akarom szóvá tenni, őt miért nem láttam eddig a csajokkal, mert ez teljesen magánügy. Viszonyt legyen akárhogyan is, annak mérhetetlenül örülök, hogy most összehozott minket a sors vagy az élet vagy a véletlen. Végül is mindegy, hogy milyen címkével aggatjuk fel, nem az a lényeg.
- A környék legjobb kávéja szerintem itt kapható. A sütiről nem is beszélve. – egészítem ki a korábbiakat, utána viszont hagyom őt is szóhoz jutni és belekortyolok az előttem lévő bögrényi ébren tartó, forró lébe.


Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 38
Avataron : Candice Rene King
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Régiségbolt-tulajdonos
Kor : 27
Pillanatkép :
Idézet : Kiért hazudik egy nő? Néha önmagáért, rendszerint a férfiért, akit szeret, de a gyerekéért mindig.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Játszótér
Szer. Dec. 12, 2018 4:50 pm
Mostanság sokszor választottam a magányt, vacsorák helyett is maximum az újonnan befogadott lakótársamat vittem el sétálni. Amióta tudtam, hogy itt van még annyira se volt kedvem beszállni a körforgásba és megpróbálni átadni magam egy-egy csodálatosnak ígérkező vacsorameghívásnak. Amióta kiengedtek, mintha nem igazán leltem volna önmagamat. Főleg így, hogy a lányok se velem voltak, csak lopott idők jutottak számunkra. Borzalmas volt és még mindig reméltem, ha kinyitom újra a szemeimet, akkor vége lesz ennek a rémálomnak és jót nevetek az egészen, mert semmi se igaz. Egy gond volt ezzel csupán, hogy ez nem álom volt, bármennyire is akartam, ahogyan a magány se volt igazán gyógyír számomra, még ha ezzel is próbáltam áltatni magamat.
Ezért is volt meglepő, hogy kivételesen nem sietve próbáltam kimenteni magamat az ismerős előtt, hanem megpróbáltam csatlakozni hozzá. Szavaira elsőre csak bólintottam, mert tényleg egészen régen láttuk már egymást, majd miután engedélyt kaptam sietve helyet is foglaltam. – Köszönöm. – kibújtam a kabátomból és a táskámat is a székemre akasztottam, miután leraktam a rendelésemet. – Igen, sajnos mostanság nem sok időm volt arra, hogy a lányokat elvigyem az iskolába. Tudod, sok a munka. Főleg, ahogyan jönnek az ünnepek. – részben füllentés volt, részben meg igaz volt amit mondtam. Tényleg ilyenkor még több megrendelésünk érkezik, így legalább van mivel lefoglalnom magam és van esély arra, hogy kevesebbet rágódok azon a sok szarságon, ami hirtelen az életembe csöppent.
- Gondoltam beugrom egy sütire és kávéra. Egyszer valaki ajánlotta, azóta meg… - rántom meg ártatlanul a vállaimat, mert szerintem kitalálja a végét. Azon meg már nem is agyaltam, hogy milyen könnyedén jön az újabb hazugság, mintha az elmúlt hetekben túlzottan is megszoktam volna már, pedig minden idegzetem tiltakozik ez ellen, de akkor se tehetek mást. – Nem csodálom, meg tudom érteni és akkor ő is a tiéd? – meglepetten csendült a hangom; hirtelen még az se érdekelt, hogy mennyire is tűnhet idióta kérdésnek részemről ez. Mégis ki másé lenne? Egyszerűen csak nem is rémlett, hogy kismama lett volna. Ennyire rossz lenne a memóriám? Vagy tényleg ennyire régóta nem láttuk egymást?
- Ezzel határozottan egyet kell értenem. – bele is kortyoltam az italomba. – Hogy vagytok? Bocsánat, mindenek előtt gratulálok! – utaltam a babára és az anyaságra. – Gondolom nem unatkozol, az egyik iskolás, a másik meg … - nem is tudom mennyi idős lehetett. Pár hónapos? Mellettük aztán nem lehet unatkozni az már biztos. – Biztosan agyadra megy már a kérdés, de kisfiú vagy lány? – kérdeztem meg, ha a ruhája nem árulta el, mert akkor egyből a nevét próbáltam megtudakolni. Nem kizárt, hogy kicsit ábrándossá is vált a pillantásom. Könnyedén jutott eszembe, hogy milyen érzés is volt az, amikor a lányaim voltak még ilyen aprók, vagy miként álmodoztam régebben arról, hogy újra anya lennék, de most? Most úgy érzem, mintha egy szakadék szélén állnék és elegendő lenne egyetlen egy lökés, hogy a mélybe zuhanjak. Ergo, esélyt se láttam arra, hogy valaha még anya lenne belőlem. Már annak is örülhetek, ha a lányaimat gyakrabban láthatom.
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom
 



 

Tárgy: Re: Játszótér
Vissza az elejére Go down
Játszótér
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Emerald City :: Seattle & Tacoma, WA :: 
Seattle
 :: 
Város
-
Ugrás: