Rome & Ronald
Már várom az érkezésem Rome-hoz. Ezer éve nem láttam. Talán ha tíz évvel ezelőtt egy teljes napot töltött nálunk, akkor már sokat mondok. Nem emlékszem rá túlzottan, sőt, alig tudok róla valamit. Apát meg sem kérdeztem felőle. De ez nem is lenne akkora gond, nem? Ahhoz képest egy család vagyunk és hát…most a nyakán fogok élni egy ideig. Apa nem engedett el csak úgy, hogy majd kiveszek egy lakást és majd éldegélek ott. Ismer. Talán túlzottan is. Kell egy ember, aki visszatart a hülyeségtől és Ő vissza tud… talán.
Az a majom taxit rendelt értem, biztos nem ért rá, pedig apa azt mondta, kijön elém… ennyit a fickóról. Annyi dolga csak nem lehet. Milyen szakmája lehet? Mit is mondott apa? Rome nagyon elfoglalt ember…mert orvos… ah, igen, az! A város teljesen új, fel kell majd fedeznem, hoztam is két tele pakolt bőröndöt…elégnek kell lennie a benne lévő dolgaimnak… Eltettem mindent ez tuti biztos. Még a felvételi lapomat is újra töltöttem…hogy azért hihető legyen, hogy nem egy vásári bohóc vagyok és nem leszek púp a helyiek fején. El hiszik-e vagy sem, hát én oda fogom tenni magam rendesen. Tanulni akarok és ez a cél lebeg majd a fejem fölött. Jó, az is igaz, hogy fiatal vagyok és kinézetre sem vagyok valami felhőkarcoló, de nem is ez lenne a lényeg… Talán többet tudok tenni mint egy kétajtós szekrény kinézettel rendelkező egyén.
Az autó fékez, a sofőr magyaráz valamit arról, hogy megérkeztünk…kitekintek hát. Hm, házszám és utca rendben tuti! Kipattanok és magamhoz veszem a táskáim.
- Az itt lakó fizeti a költségeket, ha már nem volt képes arra, hogy elém jöjjön. - persze szólok is neki, hogy a sofőr ne ítéletnapig sütkérezzen az utcánkban. Az ajtóhoz rongyolok, kopogok, dörömbölök, majd…nyitva. Remek.
- Hello! Rome. A taxis vár, hogy fizess neki! - kissé hangosabbra vettem a figurát, de így járt az az ember, aki nem képes ennyi év után személyesen elém jönni. Na nem mintha én lennék az atya úristen, de megérdemelném nah! Nem a jelzőt persze, hanem a kijövetelt.