HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali (Ron & Jackie háza)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 706
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Nappali (Ron & Jackie háza)
Kedd Szept. 18, 2018 10:26 pm
First topic message reminder :

***



Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down

avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 46
Avataron : Jenna Coleman
I. : Ron
II. : kids
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tűzoltó
Kor : 30
Pillanatkép :
Idézet : I'm not broken just a bit cracked. Life has given me a lot of shit and that's been hard to handle.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem : best friend

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Hétf. Okt. 22, 2018 11:31 am
Rosszallás nélkül csóválom meg a fejem. Naná, hogy nem fair a húzása, megjegyzése és mindemellett azt is tudom, hogy ennek ellenére megteszi, mert megteheti és eztán is megfogja.
- Féltékeny vagy? – fordulok vissza felé és a széles mosolyból, ami ott virít az ajkaimon, rögtön értelmezhető; kifejezetten tetszik a gondolata, mert valahol baromi cuki.
- Örülök, hogy a kedvetekre lehetek velük. – baromi jól esik, hogy szavakba önti tetszését. Az öltözködését pofátlanul szemlélem végig, úgy meg különösképpen, hogy egy része körülöttem – a kanapé körül – történik.
- Ezen gondolkoznod kell? – elég egyszerűnek tűnik, hogy tetszik-e neki vagy sem. Bár amennyire körüljárjuk a témát, azt hiszem már ez eleve megadja a választ.
- ..megfelelő módon, mértékben és időben..? Egy pár fülbevaló mindháromra ráhúzható körítés lesz a finomított, véglegesített véleménymegosztáshoz. ..ami megy a nyaklánchoz. – szabad kezemmel kicsit kiemelem a nyakamban hordottat, amit még tőle kaptam egy ugyanolyan célzó sandítással, mint ami az Ő vonásain is jelen van és egy hangsúlyos, kaján mosollyal az arcomon. A finoman megfogalmazni szándékozott nem tetszése mellé minimum ennyi jár. Simán lehetne őszinte, de nah, akkor adjunk meg a módját. Illetve Ő, én meg majd vigasztalódom azzal, amivel a legtöbb nő általában szokott. Ha már – feltételezem – emiatt vetette fel így a dolgot.
Ahogy a pólóját felveszi, elveszem róla a tekintetem és Jakere vezetem azt.
- Hát kihez hasonlítsam? – fordulok vissza felé. Nagy általánosságban nem szoktam, tudja ő is, hogy így van. Mielőtt olyan nagyon gyorsan esetleg tovalépne, a pólója anyagába akasztom az ujjaimat, a markomba gyűrve azt, hogy visszahúzzam egy kicsit jobban elnyújtott csók kedvéért. Csak utána eresztem és adok választ arra is, hogy mit kérek a konyhából.
A poharat átveszem, de előbb még válaszolok; - Kutyát szeretne. Nagyon. Valamelyik osztálytársa nem rég kapott és most ez az új nagy vágya, hogy lehessen neki is. – belekortyolok a vízbe, előbb emésztgesse kicsit Ő is Zach kívánságát.
- Mondtam neki, hogy ezt előbb még veled is meg kell beszélnie, de nem tudom szólt-e már róla. Mit gondolsz egyébként az egészről? – megvan a magam véleménye is a témát tekintve, de ebben a kérdésben abszolút együtt fogunk döntést hozni, főleg, hogy Zachnek még sokat kellene segíteni abban nagyon, hogyan is tudna gondoskodni egy kölyökkutyáról.
Visszaadom a poharat neki, még maradt benne víz, de most ennyi elég, a gyerekkel magamon, kicsit nehézkesen érném el a kis asztalt. A halloweennel kapcsolatos ötlethalmazt ezután borítom rá. A kelleténél talán jobban belemelegedve az egész témába.
Nehezen fogom vissza a kibukni készülő, túlzó jókedvemet, látva a nagyobb pislogásait, meg egyébként, hogy mennyire nem számított arra, hová is fogok kilyukadni a felvetésemmel. Hagyom, ellenőrizze van-e lázam, de a varázspálca említésénél viszont már nem bírom tovább visszafogni és elnevetem magam. A karomban lévő gyerek miatt nem túlzásba víve, de még így is jelzi Jake egy újabb szemöldökráncoló pillantással, hogy nincs annyira ínyére ez sem, ezért megint megcirógatom az arcát, nyugtatásképpen. Szerencsére beválik, megint lecsukja a szemeit és folytatja az evést.
- Néhány évente egyszer, nem szabad? – pillogok rá, a lehető legkerekebbre nyílt szemekkel, hiába tudom, hogy az emlegetettre soha nem fogom tudni rávenni. Azért a gondolattal vicces volt eljátszani és ami az említett poént illeti; - Különben szívesen megfogom. – csak a mihez tartás végett. Nyilvánvalóan komolytalankodok, de azért van is ebben igazság. Majd, ha a srácok aludni mentek este.
A folytatáshoz azonban megkomolyodok én is, jobban, mint eddig. - Jó, a műsorról lemondok, a másik kettőt viszont köszönöm. – a combjára simítok. - ..és a beöltözésről mi a véleményed? Vagy ne feszítsem tovább a húrt? – nyilván nem a srácokról beszélek, mert az alapból jár az ünnephez. A szülőktől viszont nem szokatlan általában, akik kísérik a gyerkőcöket, hogy ők is bevállalják.


Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 41
Avataron : Chris Wood
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (őrmester)
Kor : 34
Pillanatkép :
Idézet : All women become like their mothers. That is their tragedy. No man does and that's his.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Kedd Nov. 06, 2018 7:57 pm
A rá fókuszált pillantásom a fejcsóválás után feltett kérdéssel sem változik. A benne lévő feszültséget nem ingerültség generálja, hanem egyfajta figyelem. A Jake felkelése előtti idő hagyatéka.
- Hallottad. – teszek egy célzó jelzést a mutatóujjammal az emelet felé, miközben felkaparom az elszórt ruhadarabot a kanapé sarka mellől. Minden egyes szóról tudomása van, ami négyszemközt elhangzott odafent és erre emlékeztetem. Nem élek tagadásban. A kezdek nem volt valós tartalmú megfogalmazás. Baromi nehéz volt az orvos utasításának fényében úriemberként viselkedni, miközben kartávon belül helyezkedett el, de megtettem. A gyereknek, pedig erőfeszítést sem kell tennie, egyből az övé. Ahogy most is lett. Mindkettőnk örömére, neheztelés nélkül a szükségletek miatt.
Beletörődve folytatom az öltözködést és tekintek rá.
- Egyből törjem le a lelkesedésed? – a visszakérdésben benne van a végső, nyers, nem becsomagolt válaszom. Izgatottabb volt mit szólok hozzá, sokkal jobban feltételezem, mint amennyit belőlem kiváltott a megpillantásakor. Ha pedig neki tetszik..
- Álmodik a nyomor. – nyugodtan, karakán leütéssel a mondat végén, körítés nélkül osztom meg vele ezúttal a véleményem az egy pár fülbevalóról. Fordításban: nem kap. Ha kell, vesz magának, de többet nem teszem be a lábam ékszerboltba vagy nézek körbe a neten hova érdemes egyáltalán a kínálat alapján. Ezt a kört egy életre lefutottam a nyakában lógó berendelésénél.
Az arcomra feketén fehéren kirajzolódik nem értem jelenleg.
- Senkihez? Magadhoz? – kisebb fejrázás is társul hozzá a legvégén, ha a facsarodott képem nem lenne elég beszédes, amit a közelebb menve jobban értelmezhet. Ismerem és ezért nem tudom hova tenni vagy honnan eredeztethetni most miért tesz másként, miért fontos vagy hogyan a kihez. Csak örülök neki arra a döntésre jut rövid ideig marad ez a szín a hajában és még mielőtt továbbfűzné, meggondolná magát ezt illetően elveszem a lehetőséget tőle. A húzódó anyagnak szívesen engedek, jobban felé dőlve viszonzom a csókot, mint eddig és egyet nyomok a homlokára, mielőtt a kérésnek megfelelően vizet hoznék magunknak. Lökött volt ezzel a színmásító húzásával. Édesen, de lökött. A szőkébb árnyalathoz igyekszem szoktatni magam a visszaút alatt – muszáj lesz megbarátkozni vele, míg újból el nem látogat az átkozott fodrászhoz.
A kutyával kapcsolatos, meg-nem-lévő tudomásom az első másodperctől lerí rólam víztöltés, helyfoglalás közben. Nagy meglepődést nem okozott, gyerek, de még nem hallottam ezt az igényt.
- Az én vágyaim között biztos nem szerepel a rendszeres takarítás utána.. Elég az életben tartásuk, nem? – néha sok is. Főleg neki. Nem-et nem mondtam. Tudom mit szeretnék és mit nem, de hallgatom az ő vélekedését a kutya-ügyben. Csendben bizakodva az ő fejében is átfutott mennyi mindennel járna az említetten felül egy kölyök, kezdve a betanítással.
A poharat átveszem, egyből leteszem az asztalra és meghúzom a sajátomat, cseppet sem hagyva az alján, hogy az övé mellé tehessem. Jó, hogy a folytatásnál már nem iszok. A Halloween-t kifejezetten utálom. Sok idióta rohangászik az utcán, akik közül nem kevesen követnek el a szokásosnál is retardáltabb faszságokat, amiket évről évre hatósági szinten kell kezelnünk. Releváns jó emlékem nem dereng az ünneppel kapcsolatban és meredeken ér a bélhuzogatás felvetése a még elfogadhatóbb, bevállalható körbejárás mellett, amivel kapcsolatban lazább megfogalmazásban, szabadabban érkezik a beleegyezésem, mint a másikra a bele-nem. A szórakoztatottsága old a helyzeten, kényelmesen szemlélem a zajló jelenetet, az anyját csecsemő módra lekorholó pillantást. Azt különösen élvezem.
A látványos rebegtetésre csak mereven nézek. Változatlan kedélyállapottal.
- Rajtam kívül persze, bárkivel. – a visszakanyarodó reflektálását értékelő fújtatással fogadom, piros pont. - Csak? – elhajlott a téma a komolytalan komolykodás felé és szívesen viszem tovább az ívet. Az, pedig nem újdonság szívesebben lennék még előbbre vele. A hajához nyúlok ezen a ponton. Korábban is éreztem már más a tapintása, ténylegesen csak most jutok oda ellenőrizzem az ujjaim között morzsolgatva. Kurtán, nincs mit-tel egyenrangúan biccentek a köszönetre és jobban megragadom a tincset, hogy közelebb húzva megszagoljam. Szintén éreztem régebben, de nem azzal voltam lefoglalva felfogjam valami más is eltér a megszokottól. Feltételeztem, de igen, az enyhe festékszag.
A fogva tartott tincset nem engedem el, de visszaeresztem, visszaegyenesedek az újabb kérdésnél. Mélyebb levegőt veszek, lassú mozdulattal ingatom meg a fejem.
- Maximum az egyenruhám vagyok hajlandó felvenni beöltözés címén vagy feliratos pólót. – semmi idióta jelmez vagy festés vagy villódzó szar nem kerül rám, nincs az a módszer, amivel az ellenkezőjét elérhetné. Ragaszkodom az immunitásomhoz.


Vissza az elejére Go down
avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 706
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Kedd Nov. 06, 2018 8:47 pm


Játék Vége


Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 46
Avataron : Jenna Coleman
I. : Ron
II. : kids
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tűzoltó
Kor : 30
Pillanatkép :
Idézet : I'm not broken just a bit cracked. Life has given me a lot of shit and that's been hard to handle.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem : best friend

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Szer. Nov. 21, 2018 8:54 pm



[kaland előtti napokban]
hangulat

Fáradt vagyok. Egyfolytában.
Ez már régen túl van azon, hogy csak kezdeti nehézség. Azon is, hogy csupán néhány hét, amíg beáll a rend és utána könnyebb lesz. Nem lett. Ez már túl van a szimpla fáradtságon. Azon már régen..
Nem emlékszem, nem tudom megmondani már, hogy mikor aludtam utoljára egybefüggően legalább négy órát. Megszakításokkal, egy maximum kettő az, ami összejön, általában kétszer egy nap, de megesik, hogy annyi sem.
Jake hihetetlen mennyiségű időt és figyelmet igényel. Ha épp letenném, mert elaludt, amint a kiságyba, babakocsiba, pihenőszékbe, nagyágyba, kanapéra vagy a lakás akármelyik másik pontjára kerül; máris keserves ordításba kezd, mint, akit éppen nyúznak. Akkor kezdődik a ringatás és a dúdolás elölről. Végeláthatatlanul, amíg újra el nem nyomja az álom, a fáradtság vagy egyszerűen csak az, hogy a növekedéséhez, fejlődéséhez még sok alvásra lenne van szüksége. Jah, csak épp a gyerek nem olvasta egyik szakkönyvet sem, amit a témában megírtak. Kitartás, írja az összes, mint valami varázsszót, csak épp arról nem szól a fáma, hogy mikorra oldódik meg, mennyi van még addig és főleg; miként lehet kibírni. ..és vajon meddig lehet alvás nélkül húzni vagy alig valamennyivel..?
A harmadikféle varázsszaert próbáljuk ki a hasfájásra, növekedési ugrásra és még a ki tudja milyen fájdalomra és kényelmetlenségre. Eddig mind hasztalan. Túl vagyunk az időhöz kötött és az igény szerinti etetés elvein és ötletein; egyik sem hozta el a csodát. A gyerekorvos is csak annyit tett hozzá, legyek türelemmel, elmúlik majd ez az időszak. Amit leszűrtem belőle: nos, nem feltételeztem, hogy csecsemőordítás közepette fog majd megnősülni. Nyilván előbb-utóbb elmúlik a jelenlegi állapot, csak éppen az nem mindegy, hogy meddig leszek képes még józan ésszel bírni..
Az pedig már csak hab a tortán, hogy Zach hol hevesebb, hol kevésbé erélyes módon tudatja, mennyire nincs ínyére még mindig a legújabb jövevény jelenléte. Olyannyira, hogy ma az osztályfőnöke mindkettőnket behivatott, lehetőleg minél hamarabb az iskolába, megbeszélni ama problémát: a gyerek újabban agresszív és frusztrált az iskolában, kerítsünk időt arra, amikor mindketten ráérünk és le tudunk ülni velük átdiskurálni a helyzetet. Mintha nem lenne éppen elég dolog, amire időt és energiát kell szentelnünk.
Hazafelé próbáltam megbeszélni vele vagy legalább kiszedni belőle mi történt, miért a rugdosódás, ami az egész mögött állt a mai konkrét esetnek, de csak azt kaptam meg tőle, hogy utál, nem vagyok az anyja és hagyjam békén. Tök jó, eddig is olyan könnyű volt minden..
A lefekvés idején háromszor vesztünk össze. Nem, egyáltalán nem egyszerű egy mellen lógó két hónapossal a karomban gyakorolni némi szigort az iskolás korúval az ágyba menetel időpontjával kapcsolatban. Közelről sem.
Mire bevágta maga mögött a szobája ajtaját, Jake éppen elaludt volna, ehelyett megint keserves üvöltésbe kezdett. Ma már ki tudja hanyadszorra és éppen miért.
Fáradt vagyok. Nagyon.
A ház szalad, a mosogatni valóhoz – vagy a gép bepakolásához – esélyem sem volt eljutni, ahogyan a vacsora készítés is már csak vágyott illúzió marad a nap további részében. Talán még lapít némi maradék kínai a tegnapi vagy tegnapelőtti rendelésből a hűtő aljában. Őszintén szólva már arra sem emlékszem, mikor hozattuk, de valószínűleg akkor, amikor utoljára eljutottam én is az evésig. Ron vagy műszak előtt vagy műszak után volt. Fogalmam sincs pontosan melyik,  a kettő közül az egyik biztosan és csak azt tudom, hogy itthon volt. Gemma a héten még mindig beteg, influenzás, így a segítségére aligha számíthatok és ez meglátszik mindenen. Azt se tudnám megmondani, hogy egy normális zuhanyt mikor sikerült utoljára megejtenem.
Jake-t még mindig ringatom, amikor rányitok Zachre, vajon alszik-e már. Ma elutasította az esti mesét, mert haragszik. A karomban lévőre és rám is és halvány fogalmam sincs, hogy tegyem neki könnyebbé az egész helyzetet, ez pedig kikészít. Hibásnak érzem magam és amikor megemlítettem Neelanak, hogy mi a helyzet, ő is csak annyival jött, hogy türelem. Majd megnyugszik ő is, csak időt kell neki adni. Pff.. ki vagyok ezzel is segítve rendesen.
Nem tudom mennyi az idő, amikor a nappaliban fel-alá járkálva meghallom az ismerős jármű motorzúgását a felhajtóra érni, de már nem tölt el megkönnyebbüléssel.


Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 41
Avataron : Chris Wood
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (őrmester)
Kor : 34
Pillanatkép :
Idézet : All women become like their mothers. That is their tragedy. No man does and that's his.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Csüt. Nov. 22, 2018 6:23 pm
A telefonhívás fél órával műszakkezdés után érkezett és beletelt pár további egyeztetésbe, hogy el tudjak szabadulni arra az időre, amíg bemegyek az iskolába. Negyed egyre ígértem magam leghamarabb. A szolgálati időből kimaradó egy órával, pedig műszak végén kellett elszámolnom. Rogers addig is meresztette a seggét az autóban és figyelte a rádióadást, ha esethez kell menni. Rohadjon meg.. A feszültség egy ideje eléggé érezhető Zach részéről, az mégse fordult meg a fejemben idáig fog fajulni, újból erőszakosabbá válik másokkal. Vagy csak nem akartam számolni a lehetőséggel, mert éppen elég mindenre kell így is odafigyelnünk, gondolunk és nem volt aktuális problémaként jegyezve. Idáig. Nagyszerű. Az erősen javasolt, szükséges beszélgetést, ahol mindketten ott vagyunk sem fogjuk tudni a mai napon megejteni, mert mire hazaérek rég aludni fog a másnapi kelés miatt. Reggelre nem lehet áttolni. Marad a délután. Legalább ennyi mázlink van holnap, holnap után szabadnapos vagyok..
Háromnegyed tizenegy után két perccel állítom le a motort a feljárón. A kiszállást nem siettetem. Fújnom kell egyet, mielőtt kiszállnék. A vállam fáj, zsibbad és ami még jobb, felfut a nyakamig a nyilallás ereje, ha rosszul nyúlok valamiért. Baromira nem hiányzott az a fél kilences eset a sarki boltban. A papírmunka is majd’ ránk rohadt utána, a túlórámról nem beszélve. A gyomrom meg annyira be van görcsölve az önemésztéstől, hogy már éhségről sem tudok beszélni és mivel az orvosoknak még nem pattant ki a fejéből az influenza ellenszere, sejtem mennyi mindenre kell rávennem magam. Végigdörzsölöm a pofám, ahogy kiszállok az autóból és kiveszem a hátsó ülésre behajított táskát. Jah, ez volt az utolsó tiszta adag. Mosni kéne, de egyre inkább azon vagyok leszarom, másnap edzőcuccban viszem a kölyköt a suliba. Az ajtóhoz érve jut el a tudatomig, valószínűleg nem csak az én ruhatáram járja a végét. A kulcsomat mély levegővétellel kísérve vakerálom elő a zsebemből és halkan hajtom be az ajtót az alvókra való tekintettel.
A kabátot nem veszem le nincs az eszembe, automatikusan a konyha felé mennénk, hogy megnézzem az ottani állapotokat, ha nem hallanám meg a nappali felől érkező lépteket és látnám a mászkáló árnyékot a vetődő fényben. A táskát a küszöbnél hagyom el, csendben rakom le a földre és előre, némán intek, ha pont erre néz.
- Bocs, minden elhúzódott. A mai napot jobban bírta? – a tegnaphoz képest, ami nyilván: újabb nyugalmas napnak számított az elmondása alapján.. A fáradtságot látom rajta, így amikor odaérek tartom a kezemet a gyerek átvételére és egyidejűleg futócsókkal üdvözlöm.


Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 46
Avataron : Jenna Coleman
I. : Ron
II. : kids
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tűzoltó
Kor : 30
Pillanatkép :
Idézet : I'm not broken just a bit cracked. Life has given me a lot of shit and that's been hard to handle.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem : best friend

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Szer. Nov. 28, 2018 9:03 pm
A motorzúgás, a kulcs zörgése, az ajtó jellegzetes nyíló hangja beleveszik a gyerek nyűglődő hangjaiba és noha érzékelem mindet, valahogy ezúttal már elmarad a felszabadítónak remélt érzés; mostantól nem csak az én vállamat nyomja a két fiúval kapcsolatban minden. Mármint, nyilván alapból sem csak az enyémet, de amikor nincs itthon, dolgozik és túlórázik, nem kell felkelnie az etetések idejében, hiába tudja az eszem, hogy igenis itt van és igenis rengeteget segít, amikor tud, valahogy mégis ott mocorognak azok az érzések és gondolatok, amiket még magamnak is utálnék bevallani. Nem is teszem. Csak érzem.
Még mindig ringatom a fiunkat, remélve, hogy vagy megnyugszik vagy elalszik, mostanra nagyjából mindegy is volna melyik következik be, csak valamelyik jöjjön végre. Az intését még elkapom, amit csak az arcjátékommal viszonozok, de őszintén szólva kicsit sem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán meglátja a gyér megvilágítás mellett.
A hangtalanul letett táska már tudom mit jelent és ezzel együtt bevillan, hogy reggel még azt hittem van számomra pár napnyi váltásruha a szekrényben, de ma határozottan kiderült, hogy ez mennyire csak vágyott délibáb volt; ami tiszta ruhát csak találtam, azt ma többször is átcseréltem, köszönhetően a kezemben most is ringatottnak. A halvány mosoly már nem igazán őszinte az ajkaimon, de ez sokkal inkább a fáradtságnak köszönhető, mint akármi másnak.
Megrázom a fejem, röviden, de határozottan, hiszen nincs miért bocsánatot kérnie. Tudom, hogyha nem jött volna közbe valami, akkor korábban ért volna, szóval nem veszem magamra. Meg se fordul a fejemben igazából. Válaszolni viszont csak akkor fogok, amikor közelebb ért, és az egyértelmű gesztust látva óvatosan adom át a karomban tartott dedet egy fejrázást követő viszonozó, rövid csók közepette.
- Talán egy órát, ha kibírt ma úgy, hogy nem volt a kezemben. – nem hiszem – és nem is akarom –, hogy jobban kellene ezt magyarázni. Amint átkerül hozzá Jake, zsibbadó nyilallás áll be a karjaimba és a vállaimba is egyidejűleg. Eddig fel se tűnt, hogy nagyjából négy kiló álló nap cipelése mennyire kimerítő tud lenni az izmaimnak és az idegeimnek is egyaránt. Persze, ahogy hozzákerül a fiatalúr, úgy szűnik meg a nyűglődése varázsütésre. Hogy ez mennyire rohadtul nem fair?!...
- Ettél ma valamit? Nem főztem semmit, nem jutottam el odáig, de szétnézek mi van itthon. – szusszanással fejezem be a válaszadást és szinte érzem, ahogy egy-két centit összemegyek, pedig így is eléggé szákmarkúan mérték a magasságomat. Mielőtt azonban elindulnék a konyha irányába, megcirógatom a gyerek arcát röviden és az egyetlen – rajtam kívül – nagy korú tekintetét keresem; - Neked milyen napod volt? - Zach estéjét pedig egyelőre még nem említem. Egyszerre csak egy dolog, nem igaz..?


Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 41
Avataron : Chris Wood
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (őrmester)
Kor : 34
Pillanatkép :
Idézet : All women become like their mothers. That is their tragedy. No man does and that's his.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Pént. Nov. 30, 2018 2:35 am
Cseszettül szerencsés az emberi természet, ahogy képes újabb és újabb bőrt lehúzni a képünkről még abban az esetben is, ha valamiről nem tehetünk, önhibán kívül történik. Pocsékul néz ki. Nyúzottnak, kimerültnek és emiatt nyúlok egyből Jake-ért, hogy a kérdést követően nem sokkal elküldjem.. Aludni, fürödni, pihenni, gondolkodni vagy nyugodtan enni. Nem tudom, amire szüksége van.
- ..és így ki tudtatok dőlni valamennyi időre? – együtt vagy abban a majdnem külön töltött időben. Közben a bal karomra fektetve veszem át a nyűgös hangokat produkáló gyereket, legalább a jobbomat nem nyomja az a kevés súly se és a vállam feljebb tartásával kevésbé kényelmetlen vagy kellemetlen, ha nem is fájdalmas egyelőre. Ráfogok a bebugyoláltságukban is kissé kapálózó lábakra, majd finoman megrázom őket. Az esetek többségében csendesebbé válik tőle – a mellékelt ábra is ezt igazolja, számomra. Jake-ről pont elszakítom a tekintetem, hogy arról érdeklődjek mi történt az iskolai behívás után, viszont csak a szó megragadásához szükséges levegő vételéig jutok. Beelőz.
- Valamit.. – lefordítva a grimaszkezdeménnyel együtt: nem eleget. A vonásaim időben rendezem, sóhajba és vállvonásba gyűröm túlzottan nem érdekel mostanra a hiánya. Utóbbi nem bizonyult jó ötletnek.. A megakadályozott grimasz csak eltorzítja az arcom egy másodpercre.
- Hagyd, feltalálom magam és mielőtt elfelejtenéd: meglepően önellátó vagyok. – a szembogarait vizslatom biztosan átment-e az üzenet. A ház másik két lakójával ellentétben igen, képes vagyok gondoskodni magamról és nem hiszem az egész napos szittelésük után a nyakába kellene vennie, miközben a kérdést én is feltehetném neki. A hideg kajával egyébként se volt sose gondom. Sőt.
- Majd összedobok egy szendvicset; kérsz? Vagy aludni mész? – nem fut át az agyamon, hogy soká számoljak a társaságával tekintve néhány elég alapszükségletet, amennyiben nem mostanában kell megetetni Jake-t. Ha van persze tej hozzá a hűtőben.. Ha nem, akkor annyival később tud menni, míg sajnos nem pótolja. Visszanézek a kis szarosra, róla vezetem át a tekintetem Jacks-ére. Mihez képest?
- Ismétlést nem kérnék belőle. Amúgy mondhatni átlagos, de pár napig nem fogok tudni a jobb oldalamon aludni. Semmi komoly, csak rosszul találkoztam össze egy konténerrel. – a kitámasztója nélkül ugyan egy mozgóról beszélek, de.. Mindegy. Megmaradok. A tükörből is eljutottam arra a következtetésre szépnek nem szép, de megmaradok és ennek megállapításához, a szokásos fáma szajkózásának sokadszori hallgatása miatt nem akartam további fél vagy egy órát bent maradni. Nem hiányzott.
- Zach-kel mi volt? – elkanyarítom a témát a napomtól, amin nem sok érdemes vagy épp izgalmas megbeszélnivaló akad szerintem. Vagy csak én nem találom annak, mindegy is, alvás után majd remélhetőleg jobban funkcionálunk mindketten és nem nagyon húznám az időt addig.


Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 46
Avataron : Jenna Coleman
I. : Ron
II. : kids
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tűzoltó
Kor : 30
Pillanatkép :
Idézet : I'm not broken just a bit cracked. Life has given me a lot of shit and that's been hard to handle.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem : best friend

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Pént. Nov. 30, 2018 10:47 pm
- Nem mondhatni, nem igazán. Mármint.. – szusszanok egyet és talán a szemöldökeimet is ráncolásra bírom akaratlanul, bár ebben egyáltalán nem vagyok biztos.. - ..ő aludt valamennyit, én nem igazán. – pedig lassan negyedóráért is hálás lennék, amit nem éberen vagy éber alvásban kellene eltöltenem, erről azonban kezdek végleg lemondani. Míg a karjába veszi, rendezi a gyereket, Jake vonja magára a szembogaraimat. Nem azért, mert valami szokatlant vagy különlegeset csinálna, inkább csak nem is tudom, egyszerűen rajta marad a tekintetem, amit valamivel később, megkésve viszek vissza rá, amikor az evéssel kapcsolatban válaszol. Könnyedén értem meg a lényeget, talán a grimaszkezdemény sem kellene hozzá, a hanghordozása is elég beszédes vagy csak már ismerem annyira, hogy abból is kitaláljam mi a helyzet. ..és nem örülök neki. Annak meg pláne nem, amit a vállvonása hoz magával.
Nem tudom hirtelen melyiket veszem a szívemre; azt, hogy valami nincs rendben, ami mögött a napjának alakulását sejtem, illetve inkább annak a hozományát vagy a figyelmeztetését. Válasz helyett azonban inkább ösztönösen cselekedve lépek hozzá közelebb és ölelem át a jobb oldala felől, hangtalanul, arcomat a mellkasának fúrva. Most döbbenek rá, mennyire pokolian hiányzott egész nap. Megrázom a fejem, az arcomat még mindig szorosan a felsőjének préselve. - Nem. – megcsinálom vagy legalábbis szándékomban áll. Jakekel a kezében amúgy is érdekesen menne a zsonglőrködés, azt meg egyébként sem akarom, hogy ennyi legyen az életünk; átadom a gyereket és már húzok is akármerre, nem számít mennyire vagyok fáradt vagy éhes vagy akármi. - Hagyd csak, megcsinálom. Azt hiszem előbb az evéssel kezdem. – az alvás majd utána fog jönni, ha egyáltalán sikerül eljutni addig. Egyelőre még nem innék előre a medve bőrére, lássuk mi jön össze.
Ha eddig nem adta pluszban jelét vagy nem szólt miatta, akkor a jobb oldaláról most szerzek tudomást, a beszámolóját követően, aminek köszönhetően azonnal eleresztem vagy, ha korábban érzékelem, gond van, akkor előbb megteszem. Arról meg nem tehetek, hogy a mai nap és a korábbiak után szinte azonnal és teljesen kéretlenül lábadnak könnybe a szemeim japp, a kimerültség az oka. - Orvos látta? Mennyire rossz? – legszívesebben kb most rögtön én magam járnék utána, de uralkodok magamon. Ettől mondjuk se nem könnyebb, se nem jobb, nem örülök neki, hogy megsérült, mert ezt sikerül levágni.
A nagyobbik gyereket érintő kérdéssel kapcsolatban megrázom a fejemet és szusszanok egyet. Eleresztem és intek, hogy menjünk a konyha felé és később, a hűtőben matatva kezdek bele a válaszadásba. - Igazából nem sok. Próbáltam kérdezgetni, de hamar elunta és csak közölte, hogy utál, nem vagyok az anyja és hagyjam békén majd végül bevágta a szobája ajtaját, jelezve, hogy nem kíváncsi rám a továbbiakban. – a hangom a beszámoló végéhez közeledve megremeg és a hűtő ajtajának becsukását hozza magával, kiszedve pár dolgot a szendvicskészítéshez. - Fogalmam sincs, miért csináltam vagy mit akartam ezzel az egésszel?!..belerángattalak mindenbe és közben azt sem tudom, hogy milyen egy anya pontosan. Nekem sose volt, megkérdezni sem tudok kit arról, hogy mit kellene csináljak és egyértelműen nagyon nem vagyok jó ebben. Nem tudom milyen egy anya, fogalmam sincs, hogy kezeljem Zachet vagy Jake-et, szó szerint egy rakás szerencsétlenségként működöm, próbálva túlélni az egyik pillanatot a másik után és fogalmam sincs mit is kellene tennem, miközben két gyerek életével zsonglőrködöm, amitől leginkább csak egy szörnyeteg vagyok. – én sem számítok arra, hogy ezt így és pont most sikerül kiadnom és ebben még messze nincs benne teljesen minden, amit be sem mernék vallani...
Előveszem közben a kenyeret és elkezdem megpakolni azzal, ami a kezem ügyébe kerül, de nem igazán figyelek rá, mit is csinálok pontosan.


Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 41
Avataron : Chris Wood
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (őrmester)
Kor : 34
Pillanatkép :
Idézet : All women become like their mothers. That is their tragedy. No man does and that's his.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Vas. Dec. 02, 2018 8:30 pm
Csodálom még talpon van. Nem, mintha lenne választása.. Hangot nem adok a gondolatnak, csak futólag nézek a gyerekre: jó lenne, ha gyakrabban merülne le. A kaja managelését többek közt emiatt vállalom át határozottabb, célzó módon és egy ki nem mondott tartalommal a háttérben: pihenjen. Sokat van velük egyedül és sajnos a legtöbb, amivel segíteni tudok, hogy átveszem a „műszakját” az enyém végeztével.
Ahogy odafurakszik az oldalamhoz megfogalmazódik bennem jelezzem nehogy így aludjon be, mert kettejüket már nehezebben tudnám felcipelni az emeletre. A még nem említett vállam miatt különösen. A tartott lábakat eleresztem, óvatosan emelem a karom, hogy jobban odaférjen és a haja alatt, a tarkójánál állapodik meg a kezem, az alkaromat a vállán fektetem el. Ez kifejezetten kényelmes, nem húzódik kelletlenül az izom, nem fut fel a fájdalom.  Az államat lazán helyezem a fejbúbjára. A velős nem-re nem számítok, a nyelvem hegyén lévő noszogatás ott marad és megpiszkálom a haját.
- Nem…? Mint nem vagyok önellátó? – tisztában vagyok vele nem erre gondolt, a hangsúlyomból kikövetkeztetheti nem is ezért kérdeztem, nem is erre utaltam az előbb. Bújásával egyértelmű jelét adta a fáradtságának. A költőiségre szusszanásnyi idő múltán megadja a választ, amit előzetesben a szálak további gubancolásával fogadok el.
- Rendben, köszönöm. – nem vitatom el tőle vagy utasítom el a felajánlást, érzékeltem a korábbinál is, hogy szeretné. Témazáróként nyomok csókot az üstökére, a szemem sarkából pislogok le a közben kicsit mocorgó, nyugodt maradó gyerekre a balomon.
Az eltávolodással számolhattam volna, de kissé lemaradva lazítok a mozdulatokra kényes tagommal és nem esik a legjobban a helyzetváltás. A vonásaimon nem csavar, mindössze kellemetlen érzéssel jár. ..ha pedig ezzel nem számoltam, a vizenyős tekintetével végképp. Baszdki, rám hozza a frászt. Finoman ingatom a fejem.
- Nem, de mondtam semmi komoly. Van egy nagyobb véraláfutásom, kicsit be van dagadva az izom. Ennyi. Forró fürdő, fájdalomcsillapító, kenőcs, hogy felszívódjon a nyoma és nincs gond. Nem ez az első ilyen esetem. – a sérülésekkel nem játszok, ismer, komolyan veszem őket. Ez viszont nem egy extra dolog. - Két napig itthon vagyok, ha harmadnapra sem változik: az orvosnál kezdek. – kompromisszummal igyekszek hatni rá a fényessé vált szembogaraira jobb ötlet híján, ami nagyon remélem eléri célját. A lábon lövésemkor, mikor már majd’ megőrültem a tétlenkedéstől sem erőltettem meg magam – ezúttal sem fogom.
Kölcsönösen elengedem és követem a konyha irányába, finoman igazítva a talán laposabban pislogón, míg rá figyelek. A szemöldökeim ráncolásához nem kell sok időnek eltelnie, a hűtőből előbányászott alapanyagok békén hagyása miatt akarnék szólni, ha a folytatással ne fagyasztana le egy bő másodpercre. Tessék…? Túllépek a pillanatnyi elakadáson, közelebb megyek, a kezemmel jelzem legalább a pakolást hagyja félbe, ha a kikívánkozó megállításához nem elég a megállító kézmozdulat. Baromi nehezen tudom hova tenni az elhangzottakat, ha közben ide-oda ténykedik.. A felkarjára fogok rá, hogy ha az előző nem volt elég, ezzel hívjam fel a figyelmét ismételten a kenyér, mi egyéb kezéből letételére. A szemkontaktust lázasan kutatom. A zavartság feketén-fehéren rajta ül a vonásaimon, tudnám pontosan hol kezdjem.
- Nem vagy szörnyeteg. Elég távol állsz tőle. – gondolkodás nélkül, biztosan tudom állítani: ismertem egyet. - Rakás szerencsétlenség se. Először is. – teszem hozzá és veszek egy nagyobb levegőt. - Másodszor: Zach féltékeny, mérges. Mondd mindenfélét, ami az eszébe jut, de biztos vagyok benne nem gondolta őket komolyan. Nagyon nem kellett volna ezeket hozzád vágnia, az ajtót sem becsapni, de.. Gyerek. – jobban nem tudom megfogalmazni, csak remélni merem érti mire gondolok. - Mindkettőre nagyon odafigyelsz. 0-24-ben. Az orvos is megmondta miért ennyire nyűgös, miért sír ennyit Jake. Egyáltalán nem tehetsz róla, fenébe is, az se használ, amit a doki ad, tanácsol. Mindkettő életben van, jól van, nincs magára hagyva.. Nem. Nem vagy rossz anya. Mindent megteszel, ez pont nem azzá tesz. – az arckifejezésem sokban nem változik a beszéd alatt. Mostanra sem tudom hova tenni a kipattanást. Fáradt és fáradtabb mióta a 'szitter lebetegedett, hogy plusz segítséget nyújtson, amikor szolgálatban vagyok. Csak ennek a számlájára tudom írni, mondjuk nem tölt el semmilyen megnyugvással vagy jó érzéssel, hogy ide jutok.


Vissza az elejére Go down
avatar
Polgárság

Karakterkép :
Reagok száma : 46
Avataron : Jenna Coleman
I. : Ron
II. : kids
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Tűzoltó
Kor : 30
Pillanatkép :
Idézet : I'm not broken just a bit cracked. Life has given me a lot of shit and that's been hard to handle.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos
Keresem : best friend

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Kedd Dec. 11, 2018 8:12 pm
Hosszabban eresztem ki a levegőt a tüdőmből és hangyányit a vállaim is lejjebb ereszkednek, ahogy a keze a tarkómon talál helyet. Most még nem vagyok tisztában azzal, hogy megsérült, szorosan bújok hozzá, ölelem át, furakszom az oldalának. Hosszú volt a nap és még koránt sem vagyok a végén, hiába sötétedett már be odakint és régen túl vagyunk a nagyobbik fiú lefekvési idején.
Nem olyan hirtelen esik le a visszakérdezése vagy ami mögötte húzódik, mint kellene. Ez is a fáradtság számlájára írható, beletelik pár másodpercbe, amíg koppan a dolog, addig pedig csak lassan fordítva az arcomat felé, mozdulok kicsit, ennyivel engedve aszorításbólz ölelésből. Végül azért persze csak földet ér az a tantusz, a válaszom pedig ott van a kiegészítésben, amit már inkább a mellkasának dünnyögök a felsője anyagába.
Megrázom a fejem, mert nincs mit köszönnie. Tényleg. Az viszont valahogy sok lesz – erre a napra –, hogy kiderül; napközben megsérült. A meglóduló, egyelőre csak a tekintetemben sorakozó és várakozó állásponton lévő könnyeimről nem tehetek, már régen nem uralkodom rajtuk és akkor is előjönnek, ha legszívesebben a pokolba kívánnám őket. Nem hiányoztak..
- ..de mi történt? – igen, említette a konténerrel való „rossz találkozást”, de a nagyobb véraláfutás és a bedagadt izom egyáltalán nem megnyugtató akkor sem, ha nagyon is tisztában vagyok azzal, olykor az ő munkája is ezzel jár.
- Ha hajlandó végre bealudni, bekenem a fürdő után. – simogatom meg a gyerek hátát az említése közben, már ami a bealvóra vonatkozik, a másik felét viszont a nagykorúnak címzem.
- Szavadon foglak. ..és nem is sejted mennyire örülök, hogy most itthon leszel pár napot. – Gemma nélkül abszolút nem egyszerű – és akkor még finoman fogalmaztam –, úgyhogy jelenleg kb maga a megváltás lesz, hogy nem egyedül leszek a két törpével.
Valamennyire összeszedem magam és a konyha irányába indulok, hogy végre megcsináljam a beígért hideg kaját. ..ja és, hogy ráborítsam mindazt, aminek a kiborítását egyáltalán nem terveztem. Igazából a belekezdésekor sem tudtam, hová fogok kilyukadni végül és, hogy a szemeimbe szökött, sunyin ott várakozó könnyek is majd ezt az alkalmat ragadják meg debütálásukként.
A pakolást csak akkor hagyom abba, amikor félbeszakít a kezével. Előbb az alkaromra fogó ujjait veszem szemügyre, majd lassan ráemelem az íriszeimet is, viszonozva a szemkontaktust.
Többször is nagyobb kortyban kell vennem a levegőt, azzal próbálom meg tartani magam, de amiket mond, egyre inkább növeli a gombócot a torkomban és teszi próbára az önuralmamat. Nem tudom, hogy mikor, melyik ponton szalad le az első kövér könnycsepp az arcomon és azt sem, hogy mennyi követi még utána, mire a mondandója végére ér. Nem is sikerül rögtön a hallottak után megszólalni. Elkenem az arcomat nedvesítőt, szaggatott, mély légvétellel próbálva úrrá lenni a megindult folyamon, úgy-ahogy sikerrel.
Mielőtt hang jönne a torkomra, csak bólintok párat, megint elmaszatolom a könnyeket és amikor úgy érzem, végre megint nálam az irányítást az érzéseim felett, csak akkor szólalok meg. - Köszönöm. – nem kérem, hogy megint igazolja, hogy újra biztosítson afelől, amit épp az előbb mondott. Ettől még persze nem könnyű egyik pillanatról a másikra megváltoztatni a gondolataimat, de azt tudom, ő mit gondol. ..azt hiszem. Nem, ennyivel azt hiszem még nem zártuk le a dolgot, de amennyire kiborít jelenleg, pont annyira nem akarom, hogy így, ezt lássa rajtam.
- Kérsz egy telebőgött szendvicset? – emelem meg a kezeim alatt lévő, félig készen összepakolt halmazt.


Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 41
Avataron : Chris Wood
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (őrmester)
Kor : 34
Pillanatkép :
Idézet : All women become like their mothers. That is their tragedy. No man does and that's his.
Tartózkodási hely : seattle-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Szer. Dec. 12, 2018 8:27 pm
A vállamig még pont felér, így nem okoz fájdalmat a belém csimpaszkodásával. Az ölelés egészen arra hasonlít a karjaiban érzett erejénél fogva, a súlyánál fogva történő nekem dőlés hiányzik csak a támasztékká váláshoz, ami a kényelmes mellett szórakoztató is lenne a dünnyögéseivel, arctemetkezésével egybevetve, ha a másik oldalon nem a fáradtság lenne érte a felelős. A haját birizgálva dobom meg a szemöldökeimet a kérdőre nyílt tekintetét látva, mielőtt a szándékát újból nyomatékosítaná a kajakészítéssel kapcsolatban és mivel szemtanúja vagyok annak mennyire ki van nyúlva, igényli-e vagy se, van-e miért szerinte vagy se: megköszönöm. Szívesebben terelném lepihenni, de érzékelem mennyire szeretné és értékelem.
A következő reakciója a kismértékű sérülésem bejelentésekor duplán váratlanul ér. A karomból felfutó izom meghúzódása hagyján, az aggodalmának mértéke már kevésbé.. A fejemben zeng csak ismerősen az által feltett kérdés, ezúttal neki címezve mi történt? Nem jut eszembe a fáradtság számlájára könyveljem.
- Azt hittük pitiáner, egyedül van a srác. Senki nem ment be vele a boltba, a sikátorba érve kiderült másként volt és nekem lökték a konténert. – jobban is figyelhettem volna? Persze, a tolvaj is meglógott volna, miközben elsőként befutva gyorsan meginterjúvolom a másikat miért bújt a dobozok mögé. A társam meg szintén túlfutott rajta. Ez van, megesik, legalább egészen jól jöttem ki belőle. Lenézek a gyerekre, ahogy szóba jön és a kezemmel ismét a lábain állapodok meg.
- Nekem úgy fest jó úton van afelé. – nyugodt, csendes, felvette a bóbiskoló ábrázatát is, de gondolatban lekopogom, mielőtt bebizonyosodik elhamarkodottan ítéltem meg a helyzetet. A felajánlását hálás biccentéssel fogadom, de számításaim szerint, jobb esetben addigra már ki fog dőlni. A mosogatás, a mosás, az elől lévő cuccokat is nagyjából el kellene hánynom, szóval nem tudom mire jutok a fürdőig.
- Két sejtésem nagyon is akad. – a derekára simítom a tenyerem, mielőtt a konyhába orientálódnánk át. Sejtem, ha nem is tudom a helyébe képzelni magam a hosszú napokkal a háta mögött. Nem sokszor fordult elő és egyik alkalommal sem tartott pár óránál hosszabb ideig, amikor egyedül maradtam a két kölyökkel.. Két, de leginkább egy kezemen meg tudom számolni hányszor.
Megnyugodnék, levedleném magamról a rajtam maradt kabátot, fellélegezni készülnék eltűnik a vizenyős aggodalom a tekintetéből, amikor épp amint rágondolnék: visszatér sokkal kövérebbre hízottan hozva magával a zsigeri rossz érzést, értetlenséget. Meg egy jókora frászt. Az este folyamán másodjára és nehéz az első két kinyögött mondat után megfelelőeket előhúzni, hogy véletlenül se mondjak olyat, amivel csak súlyosbítok a helyzeten.  A megeredő könnycseppek láttán, pedig a víz is kiver. Nem csak azért, mert kezd melegem lenni. Honnan jutott ezekre a következtetésekre..? Az elsőket igyekszek letörölni a szabad kezemmel, de utána kénytelen vagyok megigazítani Jake-t. A válaszát feszülten várom, tényleg mit sem sejtőn miként hatottak, elvégre.. Elsírta magát. Az jót nem jelenthet, nem? Az arcát fürkészem, számomra is könnyebben értelmezhető nyom után és az elhangzó köszönöm mindössze minimális megkönnyebbüléssel szakítja ki a levegőt a tüdőmből. Automatikusan kezdek a fejem ingatásába. Nem, nagyon nem kell köszöngetnie és elragadja előlem a szót, amikor magamhoz venném. Aprót fújtatok, kínomban. Van egy abszurd humora a helyzetnek.
- Kettőt. Úgyhogy még egyet kellene sírnod. – szar poén, tudom jól és magától csúszik ki. A hangomat is reszelősebbé teszi a száraz, pillanatnyi nevetés, ami ezt támasztja alá. Rohadtul elképzelésem sincs róla mit csináljak vagy mivel tudnék jelenleg segíteni tényleg kiverje ezeket a fejéből mindazokon túl, amiket elmondtam. Ellenőrzöm elég biztosan van-e a balomon a gyerek, utána eresztem el, hogy a jobbal finoman jelezzem neki azt, amit mindjárt szóban is fogok:
- Hagyd azt és gyere ide. – érezhető a kérlelő hangsúlyom.


Vissza az elejére Go down
avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 706
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Hétf. Jan. 14, 2019 10:40 pm


Játék Vége


Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom
 



 

Tárgy: Re: Nappali (Ron & Jackie háza)
Vissza az elejére Go down
Nappali (Ron & Jackie háza)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Emerald City :: Seattle & Tacoma, WA :: 
Otthonok
 :: 
Seattle és környéke
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Ron és Jackie háza
-
Ugrás: