HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Pult (Java Jive)

avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 706
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Pult (Java Jive)
Szer. Aug. 29, 2018 11:45 am
***
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : ❖ Zac Efron
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (drogügyes)
Kor : 29
Pillanatkép :
Idézet : "I do not speak as I think, I do not think as I should, and so it all goes on in helpless darkness."
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Vas. Dec. 30, 2018 9:56 pm
"Tudod, mással is kitölthetnéd az idődet ahelyett, hogy a poharat emelgeted."
Rusty mondata visszhangzik a fülemben, miután a kiürült üveg a pult lapján landol. Ujjam a pohár száján játszik, követve annak körvonalát, hogy az élettelen tárgyat lassú simításával illesse.
Igen, határozottan dé ja vu érzésem van. Régen az ilyen esték azzal folytatódtak, hogy miközben én a poharamat bámultam, várva a az újabb körömre, általában egy ingerült hang ütötte meg a fülemet. Utána a hang gazdája a fejemet is.
- Nem éri meg, pajtás! -rángat vissza a jelenbe egy hang, nevezetesen az, aki a következő négy centes Jamesont teszi elém. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy eddig maximálisan figyeltem a külvilágra, ezért most körülbelül úgy nézhetek fel a férfira ültő helyemből, mintha egy másodfojú egyenlet megoldására kérdezett volna rá hirtelen.
- Hm? - ennyi reakció telik tőlem, miközben a poharat ujjaim rabságába ejtem. nem, nem vagyok részeg, még csak ittas sem, de a drogügyiseknél az ember megtanulja, hogyan hozza az illuminált állapotban lévő fószer szerepét ahhoz, hogy egy hasonló környezetben asszimilálódni tudjon.
- Nem éri meg. - ismétli meg a pultos, mire a homlokomat ráncolom. Ebben az esetben nem is kell tettetnem, hogy nem igazán fogom fel a mondanivalóját, mert halvány lila gőzöm sincs arról, mire akar utalni.
- A nő. A nő, aki miatt ennyire kivagy. Nem éri meg. Mindig lesz másik. - spékeli meg mondanivalóját egy laza legyintéssel, mintha azzal félresöpörhetné az említett problémát, mire én megeresztek egy félmosolyt és halkan fel is horkantok. Nem gúnyosan, inkább csak halovány keserűséggel.
- Áh, tudom én azt. És különben is, már vége. Most csak... emésztek. - koccintom meg a poharat mutatóujjammal a piára utalva és kétség sem fér hozzá, ha Rusty most látna, biztosan megjegyezné, hogy pályát tévesztettem és a zsaru karrier helyett kezdhettem volna valami színészi utat. de aztán magamban ki is röhögöm az ötletet és csak a számhoz emelem italomat. Pont akkor, amikor a felszolgáló közelebb hajol hozzám a pult fölött.
- Ha maradsz még, láthatod azt a fiatal frusát, aki itt szokott énekelni hétvégente. Tuti elfelejted tőle a bánatodat.
A pohár még mindig az ajkaimnál, de ujjaim jobban rászorítanak az üvegre. Nem hiszem, hogy sokkal több szükségeltetne ahhoz, hogy megadja magát a rá ható erőnek és szétroppanjon kezemben.
Fruska.
Vicces, az első, ami eszembe jut, az az, hogy megfognám a fejét és az önelégült vigyorával törölném végig a pultot, beleértve a rajta lévő üveg dolgokat.
Rusty valószínűleg ennyinél sem állna meg.
De ez magával vonzza a kérdést: akkor az én pulzusom miért válik szaporábbá? Miért akarom egyetlen szóért addig ütlegelni a pasas fejét, amíg csak pürésített ételeket nem lesz képes fogyasztani?
Szerencséjére ekkor viszont felszólal egy halk taktus valahol mögöttem, egyre erősödik, mígnem követi egy olyan hang felcsendülése, amitől pár másodpercig akaratlanul is bent tartom lélegzetemet.
Baszd meg, Rust, miért kellett elmenned?
Nem, nem ezért haragszok rá.
Azért vagyok dühös mert tudja, milyen vagyok. Komolyan egy pillanatnyi kétely sem fordult meg a fejében, hogy ez majd rosszul fog elsülni? Tényleg ennyire megbízott bennem? Vagy a sajátságos humorát éli ki ezzel és most valahol távolról figyel vigyorogva?
Fogalmam sincs.
De azt tudom, hogy a női énekhang megbabonáz.
Hátranézek vállam fölött és mintha a világ elsötétülne körülötte, hogy ne is létezzen más, akit látok, csakis ő. Bőre szinte ragyog a rá irányuló fényben, gyönyörű haja leomlik hátára. Szeretem, mikor kiengedi, sosem értem, miért nem tesz így állandóan.
Nem teszek fltűnő mozdulatot, éppen elég lesz az, amit azután kapok, hogy a dalát követően rádöbben, itt vagyok. Azt még nem tudom, a dühe vagy a döbbenete lesz-e nagyobb. Meglehet, hogy úgy tettem, mintha nem figyelnék, amikor említette a karaoke estet.
Azt hiszem, ez már belém épült reflex: színjáték.
Ebbe kell kapaszkodnom, mert a világom túl instabilnak érződik másképpen.
Most is, ahogy követem őt tekintetemmel, az agyam egy képet ránt elő tudatom mélyéről: édes ajkak puha, mégis követelőző érintésének emlékét.
Baszd meg, Rusty!
Ha tudtad, hogy ez lesz, ha nem!
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : Zendaya
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Diák
Kor : 22
Pillanatkép :
Idézet : I know how it feels being by yourself in the rain... We all need someone to stay.
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Hétf. Dec. 31, 2018 12:13 am
Százszor inkább szükségem volt erre az estére, mint korábban bármikor. El kellett szabadulnom az őrlődés, a feszültség és a csend szőtte otthonomból, ami azóta a bizonyos este óta még furcsábbá és szorongatóbbá vált. A kezdeti nehézségeken túllendülve, úgy-ahogy, de beleszoktunk a hétköznapokba, én pedig a konyakos incidenssel pontot tettem erre a meghittségre.
Nem szégyelltem magam, hisz felnőtt nő volnék és mint olyan, egészen nyugodtan és szabadon dönthetek bármiről, ami az én életemet befolyásolja. Csak épp az elutasításra nem számítottam, ami aztán felért egy kijózanító pofonnal. De talán Xavier minden lánnyal ezt csinálja... flörtölget velük, teszi a szépet, úgyhogy nem kellett volna többet belelátnom az egészbe. Talán nem is láttam. Talán csak szimplán bejön nekem és tudni akartam, miként vélekedik rólam.
Ajkainak érintése, lágy csókja túlságosan is jó volt, s éppen ezért nem számítottam arra, hogy félbeszakítsa és elhárítsa a közeledésemet.
Csak egyszer... csak most az egyetlen egyszer szerettem volna, ha egy férfi nőként tekintett volna rám. Mert hát hős lovagok eddig is megfordultak az életemben, de amint megtudták, hogy a bátyám zsaru, már fel is húzták a nyúlcipőt. Xavier meg aztán végképp közelről is ismerte Rusty-t, ami még inkább nehezít a helyzeten.
Szóval, kellett ez az este. Csak, hogy kiszellőztessem a fejem, elszálljanak a Xavier-hez fűződő gondolataim és kikapcsolódjak kicsit. Otthonosan mozgok már a bárban, hisz annyiszor megfordultunk már itt a lányokkal, hogy újból és újból részt vehessünk a karaoke esteken. Nem kis sikerrel, ezt azért illik hozzátenni.
De nem vagyok énekesnő. És nem is akarok az lenni. Kedvtelésből énekelek, nem pedig azért, mert titkon arra áhítoznék, hogy besétáljon ide egy producer és felfedezzen. A nyilvánosság sosem volt ínyemre, itt is éppen elég volt hozzászokni ahhoz, hogy ennyi ismeretlen szempár szegeződik rám. De ha lehunyom a szemeimet és énekelni kezdek, akkor ez a lámpaláz hirtelen szertefoszlik. Onnantól pedig beindulhat a buli.
Magabiztosan mozgok a színpadon, csípőm ring a zene ütemére, a súgógép olvasása nélkül is kívülről fújom a dalt és talán még egyetlen hamis hangot sem ejtek ki a számon. Ami azért egy amatőrtől szerintem nem kis teljesítmény...
Hamarabb véget ér a dal, mint számítok rá, a színpadról lefelé jövet mégis megpillantok valakit a tömegben, akit jobb lett volna nem észrevenni. Az előbbi két és fél perc éneklés csupán egy pillanatra feledtette velem a Xavier-rel történteket, azok az édes emlékek pedig tűzvészként terjedtek szét az elmémben. Az asztalunknál ülő egyik szaktársamat karon fogom és vele együtt indulok meg a pulthoz.
- Nahát... kit látnak szemeim! Hogy kerülsz ide? - eljátszhatnám, hogy csak ebben a percben vettem őt észre, de korábban félreérthetetlenül összeakadt a pillantásunk, így kár is volna ostoba tagadásba bocsátkozni.
- Xavier, ő itt az egyik barátom, Brandon. Brandon, ő itt Xavier a bátyám haverja. - intézem el gyorsan a bemutatásukat, hogy utána rögtön a pultoshoz fordulhassak.
- Egy mojito-t kérnék. - nem áll szándékomban lerészegedni és elveszíteni a tetteim fölötti irányítást, ezért maradok a lágy koktéloknál, amik nem okoznak nagy bajt. Közben Brandon is odaveti, hogy pontosan milyen whiskey-t is kér magának, az én tekintetem pedig Xavier-re vándorol.
- Nem mennél haza? Kérlek... szeretnék egy szabad estét. - nagy őzike szemeket meresztek rá, hátha ettől meglágyul majd a szíve.
- Igen, haver, menj csak haza, majd én vigyázok rá. - Brandon keze óvatosan a hátamra siklik a mondandója közben, én pedig semmi esetre sem állítom őt meg ebben a cselekedetében.
Hisz Xavier-t úgyse érdeklem, úgyhogy nem kell azzal törődnie kivel szándékozom tölteni az estémet.
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : ❖ Zac Efron
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (drogügyes)
Kor : 29
Pillanatkép :
Idézet : "I do not speak as I think, I do not think as I should, and so it all goes on in helpless darkness."
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Hétf. Dec. 31, 2018 1:07 am
Arra számítottam, hogy könnyű lesz? Ugyan, ezzel magamnak is hazudnék. Ugyanakkor, nem lenne új lépés a részemről, az elmúlt napokat jórészt hazugságban töltöttem.
Nem kell beszélnünk arról, ami történt.
Az első hazugság. Azzal áltattam magamat, hogy őt védem ezzel, pedig az igazság az, hogy azért nem hoztam fel, mert igen hamar egyértelművé válna, mennyire nem vagyok én jó a szavak megtalálásában. Egyrészt. Másrészt meg ott van annak az esélye, hogy valami hülyeséget csinálnék a nagy magyarázat közben és azért ez sem elhanyagolható szempont. De egyik sem változtat azon, hogy ez önámítás volt, semmi több.
Azok csak gyenge pillanatok voltak.
A második hazugság. Hogyne, általában ha valami megjegyzést tettem egy-egy ruhájára vagy épp azt, hogy nem kéne előlem annyi mindent elfednie, mindig olyan körítést, olyan hanglejtést adtam a szavaknak, hogy azt éreztessem, az idegeit tesztelem. Viccek. Sokszor talán pikánsra sikerült viccek, de akkor is azok. Vagyis... addig-addig hajtogattam ezt magamban, hogy végül én is elhittem. Mert egyszerűbb volt, mint beismernem, hogy amikor először közöltem vele, hogy vadítóan néz ki, az nagyon is őszinte volt. Még ha nem is fedte le teljes mértékben azt, amit akkor gondoltam. Nem találtam olyan szavakat, amik kellőképpen kifejeznék mindazt. Ahogy először figyeltem meg tüzetesebben szeme csillogását, az ajkai szegletében bujkáló mosolyt, amit visszafogni próbált, azt, ahogy vizes haja részben a vállára omlott. Akkor jó szokásomhoz híven elhessegettem a dolgot egy bókkal és azzal az álcával, hogy szeretném zavarba hozni, miközben magamat próbáltam kontrollálni, nehogy tüzetesen végigfuttassam rajta a tekintetemet. Ezért aztán mikor megtörtént az a múltkori eset... én meg igyekeztem elkönyvelni a dolgot a gyengeségnek, a feszült időszak és a fáradtság együttes erejének, szintén csak egy hamis burkot kreáltam. Ráadásul nem is az utolsót.
Az a csók nem számított semmit.
Ez volt a legnagyobb hazugság. És talán az is egyben, amelyik a leginkább kezd kiforgatni önmagamból. A világomon az a csók úgy söpört végig, mint szélroham, de egyáltalán nem érződött pusztítónak. Lassú perzselés volt, amitől bennem átkattant valami. Valami, amit addig elzárni próbáltam. Valami, ami elől azóta is menekülök.
- Eleget teszek egy szívességnek. - egyszerűbb, mint azt mondanom, hogy vigyázni akarok Rád. Plusz Rusty kérése egyértelmű volt és az is, hogy a védelem nem csak a ház területére vonatkozik. Lehet, hogy nem ez a legzüllöttebb hely a környéken, de attól még nem fogom a dolgot a véletlenre bízni. A legkevésbé úgy, hogy őróla van szó.
- Üdv! Te lehetsz az az eszes srác, akiről annyit hallottam. - nyújtok kezet a bemutatásra. Valójában rohadtul most hallom először a nevét és eszem ágában sincs megjegyezni, de fő a jó felvezetés.
Nem akarom széttörni a srác fején a poharamat!
Újabb hazugság, amit akkor kreálok, amikor látom a hátára sikló kezet. De nem mutatom jelét haragnak. Mint mondtam... kell a jó felvezetés.
- Megtenném, haver, de megelőlegezem, elég eszes vagy ahhoz, hogy magadtól is rájöjj, mással kell töltened az estédet. - a haver szót még egy kicsit meg is nyomom a laza stílus mellé, hogy érezze azért, hol a helye.
Nem sok, de nem is kell annak lennie. A beszólogatósabb korszakomból már kinőttem, viszont tanultam belőle annyit, hogy tudjam, a kevesebb mindig több, ha a másik egójára célzunk vele.
És ez be is jön. Kicsit lép csak közelebb, kaján vigyorral, de nekem nem kell több. Sötét kabátomat csak lazán félretűröm, mintha egy mellékes mozdulat lenne, amire nem is figyelek különösen, de nem is kell látnom az arcát ahhoz, hogy tudjam, felfigyel a fegyver markolatára.
- Na már most, Eszes Lovag, mehetsz, és kereshetsz magadnak más kellemes társaságot vagy maradhatsz, de akkor beduglak egy olyan helyre, ahol másnak leszel kellemes társaság. - könnyeden, mosolyogva közlöm az egészet, majd intek a pultosnak.
- Egy újabb whiskeyt a haveromnak. - mutatok a srácra, majd visszafordulok hozzá.
- Amíg kitölti, eldöntheted.
Sápadt arc, köztem és Zoe között pattogó tekintet. Öregem, ilyen gyorsan se láttam még senkit itallal elspurizni.
- Örültem, Brett! - szólok még utána, mielőtt visszafordulnék a pulthoz.
- Úgy néz ki, a bajnokod mégsem kedvel annyira. Túlbecsültem az eszességét. - nehéz úgy lazának tűnni, hogy közben az ember rá akarja csúsztatni a kezét, valamiféle láthatatlan bélyeget hagyva rajta, hogy senki ne közelíthesse meg.
- Szép dal volt. Akárcsak az előadó. - emelem felé poharamat, mélyen nézve a szemébe. Ez nem hazugság.
Hogy arra számítok, könnyű lesz?
Nem.
Ha eddig nem tette, a srác lelépésével tutira elátkoz.
De ha ez kell, hogy csak én élvezzem a társaságát, ám legyen!
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : Zendaya
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Diák
Kor : 22
Pillanatkép :
Idézet : I know how it feels being by yourself in the rain... We all need someone to stay.
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Hétf. Dec. 31, 2018 11:39 am
Vannak olyan tettek, amiket nem lehet meg nem történté nyilvánítani, hisz kimondatlanul is rányomják bélyegüket a mindennapjaidra, az életedre, egy szóval... mindenre. Az, hogy a konyaktól felbátorodva megcsókoltam Xavier-t, pontosan egy ilyen tettnek számított. Foghatnám az alkoholra, hogy az vette el az eszem, de olyan sokat nem ittam, hogy ne tudtam volna befolyásolni a tetteimet. Jöhetnék még más ostoba kifogással is, de mind egytől-egyig hazugság lenne csak.
Sohasem tartottam magam hú de szép lánynak vagy épp dögös nőnek, de szerintem ez a legtöbb nővel így van. Meg hát... mindig találok magamon valamit, ami éppen nem tetszik. Gyermekként zavart, hogy sötétebb a bőröm színe, ma már inkább tetszik. De nem is kezdem sorolni, hogy jelenleg mi mindennel vagyok elégedetlen, vagy mi mindent változtatnék meg magamon, ha lenne varázserőm, mert talán még az élettől is elmenne a kedvem.
Ebből a tulajdonképpeni önbizalomhiányból fakad, hogy pasik terén nem vagyok éppen kezdeményező típus. Az a kevés srác is, akik valami csoda folytán elhitették velem, hogy bejövök nekik, csak nehezen jutottak át Rus rostáján és ha át is jutottak, nem maradtak soha hosszabb távon az életem részei. Tudom, hogy a bátyám csak védelmezni akar, de ha valaki, ő jól tudhatná, hogy míg nem jöttek a szülei, addig én csak és kizárólag magamra számíthattam. És nem akarok most már mindent egyedül csinálni, mindennel egyedül megbirkózni. Tudom, hogy nem vagyok elkésve semmivel, mégis vágyom arra, hogy tartozzak valakihez, hogy egy stabil és normális kapcsolatban éljek... hogy megoszthassam az életem valakivel.
Xavier volt az első, aki irányába én kezdeményeztem. Nem nevezném hibának, amit tettem, ám tanulópénznek annál inkább. Többé ami flört, azt csak flörtnek veszem, semmi komolynak és ez így mindenkinek jobb lesz. Főleg nekem, mert így nem keverem magam kényes helyzetekbe. Az első próba pedig szép kis pofára esésben végződött, de erre jobb nem is gondolni.
Most viszont meglep, hogy itt látom, egy pillanatra elkap az öröm és az izgatottság, de mivel kiderül, hogy csak Rusty kérése miatt tart szemmel, megint minden képzelgésem szertefoszlik. Már épp elismerően bólintanék a Brandon felé érkező kedves hangvételének, amikor szavaiból én már kiérzem, hogy is fog végződni ez az egész. Mert régen Rusty is ezt csinálta.
- Zave! - szólok rá, én pedig apró győzelmet érzek. De amikor úgy mozdul, hogy félretűrje a kabátját, akkor tudatosul bennem, hogy előre ittam a medve bőrére. Mert nem hagyja abba és nem áll le, amíg Brandon el nem sétál innen. Hallgatom a kedves hanglejtés mögé bújtatott fenyegetését, aztán mosolyogva a mellettem álló srácra pillantok.
- Ugyan már, Brandon. Csak szórakozik veled, nem tud leültetni a semmiért. És nem is fog! - próbálom menteni a menthetőt, nehogy szerencsétlen srác még a végén szívrohamot kapjon mellettem. De engem is meglep, milyen hamar veszi el a whiskey-jét és húz vissza ahhoz a kis csapathoz, akikkel jöttünk.
Mérgesen pillantok vissza Xavier-re. - Ezt most mindenképpen muszáj volt? - dühösen teszem fel a kérdést, az elém helyezett mojito koktélt, pedig félrelököm. Talán mégis szükségem lesz valami erősebbre. - Inkább egy tequila shot-ot kérnék. Köszönöm! - kedves mosolyt villantok a pultos felé, s csak akkor nézek oldalra, Xavier-re, mikor megszólal. A pillantását nem tudom elengedni, legszívesebben a bókra se reagálnék semmit, de érzem, ahogy az arcomat elönti a forróság, ebből pedig arra következtetek, hogy éppen elpirulok. De megrázom a fejem, ezzel is megpróbálva elhessegetni az egészet. Hisz ez nem jelent semmit, ezek csak üres szavak és pont arra játszik, hogy elűzze valahogy a mérgemet.
Megszólalnék, de valaki megsimítja a vállamat és mire odafordulok, az illető már dől is a nyakamba. Megan. Egyetem első napjától kezdve a legjobb barátnők vagyunk, ráadásul ő is imád énekelni, így evidens, hogy ide is elkísért, hisz ez amolyan hagyománynak számít már nálunk. Szabadkozik, amiért mennie kell, s még mielőtt maradásra bírhatnám, cseppet sem észrevétlenül kezd el Xavier felé bökdösni a fejével. Ehhez még társul a kacsintás,a szemöldök emelgetés, ami már-már viccesen hat. Mögötte megjelenik még a kis bandánk másik két tagja, Lily és Caroline is, hisz ha Meg elmegy innen, akkor ők sem maradnak. Egyedül a srácok gondolják úgy, hogy továbbra is maradniuk kell, bár ahogy lopva feléjük nézek... mintha Brandon ezzel nem igazán értene egyet és ő inkább menne. Köszi Xavier. Emiatt többet tuti nem kérhetem majd el a srác jegyzeteit. Gyorsan elbúcsúznak a lányok és már ott sincsenek.
A Megan-tól megkapott táskámat lehajítom a földre, a kabátomat pedig a bárszékre kis támlájára hajtom és felülök a székre, Xavier mellé.
- Remélem most boldog vagy. -  vetem oda neki, s intek a pultosnak, jelezve, hogy kiürült a tequilás poharam, hisz az előbb lehajtottam a tartalmát.
- Szóval, azért utaztál ennyit, hogy tönkretedd az estémet vagy volt valami más okod is? Esetleg szeretnél lerészegedni? - nem bírtam, ha valaki részeg volt, s ha emlékeim nem csalnak, Rus túl sokszor szedte már össze Xavier-t innen-onnan, nem enyhén illuminált állapotban. Őszintén nem értem, hogy végül miért az ő gondjaira bízott, de tényleg.
- Tényleg nem adhattál volna nekem egy estét, amikor kicsit elszabadulhattam volna otthonról? Nincs már így is elég feszültség a levegőben, kell ennél is több? -  csalódottan szólalok meg, végig a szemeibe tekintve. Észre sem veszem, hogy szaporábban veszem a levegőt és hogy a szívem is százszorta jobban kalimpál, mint kellene neki. De úgy néz ki, ezt teszi ő velem. Igazán kár, hogy én nem tudok ilyenféle hatást elérni ő nála. Mindegy ez van... talán sose lesz képes nőként tekinteni rám, csak úgy, mint a haverja kishúgára. És ettől kifejezetten rosszul vagyok.
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : ❖ Zac Efron
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (drogügyes)
Kor : 29
Pillanatkép :
Idézet : "I do not speak as I think, I do not think as I should, and so it all goes on in helpless darkness."
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Hétf. Dec. 31, 2018 3:12 pm
Állíthatnám, hogy nem változott meg semmi a napokban. Áltathatnám magam azzal, hogy minden ugyanolyan, mint volt akkor, amikor Rusty közölte, hogy lenne egy hatalmas szívesség, amit nem mer mástól kérni. Viszont számítana, ha megtenném? Ha még ott tartanánk, hogy épp csak megtörtént az a csók, minden bizonnyal amellett kardoskodnék, hogy számít. Kitartanék mellette, hogy a a fejem nem vált tőle kótyagossá és nem akartam visszahúzni magamhoz azon nyomban. Mi több, ami talán még ijesztő is volt abban a pillanatban, nem akartam elengedni. Érezni akartam azt a mámorító ízt, amivel ajkai öntöttek el, a hút, amit teste bocsátott ki, az akaratos, mohó mozdulatot, amivel nekem simult. Miért? Azért, mert (és ettől érzem magam a legbűnösebbnek) rohadtul akarom őt. Nem csak egy csókra, nem csak egy pillanatnyi közelségre. De ez olyasmi, amit nem mutathatok ki. Még ha leírhatatlanul gyönyörűnek találom is, nem mondhatom ki, legalábbis tutira nem ezekkel a szavakkal. Mert én csak az vagyok, aki védi. Nem szabadd többnek látnom. Nem szabadna többet akarnom ennél.
Mégis.. megtörtént. Csak ezt igazolja már a puszta tény, hogy legszívesebben az alattam lévő bárszékkel kalapálnám el a srác fejét, amikor Zoe hátára simul a keze. Elég volt csak egy pillantást vetnem az arcára, a kaján csillanásra szemeiben ahhoz, hogy tudjam, nem érdekli, csakis az foglalkoztatja, hogy egy újabb lányról húzhatja le a bugyit. Tudom, mert egykor én is ilyen voltam. Csakhogy éppen emiatt eszem ágában sincs ilyennek hagyni, hogy körülötte ólálkodjon. Még akkor sem teszek semmit, amikor Zo maradásra próbálja bírni. Nem szólok közbe, nem javítom ki. Fel tudnám heccelni a srácot annyira, hogy felém lépjen és fenyegető mozdulat címszóval nagyon is el tudnám érni, hogy egy éjszakát fogdában töltsön. És van pár jó ismerősöm az őrsön ahhoz, hogy elintézzem, olyanba kerüljön, ahol lesz társasága. Csak, hogy nel egyen annyira magányos éjszaka. Senki nem mondhatja, hogy nem vagyok figyelmes! Ráadásul még egy italt is kapott tőlem, mit kellene még tennem? Sokkal rosszabbul is járhatott volna.
- Mi az? - reagálok direkt kis várakozással a szúrós pillantásra és közben megeresztek egy mosolyt, mintha valóban nem lenne semmi közöm az egészhez és kérdőn is nézek rá: "Hova gondolsz? Én ártatlan vagyok!" Csakhogy ez nem igaz, és neki nem akarok hazudni. Ezért megvárom, hogy leadja a rendelését, a pultos felé jelzem, hogy majd én állom a hölgy italát és csak aztán fordulok vissza hozzá.
- Ha engem kérdezel, egyáltalán nem kénel eállnod az ilyen Brandy félékkel. sokkal jobb vagy nála. - ha burkoltan is, de muszáj tudatnom, hogy fantasztikus nő, és tényleg meghaladja a felfogásomat, hogy egyáltalán miért érdekelné olyasvalaki, mint az a hízelgő, tenyérbemászó srác.
A második körnél megelőzöm, egyi intéssel jelzek a pultos felé, hogy az is az én számlámra kerüljön, mire bólint és cinkos vigyorral kacsint egyet. Van benne valami diadalittas, amolyan "Én megmondtam, nem?" üzenet.
Ám a figyelmemet addigra más köti le. Miközben Zo a barátnőitől búcsúzik, tudatosul bennem, hogy nem számít, mennyire próbálok menekülni az igazság elől, nem számít, hová bújok, a dlgok nagyon is megvátloztak. Minden megváltozott. Régebben elsütöttem volna valami viccesnek szánt szöveget arról, hogy talán szégyell és azért nem akar bemutatni a barátnőinek, de a helyzet az, hogy még a többi lány jelenlétében is, őrá figyelek.
"Remélem, most boldog vagy!"
- Majdnem. - pillantok félre, látszólag véletlenszerűen, pedig az irány nagyon is célzott. Brandon felé tekintek, aki, bár igyekszik ezt leplezni (meglehetősen rosszul) lopva felénk pillant.
- Nem az alkohol hozott ide. - túlzás volna azt állítanom, nem vitatom meg magamban a mozzanatot még aközben is, hogy felemelem kezemet, de elég ránéznem ahhoz, hogy ujjaim maguktól cselekedjenek. Ujjbegyeim érik el először a hátát, ezt követően simul hozzá lassan eégsz tenyerem és szánkázok le gerince mentén. El tudom képzelni, hogy a "barátja" mennyire megpukkanhat ezekben a pillanatokban, én viszont nem veszem el Zoeról a tekintetemet ahhoz, hogy meg is bizonyosodjak róla.
Szavaimban van némi neheztelés, de csak azért, mert bár a felvetése jogos, életem azon szakasza lezárult. Plusz, szeretném azt hinni, hogy komolyodtam annyit, hogy nem ennek a benyomását keltem. Viszont ez is csak pillanatnyi keserűség. Az, ahogy vonalát végigjárom, feledteti velem, méghozzá olyannyira, hogy maximum egy centivel állhatok meg feneke fölött. Emlékeztetve magam arra, hogy van egy vonal, amit nem szabad túllépnem.
- Azt hittem, szereted a feszültséget! - valami megint átkattan bennem, csakúgy, mint amikor brandon kezét láttam rajta. De most más jellegű. Csak kell a pimasz megjegyzés ahhoz, hogy valamelyest nyeregben érezzem magam.
A felszín alatt azonban egy pillanat alatt idéződik fel bennem minden, amit az a csók elindított.
- Lehet autogramot kérni? - ujjaim nagyon lassan lejjebb pozicionálják magukat. Egy részem, az, amelyik még próbál racionálisan gondolkodni, meg akarja őket állítani, de eddigre már késő. Csak lágyan, szinte óvatosan érintem fenekét, félve, hogy eme puszta érintéssel bánthatom őt.
Tudom, hogy helytelen. Tudom, hogy olyan, mintha a makulátlanságot mocskolnám be ezzel. És azt is, hogy az általam meghúzott vonalat most léptem át.
De túl birtokló vagyok ahhoz, hogy ne tegyem. Így hát egy bocsánatkérő pillantásra futja csak időmből, mielőőtt teljes kezemmel lecsúsznék, hogy formás hátsóját fedezzem fel magamnak.
Bassza meg, hogy így megőrjítesz!
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : Zendaya
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Diák
Kor : 22
Pillanatkép :
Idézet : I know how it feels being by yourself in the rain... We all need someone to stay.
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Kedd Jan. 01, 2019 8:41 pm
A Brandon-os mutatvány tulajdonképpen semmit sem jelentett. Még csak kicsit sem érdekel a srác, de megakartam mutatni -meg kellett mutatnom - Xavier-nek, hogy én aztán nem sírom tele a párnámat azért, mert ő ellökött magától. Bár lehet igaza van. Lehet, hogy én voltam a hülye, amikor közeledni próbáltam, amikor azt hittem, hogy ami köztünk van - bármi is legyen az -, nem csak kamasz hülyéskedés. Pedig úgy tűnik mégis. De nem baj, így legalább Rusty sem róhat fel semmi különösebbet egyikünk szemére sem. És ha másért nem is, ezért legalább hálásak lehettünk: hogy Rus-nak fogalma sem volt arról, mi zajlott Xavier és köztem.
- De nem kérdeztelek. - próbálok ott és úgy visszaszúrni, ahol csak lehet és talán pont ezzel árulom el magam a leginkább. Hisz ha nem fájna, hogy úgy eltaszított, akkor most megsértve se lennék, pedig ez hallatszik leginkább ki a szavaimból.
Észreveszem, ahogy int a pultosnak, s egy hosszú monológot tartok saját magamnak a fejemben, hogy miért is érdemlem meg az italokat. A gond csak ott van, hogy utálom, ha helyettem fizetnek, mert azt az érzetet keltik, hogy egy cselekvésre képtelen kisgyerek vagyok. Egyedül akkor nem zavarna, ha családtagról vagy mondjuk a pasimról lenne szó, de Xavier ugyebár egyik sem, így... inkább próbálom meggyőzni magam arról, hogy a két feles amolyan kiengesztelő ital. Amit pedig megérdemlek.
A barátaim amilyen gyorsan odarohannak, olyan gyorsan tovább is állnak, én meg itt maradok.
- Akkor mi hozott ide? - dobom vissza a kérdést, de ahogy megérzem meleg tenyerét a hátamon, úgy válik egyre szaporábbá a légzésem. Nagyon szívesen hazudnám azt, hogy semmilyen reakciót nem vált ki belőlem ezzel, de közben túlságosan is élvezem azt, hogy engem tüntet ki a figyelmével. Meg hát igazán kedvemre való, ahogy végigsimít a hátamon, mert így újra érezhetem az érintéseit, csak aztán rögtön eszembe jut a csók... utána meg az, ahogy eltolt magától. Az a rövid mozdulatsor, amikor a vállaimra csúsztatta a kezét és határozottan távolságot kreált közénk, túlságosan élesen beleégett az emlékeimbe. És ez rohadt nagy baj.
- A feszültséget szeretem, csak azt nem, ha játszadoznak velem. - kénytelen vagyok emlékeztetni magam, hogy ez megint lehet csak sima szórakozás a részéről és muszáj vagyok ezt a szemeim előtt tartani.
Kérdésére nem felelek, csak egy fájdalmas pillantást vetek rá, amikor keze lejjebb csúszik a fenekemre. Túlságosan vágyom a közelségére és az érintéseire ahhoz, hogy ebben megállítsam. De akkor sem szabad hagynom magam! Mert ha állandóan ezt csinálja majd velem, ha állandóan elhúzza az orrom előtt a mézes madzagot... abba rövid időn belül bele fogok őrülni. És ezt nem engedhetem meg magamnak. Neki talán ez nem több egy játéknál, de nekem már most sokkal többet jelentett, mint szabadott volna.
Nagyon apró lépést teszek csak felé, de az is elég ahhoz, hogy szemeimet egy pillanatra lehunyva magamba szívhassam az illatát és azt az érzetet keltse, hogy nincs közöttünk egy milliméternyi távolság sem. Ahogy a kezei felfedezőútra kelnek a fenekemen, rögtön magamhoz térek és minél gyorsabban igyekszem lefejteni magamról a kezeit. Úgy tűnik, most már mindig ez lesz, ha a közelébe kerülök... megrészegít és elveszítem a józan ítélőképességemet.
Kiviharzok a női mosdóba vagy talán az egyik személyzeti mosdóba, pillanatnyi elmezavaromnak köszönhetően ugyanis nem tudnám megmondani melyik. Hideg vízre van szükségem meg némi egyedüllétre. De alig nyitom meg a csapot, már dörömböl valaki az ajtón. - Foglalt! - kiáltom vissza, miközben egyre csak ellentétes gondolatok szántanak végig a fejemben. Egyik részem azt mondja, kell ez a nyugalom, kell ez a távolság Xavier-től és reménykedik, hogy nem jön utánam. A másik részem viszont lopva az ajtóra pillant és azért imádkozik, hogy Xavier-ben legyen annyi tökösség, hogy mégis utánam jöjjön. Mert hát... azzal bizonyítana valamit, nem?
Ha utánam jönne, akkor tudnám, hogy nem csak cicázik velem, hogy nem csak szórakozásra kellek neki. Bebizonyítaná, hogy törődik velem, hogy érdekli, nincs-e valami bajom...
Felpillantva a tükörbe, meglátva magamat, tekintetem rögtön az ajkaimra siklik. Csak egyetlen egy csók volt... alig tartott tovább pár rövid másodpercnél, mégis annyira szomjazom rá, hogy lassan belebetegszem abba, ha nem érezhetem újra. Mert másra sem tudok gondolni, csak arra az édes, mámorító csókra. S ha arra gondolok, hogy ez így, ilyen formában mennyire finom volt, akkor megveszek azért, hogy érezzem milyen az, ha visszacsókol. Ha nem csak gyengéd puszit lehet az ajkaimra, már-már reflexből, hanem ha tényleg érezni akar engem.
Erre a gondolatra kellemes bizsergés fut végig a gerincem mentén, pontosan ott, ahol percekkel ezelőtt végigsimított a kezével. Nem maradhatok örökre itt, bezárkózva, de tudom, hogy képtelen lennék még kisétálni hozzá. Hazamenni meg főleg... félek attól, hogy valami olyat tennék, hogyha az újból elutasításra találna, akkor undorodni kezdenék magamtól.
Így maradok itt, a csukott ajtó mögött és valamiféle jelre várok, ami majd megmutatja, mit kellene tennem. S megint két részre szakadok... egyik részem noszogat, hogy menjek ki, nézzek szembe Xavier-rel, s erős nőként, tegyem túl magam rajta. Ne hagyjam, hogy az édes mosolya vagy azok a csillogó szemei előidézzék a lábremegést, se a szapora szívverést. Mert nem szabad így éreznem. Semmit se lenne szabad éreznem iránta.
Másik részem viszont kapkodva veszi a levegőt, az ajtót szuggerálva és arra vár, hogy Xavier végre benyisson azon az átkozott ajtón...
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : ❖ Zac Efron
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (drogügyes)
Kor : 29
Pillanatkép :
Idézet : "I do not speak as I think, I do not think as I should, and so it all goes on in helpless darkness."
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Kedd Jan. 01, 2019 9:48 pm
A legrosszabb az egészben a kettősség, ami úgy érzem, bármelyik pillanatban fébeszakíthat. Egyrészt ott van a felelősségtudatom, Rusty kérése, hogy vigyázzak arra a személyre, akiért bármit megtenne és... nos, ott van bennem az az oldal, amelyik az utóbbi időben szintén akként gondol rá, akiért nem ismer lehetetlent. S a mostani pillanataink csak egy újabb igazságra ébresztenek rá, valamire, amit eddig nem akartam észrevenni. A csók csupán katalizátora volt annak a káosznak, ami bennem zajlott. Annak az erőnek, ami most a kezemet irányítja, méghozzá olyan könnyedséggel, hogy képtelen volnék megálljt parancsolni neki.
- Hű, de harapós kedvében van valaki. Vagy mondjam inkább karmolósnak? - utalok a lkkozott körmökre anélkül, hogy tekintetétől elszakítanám az enyémet. Nem tudok nem arra gondolni, hogy közelebb vonom magamhoz, hogy hívogató ajkaira suttogom, mennyire kívánom, és mennyire gyönyörű nőnek tartom. Ezzel a felismeréssel egyidőben az én ajkaim kiszáradnak, a torkomban olyasmit érzek, mintha egy nagyobb méretű kő költözött volna oda.
Ha Rust ott volnam ost, megkérdezném tőle, hogy ez volt-e az elképzelésem indvégig. Megkérdezném, tudta-e előre, hogy húga lesz az, aki az egykor zabolázatlan életmódot folytató srácot gyakorlatilag megőrjíti? Aki képes lesz rabul ejteni, úgy téve mindezt, hogy ne is bánjam.
- Megszokhattad volna, hogy így is-úgy is közlöm, szóval vehetjük amolyan udvariassági adaléknak. - tudom, hogy dühös. Azt is, hogy valószínűleg gyűlöl. De még az utálata sem tart vissza attól, hogy elüldözzem a közeléből a Brandon féléket. Viszont itt jön a képbe a másik kérdés: ez hozott ide? Tényleg csak ez?
- Olyan nehéz elképzelni, hogy miattad vagyok itt? - vágok vissza élből, kérdéssel a kérdésre, ez a taktika olyan hatást kelthet, hogy csak dacból válaszolok, pedig a szavaim ennél sokkal őszintébbek. Nincs oka hinni nekem. Különösen a múltkoriak után nincs. És valószínűleg a mostani viselkedésemmel se éppen azért teszek, hogy elnyerjem a bizalmát.
Azonban... sajnos most is működik a kettősség. Annak dualizmusa, hogy beszélni akarok vele, mindenről, ami történt és azé, hogy vándorló ujjaim magukénak kiáltsák ki teste területeit. Ezutóbbinak engedek akkor, amikor kezem a hátára vándorol. Kezdetben csak érintőlegesen, majd majd engedek a vonzásnak.
- Azt hiszed, ezt teszem? - pillantok rá kérdőn és ezúttal nem bújuk a lazaság, a félvállról vétel álarca mögé. Ha játszani akarnék vele, nem állítottam volna meg a múltkor. Visszaéltem volna a helyzettel, hogy addig birtokoljam ajkait, amíg meg nem részegülök tőlük.
- Azt hiszed, bántani akarlak? - kérdezek újra, ezúttal némileg szigorúbban, ezzel kontraszgban ujjaim a fenekén apró simítást tesznek, noha elmém üvölt, ordít, morog, hogy vonjam közelebb. Hogy bevalljam, mekkorát téved.
Mikor közelebb lép, ujjaim felszánkáznak a derekára. Már épp feladnám minden ésszerű gondolatomat, hogy átkaroljam, amikor elveszítem őt érintésem alól.
Amikor utánamegyek, azzal az elszántsággal teszem, hogy keményen lépek fel.
Azzal a tervvel, hogy ha kell, erővel húzom ki a mosdóból és ültetem az autóba.
Csakhogy minden megváltozik akkor, amikor a hangját hallom az jató túloldaláról.
"Foglalt!"
Mikor érdekelt engem az ilyesmi?
Mikor foglalkoztam udvariassággal?
Ekkor történik az átkattanás. A düh, rá kell ébrednem, magam ellen irányul. S az ajtó ellen, amiért közöttünk van.
Ha nem szól ki rajta, talán csak a dörömbölést folytattam volna. Az is lehet, hogy csendben várok, amíg kijön. Ahhoz viszont túlzottan bogarat ültetett a fülembe az, amit mondott.
Játszadozni...
... volt rá idő. De nem most. Nem vele.
Benyitok, és amikor a mosdókagylóknál megpillantom alakját, nekem több se kell, hogy kérdés nélkül hozzá sétáljak. Nem mondok semmit, csak két oldalt arcára csúsztatom kezeimet, hogy szelíd erővel magam felé fordítva tarthassam őt, és egy gyengéd, elnyújtott csókkal érintsem ajkait. Puhább, mint az első alkalmunk.
- Kaphatok autogramot? - suttogok szájára. De még mielőtt válaszolna, újra ajkaira lehelek: - Otthon. - megsimítom az arcát.
Egyszerű mozdulatnak tűnhet, de jelentéssel bír:
Te vagy az otthonom!
Ezúttal én lehetek az kettőnk közül, aki képtelen visszafogni magát.
És nem hiszem, hogy vissza tudom nyerni az önkontrollt.
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : Zendaya
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Diák
Kor : 22
Pillanatkép :
Idézet : I know how it feels being by yourself in the rain... We all need someone to stay.
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Pént. Jan. 04, 2019 12:04 am
Nem tudom mi történik velem, hisz így még sohasem éreztem magam. Azóta az ominózus este óta valami megváltozott. Xavier is túl sokat jár a gondolataimban, vészesen sokat... Alig eszem, alig alszom és megőrjít a tudat, hogy mindössze pár méter választ el minket, köszönhetően annak, hogy egy fedél alatt élünk. És ez csak egyre rosszabb lesz, ha nem ülünk le és beszéljük meg ezt felnőttek módjára. De, hogy ezt tényleg megtegyük... erre már nem visz rá a lélek. A csendes szenvedés egyelőre megteszi, Rus úgyis nemsokára hazajön. Remélem. Vagy addig jó, míg nincs itthon?
- Csodálod? - tulajdonképpen én magam se teljesen értem a reakcióimat. Nyilván a múltkori eset okozta sértődöttség beszél belőlem, de kell, hogy legyen itt még valami más is ezen felül. Hisz annyiszor próbálkoztam már más sráccal és az akkori elutasítások, kudarcok kicsit sem viseltek meg ennyire. Talán ideje lenne beismernem magamnak, hogy Zave olyan gondolatokat ébreszt bennem, amilyeneket még soha senki ezelőtt. És ez megrémiszt. Pláne azért, mert ő nem akar tőlem semmit sem.
Nem tudom elképzelni, hogy miattam van itt. Legalábbis nem olyan értelemben, ahogyan én azt szeretném, mert hát másik értelmében véve tulajdonképpen ez nyilvánvaló. - Nem, egyáltalán nem nehéz, hisz ez a dolgod... Rus eléggé világosan kifejtette, mikor a nyakadra sózott. - rántom meg a vállam és minden erőmmel igyekszem elfordítani róla a tekintetemet. De miért megy ez olyan nehezen? Miért nem bírok elszakadni, mikor jól tudom, hogy ezt kéne tennem? Hisz ha nem sikerül... annak egyáltalán nem lesz jó vége.
- Miért, talán nincs igazam? - a kérdésére kérdéssel felelek. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy csak játszadozik velem, de ugyanakkor semmi sem bizonyítja ennek az ellenkezőjét. A múltkori csóknál is... jóformán tálcán kínáltam fel magam neki és még csak vissza sem csókolt. Ezek után nehéz elhinni, hogy bármit is megmozgatnék benne, ami elég nagy méreggel és egyben bánattal tölt el. Mert még sohasem akartam senkit ennyire. Sohase akartam, hogy valaki engem is ennyire akarjon. Zave-ig.
Nem tudok választ adni a kérdésére. Nem hiszem, hogy bántani akarna, de már így is közel vagyok ahhoz, hogy apró szilánkokra törjön a szívem miatta. Pedig jóformán semmi sem történt közöttünk. Mi történne velem, ha belezúgnék, ha odaadnám neki teljesen magamat, minden gondolatomat, ő meg egy nap felkelne és rádöbbenne, hogy nem akar egy ilyen nővel lenni. Mert az esély meg van erre, hisz nem igazán vagyunk egy súlycsoportban.
Menekülőre fogom. Mennem kell, távolságot szőni közénk, még mielőtt újra hülyét csinálnék magamból, csak ezúttal még közönségem is lenne hozzá. A mosdóban találok vigaszt, búvóhelyet, de szinte amint becsukom magam mögött az ajtót, már kopogtatnak is rajta.
Aztán valami földöntúli dolog történik.
Tulajdonképpen fel sem fogom, hogy mi zajlik le körülöttem, velem... velünk. Hisz mire észbe kapok, Zave már felém közeledik, lágyan simítja a bőröm és olyan édes, váratlan csókot lehet az ajkaimra, amitől még a lélegzetem is elakad.
- Miért kell az neked? - kérdezem pihegve, levegőért kapkodva, miközben felé fordulva nyaka köré fonom karjaimat. Nem akarok közelebb húzódni, hozzá simulni... mégis ezt teszem. Ezzel pedig újabb lehetőséget szolgáltatok neki arra, hogy meggondolja magát és ellökjön. De bármennyire is félek ettől, mégis vállalom a kockázatot, mert legalább addig a rövid ideig magamon érezhetem a kezeit és senki mást nem tüntet ki a figyelmével, csak engem.
- Biztos haza akarsz menni? Odakint akadt pár lány, akik nyál csorgatva vizslattak téged... - semmi esetre sem akarom másra tukmálni, főleg mikor köré fonhatom a karjaimat és a mellkasomon érzem, miként dübörög az ő szíve is. Igazából a válaszát sem várom meg, csak közelebb vonom magamhoz, hogy repetázhassak a mámorító csókjából. Éppen csak gyengéden érintem ajkait az ajkaimmal, de amint megérzem azok édességét, mintha elveszíteném az önkontrollt. Mintha a múltkori eset hirtelen meg nem történtté válna... Követelőzve csókolom, mert úgy érzem, ennyi nem elég belőle. Többre vágyom, még többre, mintha csak ettől jutnék az éltető levegőhöz. Voltaképp pontosan annyira is van szükségem a csókjaira, mint a levegőre...
S hiába akar indulni, egyelőre én túl jól érzem magam a karjaiban ahhoz, hogy megfosszam magam ettől az élménytől.
De ha újból el merészel tolni magától... abba én belehalok.
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : ❖ Zac Efron
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (drogügyes)
Kor : 29
Pillanatkép :
Idézet : "I do not speak as I think, I do not think as I should, and so it all goes on in helpless darkness."
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Pént. Jan. 04, 2019 3:59 pm
+ 18

Dühére nem válaszolok és a visszakérdezésre sem, miszerint játszadoznék vele. Ha megenném, azzal túl sok mindent árulnék el. Ha megtenném, azt mondanám, sosem akarnám őt bántani, azt mondanám, hogy gyönyörű, fantasztikus nő, aki a legjobbat érdemli és azt is elmondanám, hogy a karjaimban tartva óvnám mindenkitől, aki csak ártani próbál neki.
Bűnös vagyok.
Bűnös, amiért az ajkait ízlelem, amiért hagyom, hogy egy mély lélegzetvételnél jobban elbódítson illata, mint a szervezetemben dolgozó alkohol. Csakhogy ezutóbbi szerepe elenyésző, annak a látszatát igyekeztem fenntartani vele, amit msot ezekben a pillanatokban elemi erővel rombolok le. A látszatot, hogy ami múltkor történt, nem jelentett semmit, nem változtatott meg semmit. Azért vagyok bűnös, mert nem akarom elengedni. Nem akarom, hogy Brendon félék érintsék, csak arra tudok gondolni, hogy én akarom őt érinteni, birtokolni.
Ezért most mohón bánok ajkaival, s ahogy érzem karjait körém fonódni, azt is érzem, hogy önkontrollom végleg elbúcsúzik tőlem. Az ujjaim végigsiklanak szép arcán, hogy aztán levándoroljanak és végighúzzam tenyeremet oldalán.
Nem tudnám megmondani, mikor kezdtem el rá mésképp tekinteni. Vagy... csak nem akarom bevallani azt, hogy mindig is nőként láttam és nem Rusty húgaként, noha könnyebb volt megbélyegezni ezzel a titulussal.
És ezért vagyok bűnös. Mert belekóstoltam a tiltott gyümölcsbe. De nem elég. Többet akarok.
- Azért kell, hogy be tudjam kereteztetni és amikor már nagymenőket is leköröző énekes leszel, akkor menőzhetek vele. - újra közelíteni kezdek ajkai felé, de az utolsó pillanatban elkanyarodok álla vonalán apró puszikkal végighaladva a nyakára lehelek egy csókot. Érzem, hogy nem kellene... nem lenne szabad. Mert nem fogok tudni leállni. Egy részem szinte azt kívánja:
Gyűlölj érte!
Pofozz fel!
Állíts meg!

Már épp válaszolnék, valami olyasmivel, amivel a türelmét húzhatom, minthogy "miért, szeretnéd, ha őket is hazavinnénk?", de amikor ajkai újra érintenek, lemondok erről a húzásról és szemeimet lehunyva adom meg annak az éhes morgásnak, ami most bensőmet képezi. Követelőzésére az én birtoklási vágyam válaszol, kezem pedig mintha szintén ezt akarná kifejezni, háta cirógatását követően visszatér fenekéhez, de ezúttal ujjaim gyengéden belemarkolnak, tenyerem teljesen hozzásimul, bár nem teljesen átgondolt a mozdulat részemről, ezzel ugyanis még jobban magamhoz vonom testét, már amennyire ez még lehetséges volt és érzem, hogy ez kezd túlzott hatással lenni rám, ami.. nos, ami a nadrágomban uralkodó állapotokat illeti. Ami egy dolog, de ebben a helyzetben biztos vagyok benne, hogy már ő is jól érzi.
- Amennyire impozáns ez a mellékhelység... - nem az - ... kétlem, hogy az itteniek örülnének, ha látnák, hogy a női mosdóban tartózkodok. Plusz, otthon kényelmesebben ellennénk. - ennek ellenére visszatérek nyakához és lassan végigcsókolok rajta, magaménak követelve a területet. De az ostromot félbeszakítom, hogy a fülébe súgjak:
- Hazudtam. Nem Rust kérése miatt jöttem el. - apró csókot nyomok szavaim alátámasztásául még egyszer a nyakára, mielőtt szemébe néznék.
- De nem válaszoltál. Megkapom az autogramomat? - mosolyodok el lepillantva az ajkaira és mielőtt válaszolhatna, újra birtokba veszem őket. Azt már észre sem veszem, hogy gyengéd lágy erővel nekitolom a testét az egyik wc fülke csukott ajtajának.
Arra kapok észbe, hogy ujjaim még lejjebb merészkednek combja külső ívére.
- Mennünk... kellene... - suttogom ajkaira, mindkét szó után csókkal pecsételve meg mondanivalómat.
- Még mielőtt teljesen elvesztem tőled a fejem! - hajolok távolabb, de nem eresztem. Kezem továbbra is a combján, a másikat lassan felemelem, hogy ujjamat végighúzzam alsó ajkán. Amolyan jelzésül szánom ezt, hogy már így is rabul ejtett. És jöjjön bármilyen lányokkal, akik a nyálukat csorgatják, egyikük sem fog érdekelni. Ő érdekel. Egyedül Ő!
- Szép ruha! - jegyzem meg pimasz mosollyal, miközben végigfuttatom tekintetem a testén. Persze, a ruha a szép, remek kis alibi.. csak éppen azzal rúgom fel stílusosan, hogy kezem, mi eddig egyhelyben pihent, megindul és többé már nem a külső íven mozog, hanem átköltözik combja belső oldalára és puhán felsimít rajta. Az utolsó pillanatban tudom csak megállítani, mielőtt túl messzire mennék.
- Ne haragudj... - hangom rekedtes a vágytól és mielőtt hagynék neki időt reagálni, mégis megteszem az utolsó lépést. Óvatosan simít arasznyit feljebb a kezem, hogy ujjam széle érzékenyebb területen érintse, mielőtt elkezdeném elvenni onnan. Muszáj volt. Éreznem kell rezdülését érintésem alatt, látnom kell a reakcióját. Tudnia kell, hogy az őrület szélére sodor szépségével, bocsánatkérésem pedig nem arra vonatkozik, hogy nem vágyom rá. Arra vonatkozik, hogy képtelen vagyok tovább visszafogni magam.
Arra vonatkozik, hogy azt akarom, ő is türelme hátármezsgyéjére sodródjon.
Vissza az elejére Go down
avatar
Oktatás

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : Zendaya
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Diák
Kor : 22
Pillanatkép :
Idézet : I know how it feels being by yourself in the rain... We all need someone to stay.
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Szomb. Jan. 05, 2019 12:08 am
18+

Nem állítom, hogy jobb volt míg csendes szenvedésben éltük a mindennapjainkat, ugyanakkor azzal, hogy átlépünk egy határt visszafordíthatatlanul megváltozik minden. Ugyan nem akarok felesleges képzelgésekbe és mi lenne ha típusú gondolatokba bonyolódni, de bármi is süljön ki ebből az egészből... képtelenek leszünk eltitkolni ezt Rusty elől. Amúgy is olyan orra van, akár egy drogkereső kutyának, képzelhetjük ez milyen fokozatra kapcsol, ha két olyan embert kell górcső alá vennie, akik közel állnak hozzá. Hiába érzem a vesztünket, jelen pillanatban nem tudok aggódni miatta.
Most inkább az frusztrál, hogy tudom, előbb-utóbb vége szakad a csóknak, holott én azt akarom, hogy ez az este örökké tartson és soha semmi meg ne zavarja.
Belemosolygok a csókba, mikor megérzem kezeit lefelé vándorolni a testemen. Mennyivel felemelőbb ez az érzés, mint amikor eltolt magától! De ahogy meg-megszakítja a csókot, az még az eltolásnál is fájdalmasabb érzés, s szinte még az ajkaim is belesajdulnak ezen tetteibe.
Én, mint nagymenő énekesnő? Ugyan már... A karaoke az megy, viszonylag jól, na de hogy ebből éljek? Én ahhoz kevés lennék. De simogatja a lelkemet - és talán kicsit az egómat is -, hogy ő így gondolja.
Képes sem vagyok a válaszra, hisz rögtön eltereli a figyelmem az apró puszikkal, amit az államra és a nyakamra lehel. Halk sóhajok kúsznak ki a számon, amelyeket normális esetben nem óhajtanék hallatni, viszont az ő érintéseit és csókjait nem bírom másképp lereagálni. Annyira vágytam már ezekre az apróságokra, hogy most szinte beleremegek, ha megérint. Pedig annyira nem alkalmas a helyszín... hisz ez mégis csak egy mosdó! De nem tudok megálljt parancsolni neki, eltolni magamtól meg aztán végképp képtelen lennék. Főleg miután kezei a fenekemre csúsznak, közelebb vonva ezzel magához és érezve, hogy mindez milyen hatást ért el már most nála, pedig még nem is tettem semmi olyat, amivel még inkább felcsiholhatnám a benne lobogó tüzet.
Mindig fáj, ahogy el-elszakad tőlem, ugyanakkor még nagyobb élvezetet jelent, ahogy másodpercek múlva újra visszatér hozzám. Nyakamra hintett csókjait ezúttal már kicsit hangosabb nyögéssel reagálom le, miközben tarkóján felsimítva a hajába túrok. Az, hogy nem Rus kérése miatt jött ma ide, azt sejteti, hogy tényleg miattam és azért, mert érdeklem, ettől pedig hatalmas horderejű boldogság zúdul végig az egész testemben.
Épp bólogatnék az autogramos kérdésére, amikor újra elhalmoz a csókjaival. Imádom az ostromát, imádom érezni, hogy fokozatosan adja fel a magában folytatott harcot és vállalja fel, hogy igen is megmozgatok benne valamit. Hazudnék, ha azt mondanám, ez nem tölt el valamiféle büszkeséggel. Hisz már múltkor is ezt akartam érezni. Már múltkor is őt akartam...
Belenyögök a csókba, mikor a hátam találkozik az egyik ajtóval. Tényleg nem jó a helyszín, rohadtul nem jó... mégse tudok nem hogy megálljt parancsolni, de még csak megszakítani se ezt a csodás pillanatot. Mert mi van akkor, ha ezt megteszem s mire hazaérünk kijózanodik és rájön, hibát követ el azzal, ha engem ölel, ha engem csókol?
Én pedig imádom, hogy ezt csinálja. Hogy szavak között is csókot lehel az ajkaimra, hogy újra s újra közel hajol hozzám, még mielőtt túlságosan nagy távolság ékelődne közénk. Kijelentését hallva széles mosoly terül el az arcomon. - És az jó dolog vagy inkább rossz, hogy elveszíted tőlem a fejed? - egy kezemmel ölelem már csak, vagy mondhatnám azt is, hogy egy kezemmel kapaszkodom már csak belé, cseppet sem eresztve, hisz kérdésemet követve a másik kezem felfedezőútra indul és végigsimít a felsőtestén, egyre lejjebb haladva, hogy aztán nadrágjának övénél megálljon egy pillanatra. - Milyen hatással is van rád ez a bizonyos fejvesztés? - nem csúsztatom lejjebb a kezem, inkább csak az övénél fogva húzom még közelebb magamhoz.
Nyelek egyet izgatottságomban, lélegzetvételeim hangosabbá válnak, ahogy keze a combomra téved és felsimít rajta. Bocsánatkérését hallva kíváncsian tekintek rá, mert nem értem, miért szabadkozik. Ha valami nem tetszene, akkor leállítanám. De igen is kedvemre való a közeledése, méghozzá talán túlságosan is... hisz nem az a fajta lány vagyok, aki csak úgy odadobja magát a férfiaknak. De Zave-vel annyi játékos kört futottunk az együttélésünk kezdete óta, hogy azok kitesznek pár "randit". Arról nem is beszélve, hogy másra se vágyom jobban, csak ő rá. Így hát... már nem is vagyok az a könnyűvérű lány. Nem akarom másnak odadobni magam, csak Zave-nek, de neki minden kérdés és fenntartás nélkül.
Ahogy megérzem óvatos, puhatolózó érintését a lábam között, felnyögve újra a hajába túrok és azzal bírom újbóli közeledésre, hogy ezúttal én legyek az, aki elhalmozza őt a csókjaival. Az a kezem viszont, ami eddig az övén pihent, most lejjebb csúszik a tisztán kivehető és érezhető férfiasságára. Gyengéden, mégis határozott mozdulatokkal simítok végig rajta, miközben megszakítom a csókunkat és zihálva hátradöntöm a fejem az ajtónak.
- Menjünk haza! - parancsolni akarnám, ellenkezést nem tűrve, de helyette valamiféle nyöszörgés hallatszik inkább. Leírhatatlanul vágyom az érintéseire, arra, hogy csak velem legyen elfoglalva, hogy minden gondolatát én töltsem ki, de kénytelenek vagyunk lelépni innen.
Nehezemre esik elvonni tőle karjaimat, mégis megteszem, s ha nem engedne, valahogy akkor is utat török magamnak.
Haza. Kell. Mennünk. Most.
Ha enged, akkor kiviharzok a mosdóból, meg se állva a kabátomig és a táskámig, amiket villámgyorsasággal felkapok és már indulok is ki a levegőre. Nem akarok távol lenni tőle, nem akarom megfosztani magam az érintéseitől, mégis muszáj. Ha nem hagyja meg nekem ezt a kis időt, ha nem lesz türelmes, míg haza nem érünk, akkor félő, hogy képtelen leszek türtőztetni magam. Pedig muszáj hallgatnunk a józan észre. Muszáj hazamennünk, ahol nem lesz más, csak ő meg én, csak mi... zárt ajtók mögött.
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazság- és hadügy

Karakterkép :
Reagok száma : 7
Avataron : ❖ Zac Efron
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Előtörténet
Foglalkozás : Rendőr (drogügyes)
Kor : 29
Pillanatkép :
Idézet : "I do not speak as I think, I do not think as I should, and so it all goes on in helpless darkness."
Tartózkodási hely : tacoma-i lakos

Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Szomb. Jan. 05, 2019 1:41 pm
Nem fér a fejembe, hogyan lehet valami egyszerrre ismerős érzés és mégis ennyire új. Nincs értelme tagadni, hogy van múltam az éjszaaki életet illetőleg, Zoe előtt pláne nem, elvégre Rustytól biztosan hallott történeteket arról, milyen is voltam azelőtt. Most mégis egy egészen különleges bódulat uralkodik rajtam. Nem olyan, mint amikor alkoholtól vezérelten összefeküdtem egy lánnyal, akinek a nevét valószínűleg meg sem jegyeztem, nemhogy nem emlékeztem rá másnap. Persze, megvoltak a szokásos körök, a "majd megismételhetnénk" és a "hogyne, hívni foglak", de ezek nem is voltak többek, mint amik: körök. Számomra pedig a kör ott bezárult, hogy távoztam, csakhogy aztán még aznap este újrakezdődhessen, más szereplővel a végén. Külsős szemlélő számára ez sem tűnhet különbnek, többnek egy újabb körnél. Ez viszont tévedés.
Senki sóhaja vagy nyögése nem volt rám olyan hatással, mint az övé és mikor hallom őket, nagyon nehéz megállnom, hogy többet tegyek, hogy újra és újra kicsikarhassam belőle ezeket a hangokat. Mikor ajkaim közé szökik nyögése, már nem tudom visszafogni elégedett mosolyomat. A fenébe is, már akkor efféle képek sejlettek fel bennem, amikor ő megcsókolt a múltkor. Már akkor ott akartam tartani, a karjaimba zárni, és ajkaira lehelni annak bélyegét, hogy soha nem találkoztam hozzá foghatóval.
- Gondolom abban kiegyezhetünk, hogy nem helyes. - nehéz úgy higgadtan válaszolni, hogy közben a keze lefelé téved, nyomán a légzésemet is kénytelen vagyok mélyíteni, hogy ne váljon túl rendszertelenné.
- De ez nem egyenlő azzal, hogy ne lenne jó érzés. - pofátlanul végignézek rajta, és ha lehetséges volna szemmel vetkőztetni valakit, akkor bizony már nem sok minden takarná el előlem. Ahogy közelebb húz övemnél fogva, minden esélyem el is száll, hogy leplezzem ezt. Nadrágom igen kényelmetlen viseletté vált és most dudorodó részével az öléhez simulok.
- Nem egyértelmű? - annyi kétértelmű megjegyzés után most már képtelenség letagadnom, hogy sosem "a kishúgként" néztem rá. Ezek után meg egyenesen képtelenség is lesz.
Lehunyom szemem, ezúttal rajtam a sor, hogy csókjaiba morduljak a jóleső érzéstől, amit ujjai simítása okoznak, de egyszerre úgy is érzem, hogy mindjárt megőrülök. Szinte már fájóvá válik odalent számomra a szűk hely.
- Kínozni akarsz? - suttogok szájára két csók között és az előbbinél merészebben simítom hozzá mutatóujjamat legérzékenybb területéhez, kínzó lassúsággal írva le rajta egy kört, visszavágásképpen.
Te provokáltad ki!
- Ó, most már jó ötletnek tartod? - nem húzom még el a kezem, legalábbis nem azonnal, csak pimasz mosollyal nézek rá.
Ezt vehetem úgy, hogy én győztem?
- Intézem az italokat, aztán a kocsinál találkozunk. - eresztem el végül, noha hazugság volna azt állítanom, hogy mindennemű nehézség nélkül. Ahhoz túlzott intenzitással érzem a hűvös, mégis bizsergető érzést odalent, amit eltűnt keze vált ki, illetve most realizálom sak, mennyire őrült tempóban kalapál a szívem.
A mosdót kicsivel később, lopakodó módban hagyom el, még csak az kéne, hogy egy odatartónak szemet szúrjon a dolog és valami kedves megjegyzést kapjak az eltévesztett ajtóról.
A pultosnak hagyok egy nagyobb összegű borravalót, hadd legyen jó estéje, de mielőtt ellépnék onnan, még odaszól:
- Igazam volt, ugye? - mikor kérdőn pillantok rá, csak újabb cinkos kacsintást kapok és egy felmutatott hüvelykujjat.
- Talán pályát tévesztettél. Tanácsadónak kéne menned. - a pultos felnevet.
- Áh, pont ott vagyok, ahol lennem kell. Te viszont nem, szóval hajrá!
A hűvösebb levegő valamelyest tisztítja a fejemet, viszont túloznék, ha azt állítanám, hogy maximálisan lehiggadtam.
- Mehetünk? - lépek Zoe mellé, és ahogy ránézek, komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne húzzam egyből magamhoz, helyette elinduljak a kocsi felé, ha ő is kilevegőzte magát. Az autóhoz vezető úton lopva végigfuttatom tekintetemet a testén, a beszállást követően meg... nos, nem is annyira lopva.
És az is lehet, hogy vezetés közben egyszer a sebváltó helyett a combjára téved a kezem.
Vissza az elejére Go down
avatar
Admin

Karakterkép :
Reagok száma : 706
Avataron : Coleman, J. / Wood, C.
I. :
II. :
III. :
Elõtörténet : Államtörténet
Foglalkozás : Adminisztrátor
Kor : 168
Pillanatkép :
Idézet : Hello Seattle, I am a mountaineer In the hills and highlands I fall asleep in hospital parking lots
Keresem :
• Seattle lakosait
• Tacoma lakosait


Felhasználó profiljának megtekintése 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Hétf. Jan. 14, 2019 10:39 pm


Játék Vége


Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom
 



 

Tárgy: Re: Pult (Java Jive)
Vissza az elejére Go down
Pult (Java Jive)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Emerald City :: Seattle & Tacoma, WA :: 
Tacoma
 :: 
Város
 :: 
Bob's Java Jive
-
Ugrás: